Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)

1985-06-01 / 148. szám

Az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága leg­utóbbi ülésén megvitat­ta a megye ifjúságának helyzetéről szóló jelen­tést, határozatot foga­dott el a körükben vég­zett munka feladatairól. Kivonatosan ismertetjük a jelentést és a határo­zatot. Baranya megye gazdasági és társadalmi fejlődése jelen­tősen befolyásolja az összné- pesség felét kitevő 30 éven aluli fiatalok életét is. A mun­ka, a társadalmi élet lehető­ségei biztosítottak számukra. Kedvező az ifjúság társadalmi megítélése, az irántuk érzett felelősség, a róluk való gon­doskodás. Megyénkben a fia­talok többsége egyetért társa­dalmunk alapvető céljaival, becsületes tanulással, munká­val járul hozzá azok megvaló­sításához. Az ifjúság politikai, közéleti érdeklődése erősödött. A 70-es években érzékelhe­tő fokozott figyelem ellenére a fiatalok tudatának, szemléleté­nek formálásában, erkölcsi ar­culatának alakításában nehéz­ségek jelentkeztek. A 80-as évek nehezebb gazdasági fel­tételeinek hatása megyénkben is fokozottabban érintette a fiatalok egyes rétegeit. A pá­lyakezdés, a lakáshoz jutás, a bérezés problémái, feszültsé­gei kedvezőtlen hatást gyako­roltak az ifjúság vélemény­alkotására, szemléletére, ma­gatartására. Az utóbbi évek társadalmi, gazdasági változásaival együtt változott a család szerepe, összetétele, belső hatásrend­szere, a gyerekek nevelésében résztvevő intézményekkel való kapcsolata. A családok több­sége felelősséggel látja el nevelő funkcióját, gondot okoz azonban a felbomló családok számának növekedése. Sok szülő elhanyagolja gyermeke nevelését. Növekedett az álla­mi gondozottak száma. Közel háromezer kiskorút tartanak nyilván veszélyezettként a megyében. Ezek köréből kerüf ki az ifjúsági bűnözők több­sége, akikre káros hatást gya­korol szüleik alkoholista, mun­kakerülő, bűnöző életmódja. Fiqyelemre méltó, hogy terje­dőben vannak a gyermekek és fiatalok körében a szenve délybetegségek (alkoholfo­gyasztás, dohányzás, kábító­szerpótló anyagok élvezete). A fiatalok teljes és haté­kony foglalkoztatása biztosí­tott. A pályakezdők munkakör­re vonatkozó elképzelései azonban nem minden esetben esnek egybe a felkínált mun­kahelyekkel. Folyamatosan gondot okoz a lányok munká­ba állítása, ők képezik a mun­kába lépők csaknem felét. A pályakezdő diplomások elhe­lyezkedését alapvetően terü­leti problémák nehezítik, mely elsősorban a túlképzésből, il­letve a regionális beiskolázási jellegből-adódik. Gondok van­nak az átlagkeresetek alaku­lásában. A pályakezdők átlag- keresete az összfogla'lkoztatot- takéhoz viszonyítva 88 száza­lék a megyében. Legnagyobb a lemaradás a könnyűiparban és a kereskedelemben dolgo­zó fiatalok körében. Az első lakáshoz jutás az egyik legnagyobb problémája megyénk ifjúságának. Tekin­tettel a pályakezdők főmun­kaidőben elérhető jövedelmé­re és az • emelkedő építő­anyag-árakra, lakásgondjuk egyre inkább csak a szülők és a munkahely támogatásával oldható meg. Az állami lakás­építés csökkenése a lakás- gazdálkodás eszközeinek bő­vítését tette szükségessé, A városokban, több nagyközség­ben a kiemelt társadalmi ré­tegek lakáshelyzetének javí­tására hároméves programot dolgoztak ki. A fiatalok életében jelentős szerepe van a sportnak, a mű­velődésnek, a szórakozásnak. A rendszeres testedzés a fel­tételek mérsékelt ütemű fej­lesztésével sem vált az ifjúság egészséges életmódra nevelé­sének részévé. A munkaidő és szabad idő átrendeződése Megyénk ifjúsága életforma-változással járt együtt, ami új művelődési, szórakozási szokásokat is ki­alakított. A közművelődési in­tézmények növelték az ifjúság szabad idejének eltöltésére alkalmas programok, szolgál­tatások, műsorok kínálatát, bővítették az ifjúság érdeklő­désére számottartó, népszerű kulturális termékek választé­kát. A munkába állás és a családalapítás után, a társa­dalmi beilleszkedés előrehafa- dásával, a szórakozást egyre inkább az önművelődés for­mái váltják fel. gítését. Az állami támogatá­sokon túl növelhető a munka­helyi támogatások mennyisé­ge és összege. A fiatalok szakmai és álta­lános műveltségének további emelkedése érdekében több figvelemre van szükség. Csök­kenjen az általános iskolák közötti színvonalkülönbség, a korszerű nevelő-oktató-képző funkció maradéktalan érvénye­sítésével növekedjék a tanulók esélyegyenlősége. A tehetsé­ges tanulók képességeinek se­gítése, a gyengék felzárkózta­tása kapjon nagyobb támoga­Fiatalok számára épülnek lakások az Irányi Dániel tér észak­keleti részén. Erb János felvétele A Megyei Pártbizottság ha­tározata elsőként arra hívja fel a figyelmet, hogy a politi­kai intézményrendszer és a fel­nőttek következetesebb össze­fogásával fejlődjön a fiatalok eszmei, politikai felkészítése. Segítsék elő, hogy erősödjön bennük a szocialista rendszer­hez tartozás érzése, jobban és reálisabban igazodjanak el a világ és a haza dolgaiban. Adjanak értelmes, mozgósító erejű feladatokat a fiatalok­nak. Vonják be nagyobb számban őket a közéletbe, a helyi feladatok kidolgozásába, végrehajtásába. Az ifjúság te­kintse sajátjának szocialista vívmányainkat, történelrpi ha­gyományainkat. Bontakoztas­sák ki jobban kezdeményező­készségüket, új iránti fogé­konyságukat. Legyenek elköte­lezettek társadalmi rendsze­rünk mellett. Baranya megye gazdasági, politikai, ideológiai adottsá­gai, valamint az egyes ifjúsá­gi rétegsajátosságok figye­lembevételével a dolgozó, a családalapító, illetve a tanuló fiatalokról való gondoskodás megkülönbözetett feladata a párt-, az állami, a gazdasági, társadalmi szervezeteknek. ■ A megye termelési szerke­zete, várható fejlődése és mó­dosulása változatlanul nagy lehetőséget kínál a dolgozó fiatalok számára. A tudomá­nyos-műszaki fejlesztés meg­valósítása nagy feladata az ifjúságnak. Szükséges a pá­lyakezdő fiatalok munkahelyi fogadtatásának javítása, job­ban segítve beilleszkedésüket, szakmaválasztásukat. Közös összefogással elérhe­tő, hogy a családalapító fia-' tolok gondjai enyhüljenek. Jobb középtávú tervezéssel le­het segíteni az első lakáshoz jutás igényének javuló kielé­tást. Ugyanakkor az ismeretek megszerzésében, a tanulás­ban a fiatalok tanúsítsanak nagyobb aktivitást. Lépjenek fel a középszerűséggel, az igénytelenséggel szemben. Tá­masszanak nagyobb emberi és közösségi követelményeket önmaguk és társaik iránt. Tu­datosuljon bennük, hogy a ta­nulásban, a választott életpá­lyán a becsületes munka, a helytállás az önmegvalósítás útja. A határozat felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a fiatalok nevelésében, életmódjának formálásában legyen megha­tározóbb szerepe o család­nak. A szülők közötti politikai munkában erősödjék annak hangsúlyozása, hogy felelős­séggel tartoznak gyermekeik neveléséért. Ennek megvalósí­tásához biztosítsák a harmo­nikus családi környezetet, a személyes erkölcsi, magatar­tási példát. Legyen kevesebb a felbomló család, a veszé­lyeztetett, elhanyagolt gyer­mekek száma. A fiatalok" művelődési, szo­kásainak formálásában, a sza­bad idő megnövekedésével együttjáró igények kielégítésé­ben, a szórakozás biztosításá­ban a művelődési intézmények felelősségét jobban kell hang­súlyozni. Törekedjenek az ér­deklődésnek megfelelő, az is­mereteket bővítő esztétikai és művészeti nevelést szolgáló programok szervezésére. Az egészséges életmódra nevelés­ben a korábbinál nagyobb szerep jusson a sportnak, a turizmusnak. A határozót megjelöli a párttestületek és mozgalmi szervek feladatait az ifjúság nevelésében, az ifjúságpoliti­kai célok elérésében. A Megyei Pártbizottság tes­tületi munkájában folyamato­san kívánja érvényesíteni az ifjúságpolitika elemeit, vizs­gálja döntéseinek ifjúsági vo­natkozásait. Programjaival, el­lenőrző munkájával segíti az állami, társadalmi, gazdasági szervek tevékenységét. A párt XIII. kongresszusa ha­tározatai megyei végrehajtá­sára készülő feladattervében szerepelteti az ifjúság nevelé­sével, életkörülményei alakítá­sával összefüggő napirende­ket. A KISZ Megyei Bizottsága a pórt politikájának hatéko­nyabb közvetítésével segítse megnyerni a fiatalokat társa­dalmi céljainknak. Növelje tö­megbefolyását a megye ifjú­ságának körében. Fordítson nagyobb figyelmet a fiatalok külöríböző köreiben felmerülő kérdések megválaszolására. Karolja fel jobban a fiatalok kezdeményezéseit, újításait, mozgósítsa a fejlődés érdeké­ben a fiatal műszakiakat. Se­gítse a családalapítás és a pályakezdés gondjainak meg­oldását. Szorgalmazza a la­káshoz jutás esélyeinek javítá­sát. Bátrabban képviselje a fiatalok reális igényeit, érde­keit. Segítse erkölcsi, világné­zeti nevelésüket, álljon ki kö­vetkezetesebben a becsületes munka, a közösséget szolgáló és érte felelősséget érző ma­gatartás mellett. Tegye prog­ramjává a káros szenvedélyek elleni küzdelmet. Adjon több segítséget a KlSZ-alapszerve- zeteknek a tartalmas és rend­szeres szervezeti élet kibonta­koztatásához. Erezzen nagyobb felelősséget önmaga munkája, az egész ifjúság iránt. Ehhez kapjon a társadalomtól foko­zottabb támogatást. Az ifjúságpolitika szerveseb­ben épüljön be a tanácsi irá-. nyitás, ellenőrzés rendszerébe. A közép- és hosszútávú tervek kidolgozásakor fokozottabban számoljanak azok ifjúsági vo­natkozásaival. Keressék a fia­talok lakáshoz jutásának új formáit. Biztosítsák az ifjúság­gal foglalkozó intézmények összehangolt működését, tá­mogassák a fiatalok szabad idejének eltöltésére irányuló kezdeményezéseket. A szakszervezetek segítsék jobban a fiatalok pályakezdé­sét, munkahelyi beilleszkedé­sét, képviseljék és védjék ér­dekeiket. fejlesszék ki bennük a munka- és szakmaszeretetet, a hivatástudatot. Alakítsák ki a fiatalok művelődését szol­gáló szervezeti formákat. A népfront megyei testületéi segítsék, hogy a fiatalok mii­nél nagyobb számban bekap­csolódjanak a társadalmi és közéleti - tevékenységbe. Ne­veljék szerepüket, felelősségü­ket lakóhelyük, környezetük alakításában. Biztosítsanak több cselekvési lehetőséget a társadalmi céljainkkal össz­hangban álló ifjúsági kezde­ményezéseknek. M. E. Munkalehetőség asszonyoknak Tsz-varroda Máriakéménden A héten volt a műszaki átadás, így már „hivatalo­san” is létezik és termel a máriakéméndi varroda. Szov­jet exportra konfekciótermé­keket készítenek. A szederkényi tsz három­millió forintért felújíttatott egy régi épületet, és tavaly szeptember elsejével indul­hatott 30 lánnyal és asz- szonnyal a betanulási idő­szak. A máriakéméndi varroda kialakításával 50 személynek terveztek munkalehetőséget. A szeptemberben induló be­tanítási időszak eredménye­ként márciustól már darab­bérben dolgoznak. Iskola épül Kozármislenyben Szeptembertől négy tanteremben négy osztály tanulhat A terveknek megfelelően halad a Kozármislenyi Álta­lános Iskola első ütemének építése. Szeptemberre közel 160 alsótagozatost tudnak helyben tanítani, a kisdiá­koknak nem kell üszög- pusztára vagy Pécsre jár­niuk iskolába. A kivitelező, az újpetrei termelőszövetke­zet szakemberei a külső épí­tési munkákat befejezve már a belső építésszerelési mun­káknál tartanak, és a vako­lat hiányzik még. A közel kilencmillió forintos értékű iskolarészt július 31-én ad­ják ót az építők, ezután kö­vetkezik a műszaki ellenőr­zés és hiánypótlás. Az általános iskola ter­veit a BARANYATERV készí­tette. Hagyományos techni­kával, téglából építik, szer­kezete faluképbe illő, nye­regtetős lesz. Alapterülete megközelíti a 600 négyzet- métert, az ebből hasznosít­ható tér négy tanterem, ta­nári szoba, igazgatói iroda és az elengedhetetlen egész­ségügyi blokk, a mellékhe­lyiségek kialakítását teszi lehetővé. Az iskola a Baranya Me­gyei Tanács nyolcmillió fo­rintos támogatásával készül, de segítenek a község lakói is.- összesen 300 óra társa­dalmi munkát ajánlottak fel, a falugyűlésen néhány kis­iparos is vállalkozott a se­gítségadásra, főként a bel­ső szakipari munkára ajánl­koztak, hogy a szeptemberi évkezdést semmi se késlel­tesse. A készülő iskolarész egy hosszabb távú beruházás részeként csak az első lép­csőt jelenti, amely közelebb visz a megoldáshoz. A je­lenlegi 530 általános iskolás korú gyerek taníttatására nem elegendő az első négy osztály, a felsősök továbbra is csak Pécsre kerülnek. Szá­muk egyre nő: sok a beköl­töző, az építkező család. E probléma várhatóan már a VII. ötéves tervidő­szakban megszűnik. A ter­vek ugyanis ekkorra irányoz­zák elő az iskola bővítését, ami további négy tanterem, napközis helyiségek, torna­terem, konyha, könyvtár, út­törőszoba felépítését jelenti. A programterv szerint meg­valósításához 26 millió fo­rint szükséges, amellyel megoldódik a község okta­tási gondja. A távlati tervek további merész ötleteket rejtenek. A falu központjában valódi nevelési központ alakulna az iskola felépítésével. Egy helyen lenne az óvoda, is­kola, művelődési ház, sport- létesítmények. Máger A. Megalakult az Országos Cigány Tanács Alakuló ülést tartott pén­teken az Országos Cigány Tanács. A Hazafias Nép­front országos elnöksége mellett működő ‘testület a HNF székházában tartotta első összejövetelét. Az ér­tekezleten részt vett Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára is. A tervek szerint a tanács -, amely az MSZMP politi­kája alapján, az állami és társadalmi szervekkel, vala­mint az egyházakkal együtt­működve látja el feladatát — a magyarországi cigány lakosságot érintő döntések előkészítése és végrehajtása során minden fontos kérdés­ben véleményt nyilvánít, in­tézkedéseket kezdeményez és javaslatot tesz.. Több szakértői csoportot is létre­hoznak, amelyek főleg a fog­lalkoztatási problémákkal; a cigánygyermekek oktatási kérdéseivel, a nyelvvel, a folklórral, a beilleszkedés gondjaival és a cigány et nikum belső társadalomszer­kezetének helyzetével fog­lalkoznak majd. A következő időszakban ott, ahol indokolt és a fel­tételek megvannak, létre­jönnek a cigányság városi, megyei és helyi testületéi is. Az Országos Cigány Tanács elnöke Choli Daróczi József költő lett. HÉTVÉGE 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom