Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-24 / 81. szám

Szén, érc, vegyianyag, sertésfeldolgozás, kesztyű Minden ajtó megnyílt előttük Műsiakkczdés Kossuth-bányán Megdicsőült éj A Vígszínházban vendégszerepei a Pécsi Balett Vasárnap Budapestre uta­zott a Pécsi Balett. Este a Vígszínházban vendégszere­peitek az Interbalett '85 tánc- művészeti bemutatósorozat programjában. Az lnterbalett-et 1979-ben rendezték meg először, mint emlékezetes: a Pécsi Nemzeti Színház adott otthont a részt vevő valamennyi külföldi együttesnek. A rendezvény ak­kor a szocialista országok kortárs balettművészeti sereg­szemléjeként indult. Azóta nemzetközivé szélesedett, s ma már mint a kortárs nem­zetközi balettművészet buda­pesti fesztiválját tartják szá­mon. A találkozón öt külföldi és a három magyar együttes vesz részt. A bemutatók sorát pén­teken este a Magyar Állami Operaház balettegyüttese nyi­totta meg Hidas-Seregi A cédrus c. balettjével, majd az előadások a Vígszínházban folytatódnak. A találkozó kül­földi vendégei a Párizsi Ope­raház Avantgárd Koreográfiái Csoportja; a Leningrádi Kor­társ Balettszínház; a berlini Komische Oper (NDK), a bai Nemzeti Balett, valamint az Aterbaletto Együttes (Olaszország) nemzeti este­ken mutatják be produkciói­kat. A Pécsi Balett Tóth Sándor két, 1976-ban komponált ba­lettjével, a Bach zenéjére ké­szült h-moll szvit és Schön­berg Megdicsőült éj c. szim­fonikus költeményére koreog- rafált balettművével; illetve az elmúlt évben a fiatal koreog­ráfusok estjén Pécsett bemu­tatott A természet titkos világa c. balettel szerepelt sikeresen a Vígszínház közönsége előtt. Az utóbbi mű koreográfiáját Stevie Wonder zenéjére László Péter készítette. A balettfesztivált a Győri Balett zárja a Budapest Sport­csarnokban, a Vajda János ze­néjére készült Jön a cirkusz c. műsorával. W. E. Miért nincs, ami nincs? Halászlékockák húsvétra Paradicsomsűrít’mény Jugoszláviából A hiánycikkek nem túl rö­vid listájából három olyan árufélét választottunk ki, ame­lyik mindegyike csak néha- néha bukkan föl a polcokon. Hová tűnt vajon a kis fém­dobozos sűrített paradicsom? A választ a Mecsek Élelmi­szer- és Vegyiáru Kereskedel­mi Vállalattól, egyszerűbb ne­vén a Füszérttől kaptuk meg. Számos étel nélkülözhetetlen kelléke, különösen így télen, nemcsak fémdobozos formájá­ban hiánycikk, hanem általá­ban az. Sokszor azon bosz- szankodik a vásárló, hogy miért csak nagy dobozban vagy nagy üvegben kapható, de még többször azon, miért nem kapható egyáltalán. A hiány indoka, mint kiderült, a tavaly nagyon gyenge para­dicsomtermés. Minthogy a ter­més ilyen rossz volt, a gyár­tók az éves igénynek körül­belül csak a felét tudják ki­elégíteni. Az elmúlt hét végén érkezett - hosszú hónapok után — a Füszérthez egy szál­lítmány, s ezt ezen a ‘héten már viszik is az üzletekbe, de ez azt jelenti, hogy újabb két hónapig nem kapnak semmit. Elképzelhető, hogy jugoszláv import paradicsomsűrítmény érkezik majd, de ez jóval drá­gább lesz, mint a hazai ter­mék. A halászlékockát, ha föltű­nik a polcokon, órák alatt kapkodják el. A Szegedi Paprikafeldolgozó és Konzerv­ipari Vállalat gyártja, nekik ehhez a Halért biztosítja a halat. így természetes, hogy elsődlegesen a Halért tart igényt a késztermékre, s ő is szállítja az üzletekbe. Ezért a Füszérttel például nem is köt­nek szerződést a szegediek, a kereskedelmi vállalat csak ak­kor kerül sorra, ha a Halért igényeit már kielégítették. Vi­gasztalásul: húsvét előtt ígér­tek valamennyit. Fogkrémet lehet kapni bő­séggel, ám többnyire csak húsz forint fölötti áron, kül­földi gyártmányt. Az olcsóbb magyar, az Amodent, a Gabi, sőt az Odol 3 is hiánycikk. Ennek történetesen nem az az oka, hogy nincs elegendő massza, itt máshol a baj: nincs elég tubus. Hiába tesz nagy erőfeszítéseket a Mátra- vidéki Fémművek, ha egyszer kevés a tubusgyártó automa­tájuk, s amit gyártanak, ab­ból exportkötelezettségeiknek is eleget kell tenniük. Melles­leg a már említett fogkréme­ken kívül hiányzik az üzletek­ből a szintén kedvező árfek­vésű, közkedvelt Kolynos is, merthogy a Caola megvette a licencet, s mert ezt is nálunk gyártják, a Kolynos esetében is tubusprobléma van. A má­sodik negyedévi szerződéseket már megkötötte a Füszért a Caolával, s ennek ismereté­ben javulást nem ígérhetnek: a Caola csak 81 százalékban vállalta az igények kielégíté­sét. Diicső Csilla A MOM komlói gyáregységében Stedra Pálné fékalkatrészeket készít Kongresszusi és felszabadulási műszakok A keresetekei' szociális, Jculfurális és mozgalmi célokra ajánlották fel Kongresz- szusi és fel- szabadulási műszakot tartottak Baranya megye több termelőhelyén ezen a szombaton. A Mecseki Szénbányák üze­meiben tegnap zárult a mun- kaversenyhét. Az első szakban 1440-en szálltak le és kiter­meltek csaknem 4200 tonna szenet. A legtöbben Kossuth- aknán és Zobákon álltak mun­kába. Kossuth-aknán a dél­előtti szak 517 bányásza 2100 csille szenet termelt ki. Szép eredmény, a hétköznapi telje­sítményt 300—400 csillével ha­ladja meg. Jól startolt az MVDO—320 komplex gépesí­tett fejtés két hónapra terve­zett kipróbálása a negyven- méteres homlokzaton. A Béke Ho Si Minh szocialista brigád 19 dolgozója az első műszak­ban egy ciklust csinált meg. A kísérlet alatt szeretnék beállí­tani a napi 300—400 tonnás teljesítményt. A Mecseki Szénbányák mun­kásai a fizetésük ötven százalé­kát ajánlották fel egyebek kö­zött szociális és kulturális rá­fordítások támogatására, pél­dául a sikondai pihenőpark felújítására. Szombaton a Mecseki Érc- bányászati Vállalat üzemeiben is dolgoztak. A bevételt a KISZ letelepülési segélyalapjába utalják át. Szabadnapi terme­lés volt a Bányászati Aknamé­lyítő Vállalat komlói üzemében. A résztvevők a munkájukért já­ró bért a bányászfiatalok lakás­gondjainak enyhítésére és a magyarhertelendi brigádház építési költségeire ajánlották fel. A Budapesti Vegyiművek hi­dasi gyáregységében három műszakban 210-en dolgoztak, előállítottak 1,8 millió forint termelési értéket. Legyártottak egyebek között 8860 csomag Hungazin növényvédőszert egy­kilós kiszerelésben. Feldolgoz­tak 60 tonna húslást és 40 ton­na csontot. A hidasi tanácsnak csaknem 30 000 forintot adnak át, hogy fordítsa az összeget a szociális intézmények fejlesz­tésére. Elsősorban exportra ter­meltek a MOM komlói gyárá­ban, a három műszakra mint­egy 350-en jöttek be. A szom­baton legyártott 2000 fékkar egyebek között Angliába és az NSZK-ba jut el. A komlói új szociális otthon kialakítását is segítik a több mint 20 000 fo­rintos felajánlásból. A Baranya megyei Allatfor- galmi és Húsipari Vállalat fel­dolgozóüzemében egy műszak­ban a 116 dolgozó előkészített 20 mázsa füstölt árut és majd­nem 400 disznót csontoztak. Többen már hajnali négy és öt között bejöttek, hogy időben végezzenek. Az ünnepi ellátás­ra készülődés jegyében zajlott a hétvégi műszak. A Pécsi Hunor Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat központi gyárában a bedolgozókkal együtt mintegy félezren álltak munkába, de termelt a keceli és a mázaszászvári kisüzem is. Maga az igazgató, Németh Vilmos is szabott. Egy műszak­ban 1700 pár kesztyű készült el exportra, elsősorban a Szov­jetunióba, Kanadába és az USA-ba. Van megrendelés és most már alapanyag is. A mintegy 100 000 forintos bért saját nyugdíjasaik támogatásá­ra, valamint a lakásfejlesztési alap bővítésére fordítják. Cs. J. Pacemaker klub Szívbetegek húszévestel Hogy mi minden tudja ösz- szekötni, közösséggé szervezni az embereket! Az azonos szenvedély és a hasonló szen­vedés. Kaposváron például egy éve működik a „pacema­ker-klub”; a városból és kör­nyékéről száz operált szívbe­teg tag ebben a különös szer­vezetben.- A megye összes szívbete­geit itt szűrjük — mondja dr. Arató Miklósáé, a rende­lőintézet kardiológus főorvosa. — A billentyűk beültetését Budapesten, a 4. sz. Szív- és Érsebészeti Intézetben végzik dr. Szabó Zoltán professzor vezetésével, a pacemakerek, a szívritmus-szabályzók beülteté­se a pécsi klinikán történik. Amikor a betegek visszajön­nek a műtétről, a kezükbe ad­juk a klub tagsági igazolvá­nyát. A legtöbben ijedtek, ta­nácstalanok, egyáltalában: félnek a jövőtől, nagyon hálá­sak minden jó szóért. Vágy­nak a közösségre. Ebben se­gít a klub. Nem gyógyítunk, hanem életmódra vonatkozó tanácsokat adunk. Egészség- védelmet és szórakozási alkal­mat a rendezvényeken. A klubot a rendelőintézet dr. Zárday Imre brigádja kez­deményezte — a névadó Zár­day Imre már a harmincas években szorgalmazta a szív­betegek gondozását. A brigád vezetője dr. Arató Miklósné, tagjai orvosok, egészségügyi dolgozók. Vizsgálnak, gyógyí­tanak a rendelőben, tanácsot adnak és programot szervez­nek a pacemaker-klubban. — Évente három-négy klub­napot tartunk, mindig egy-egy orvos és művész. Sokáig szin­te „adományokból" éltünk, tagdíjunk nincs, az előadók ingyen vagy majdnem ingyen jönnek: nagynevű professzorok vállalnak előadást örömmel — a Korányi Pulmonológiai Inté­zet szakmailag tartja rajtunk a szemét. Nemrég a Megyei Művelődési Központ felkarol') benünket, helyet s némi támo­gatást ad. De mindenki kész­ségesen segít: nem találtam még olyan ajtóra, amelyik meg ne nyílt volna előttünk. A klub tagjai között vannak húszévesek, nyolcvanévesek is, de a zöm 30 és 50 közötti. Sokan dolgoznak — mérnök, tanár, tisztviselő —, néhányon könnyű fizikai munkát végez­nek. De még a nyugdíjasok is keresnek maguknak valami PécseH- ültetik be a rilrnusszabályozókat Ki mit- qyűit'? — És ki ad autóbuszt-? Pacemaker-beültetés a POTE Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás Intézetében hobbit. Néhányukat ágyhoz köti a betegség — mint Both Rudolfot a három infarktusa. Közművelődési titkár volt, míg dolgozott, most a klub vezető­ségi tagja, ötletadó, program- szervező. — Százöt beiratkozott ta­gunk van, sok a környékbeli is, ezért a . rendezvényeket délelőttre, a vonatok érkezé­séhez igazítjuk. Sokan csak kísérővel tudnak jönni — de jönnek, mert szükségük van a társaságra. Nemrég orvos—szí­nész vendégeink voltak, tervez­zük az orvos-fotóművész, or­vos—filmoperatőr páros meg­hívását. A somogyiak buda­pesti klubjában is annyi híres ember van, akit szívesen lát­nánk — Losonczi Páltól Fodor Andrásig! Gondolom, sikere lenne egy Ki mit gyűjt? vagy barkácskiállításnak. Legutóbb néhányon kirándulást javasol­tak, és a többség lelkesen csatlakozott a tervhez. Dehát ehhez autóbusz kell, ingyen vagy olcsón. Mert nekünk nincs erre pénzünk. Hogy is mondta a főorvos­asszony? - Minden ajtó meg­nyílt előtte. Vajon melyik ajtó mögött van olyan, aki erre a nemes célra (ingyen vagy ol­csón) autóbuszt tud adni? Gárdonyi Tamás Ifll.G.-program Báján Autómató nyil-ja az ajtói' Tiszte helyiség, mosdó, szappan és tórülköző Megtérül a jóhífben Állítólag külföldi útikalau­zok felhívják a hozzánk ké­szülődő turisták figyelmét a magyarországi mellékhelyisé­gek kétes tisztaságára. A hírt — ha nem is örülünk neki túl­ságosan — saját tapasztala­taink alapján el tudjuk hinni. Az útikalauzok szerzői bizo­nyára nem látták még, hogy a bajai Béke téren tv-antenna nyúlik ki a nyilvános W. C. tetejéből. Az ember kiváncsi lesz, s lemegy, ha nincs is dolga. S mit lát lenn? Egy kissé kopott - ráférne a ta­tarozás —, de igen tiszta he­lyiséget működő mosdóval, szappannal, törülközővel, és - tv-vel. Na nem azért..., ha­nem mert Surányi Imre, az ob­jektum bérlője és működtető­je itt lakik lenn egy kis szo­bában, és szabad idejében kis Junoszty tv-vel múlatja az időt.- A városi tanács költség- vetési üzemétől vettem ki „ge- binbe" a W. C.-t — mondja. Három forint a használati díj, ebből veszem a tisztítóeszkö­zöket, s még marad annyi, hogy megéljek belőle. Nyitva tartok kora reggeltől késő es­tig, míg mozgás van a téren. Aztán elmegyek a Dunára pecázni. Neki tehát megéri. A Bács- Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat nem a pénzt nézte, hanem a célt, amikor két év­vel ezelőtt az egész megyére kiterjedő programot készítet­tek a mosdók rendbetételére. Mint Villám József gépipari műszaki ellenőr elmondotta, e higiéniás program keretében az összes egység mosdóját át­építették, kicsempézték, a víz­csapokat kicserélték, korsze­rűsítették, törülközőtartókat, szárítókat tettek fel stb. Egy­milliónál többe került ez. Az ajtókra automatákat szereltek fel, amelyek 1 forint bedobása után teszik nyitha- tóvá az ajtót. A takarítósze­reket, tisztítóeszközöket a vál­lalat adja, a személyzet fize­tésén felül jutalékot kap, fele­lős a tisztaságért, amit rend­szeresen ellenőriznek. A vendég tapasztalatai egy vasárnap délelőtt kedvezők. A Duna Szálló presszójában csakúgy, mint a bisztróban ra­gyog a tisztaságtól az a bi­zonyos helyiség — tiszta törül­köző, szappan és víz —, s a Zsuzsi eszpresszóban is csak azért tűnik fel, hogy kissé ko- pottabb a külső, mert maga a: presszó igazán vonzó, kelle­mes hely. Ha lehet ennyi pél­da láttán általánosítani: a Vendéglátó Vállalatnak is megéri a befektetés - a jó hírben legalábbis megtérül. De hogy Baján sem minden tckéietes e tekintetben, arra a vasút melletti park nyilvános W. C.-je a példa: az ütött-ko- pott épület ajtaját a szél ci- bálja, s hogy mi van belül, azt nem írjuk le. Pedig ennek a háznak a tetején is van egy tv-antenna, a drót egy lefüg­gönyözött ablakú szobába vezet... G. T. vasárnapi 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom