Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-10 / 39. szám
Panoráma ARAB ÉJSZAKÁK Geo Kretschmer bajor színésznő játssza az „Arab éjszakák" új tévéfilmváltozatának főszerepét. Klauss Lemke rendezése az arab mesék fantasztikus képtelenségeit hangsúlyozza. (Képünkön: Cleo Kretschmer, aki eddig a Palmer cég manökenje volt.) MÜKÉNÉ/ HOMBÁR Görög régészek az egykori Mükéné közelében egy 3200 évvel ezelőtti, kupolás sírbolt mellett korabeli, leégett gabonatároló nyomaira bukkantak, ahol sok agyagedényt leltek. Ebben az időben kezdett hanyatlani a mükénéi kultúra. JEGYREKORD. A szabadtéri színházak történetében legnagyobb jegyelővétel jelzi az érdeklődést az 1985. évi bergenzi nyári fesztivál iránt. Január 31-ig 36 ezer jegyet vettek meg. A program: Mozart: Varázsfuvola, Bellini: Puritánok, Albee: Ki ölte meg meg Virginia Woolfot? és Strauss: Denevérének balettváltozata, Roland Petit és balettegyüttesének produkciója. MICSODA ÉJSZAKA! Boto Strauss „A park" címmel átírta a Szentiván- éji álmot, „a modern néző számára". A bécsi Burgtheaterben Shakespeare soktitkú erdei éjszakájának helyszíne ezúttal egy félhomályos parkocska, Puck ferdehajlamú és — a kritika szerint — az egész produkció gondolatilag unalmas, ráadásul szájbarágós, csupán Horst Zankls rendezése nyújt néha elragadó színpadi látványt. (Földessy) Emőke nagyon csinos lány Fotómodellek lesznek A meztelenség nem furcsa, a természetes mindig szép Emőke nagyon csinos lány. Mit csinos? Kimondottan szép, az a típus, aki után korra való tekintet nélkül megfordulnak a férfiak. Barna hajú, diszkréten sminkelt arcú, zöldes-kék szemű, remek alakú, s ami talán a legfontosabb, sajátos karakterű jelenség, akiből nem hiányzik a charme sem. Végh Emőke egy azon lányok közül, akik Budapesten a Grazorek stúdió G. M. K. fotómodell tanfolyamát kezdték el a hét elején. — A barátnőm íratott be, a felvételin megfeleltem, így most öt hónapig tanulom azokat a tudnivalókat, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy fotómodell legyen valaki. Hogy mik ezek? Mozgás, fodrászat, sminkelés, s a gyors átváltozás megtanulása. Hisz a fotózások között nincs sok idő arra, hogy az arcunkat, hajunkat az általunk reklámozott termék hangulatához igazítsuk. Arra a kérdésre, hogy szépnek tartja e magát, szerényen azt válaszolja, hogy átlagosnak, s hozzáteszi, ebben a munkában inkább a karakternek jut főszerep. — Manapság egyre nagyobb az igény az aktfelvételekre. Nem zavarja majd, ha mondjuk egy naptáron látja meztelen testét? — Nem, egyáltalán nem, hisz ami természetes, az mindig szép. Egyébként naturista vagyok, nekem a meztelenség nem furcsa. Vörös Antal László fotóriporter, a gmk mindenese mondja, hogy a munkaközösséget egy éve alakították reklámfotók, grafikai munkák készítésére, divatbemutqtók szervezésére. Nem kis vállalkozásról van szó, hisz idén például 25 millió forintos forgalmat terveznek. Hogy mi adta az ötletet a fotó- modellképzéshez? — Nagyon nagy hiány van jó fotómodellekből, s az egyeztetésük is nehéz, Így rákényszerültünk, hogy tanfolyamot szervezzünk. Nagy volt az érdeklődés, 450 lány jelentkezett, akikből 85-öt vettünk fel, az átlag életkoruk 17 év. A lányok hetente 2x3 órát járnak, tanáraink a legjobbak, a fodrászunk háromszoros magyar bajnok, a mozgást például egy Amerikából most visszatért táncművész oktatja. Az öt hónap elteltével, miután oklevelet szereztek az artistaképző iskolában, a lányokat foglalkoztatjuk, szeptemberben pedig újabb tanfolyamot indítunk, amire fiúk is jelentkezhetnek. A lányokról készült felvételi adatlapokat nézegetjük, melyek hátlapján mindenkiről portré- és aktfotókat tűztek. Sokan érettségiztek, néhányon a gimnáziumot hagyták ott a tanfolyam kedvéért, a többség dolgozik. A budai villa nagyszobájából diszkózene hangja szűrődik át a fodrászszobába. A mozgástanár erőteljes utasításokat ad, korrigálja a hibákat, a lányok emelik formás lábukat, testük különböző pózba csavarodik, karjukat lengetik, egy órán át megállás nélkül. Havasi Jenniferrel az óra után beszélgetek. Egy lány, aki már proli fotómodell Vörös Antal László felvétele — Arra nem számítottam, hogy milyen keményen kell dolgoznunk, de nagyon érdekes, s biztos, hogy hasznos is lesz. — Szülei mit szóltak? — Anyukám örült neki, apukám nem is tudja, hogy ide járok, neki nem mertem megmondani, — mondja: a nyúlánk, hosszú hajú lány... Roszprim Nándor A jövő játéka... Rubik: 2000-ben a játék olyan lesz, mint az élet A Diotorő próbaszünetében... Újvidéki balettmester Pécsett Újvidéken begyakoroljuk a Csárdáskirálynőt, aztán nekivágunk a világnak Gjviüéki bolet‘mesterrel, Zivo- jin Novkowal készült a Pécsi Balett társulata a Diótörőre; Csajkovszkij balettjét február 9- én mutatják be Tóth Sándor koreográfiájával. A Novkowal való közös munka annál is inkább érdekes, mivel az újvidéki Szerb Nemzeti Színház tagja az orosz, pontosabban a moszkvai iskolán nevelkedett, és sok tapasztalatot szerzett más európai országok színházaiban is. A próba végeztével pályájáról kérdezem Novkovot. Drámaér, balettszakot végzett Újvidék színházi középiskolájában, a balettet válosztotta, és tizennyolc évesen tagja lett a Szerb Nemzeti Színháznak. Mindig korak- terszerepeket táncolt, Jogát és Tybaltot, szólótáncosként vagy pedia együttesével fellépett az NSZK. Belgium, Luxemburg színpadain, táncolt Rómában és Kairóban. —• öt évvel ezelőtt lett időszerű, hogy váltsak a pályán, s egy évet Moszkvában töltöttem. A bolettakadémia koreográfusi, balettmesteri és koreológiai kurzusait látogattam, és ott voltam oz összes moszkvai próbán, előadáson. Azt hiszem, ez utóbbiakon tanultam a legtöbbet. Láttam a Bolsoj teljes évj repertoárját, a legkitűnőbb mesterek próbáit, majd hazatérve asszisztensként kezdtem el dolgozni a színházamnál, ahol egyébként is mindig működik egy moszkvai balettmester. A múlt nyáron Olaszországba hívtak egy-egy rövid időre balettmesternek: a veronai Arénába, valamint Co- taniába és Udinébe. — Szavaiból úgy tűnik, hogy ön elsősorban a klasszikus balettel foglalkozik ... — Voló igaz, bár a jugoszláviai balettfesztiválon Ljubljanában már jelentkeztem modern koreográfiával. A fő területem azért a klasszikus balett marod. Ebben szeretném kamatoztatni huszonöt éves táncosi múltam tapasztalatait. — Magyarországgal, Péccsel hogyan került kapcsolatba? — Sokszor jártam Budapesten, és nagyon lelkesedem az Operaház balett-társulatáért. Jó borátok vagyunk Dózsa Imrével, és ö ajánlott engem a Pécsi Balettnek, örömmel jöttem Pécsre, hiszen ismervén a mo- gyar balett színvonalát, ez a feladat nagy kihívást jelentett számomra. Azt találtam, amire számítottam: egy minden szempontból remekül • felkészült együttest. — Hazatérése után mivel foglalkozik majd? — Be kell gyakorolnunk o Csárdáskirálynő táncait — ez az egy feladat vár még Újvidéken. Azután szeretnék ismét nekivágni a nagyvilágnak, de most már a családommol együtt. Feleségem balerina, mindig nagyon sokai segített nekem, elég nagy már a kislányunk is, ezért együtt szeretnénk dolgozni olyen külföldi társulatoknál, amelyeknél a saját művészi fejlődésünk is biztosíthotó. Gállos Orsolya A bűvös kocka őrületbe kergette a világot. Most az „Eu- réka” névre hallgató komputer- játék nem hagyja élni az angolokat, franciákat, belgákat, Svájciakat — ezt is magyar csapat készítette, az Andromeda Software Ltd. számára. Huszonötezer fontot, avagy 250 000 francia frankot nyerhet az, aki először megfejti a játék találós kérdését.-Milyen lesz a jövő játéka? A VDN kérdésére először Rubik Ernő válaszol: — Jól lenne tudni. Csak egy biztos, hogy 2000jben a játék olyan lesz, mint az élet. igazodik ahhoz, amit a technika az állami-társadalmi szituációk között produkál. Gondoljunk csak arra, hogy az elmúlt 15 év mit adott, s akkor egyértelmű a következtetés: fantasztikus lehetőségek várnak ránk. A LEGO-t a műanyagnak köszönhetjük: azt a jól illeszthető, parányi alkotóelemekből összeállítható gyermekbirodalmat fából vagy fémből nehezen produkálhatta volna az ipar. Az a komputer, ami nemrég még szobányi volt, a zsebben elfér. Abban is biztos vagyok, hogy az anyag meghatározó lesz. Adok eqy ötletet; próbáljunk meg olyan műanyagot előállítani, amely ha akarom, pu'ha és hajlékony, ha akarom, kemény és törik, úgy változtatja formáját, mint a gyurma, színét, mint a kaméleon ... Biztos vagyok abban, hogy kétezerben is lesz búgócsiga, hajasbaba, pöty- työs labda és kisautó, mely utóbbit hároméves fiam kezéből kivenni ma lehetetlen. A NOVOTRADE Rt. cégvezetője, Vető István említette. Felnőtt gyerek örömmel, szenvedéllyel ül a gép mögé, s old meg logikát ügyességet igénylő feladványokat. Bizonyíték erre, hogy cégünk terméke, az „Eureka" közel 70 000 példányban fogyott el Angliában, s legalább 200 000 ember gyötri magát a ködös Albionban. (Az Euréka sztorija: egy kristálykocka öt darabra hull, s meg kell keresni darabjait a történelem előtti időkben. Megtalálni egy telefonszómot, amelyet, ha feltárcsáz az öt kazettán átvergődő játékos, a vonal túlsó végéről valaki azt mondja: „Gratulálok, ön megnyerte a 25 000 fontot!" A telefonálás végső határideje: 1985. december 31.)- Az Euréka a számitógépes játékok top-listájának élére került... — Ez egyértelműen öröm. Kiss Donát és Császár András programozta, ki-ki maga csapatával. S hogy miért siker ez? A NOVOTRADE-n kívül az angolok nem találtak vállalkozót arra, akik hajlandók lettek volna 3 hónap alatt elkészíteni ezt a programot. Legutóbb egy középiskolás kisdiák küldött ötletpályázatunkra koimputerprogra- mot, Robert Stein, az Andromeda Software Ltd. tulajdonosa rábólintott, százezer forint fölötti előleget fizettünk, s a fiú, minden Angliában eladott játékkazetta után kap még 10 százalékot... Lehet, hogy valamikor ő is csak vil- lanyvasútról álmodott! Kozma Ferenc Jogtalan haszon, vásárlók megkárosítása Fekete ügyek a szén és az építőanyag körül Eddig több mint egymillió forint feletti üzérkedésre derítettek fényt- Diót akar? Vagy mogyorót? - kérdezi sokaktól a rendkívül készséges fuvaros. Mármint hogy szenet. A megszólított tétován hallgat egy ideig: nincs túl nagy bizalma a jelentkezőben, de szén sincsen... Végül rábólint, legyen. Akkor a fuvaros előkap a zsebéből egy szénkiutalást, mindjárt fel is rakodnak a tehergépkocsira, házhoz viszik a szállítmányt, a fuvaroztató meg csak hápog, amikor a pénztárcájába kell nyúlni... Ráadásul itt volt az árváitok zás. Amit ma megveszek, holnap drágábban adhatom el - többeknek jutott ez eszébe. Például annak a baranyai három embernek, akik 600 mázsa iszapszenet vásároltak Pécsett — nyilván nem saját célra. Csakhogy hasonlóképpen gondolkodott a másik oldal is, a kereskedelmi felügyelőség, a Tüzép Vállalat és a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság népgazdasági és társadalmi tulajdon védelmi osztálya is. Közös vizsgálódásuk eredménye: megbízottak útján sokan vásároltak fel nagy mennyiségű tüzelőanyagot, hogy kellő haszonnal továbbadják. Jóllehet, a szén ára kötött, viszonylag stabil a fuvardíj is (mennyiségtől, távolságtól függően), ám a rakodás, az szabadáras... És ha a fuvaros úgy adja el a megbízottai, kiterjedt családja tagjai által megvett szénutalványt, hogy mindjárt a fuvarra is vállalkozik, kiderül: többe kerül jóval a szén, mint amennyi jár érte. (A Tüzép igyekszik intézkedéseivel ennek elejét venni.) Az ellenőrzés során eljutottak a szakemberek a görcsönyi Tüzép-telepre is, amelyet 1981 áprilisa óta szerződéses alapon üzemeltet két pécsi fiatalember, Ruppert Antal és Kóger Gyula. Érdekes dolgokra derült fény. Mint ismert: vi- szonteladás céljából magán- kereskedő, szerződéses üzemeltető a kiskereskedelemtől nem vásárolhat. Rupperték megtették: csaknem 100 000 forint értékű fűrészárut így értékesítettek. Mindketten vettek egy-egy tehergépkocsit, üzemeltetésre kiadták megbízható embereiknek, akik viszont fuvarozásra váltottak iparengedélyt. Ez már önmagában is jogosulatlan ipari tevékenység. A szállítás során komoly haszon is jelentkezett. A két gépkocsivezető fuvaronként 100 forintot kapott, később a hasznot 25-75 százalékban osztották meg, Rupperték javára. Kitaposták azt is, hogy a Görcsönyi Téglagyár két alkalmazottjukkal kössön szerződést szénpor szállítására, egy- egy fuvarért a gépkocsivezetőknek a téglagyár 400 forintot adott, ebből 300 Ruppertet és Kógert illette. A dolog- jövedelmezőnek bizonyult: múlt év júliusában / például az előbbi 11 000 forint, az utóbbi 7000 forint tiszta haszonra tett szert, ujjúkat sem kellett érte mozdítani. Másik vonal a pécsi magán Tüzép-telep. Bernáth Ferencnél kérte fel Ruppert: váltson ki engedélyt építőanyag-kiskereskedéshez. A két fiatalember látta azután el áruval a pécsi telepet, mintegy kilenc hónapon át, összesen 825 000 forint értékű anyaggal. (Ezt a szabálytalanságot a kereskedelmi felügyelőség felfedte, megbüntette Bernáthnét, ettől kezdve megszűnt az áru áramlása a görcsönyi telepről a pécsire.) A haszon persze itt sem maradt el: Bernáthné kiskereskedelmi árrése 9,5 százalék lehetett, ebből 4,5 Rup- pertékhez vándorolt. Az eddigi vizsgálatok egymillió forint feletti üzérkedésre derítettek fényt, ám az árszakértők még nem léptek munkába, vagyis az összeg lehet ennél magasabb is. Jogtalan haszon, vásárlók megkárosítása — az említetteken kívül —: elég tarka a kép. Az ügyben a nyomozás a főkapitányságon folytatódik. Mészáros Attila E vasamapi