Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-06 / 94. szám
Rendet teremtő ritmus % A pacskerkészítő A faládában — micsoda régi darab lehet ez a mélybarna, vaskos tároló is! — gyönyörű rendben sorakoznak a pacske- rek. Egymásra rakva, külön a zöld, külön a piros szegélyűek, az egyszínű feketék, egy gyap- júpihe, egy porszem sincsen rajtuk. Egyáltalán: sehol. Pedig amíg a gyapjúból pacsker lesz ...* Először a tépöre kerül, azután a bundázóra, majd az előszálazóqép következik, végül a niederländer, a fonógép, amelyen hatvan schlafli-ra te-r keredik rá a már kész fonal, ha tutyihoz kell, két és fél fordulat után, ha finom fonalra van szükség, hétszer kell megtekernie Reisz Jánosnak, a jókora kereket. Egyszóval lenne mitől összegyűlnie - sarkokban, a gépek zugaiban, a padlón — a pihének, de minden ragyog a tisztaságtól. Ha belépsz a bólyi tutyikészitő mester udvarába, a műhelyek felé vezető járda téglái között nem látsz egy fűszálat sem. Ez az. ami az első pillanatban szemet szúr: a tisztaság - mintha magától lenne -, a rendet szülő ritmus. A ritmus, mindenütt. Leül a mester a műhelyben, hogy bemutassa: miként köti a pacs- kert. Három vastag tű villog, egyet a hóna alá szorít, egyik szem öltődik a másikba, a kötőtűk koccanása mintha metronóm lenne, s közben mondja:- Én elölről kezdem, a feleségem, Mónika mindig hátul. Egy tutyit meg lehet kötni egy óra alatt, de az édesanyámnak elég voít hozzá 35-40 perc .. . Géppel persze gyorsabban megy, van is egy a műhelyben, de csak Mónika néni tud vele bánni. — Ezt sohase tanultam meg — mondja a hatvanöt éves mester. Szemüvege vidáman csillan. Pedig mindent megtanult, amit egy Patschkerttricker-nek tudnia kell. Elődei negyedízig- len művelték a szakmát, ősei valamikor az 1720-as évek elején hozták magukkal Németországból, s Reisz Jánosnak olyan mesterei voltak, mint Platt Márton, Dietmayer János- és persze a nagyapja.- Ők még tudták csinálni a tarka harisnyát is! Ma már ez nem kell, nagyon drága volt, 12—14 pengőt adtak érte, a pacsker párja 80 fillérbe került . . . De le is mentek a Dráván túlra, Eszékre, Apatin- ba, Pélmonostorra, az ottani mesterek nem értek a bólyiak nyomába! Sok tutyikészitő volt akkoriban a környéken, csak itt tizennyolc, Baján nyolc, Kaposváron hét. Most már egyedül vagyok. A napokban voltunk a mohácsi vásárban, mondtam Mónikának: hogy lehet az, hogy amikor nyolc mester árulta a pacskert, egyma- gunk többet adtunk el, pedig most nem volt más tutyis rajtunk kívül . . . Kihal a vevőkörünk, pedig de jó kuncsaftjaink voltak! * A konyhát megtölti a túrósrétes illata. Varázslat volt. ahogy Mónika néni a beszélgetés, a műhely megmutatása, a szakma fogásainak magyarázata közben elkészítette. Hipp- hopp: ott gőzölgött az abrosz- szal leterített asztalon. Éppen jutott hely a jókora tálnak, tele volt az asztal régirégi dokumentumokkal, fényképekkel. — Tizenhét éves koromban kaptam a segédlevelet — mondja János bácsi, s mutatja is: 1934—1936 között „tanon- ci szakbavágó munkát végzett”, tanúsítja a pecsétes okirat. Kapcás lett. Ami - mert annyiféle neve van! - ugyancsak tu- tyikészítőt jelent. Akkor már túl volt az első szakmai sikerén: 1934-ben pacskeréért egy kiállításon dicsérő oklevelet kapott „a németbólyi ipartestület elöljáróságának határozata folytán". Ahogy elnézem a régi fotón: ugyancsak nehéz lehetett a szigorú tekintetű elöljáróság dicséretét megszerezni! — Kezdeni és újrakezdeni — naaviából ilyen volt az életem.- Némi panaszt hallok a hangjában, nehéz ezt összeegyeztetni temperamentumával, terveivel !- Édesapám harmincnégyben meghalt, három év múlva „kapituláltunk”, nem bírtuk a versenyt. Elmentem bedolgozónak, de közben megtanultam a fonást, a géptisztítást, kezelésüket. Ez nagyon fontos volt: a fonás. Ha elvittem 60 kiló gyapjút, 35 kiló fonalat kaptam vissza. Ha én fontam, a 60 kilóból 55 kiló lett! Aztán bevonultam, 43-ban leszereltem, kértem az ipart, de egy hónap múlva jött az újabb behívó, négy év múlva kerültem haza, semmim sem volt. Semmim! Az ipart azért kértem, meg is kaptam - „ ... és az az iparnak csak a kézműves jellegű iparűzés keretein belül való gyakorlására jogosít", olvasom a régi iratot —, ismét beléptem az ipartestületbe, 1948-ban pedig megalakult — Bolyban elsőként a megyében - a KIOSZ helyi szervezete. Ettől kezdve Reisz János a vezetőség tagja volt, csaknem három évtizeden keresztül, nyolc éven át az országos választmány- tagja.- Néha felriadok álmomból, s érzem a szívemben, nagyon fáj nekem, hogy semmilyen formában sem köszönték meg nekem ezt a huszonnyolc évet. . . Mennyit dolgoztam társadalmi munkában, körmöttem, vesződtem az írógéppel, veszekedtem az iparosok érdekében! Jó hét évvel ezelőtt is csak véletlenül tudta meg, hogy a KIOSZ megalakulásának 30. évfordulójára pályázatot hirdettek. Leült, egy hét alatt megcsinálta, beküldte. Elismerő oklevelet kapott. Mert a szakma: mindenek előtt való. Nem hiszem, hogy valaki még úgy tudja a kezébe fogni a fonalat, ahogy János bácsi. Felemeli a köteget, a válla magasságáig, kicsit eltartja magától, két ujjával megsodorintja o szálat: — Ezt nézze meg! Gyönyörű anyag ■ ■. Évtizedeken keresztül motorral jártak a vásárokba. Ha esett, ha fújt. Az öreg gép köhögött, küszködött, nem ritkán kellett Mónika néninek betolnia a lefulladt masinát, két karján a tömött szatyrok fejveszetten táncoltak, futtában ugrott fel a gyorsuló motor hátsó ülésére. A pécsi havivásárba mindig eljönnek. Egyre több a külföldi is, érdeklődnek a pacskerok utón, a németek a zöld, déli szomszédaink a piros szegélyűt kedvelik. A minőség pedig garantált, hiszen már ötven évvel ezelőtt ott volt a tábla Reich Jenő pécsi boltjának kirakatában: „Németbólyi pacsker kapható!" Most már — négy éve — Trabantjuk van. — Tiszta ablaküvegén hanyatt esik a fény. Mészáros Attila A pacsker alapanyagát, a gyapjúfonalat Matuzsálem-korú gépeken készíti Reisz János Proksza László felvételei Sok száz dokumentum Pécs múltjából Yárostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum Biztos vagyok benne, hogy a pécsiek (és az idelátogatók) egyik kedvelt programja lesz a következő időkben a most megnyílt Várostörténeti és Munkás- mozgalmi Múzeum megtekintése. Az ország egyik első ilyen komplex várostörténeti állandó kiállítása a felszabadulás 40. évfordulóján nyílt meg a Felsőmalom utcában álló régi tímárház helyiségeiben. A műemléképületet Dévényi Sándor tervei nyomán a Pécsi Építőipari Szövetkezet „Pro Űrbe"-díjjal kitüntetett Rózsa Ferenc szocialista brigádja állította helyre példás tempóban és minőséggel. Az állandó kiállítást Horváth Csilla muzeológus és Bezerédy Győző, a Janus Pannonius Múzeum hely- történeti osztályának vezetője tervezte meg. A technikai kivitelezést a Központi Múzeumi Igazgatóság kiállításrendező csoportja végezte Bánkúti Albin irányításával. Mindezt évekig tartó gyűjtőmunka előzte meg, amelynek során a múzeum számos régi tárgyat vásárolt, vagy éppen a városukat szerető pécsi polgárok adták át megőrzésre immár muzeális értékű tulajdonaikat. Az intézmények és a vállalatok is sok segítséget adtak. így például a Baranya megyei Levéltár, a szigetvári Zrínyi Miklós Múzeum, az országos intézmények közül pedig a Magyar Nemzeti Múzeum. A vállalatok közül a Volánt, és a Posta- igazgatóságot, a pécsi IKV-t emelhetnénk ki, no és a Pécsi Bőrgyárat, amely a földszinten önálló kiállításon mutatja be a helyi bőrgyártás történetét. Számos tárgyat bocsátott a múzeum rendelkezésére a honvédség, a rendőrség és értékes tárgyi emlékekkel gazdagították a múzeumot az egyházak is. Az épület eredeti funkciójának megfelelően az első szinten, ahol a bőrmanufaktúra működött, a pécsi bőrgyártás történetét, régi szerszámait és a század elejéről származó gépeit szemlélhetjük. Ezen a szinten kapnak helyet Pécs 18. századból, a 19. század elejéről származó szobrai is. Ha körbejárjuk a Várostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeumot, először a hódoltság utáni Pécs újrainduló életét láthatjuk viszont. Az itt szereplő tárgyak utalnak arra, milyen színes, soknyelvű és soknemzetiségű volt Pécs lakossága a 17. században is. Megjelennek a kiállításon a pécsi leletmentések során előkerült asztali edények, egy török kávéskészlet szép darabjai. Mellettük ott egy magyar nyelvű adásvételi szerződés, amit azonban még törökül írtak alá. Majd ott áll a levéltár tulajdonát képező 1780. évi szabadalomlevél, amely Pécset szabad királyi várossá nyilvánítja, s utat nyit a polgári fejlődésnek. Igen gazdag a város céheit bemutató anyag, a vándorkönyvek, o régi céhtáblák, céhlevelek, a restaurátorok ke- zemunkáját dicsérő két céhzászló, és egy remekmű is, amit egy felszabadult csizmadia készített. Sok maketten szemlélheti a látogató Pécs egykori épületeit, a török utáni város teljes képét. Valamennyi Fetter Antal munkája, aki elénk varázsolja az egykori barokk, majd oz azt követő klasszicista városházát, és olyan, már eltűnt épületeket, mint a harangöntő műhely vagy a lebontott bosnyák ház. Igen gazdag és színes a reformkort, a szabadságharcot, majd a polgárosuló várost bemutató rész, amelyben a köz- igazgatás emlékei mellett képet kapunk a kor gazdasági tevékenységéről, tehát a szőlő- művelésről vagy a papirmal- mokról. E korok kulturális eseményeire is kiterjedt a rendezők figyelme: a Varázsfuvola egykori bemutatóját jelző plakáttal, vagy éppen egy cenzori irattal, amely Táncsics könyvét tiltja be. Egy-egy berendezett sarokkal az adott időszak lakáskultúrájából kaphatunk ízelítőt. Teljes szobabelsőket is berendeztek a múzeum utcai frontján: egy biedermeier és egy, a századfordulóról származó szobát. Arrébb egy va- sasi bányászlakást találhatunk ugyanebből az időszakból. Mintegy sétát tehetünk a belvárosban, majd kiérünk a város peremére, hogy a bányákról és a munkásság életéről, politikai tevékenységéről ösz- szegyűjtött emlékeket láthassuk. A múzeum munkatársai rekonstruálták a Munkás című lap szerkesztőségi szobáját, és számos dokumentumot tettek közzé az egykori munkásegyletek dokumentumaiból, sajtótermékeiből, továbbá térkép és fényképek által vezetnek körbe Pécs munkásmozgalmi emlékhelyein. Itt sorakoznak a pécsi gyárak is fotóikkal, munkaeszközeikkel és termékeikkel. A munkásság életének színhelyét idézi fel a berendezett kültelki szatócsbolt és a suszterműhely, majd újra a városiasodó Pécs életéről láthatunk seregnyi különféle dokumentumot. Hangulatos átmenetet képez a következő kor emlékeihez a pécsi korzót felidéző részlet a századforduló divatjával, a pé-' esi vásárok emlékeivel, egykori gyermekjátékokkal és a régi pécsi villamos makettjével. A mindennapi élet egykori kellékei vagy a hangulatos kávéházi sarok mellett újra megtaláljuk a század politikai eseményeit felidéző dokumentumokat. Jelen vannak a kiállításon a Tanácsköztársaság baranyai eseményei, a 6. gyalogezred lázadása és az 1937. évi bányászsztrájk, valamint a csertetői csendőrsortűz eseményei, hogy a sort a második világháború, valamint a felszabadulás eseményei zárják Sarohin tábornok és o szovjet városparancsnokság képeivel, a megjelentetett orosz és bolgár szótárakkal, az akkor kiadott igazolványokkal. Igen színes az 1945-48-os évek mozgalmas politikai életét felidéző fénykép- és dokumentumsor, amely a demokratikus átalakulás eseményeit villantja fel. Felsorolni sem lehet a múzeum kínálta seregnyi látnivalót, amely remekül eligazít a munka, a hétköznapi élet és a politikai események sorában, minden korból a leqjellemzőbb mozzanatokra híva fel a figyelmet. Mindez, a bemutatott tényanyag, a számtalan pécsi fénykép, festmény és metszet, valóban segítséget ad ahhozr hogy az itt élők, valamint a megye és a távolabbi országrészek lakói megismerkedhessenek elődeink életével és felidézhessék a város lakóinak politikai küzdelmeit és a mához vezető útját. Gállos Orsolya HÉTVÉGE 7.
