Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-28 / 85. szám

1985. március 28., csütörtök Dunántúlt napló 3 Hámori Csaba: Az ifjúságra mindig lehet számítani Hámori Csaba, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Budapest küldötte hangsú­lyozta : — A statisztika tanúsága szerint minden második magyai — még nincs harmincéves. E tény azt is jelzi, hogy az ifjú­ságnak súlya, felelőssége van. Nemcsak a jövőnek részese és formálója, hanem itt és most a jelennek is. — Pártunk mindig megkülön­böztetett figyelmet fordított az ifjúságra. Ez a program, ame­lyet a határozattervezet ajánl, egy időben képes megerősíte­ni a párt politikájának bevált, a gyakorlat által igazolt, fő irányát, alapvető vonásait, és választ adni korunk új kérdé­seire. Ez az ifjúság érdeke is, ezért támogatjuk a programot. Az utóbbi években az építő­munka sikerei nem olyan látvá­nyosak, magától értetődőek, mint korábban. Érthető, hogy ilyen helyzetben élesebben bukkannak felszínre az ér­dekellentétek. Ennek természe­tes velejárója, hogy a fiatalok között is élénkebbé váltak a vi­ták jelenünkről, jövőnkről. Ér­zékenyebbé, nyíltabbá, kritiku- sabbá vált nemzedékünk. A fiatalok azonosulása a szo­cializmussal nem automatikus. Napjainkban is sok a zavar. Sajnos a fiatalok között sem ritka az elkényelmesedett, a mindenbe beletörődő. Azokat kell segítenünk, bátorítanunk, akik hajlandók vállalni a ne­hézségeket s küzdenek igazu­kért. A bátor kiállás képessége nem születik velünk. Az első mintát a család adja. Jó lenne az iskolákban is olyan légkört teremteni, amely rangot ad az önálló cselekvésnek, gondolko­dásnak, az egyéniségeknek. Ezután a felszólaló arról be­szélt, hogy reálisabbá kell ten­ni a szocializmusról kialakított felfogást, majd így folytatta: — Hazánkban a fiatalok túl­nyomó többsége számára adot­tak az eredményes tanulás, a munka, a művelődés, a kiegyen­súlyozott élet feltételei. A leg­több maayar fiatal becsülettel teljesíti kötelességeit. Ám nincs még egy társadalmi réteg, amelynek helyzete, feladatai, gondjai annyira sokrétűek len­nének, mint az ifjúságé. Másfél millió diák, több mint egymillió munkás, negyedmillió mezőgazdasági dolgozó, csak­nem ugyanennyi értelmiségi, katonák, családfenntartók, ha- jadonok és elváltak, s több mint százezer veszélyeztetett: mind-mind magyar fiatal, akik­nek jövője, sorsa közös felelős­ségünk. Azokért is tennünk kell, akik saját tévelygéseik miatt csúsz­tak a társadalom peremére. Az olkoholfoayasztás, a lassan, de terjedő kábítószer-élvezet, a nö­vekvő fiatalkori bűnözés a tár­sadalomba való beilleszkedés zavaraira irányítja a figyelmet. Mindez az egészségügy, a ne­velés, a szociálpolitika, az if­júságvédelem összehangolt, kö­zös cselekvését sürgeti. A munkába álló fiatalok nem adományt, hanem lehetőséget kérnek. A gondok nem az indu­lás pillanatában fogannak. Természetes, hogy a betanulás időbe telik. Ám, ha egy fiatal négy-öt év elteltével még min­dig képességétől és képzettsé­gétől messze elmaradó felada­tokat kap, ha bére nem kerül arányba az elvégzettekkel, el­kedvetlenedik, visszahúzódik, vaay mással próbálkozik. A pá­lyakezdők alacsony jövedelme tehát tünet, ami mögött nem társadalompolitikai megfonto­lások húzódnak, hanem elégte­len munkaszervezés s a változ­tatásra bátortalan munkahelyi vezetés. A fiatalok zöme tehát nem egyszerűen több pénzt, hanem iaényesebb feladatokat akar, s olyan elbírálást, amely a valós eredményeket forintban is jól mérhetővé teszi. A gazdaság­irányítási rendszer továbbfej­lesztése egyebek közt ezt is ígé­ri. Ma is sokan vádolják az if­resünk és szorgalmazunk, ame­lyek közvetlenebbül ösztönöz­nek a megújulásra. Az a tény, hogy a párt tag­jainak, vezetőinek nagy része a KISZ-ben tanult meg szer­vezni, vitatkozni, politizálni, önmagában is minősíti mun­kánkat. De egyben felelőssé­günkre is figyelmeztet: az al­kalmas fiatalok párttaggá nevelése, az utánpótlás bizto­sítása a mi gondunk is. A kor követelményét önma­gunknak így fogalmazzuk meg: a KISZ-nek is többet kell tennie azért, hogy a fiatalok szűkebb, tágabb környe­zetüknek közvetlen formálóivá válhassanak. Kinek-kinek ma­gának kell megvívnia egyéni küzdelmeit. A fiataloknak minden helyzetben érezniük kell: a KISZ mögöttük áll, védi igazukat. E munkában is nélkülözhetetlen a pártszer­vezetek irányítása, támogatá­sa. Szövetségünk taglétszáma az utóbbi években tovább nőtt, 900 ezer fölé emelke­dett. Tagságunknak több mint fele fiatal dolgozó. Erőfeszí­téseink nyomán több fizikai dolgozó talált utat a KISZ- szervezetekbe. Mindent meg kell tennünk azért, hogy sza­vunk, befolyásunk is ehhez mérten erősödjék. Egyidőben kell szólnunk di­ákhoz, ifjúmunkáshoz, mező- gazdaságban dolgozó fiatal­hoz, értelmiségiekhez — több korosztályhoz. Ez más és más hangsúlyt, érvet, módszert kí­ván. Az már ma is nyilvánvaló, hogy a sokrétű elvárásnak, igénynek csak úgy tudunk megfelelni, ha az ifjúsági mun­ka nem marad a KISZ mono­póliuma. Támogatjuk,, hogy a szakszervezetek, a népfront, az MTESZ, az MHSZ, a sportmoz­galom fiataloknak szóló klu­bokat, egyesületeket, progra­mokat szervezzen. Még többre, még érdekesebbekre van szük­ség. Az elmúlt héten KlSZ-díj- jal jutalmaztuk az első, nagy sorozatban gyártott magyar személyi számítógép, a Primo tervező kollektíváját. És itt ér­demes néhány szóra megállni. A számítógép korunk jelképe. Tervezése, gyártása, s főleg használata mércéje a gazdasá­goknak. Nekünk, KlSZ-vezetők- nek is a számítógépes nemze­dék felkészültségéhez, igényei­hez kell igazítanunk módsze­reinket. Magyarországon a kommu­nista párttal csaknem egyidő­ben született a kommunista if­júsági mozgalom. Ez a szá­munkra kötelezettséget és el­hivatottságot jelentő tény — máig ható üzenet. Amikor el­fogadásra ajánlom a Központi Bizottság beszámolóját és a határozattervezetet, egyben a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a magyar fiatalok nevében ke­mény munkát, tisztességes helytállást, a következő öt év programjának végrehajtásában felelős részvételt ígérek. Kádár János találkozott a pártonkívüliek egy csoportjával Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a kongresszus dél­előtti szünetében találkozott a tanácskozáson részt vevő közéleti személyiségek, a pártonkívüli szövetségesek képviselőinek egy csoportjá­val. A meleg, szívélyes lég­körű beszélgetésen ott volt: Aczél György és Óvári Mik­lós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a Köz­ponti Bizottság titkárai, La­katos Ernő és Tétényi Pál, az MSZMP KB osztályvezetői, Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára. Kádár János a párt Köz­ponti Bizottsága nevében üdvözölte a megjelenteket, a munkásokat és az értelmisé­gieket, az idősebb és ifjabb nemzedék képviselőit, az el­méleti és gyakorlati szakem­bereket, az irodalmi és művészeti élet kiválóságait. Hangsúlyozta: az MSZMP szövetségi politikája is ki­fejeződik abban, hogy a párt legfelső fórumára immár ha­gyományosan meghívják a pártonkívüli küzdőtársakat, barátokat, a közös boldogu­lásban nélkülözhetetlen szö­vetségeseket. A kongresszuson is kitűnik, hogy a nyílt politikát foly­tató MSZMP megbecsüli szö­vetségeseit, s megosztja örömeit, gondjait velük. Tapasztalhatják, hogy a ta­nácskozáson a felszólalók felelősen — gyakran kri­tikával, sőt önkritikával — állnak ki amellett, hogy né­pünk azon az úton kíván továbbhaladni, amit az előző nemzedékek az utóbbi évtizedekben kijelöltek, meg­alapoztak. A Központi Bizottság első titkára köszönetét mondott a szövetségeseknek, a szoci­alizmus építésének minden­napjain nyújtott támogatásu­kért. Ez nagy és nélkülöz­hetetlen hozzájárulás ter­veink megvalósításához. A közvetlen hangú talál­kozón Keresztúry Dezső aka­démikus, a fényes szelek kor­szakát felidézve utalt arra, hogy — a magyar pártnak köszönhetően — hatalmas változás ment végbe az or­szágban, az emberek gon­dolkodásában. A párt követ­kezetes politikájának ered­ményeként a magyar nép visszanyerte önbizalmát min­den nehézség ellenére, hisz jövőjében és mérhetetlenül büszke elért eredményeire. Az MSZMP XIII. kong­resszusán már eddig is ki­fejezésre jutott, hogy a párt és szövetségesei együtt­működésével épülhet, szé­pülhet tovább az ország, boldogulhat a nép. Kapolyi László: A főszerep a vállalaté Kapolyi László ipari minisz­ter bevezetőben rámutatott: az elmúlt negyven év során az ipar nagy fejlődési ívet futott be, tizenötszörösére növelte a termelését, ötszörösére bőví­tette az állóeszközök állomá­nyát, kialakultak a szocialis­ta tulajdonviszonyok. A fejlő­dés néhány máig tartó sajá­tosságáról szólva hangsúlyoz­ta, hogy a gyárak gyors hely­reállítása után alapvetően extenzív iparfejlődési szakasz kezdődött, amely a nehéz­ipar alapjait rakta le. Ehhez a folyamatos hajtóerőt a szo­cialista integráció, s elsősor­ban a Szovjetunióval való együttműködés keretében be­szerezhető, olcsó nyersanyag- források jelentették. Az így ki­alakuló ipari szerkezet azon­ban nem vitte következetesen tovább a felszabadulás előtti, nemzetközi rangot is elért mű­szaki kultúrák továbbfejleszté­sét, a technológiai láncok fej­lettsége és műszaki színvonala nem volt azonos. Különösen élezte az iparfej­lődés ellentmondásait a het­venes évek elején bekövet­kezett világgazdasági kor­szakváltás. Olyan helyzetbe ke­rült az ipar, hogy nem volt tovább halasztható az intenzív szakaszra való átállás. Ez a folyamat azonban nem tudott kellő gyorsasággal kibontakoz­ni, ami a korábbi eredménye­ket is csökkentette. — Az ipar az 1978-as párt- határozat után minden erejét a fizetőképesség megőrzésé­hez szükséges külgazdasági egyensúly javítására koncent­rálta — emlékeztetett Kapolyi László. — A fejlődést negatí­van befolyásoló folyamat volt, hogy az importlehetőségek beszűkülése után elsősorban a technológia- és a gépimport fékeződött le egy olyan idő­szakban, amikor éppen ellen­kező tendenciára lett volna szükség. — Azt valljuk — mondta a miniszter -, hogy a technoló­gia a műszaki fejlődés ver­senypályája, és ezen keresztül a gazdasági élet fő küzdőtere. Az iparpolitika szándékait az 1983-as központi bizottsági előterjesztés, illetve az erre született határozat körvonalaz­ta. Rengeteg információhoz, út­mutatáshoz jutottunk a gaz­daságpolitika közbenső állás- foglalásai alapján, és rend­kívül értékes volt az a vita, amely a kongresszus előkészí­tésének folyamatában, külön­böző szintű pártértekezleteken zajlott le az iparfejlesztési programok véglegesítésével kapcsolatban. Ezután a miniszter az ipar fejlesztésének fő feladatairól szólt, majd a következőket mondotta: — A gazdaságirányítás to­vábbfejlesztése során a vál­lalat kerül a főszerepbe. A vál­lalati tevékenység dinamizá­lásától várjuk a jövedelem­teremtő képesség további nö­vekedését. Ezzel összefüggés­ben kell szólni az iparban dolgozók anyagi-erkölcsi meg­becsülésének további javítá­sáról. Az anyagi forrásokat az alapvető célok elérése, a na­gyobb dinamika, a jövedelem­teremtő képesség növekedése fogja megteremteni, de az erkölcsi megbecsülés javításá­ért nekünk is sokat kell ten­nünk. Nagyon sok kiváló szak­munkás, szakember, vezető dolgozik az iparban. Munká­jukkal, elkötelezettségükkel, rátermettségükkel ők alapoz­ták meg az ágazat fejlődé­sét. Új termelési és műszaki kultúrákat hoztak létre, új vállalkozásokat vezettek be, egyiknek-másiknak a híre nem­csak itthon, hanem külföldön is közismert — mondta befe­jezésül Kapolyi László. júságot, hogy „puhább a te­nyerük”, fájdalmasabb számuk­ra a munka. Ilyen is van, de nem ez a jellemző. Bizonyítják az idei rendkívül hideg télben is helytálló ifjú bányászok, épí­tők, vasutasok. De szólhatnék társadalmi munkaakciókról, túl­órákról, építőtáborokról is. Az országszerte szaporodó vállal­kozások tagjainak többsége is fiatal. Nemzedékünk tehát nem menekül a munkától. A többletmunka egyik szinte­re az oly sok vitát kiváltó vál­lalati gazdasági munkaközös­ség. Az lenne kívánatos, ha lét- jogosultságát egy jól működő keresetszabályozási rendszer kezdené ki. A többletjövedelem sokszor nélkülözhetetlen bevétele a családoknak. De a tartós túl­terhelésnek, a túlhajszoltság­nak kísérőjelenségei is vannak, elsekélyesedő emberi kapcso­latokra, felbomló családokra is gondolok. Persze, az egymás iránti közömbösség, az itt-ott elharapódzó durvaság nem feltétlenül a túlhajszoltság kö­vetkezménye. Intő jel: nem élünk olyan szépen, mint ami­lyen jól. Az otthonteremtés esélye az utóbbi években — főként a vá­rosokban — alig javult. Bár az új lakások zömébe fiatalok köl­töztek, a gyermekes fiatal csa­ládok harmadának mégsincs önálló lakása. Ma az otthon­hoz jutás esélye elsősorban a szülők anyagi viszonyaitól függ. Nem sokan vannak, akik erre egyáltalán nem számíthatnak. Az állami szervek nem nézik tétlenül a helyzetet. A tanácsok országszerte növekvő mérték­ben segítik az otthonteremtő­ket. Ezek enyhítik a gondokat, de nem tévesztendők össze a hosszú távú megoldással. A határozattervezet is köve­telményként fogalmazza meg egy arányosabb támogatási és hitelezési rendszer kialakítását. Úgy véljük, kulcskérdés az építési árak növekedésének megfékezése. így lehet csak esély arra, hogy a fiatal csa­ládok reális erőfeszítéssel be­látható időn belül lakáshoz jussanak. Az egyedi támogatás elvei­ről is érdemes gondolkodni. Aki jobban dolgozik, és ezért többet keres, ne kerüljön hát­rányosabb helyzetbe, mint aki maga okozója rossz helyzeté­nek. A továbbiakban hangsúlyoz­ta: munkával, elkötelezettség­gel segítjük a békeszerető erők közös fellépését a pusztulás veszélyével szemben. E gondo­latok jegyében ünnepeljük hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját, s készülünk a XII. Világifjúsógi és Diáktalál­kozóra. A moszkvai V1T nagy alkalom, hogy tovább erősítsük ifjúságunk internacionalizmu­sát, szóljunk építőmunkánk eredményeiről, elmélyítsük ba­rátságunkat mindazokkal, akik a békét, a szabadságot, a tár­sadalmi haladást hirdetik. A gazdaság új kérdéseihez igyekeztünk új módon közelí­teni. Olyan megoldásokat ke­Pártkongresszus. Művészek a tanácskozás szünetében. A képen jobbról balra Avor István, Jancsó Miklós, Ruttkai Éva és Szabó István. Negyven éve a pártban A kommunisták tanácskozá­sán résztvevők közül hatvan­egyen most negyven esztende­je, közvetlenül o felszabadulás után lettek a párt tagjai. Aho­gyan a tanácskozáson is el­hangzott: a kezdetektől meg­őrzött lendületük, töretlen hi­tük, az évek során gyarapodó politikai ismeretük, s immár nagy mozgalmi és élettapasz­talatuk nélkülözhetetlen vala­mennyi kommunista számára. Fiegner Károly, a kőbányai 18-os pártkörzet titkára, Buda­pest küldötte 21 évesen, a csa­ládi hagyományok folytatója­ként lett tagja a Magyar Kom­munista Pártnak. Szülei élet­pályáján követve, akkoron ő is kétkezi munkásként kezdett dolgozni, géplakatos volt, —• Nem voltak könnyűek a negyvenes-ötvenes évek, sok feladatom, pártmegbízatásom volt. A mozgalmi munka úgy hozta, hogy egv időben vidé­ken kellett dolgoznom, aztán ismét Budapestre kerültem. De akár a hadseregben, akár az igazságszolgáltatás terüle­tén dolgoztam, mindig megma­radtom munkásnak, s az osz­tályom érdekeit sohasem fe­ledtem el. Az ötvenes évek vé­gén ismét a munkapad mellé kerültem, akkor a mozgalmat © Könnyűipari Gépgyártó Vál­lalat pártszervezete jelentette számomra. Ma már nyugdíjas­ként a lakóterületemen dolgo­zom, egy 240 tagú területi ci lap szervezetben, s feladataim manapság sem engednek lazí­tást: a Kőbányo-újhegyi lakó­telep 27 ezres lélekszámú kö­zösségének mindennapi gond­jai adják a munkát. Bertus Pál, a fábiánsebes- tyéni Kinizsi Termelőszövetke­ze; elnöke, Csongród megye küldötte 18 évesen lett o párt tagja. Édesapja 19-es vörös­katona volt, s a szervezett mun­kásság útját járva kötelezte el magát a mozgalommal. Hu­szonegy évesen lakóhelyén — tizedmagával — ő alakította meg az első termelőszövetke­zetet, s ma is ö a vezetője. — Nekem a mozgalmi éle­tei a mezőgazdasági dolgo­zók, a termelőszövetkezetek szervezése jelentette, s jelenti mo is. Egykor ez nagyon ne­héz feladatok elé állította a pártmunkásokat: a földre éhes embereket nehéz volt meg­győzni a közös gazdálkodás előnyéről. Akkor a szövetkeze­ti mozgalom kibontakoztatása, mo pedig egy igen magas színvonal továbbfejlesztése a cél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom