Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-13 / 42. szám
2 Dunántúli napló 1985. február 13., szerda Parlamenti választások Dél-Koreában Kedden Dél-Koreában megkezdődtek a parlamenti választások. összesen tíz politikai párt vagy csoportosulás indított jelölteket. Az előző 1981 márciusi választások a néppel és az ellenzékkel szemben alkalmazott megfélemlítés és terror légkörében zajlottak le. A mostani választási kampány azt bizonyította, hogy a hatalmon lévő Demokratikus Igazságpárt defenzívába kényszerült. A 276 képviselői mandátum közül 184 sorsa közvetlen választások útján dől el, míg a fennmaradt 92 mandátumot a választásokon kapott szavazatok arányában elosztják az egyes pártok között. Mégpedig olyan sajátos módon, hogy a legtöbb szavazathoz jutó párt automatikusan a 92 képviselői hely közül kétharmadhoz, azaz 61-hez jut. Ez a rendszer négy évvel ezelőtt — a szavazatok 35,6 százaléka mellett - a kormánypártot összesen 151 mandátumhoz juttatta, s most is a Demokratikus Igazságpárt malmára hajtja a vizet. A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint este hat órakor zárják be. Eredmények szerda délelőttre várhatók. A szavazásra jogosultak száma 24 millió körül mozog. Részvéttávirat Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratbon fejezte ki együttérzését Wojciech Jaru- zelskinek, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének a Busko Zdroi lengyel teherszállító hajót ért katasztrófa miatt. Robbanás egy lengyel bányában Robbanás történt hétfőn este egy sosnowieci szénbányában, (katowicei vajdaság). A föld alatt 600 méter mélyen, egy rakodó tartályban előbb kigyulladt 300 tonna szén, majd amikor a szenet elkezdték csillékbe önteni, berobbant a szénpor. Ekkor már 23 bányamentő dolgozott a veszélyeztetett részlegen, hogy megakadályozza a tűz továbbterjedését. Ketten közülük a helyszínen meghaltak, a többi 21-et sikerült kimenteni. Mindannyian kórházban vannak, hátuk állapota súlyos. Szikhek ultimátuma a központi kormányhoz Az Indiában élő szikh közösség vezetői ultimátumot intéztek az új-delhi központi kormányhoz, sürgetve, hogy az március 5-ig fogadja el több követelésü. két. Ellenkező esetben — hangoztatja a közlemény — a szikhek tiltakozó menetet szerveznek Új-Delhibe március 8- ón — jelentette a PTI indiai hír- ügynökség . A szikh Akaii Dal párt egyebek között őzt követeli, hogy engedjék szobádon azokat a híveiket, akiket akkor tartóztattak le, amikor tavaly_júniusban a központi kormány katonákat vezényelt ki a szikh zavargások megfékezésére. Ugyonakkor követeli mindazok megbüntetését, akik felelősek a Gandhi asz- szonv elleni merénylet nyomán kitört szikh-ellenes zavargásokért. Emlékezetes, hogy a merénylet utáni erőszakos cselekményekben mintegy háromezren haltak meg Indiában. Robotok bemutatója Moszkvában A robotok alkalmazásának széles körű lehetőségeivel és eredményével ismerkedhetnek meq a látogatók a Moszkvában kedden megnyílt robotkomp- lexumok—'85 elnevezésű nemzetközi kiállításon. A bemutatón képviseltetik magukat a robotok cyártásával foglalkozó vezető japán, nyugatnémet, olasz, finn, brit, francia cégek. A szocialista országok közül az NDK, Csehszlovákia és Bulgária állította ki termékeit. A Szovjetunióban az elmúlt években gyors fejlődésnek indult a munkatermelékenyséq jelentős növelését eredményező ipari robotok, automata manipulátorok gyártása. Statisztikai kimutatások szerint ezek termelése növekszik a szovjet gépgyártáson belül a leggyorsabb ütemben, bár mennyiségét tekintve ez mindössze havi 1100 darabot jelent. Az új műszaki eredmények szélesebb körű és hatékonyabb alkalmazása érdekében dolgozták ki az országban a robotgyártás 1990-ig szóló programját. Ennek célkitűzései között szerepel, hogy az ipari üzemek robotparkja a jelenlegi ötéves tervben hatszorosára növekedjen. A gyártás és alkalmazás terén a szovjet szakemberek elengedhetetlennek tartják a szakmai ismeretek cseréjét, s egyebek között ezt szolgálja a mostani kiállítás is. Újabb rekordok a valutatőzsdéken Hétfő után kedden is újabb rekordokat ért el a dollár a nemzetközi pénzpiacokon. Az amerikai valuta árfolyama Párizsban 10 francia frank. Frankfurtban 3.27 nyugatnémet márka, Milánóban 2016 líra. Bécs- ben 23 schilling fölé került kedden. Valutakereskedők emlékeztetnek rá, hogy a dollár árfolyama 4 év alatt kétszeresére emelkedett a francia frankhoz képest: 1981 januárjában 1 dollár 5 francia frankot ért. A dollárt minden eddiginél magasabban jegyezték a spanyol pesetával (180,79) és finn márkával szemben is (6.829). Az amerikai valuta árfolyama azonban nemcsak Nyugat-Eu- rópában emelkedik, hanem megfigyelhető a közel-keleti országoktól Japánig. Már több mint egy hete tartó erősödését az Egyesült Államok jó gazdasági helyzetének, valamint a magas reálkamatlábaknak tulajdonítják, s mint tőzsdei illetékesek a minap megállapították, egyelőre nincs jobb befektetési alternatíva a dollárnál. Á Mohácsi Farostlemezgyár FELVESZ OKLEVELES KÖZGAZDÁSZT és MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT. Fizetés: megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET A VÁLLALAT SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁN. Budapest ünnepe A főváros felszabadítása három ütemben ment végbe. Január 1 — 10. között a peremkerületek (Újpest, Rákospalota, Kispest, Csepel, Kőbánya, Óbuda) szabadultak fel, január 11 — 18. között a pesti oldal belső kerületei, s ennek során a pesti gettó is. Ezt követően került sor a budai oldal teljes felszabadítására január 19. és február 13. között. Szovjet tüzérek fasiszta repülőgépekre tüzelnek a Pál utca és a József körút sarkán tek hadászatilag fontos védelmi csomópontját a Bécs felé vezető úton. A harcok során az ellenség óriási, közel 190 ezer főnyi hadseregcsoportja teljes egészében felmorzsolódott, megsemmisült. A hitlerista ellenség a katonák és tisztek közül több mint 49 ezer halottat és 138 ezer foglyot veszített. Nagy meny- nyiségű fegyvert, hadfelszerelést vettek birtokba a szovjet csapatok. A Budapestért folytatott harcokban részt vett 349 ezer szovjet katonát és tisztet tüntettek ki a narancssárga-kék szalagon függő „Budapest bevételéért” bronzéremmel. 1944. karácsonyán bezárult a Vörös Hadsereg gyűrűje Budapest körül. December 29-én a szovjet hadvezetőség parlamentereket küldött a náci csapatokhoz. Osztyapenko és Steinmetz kapitányokat azonban orvul meggyilkolták. Ezzel kezdetét vette a fővárosért indított 51 napos kemény küzdelem. A felszabadító szovjet egységek súlyos véráldozatot hoztak azért, hogy Budapestet megkíméljék a teljes pusztulástól. Utcáról utcára, házról házra folyt a közelharc a nehéztüzérség bevetése nélkül, azért, hogy az ország fővárosának közművei, műemlékei, csodaszép hidjai ne Nyikolaj Lebegyev ezredparancsnok Novorosszijkszkból, a felrobbantott Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. pusztuljanak el. Az esztelen fasiszta rombolás azonban a Dunába robbantotta teljesen értelmetlenül a hidakat, felrobbantotta a házak tucatjait, ártatlan emberek ezreit kergette a halálba. Az ostrom alatt mintegy 28 ezer lakos vesztette életét a harci cselekmények következtében. A német fasiszta csapatok és a nyilas csőcselék romhalmazzá változtatták a fővárost. Bár Magyarországon nem Icerült sor a szomszédos országokhoz hasonlóan nemzeti felkelésre, mégis sikerült a portizánharcot megindítani a fővárosban, és egyes bányavidékeken, a nagyobb ipari centrumokban. Ezek jelentősége azonban elsősorban politikai és nem katonai. Nem feledkezhetünk meg a budapesti akciógárdákról a Laci, a Marót, a Szír csoportról, az újoesti partizánok nagyszerű akcióiról, a kispest— kőbányai csoport tevékenységéről és n Budai Önkéntes Ezrednek a nemzet becsületét a 24. órában mentő harcairól. 1945. február 13-án felszabadult Budapest. Az új élet kezdetén azonban ott tornyosultak a szinte megoldhatatlannak látszó súlyos nehézségek. Mindenütt a szörnyű pusztulás nvomai. Romok, temetetlen halottak; nem volt víz, villany, gáz. Jár- vánweszéllyel kellett számolni. A felszabadított városban sem kenyér, sem élelmiszertartalék nem volt. Éhínség fenyegette Budapest sokszázezer lakosát. Az emberek agyában pedig ott élt a fasiszta terror friss emléke. Ilyen körülmények között kellett megindítani az életet. A kommunisták kezdeményezésére a szovjet városparancsnokság segítséget nyújtott ahhoz, hogy az éhezés megszűnjön, meakezdődhes- sen a romok eltakarítása, az új élet építése. Vida Sándor Napjainkban sok helyütt látjuk - újságok, folyóiratok hasáb- sábjain, az ünnepre készülő ország és benne a főváros számos helyén — a 40-es számjegyet. Ez a számjegy emlékeztet. Emlékeztet bennünket a négy évtizeddel ezelőtti sorsfordító eseményekre. 1945. február 12-én este 9 órakor Moszkvában 324 löveg 24 össztüze köszöntötte a Vörös Hadsereg Budapestért vívott harcának győzelmes befejezését. A Szovjetunió rádióállomásai a nap folyamán közvetítették a szovjet legfelsőbb főparancsnok 277. számú külön hadparancsát, amely tudatta, hogy a Második és Harmadik Ukrán Front csapatai több mint másfél hónapos, 51 napig tartó ostrom és a nagyvárosban nehéz körülmények között vívott kitartó és kemény harcok után február 13-án befejezték az ellenség Budapesten bekerített hadseregcsoportjának megsemmisítését. Ezzel teljesen elfoglalták Magyarország fővárosát, Budapestet, a némeBudapest négy évtizede címmel kiállítás nyilt a fővárosban, a Történeti Múzeumban. (MTI-fotó, Cser István felvétele — telefoto — KS — DN) ■ ' 11 ■ 1 ■ 1 ■ ------ » ■! ■ ■ Margit-híd építése 1947 őszén