Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)

1985-02-09 / 38. szám

Az együttes fénykora: a hatvanas évek A felszabadulást követő há­rom évtized alatt balettművé­szetünk történetében két jelen­ség korszakos jelentőségű. Az egyik a magyar balettművé­szet vagyis az operaházi (klasz- szikus és XX. századi) reper­toár fölzárkózása Európa is­mert nagy együtteseihez, ami nagyjából az ötvenes évek vé­géig tart. A másik jelenség ellenben robbanásszerű: a Pécsi Balett, ezzel a magyar- országi modernbalett-művészet megjelenése a hazai és a nem­zetközi táncművészetben. (Har­madik együttesünk, a Győri Balett elindulása 1979-ben nemcsak úi művészi attitű­döt, de alighanem új korsza­kot is jelez a hazai balettmű­vészetben.) A mai pécsiek középkorosz­tálya közvetlen tanúja lehetett a Pécsi Balett elindulásának 1960 őszétől. Tanúja volt ez a generáció a mostoha viszonyok között is kimagasló értékek születésének, az első bemuta- tóknakí a modern balettet meghonosító úttörő vállalkozás­nak. A kezdeti hideg és meg nem értő fogadtatásnak, ami­kor a fiatal együttes kongó há­zak, vagyis az 50—60 lelkes fiatal néző előtt is úgy tán­colt, mintha zsúfolt nézőtér tapsolna a produkcióknak. Ta­núja lehetett sok pécsi az el­ső kirobbanó külföldi sikerek­nek, amelyek azután megmoz­dították, s lassan megterem­tették a Pécsi Balett pécsi kö­zönségét is, és vele azt a si­kersorozatot, amely az együt­tes fénykorát jelentette kb. a hetvenes évek elejéig. Ezt s a rákövetkező időket szeretnénk áttekinteni írá­sunkban az együttes 25 éves jubileumán. Történeti síkon ez az áttekintés terjedelmi okok­ból itt reménytelen: merev kor­szakhatárok megvonására pe­dig nem vagyunk illetékesek. Ez majd a szakirodalom fel­adata lesz. Körülbelüli idősza­kok, a következőkhöz átvezető szakaszok, illetve azokon belül a főbb tendenciák jelzésére vállalkozhatunk e helyütt. Em­lékezve és emlékeztetve; a mai húszon- és harmincévesek számára pedig információkat nyújtva a Pécsi Balett múltjá­ról. Arról az időről, amikor e néven szűkebb hazánkban, s kisugárzó-megtermékenyítő ha­tásánál fogva Európa számos országában is fogalom volt a „Balett Sopianae". S természe­tesen az együttes jelenéről is szót ejtünk, amikor, okkal már évek óta, bizonyos kérdőjelek sorakoznak a modernbalett- művészeten fölnevelődött pé­csi közönség előtt, s nemcsak a 25 éves születésnapon idő­szerű „hogyan tovább?” kér­dése okán ... Indulásukról: 1960 tavaszán Eck Imre, az Operaház vezető művésze Pécsre szerződik, ön­álló balettegyüttes alapításá­nak szándékával. Az új és mo­dern törekvésekre fogékony akkori igazgató, Katona Fe­renc pártoló támogatásával leszerződteti a Balettintézet végző, évfolyamát. így kerül Pécsre: Bretus Mária, Árva Eszter, Uhrik Dóra, Hetényi Já­nos, Fülöp Zoltán, Weöreös Boldizsár. Velük s az előző év­folyamban végzett öt táncos­sal : Csifó Ferenc, Fodor An­tal, Medveczky Ilona, Rónay Márta és Stimácz Gabriella csics, Hidas Frigyes, Ránky, Maros Rudolf, Szöllősy, Kurtág, Láng István, Petrovics és má­sok művei), új pécsi koreog­ráfiákra, azaz — együtt. Mel­lettük Vivaldi, Purcell, Brahms, Haydn, Gluck, Rossini egy-egy művére készült modern balett még ebben az időben, néhány kivétellel mind Eck Imre kore­ografálásával. Tartalmukban e művek túl­nyomó része tematikus balett. Hozzájuk fűződnek az együttes első időszakának legnagyobb letivíg játékából (Ellington: A három matróz) is láthattuk. A tematikus és kísérletező művek sorában már itt, a hat­vanas években megjelenik a Pécsi Balett műveinek — ké­sőbb meghatározó, fő irány­zattá terebélyesedő —• ún. szimfonikus vonulata. (Pl. Couperin; Etűdök No. 2.; Vival­di: Etűdök kékben, Ballo con- certante; Haydn: Szimfónia). S vele kibontakozik Eck Imre sa­játos alkotó módszere: a cse- lekménytelen, a gondolatokat Jelenetkép Kurtág György: Improvizáció és ária c. zeneművére készült balettből (Koreográfia: Eck Imre). Bemutatták: 1965-ben. táncművészekkel, akiket Kato­na még 1959-ben szerződte­tett; továbbá a színház akkor debütáló operai tánckarából Téri Piroska, Hegedűs Mária, Dómján Mária és Dómján Ti­bor, valamint Boschan Daisy táncosokkal az 1960—61-es évadnyitó társulati ülésen meg­alakult, majd elkezdte próbáit az ország első modernbalett- együttese. Első föllépésüktől a most bemutató előtt álló Diótörőig — néhány klasszikus mű kivé­telével — mintegy 185 modern balettet állítottak színpadra 25 év alatt. Közülük e negyedszá­zad első korszakának tekint­hető hatvanas években kb. 38—40 mű szerepelt repertoár­jukon. Egy-két egészestés da­rabot (Pokoljárás — 1968., A veronai szerelmesek mártiriu- ma — 1969.) leszámítva az egytelvonásos formák jellem­zőek előadásaikon. Zenében a kortárs magyar zene legjobb alkotóival kiala­kult közvetlen, megtermékenyí­tő kapcsolat uralja ezt az idő­szakot. Vagyis új magyar mű­vek születtek (Szokolay, Vuji­sikerei. (Az iszonyat balladája, Változatok egy találkozásra, Concerto a szivárvány színeire, Bányászballada, 1514, Olykor­ban éltem, Pókháló, A parancs, Nyitány, Mit takar a kalapod? — s még hosszan sorolhat­nánk). Témában a ma emberét, a mai ifjúságot és a háborút át­élt nemzedéket egyaránt fog­lalkoztató kérdéseket vetettek föl ezek a táncművek, a tánc­művészet merőben új, egyéni formanyelvén. Felelősségteljes, mély, nagy súlyú gondolatokat épp úgy, mint a társadalmi fonákságokra nyelvet öltögető, szatirikus hangvételű dzsesszes balettekben „a kacagás öl" szándékát. (Székek, Nyitány, Cirkusz.) Utóbbiak már a kí­sérletező miniatúrák csoportjá­ba tartoznak. Ilyen művekkel (is) debütálnak — más-más művészi irányokban és közelí­téssel — az együttesből ki­emelkedő fiatal koreográfusok néhány év után: Fodor Antal és Tóth Sándor. Tóth humor iránti hajlamát, készségeit má­ig megőrizte, mint e jubileumi évad őszi bemutatójának ba­pusztán hangulatilag kifejező balettekben a barokk vagy klasszikus zene jellege, hang­zása — és a modern mozdu­latnyelv közötti távolság tuda­tos növelése; a hangulatte­remtő zenei és mozdulati el­lenpontozás kifejező eszköze mind inkább jellemzővé válik. Két kimagasló pontot említ­hetünk még ebben a korszak­ban. Az egyik a Bartók emlé­kének szánt évad (1965—66.) három kimagasló alkotása (A fából faragott királyfi, Concer­to, A csodálatos mandarin). Közülük a Mandarin az együt­tes 25 évének egyik csúcsát je­lenti. A másik: Alberto Alonso meghívásával megkezdődik a Pécsi Balét; máig is tartó „Ven­dég koreográfusok” sorozata. Ez már a hatvanas évek vé­ge, amely a rákövetkező egy­két évaddal együtt átvezető szakasznak tekinthető az együt­tes következő időszakához. Jellemzőinek összefoglalását s a Pécsi Balett II. nagyobb kor­szakának áttekintését a jövő szombati írásunkban szeretnénk elvégezni. Wallinger Endre Baranyai származású szerző új kötete A hazai szerb-horvát nyelvű irodalom antológiája Könyvbemutatót tartottak nemrég Pécsett, a horvát- szerb diákotthonban. A pre­mier főszereplője egy Ju- goszláviábqn megjelent könyv volt, a magyarországi szerb-horvát irodalom antoló­giája. A Na drugoj obali (A túlsó parton) című kötet azokból az irodalmi alkotá­sokból közöl válogatást, ame­lyek horvát, illetve szerb nyel­ven születtek Magyarorszá­gon, az elmúlt negyven esz­tendőben. A könyvet a szerbiai Val- jevo város könyvkiadója, va­lamint a Szerb Kulturális Egyesület adta ki közösen a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségével. Az 1000 példányt Valjevó- ban nyomtatták szerb nyel­ven, tehát cirill írással. A köt yv magyarországi be­mutatójára eljött Slobodan Markovié irodalomtörténész, belgrádi egyetemi tanár, a kötet méltatás jellegű elősza­vának szerzője, aki elmond­ta, hogy az antológia a ju­goszláviai olvasóknak kíván képet adni a Magyarorszá­gon élő horvátok és szerbek irodalmáról, a jugoszláviai magyar irodalom magyaror­szági bemutatását viszono­zandó. Az első szerb-horvát nyelvű magyar—jugoszláv közös kiadvány nagy feltűnést keltett tavaly októberben a belgrá­di nemzetközi könyvkiállítá­son és -vásáron, ahol a poli­tikai lapok munkatársai be­választották azon 15 könyv I közé, amelyek tartalmukban, küldetésükben és küllemük­ben is a leginkább figyelem­re méltóak. A könyv szerkesztője Milo­sevics Péter, az ELTE Böl­csészkarának adjunktusa, aki a válogatáson túl kritikai, fi­lológiai ér. irodalomtörténeti szempontból is igen alapos tanulmányt írt az 1945 utáni hazai szerb-horvát irodalom­ról. Milosevics Péter elemzi az olyan jelenségeket, minta nemzetiségi anyanyelv jelen­létének halványulása, és fel­mutatja a szerzőknek a ju­goszláviai, valamint a ma­gyarországi kulturális közeg­hez való kötődéseit. Ez az irodalom a horvát és a szerb nyelv különböző va­riációiban, nemegyszer dia­lektusaiban születik Magyar- ország különböző tájain; vi­déken és a fővárosban, A kötetben megtalálhatjuk a magyar—-jugoszláv irodalmi kapcsolatok markáns szemé­lyiségének, Vujicsics Sztojan- nak a nemzetiségi történelmi, földrajzi meghatározottságá­val szembenéző verseit épp­úgy, mint Marko Bekic és Stipan Blazetin meditativ lí­ráját, vagy a már elhunyt Ljubinko Galic és Mate Sin- kovic romantikus, népies esz­ményt követő költeményeit. Az idősebb, és már eltá­vozott alkotók mellett, akik­nek a körülményekből faka­dóan az elszigeteltség és a mostohább publikálási lehe­tőségek jutottak osztályré­szül, a kötet javát töltik ki az 1945 után felnövekvő nem­zetiségi értelmiség tagjai. Szinte valamennyien nyelvsza­kot végzett tanárok, bölcsé­szek, akiket meghatároz a magyarországi nemzetiségi lét, valamint a Jugoszlávia felé való tájékozódás. Közü­lük a legfiatalabbak, több­ségükben a hatvanas évek szülöttei az ugyancsak Milo­sevics Péter által szerkesztett és a Tankönyvkiadónál tavaly megjelent Gde nestaje glas? (meközelítőleg: Hol szűnik meg 0 hang?) című antoló­giában mutatkoztak be * A fent bemutatott kötet húsz szerzője közül hárman jelentkeztek prózával, Pred- rag Stepanovic, Mijo Karagic és Dragomir Dujmov. Közü­lük a mohácsi születésű Predrag Stepanovic önálló kötetet jelentetett meg ta­valy a Tankönyvkiadónál. A hatvanas évek közepén Pé­csett végezte el a Tanárkép­ző Főiskolát, ma az ELTE szláv nyelvi tanszékén tanít, irodalomtörténettel, kritiká­val foglalkozik, és a szerb, valamint horvát nyelvű iro­dalom jeles hazai fordítója. Három éve jelent meg első regénye a Tankönyvkiadónál, idehaza, valamin: Jugoszlá­viában is napvilágot láttak elbeszélései, magyar nyelven ír; hangiátéka hangzott el a Magyar Rádióban. Mostan; kötete, a Malo- gradske pric (Kisvárosi törté­netek) érdékes összképét ad­ja Predrag Stepanovic él­ményvilágának. Ez a világ természetszerűleg q Mohá­cson töltött gyermekkorban gyökerezik, és a Duna-mente hétköznapjait, a kisváros kü­lönös figuráit, történeteit ele­veníti fel az anekdota, a bal­lada színeivel. Az író életé­nek másik szférája a mo­dern, nagyvárosi intellektuel szellemi és fizikai környeze­te. A kötet ezért nyelvileg is különböző területeket ölel fel, életre kelti a Mohácson beszélt nyelvet, az ottoni so- kaco|< és szerbek beszédének ízeit éppúgy, mint a mai szerb irodalmi nyelv árnyala­tait. Gállos Orsolya Zászlók a múltból Régi céhek jelvényei a restaurátor kezében Új helyre költözött a pécsi Janus Pannonius Múzeum textil­restaurátor műhelye; az egykori Tímárház folytatásaként épített modern épületben kapott he­lyet. A restaurátorműhelybe sö­tétbarnára pácolt ajtó vezet. A zöld csempéi szoba közepén nagyméretű kád, rajta szitán egy céhzászló. Restaurálásra vár. Miilei Ilona, a Janus Pan­nonius Múzeum textil-restaurá­tora boldog és fáradt. Az éjsza­ka érkezett meg Jugoszláviából: Zágrábban kínai képzőművésze­ti kiállítást nézett meg. — Jelenleg a céhzászlók konzerválását és kiegészítését csinálom — kezdi beszélgeté­sünket. — Sok munkám lesz ve­lük, mert nem tudtuk őket a legmegfelelőbben tárolni, és romlott a textil állapota. Az 8. HÉTVÉGE 1802-ből származó csizmadia céh és az egyesült céhek 1852- es zászlaját állítom helyre, emellett a történeti kutatás is folyik. A zászlók általános jel­lemzője, hogy brokátból készül­tek, arannyal festették rájuk az ornamentikát, és olajfestmé­nyekkel díszítették mindkét ol­dalon. A csizmadiáké dohány­színű, érdekessége, hogy az olajképek nincsenek kapcsolat­ban a csizmadia mesterséggel, Imre herceg a liliommal látha­tó az eqyik oldalon, a másikon pedig az a jelenet, amikor Ist­ván felajánlja a koronát. Mind­össze a festmények alatt elhe­lyezett arany csizmák jelzik a céhet. A szűcsök, szíj- és kötél­gyártók, nyerges mesterek céh- zászlójára Szent Ágostont és Szent Bertalant festették, vala­mint kis képeken a ködmön-, nyereg-, lószerszám- és kötél­gyártás eszközei találhatók. A képek és a keretező orna­mentika aranyozásai pontosan fedik egymást. Miilei Ilona el­mondja, hogy feltételezhetően a mesterek először enyves vagy más alapozó anyagot használ­tak, azzal jól átitatták a broká­tot, csak azután festették rá a képet, a széldíszeket. Az ara­nyozásnál többféle technikát al­kalmaztak, többek között ala­poztak tojásfehérjével és me­lasszal is. Másutt sárga festéket tettek az arany alá, hogy tel- tebb színt kapjanak. — Ezek a zászlók az új hely- történeti kiállításon kerülnek először a nagyközönség elé. Eléggé rossz állapotban van­nak, és miután egylapos, kétol­dalas zászlók, a restaurálásuk is nehezebb, mint a két anyag­ból összevarrtaké. Fontos, hogy mindkét oldalon láthatóak le­gyenek a díszítések, ezért úgy­nevezett ragasztásos eljárással egészítem ki őket. A megfelelő anyag kiválasztása és festése után az alapszínnek megfelelő selyemszálak'kal ragasztom a hi­ányos részekhez, és a beszaka­dások helyére anyagdarabokat illesztek, varrók. A szűcs-, szíjártó-, kötélgyártó-, 1852-ből. A helytörténeti kiállításra már elkészült egy 1882-ből szár­mazó biciklista zászló, a pécsi Kerékpár Egyesületé, amelynek tiszteletbeli elnöke Zsolnay Vil­mos volt. A zászlón többek kö­zött a dicsőség jelképei látha­tók: a tölgy az északi mitológi­nyergesmesterek céhzászlója óból, míg a babér a görögből. A restaurátorműhely szekrényei régi báli ruhákat, díszmagyart is őriznek. Mindez megtekint­hető lesz tavasszal a Tímár­házban megnyíló helytörténeti kiállításon. Szalai K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom