Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-08 / 37. szám
2 Dunántúli napló 1985. február 8., péntek Kommentár Rebellis Hellász Példátlannak minősítette a meghökkent amerikai sajtó azt a durva kirohanást, amelyet Weinberger hadügyminiszter intézett egy, az Egyesült Államokkal szövetséges állam kormányzata, s személyesen miniszterelnöke ellen, Görögország ellen. Az amerikai jobboldal szemefénye ugyanis nem kevesebbet tett, mint hogy a képviselőház egyik bizottsága előtt majdnem nyíltan Athént tette felelőssé a múlt hét végi bombamerényletért. (Emlékezetes, hogy a görög főváros egyik bárjában szombaton elkövetett merényletnél, amelynek tettesei egyelőre ismeretlenek, félszáznál több amerikai katona sebesült meg.) Weinberger szerint az ilyen akciókra számítani lehet, omíkor egy országban felkorbácsolod na k az Amerika-ellenes érzelmek. S hogy ne legyen kétség afféléi, hogy kit tart az ilyen érzelmek szitájának, mindjárt leszögezte: Papandreu nagyon ártalmas dolgokat mondott mostanában Amerikáról és a két ország kapcsolatáról. Nos, az említett Papandreu ugyebár a Görög Köztársaság kormányfője, Görögország pedig a NATO tagja, tehát az Egyesült Államok szövetségese. Weinberger kirohanása szerint pedig közvetve felelős lenne az amerikaiak elleni merényletért. Hogy az ilyen vádaskodás példátlan, az első látásra is kitetszik. Miként az is, hogy ezekben a napokban példátlanul megromlott nemcsak Amerika és Görögország viszonya, hanem általában a NATO és Görögország viszonya is. Hellászt, illetve az athéni kormányt rebellisnek, egyre nehezebben elviselhetőnek tartják Washingtonban és az Atlanti Szövetség vezető katonai köreiben. Hát hogyis ne, amikor a Papandreu-kormány rendre a szemére hányja az amerikaiaknak, hogy Görögország területén, a görög hivatalos szervek kizárásával, betekintést nem engedve használja a támaszpontokat, s gyaníthatóan nukleáris fegyvereket is tárol ott. Sőt a szemrehányásokon túl mór mind keményebben lép fel Athén a támaszpontok felszámolásáért. Meg aztán a görög kormány láthatóan - és hallhatóan - nagyon megelégelte, hogy a Törökországgal folytatott viszálykodásban a NATO és Washington a „megbízhatatlannak” ítélt Görögországot nemigen pártolja. Sok minden nem tetszik az amerikaiaknak a földközi-tengeri szövetséges magatartásában —, 'hiszen nem szokták meg az ilyesfajta heves reklamálásokat. Meg azt sem, hogy egy NATO állam politikájának irányítója másik öt — egyébként semleges - ország vezetőivel együtt békepárti, s hangsúlyaiban nem éppen ame- rika-barát nyilatkozatokat tegyen. Papandreu persze érthetően nem fékezte magát Delhiben, hiszen neki is elege van abból a szövetségből, amelyben országa, illetve saját politikája már-már nemcsak a fekete bárány címkéjét érdemli ki, hanem ennél tovább- menve, mind nyilvánvalóbb a beavatkozás kísérlete. Avar Károly Pályázat tiszthelyettes iskolai jelentkezésre 1. Jelentkezésre hívjuk fel a dolgozó népünk fegyveres szolgálatát hivatásuknak választó férfiakat, akik a Magyar Néphadsereg tiszthelyettesei kívánnak lenni. A jelentkezés feltételei:- magyar állampolgárság,- feddhetetlen előélet és erkölcsipolitikai megbízhatóság,- hivatásos katonai szolgálatra való egészségi és alkati rátermettség,- legalább általános iskolai végzettség,- általában 17—23 év közötti, a munkásfiataloknál — kivételesen — 25 évnél nem magasabb életkor. 2. A tiszthelyettes iskolára pályázó tanulók a szükséges okmányokat iskolájuk igazgatójától, a munkaviszonyban álló a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Budapesten a Fővárosi Hadkiegészítő) parancsnokságtól, sorkatonák parancsnokaiktól szerezhetik be és kitöltés után aozkat oda kell visszajuttatni. A jelentkezési okmányokhoz csatolni kell:- saját kezűleg irt önéletrajzot,- tbc-gondozóintézet által kiadott, 3 hónapnál nem régebbi mellkas- röntgerernyő-fényképet (igazolást). 3. A jelentkezők az előképzettségtől, érdeklődési körtől függően parancsnoki, technikai (technikai-parancsnoki), valamint ellátó-gazdálkodási szakok között választhatnak, illetve nyerhetnek felvételt a néphadsereg valamely, szakirányú képzést folytató tiszthelyettes iskolájába. Az ország különböző helységeiben működő tiszthelyettes iskolák a következő szakokon folytatnak képzést:- gépesített lövész, harckocsizó;- csapatfelderitő;- műszaki, műszaki-technikai;- rakéta- és tüzér;- csapatlégvédelmi, légvédelmi rakétatüzér;- vegyi védelem;- fegyver- és lövegtechnikai, optikai és infratechnikai, lokátor- és rakétatechnikai;- híradó vezetékes technikai és parancsnoki, vezeték nélküli technikai és parancsnoki, rádióelektronikai;- rádiófelderítő;- harcjármütechnikai;- rádiótechnikai;- repülő sárkányhajtómű mechanikai, elektromos műszer-oxigén mechanikai, fedélzeti rádiómechanikai, fedélzeti fegyvermechanikai;- hadtáp ruházati, élelmezési, üzemanyagos, szállító, egészségügyi, valamint- elhelyezési, ügyviteli szakok. 4. A tiszthelyettes iskolára pályázók a Magyar Néphadsereg Debreceni Sorozó Központjában, április hónapban kezdődő felvételi vizsgán vesznek részt, melynek pontos időpontjáról 10 nappal korábban értesítést kapnak. A felvételi vizsga egészségi és pszichológiai alkalmas- sági vizsgálatokból, fizikai képesség- vizsgálatból, valamint bizottsági beszélgetésből áll. A tanulók iskolai bizonyítványukat, a munkaviszonyban állók munkakönyvüket és legutolsó iskolai bizonyítványukat hozzák magukkal. A döntésről a tiszthelyettes iskolák parancsnokai írásos értesítést küldenek. A felvétel elutasítása miatti fellebbezéseket - a kiértesítéstől számított 15 napon belül - az értesítést küldő tiszthelyettes iskolaparancsnokához, egészségügyi alkalmatlanság esetén a Magyar Néphadsereg Központi Sorozó Bizottsága elnökéhez lehet benyújtani. 5. A tiszthelyettes iskolák első évfolyamán a tanulmányi év kezdete szeptember 1. A tanulmányi idő 2 év. A hallgatók teljes és ingyenes ellátásban, illetményben, a második félévtől kezdődően — tanulmányi eredménytől függően - tanulmányi pótlékban részesülnek. A tanulmányaikat befejező hallgatók hivatásos állományba kerülnek, tiszthelyettesi rendfokozatot kapnak és ezzel egyidejűleg a katonai szakképzettség mellett szakmunkás képesítést vagy szakmunkás képesítéshez szükséges szakmai gyakorlatot szerezhetnek. A Magyar Néphadsereg társadalmi ösztöndíj folyósításával is segíti a jelentkezési korhatárnál fiatalabb, de a tiszthelyettesi hivatás iránt érdeklődő és meghatározott szakmai profilban (gépi forgácsoló, villanyszerelő, gépszerelő- és karbantartó, közlekedés-gépszerelő szakmák, illetve szakmacsoportok) tanulmányokat folytató szakmunkás- tanulók felkészítését a tiszthelyettes- iskolái beiskolázásra. Erre vonatkozóan a megyei hadkiegészités és területvédelmi parancsnokságok adnak részletesebb tájékoztatást és hatáskörükbe tartozik a honvédségi ösztöndíjak folyósítása is. E fiatalok tiszthelyettes-iskolai beiskolázására a szakmunkásképesítés megszerzése és a honvédelmi törvényben előirt — legalább 17 éves — életkor betöltése után kerülhet sor. Pályázati határidő: március 15. Honvédelmi Minisztérium NAGYVILÁGBAN Kit korlátoznak? A technológiaátadás ügyében hozott wasningtom intézkedés az amerikai kormány bel- ügye, Ausztria nem kíván tárgyalni a kérdésről, közölte csütörtökön az MTI tudósítójának kérdésére az osztrák külügyminisztérium szóvivője, A kérdés azzal volt kapcsolo- tos, hogy az amerikai sajtó szerint Washington titkos listát állított össze olyan országokról, omelyek potenciálisan továbbadhatnak korszerű technológiát, s e listán Ausztria is szerepel. Az International Herald Tribune értesülése szerint az amerikai hadügy-, a kereskedelmi minisztérium és a Nemzetbiztonsági Tonács 15 semleges és fejlődő országot vett fel o listára, mint olyanokat, amelyek továbbadhatnak korszerű amerikai technológiát szocialista országoknak. A listán többek között Indio Finnország, Svédország, Szingapúr, Svájc szerepel. Az utóbbi annál meglepőbb, mivel Svájc eleve tartja magát az egyébként a NATO- országokr0 vonatkozó, különösen szigorú exportkorlátozásokhoz. Az osztrák szóvivő emlékeztetett arra, hogy Ausztria ez év elején törvénybe iktatta a korszerű technológia továbbadásának ellenőrzését. A bécsi vélemény szerint a sajtóértesülés tulajdonképpen nem tartalmaz újat, Ausztria és más semleges országok vonatkozásában már korábban is hasonló volt o hivatalos amerikai álláspont, új megbeszéléseket, tárgyalásokat a kérdésről Béc.s nem tart szükségesnek. + MADRID: A kétnapos hivatalos spanyolországi látogatáson tartózkodó Kaare llloch norvég miniszterelnök csütörtökön megbeszélést tartott Felipe Gonzále spanyol kormányfővel. A két politikus tárgyalásainak homlokterében a kétoldalú gazdasági kapcsolatok kibővítése, Spanyolország tervezett közös piaci csatlakozása, és a NATO-val kapcsolatos ügyek állnak. ♦ KOPPENHÁGA: Megkezdte kétnapos hivatalos dániai látogatását csütörtökön Lord Carrington, a NATO főtitkára. Hírek szerint elsősorban arra igyekszik rávenni Dániát, hogy növelje a hagyományos katonai erők fejlesztését célzó kiadásait. + MANILA: Február 20-ra halasztották a Fülöp-szigetek fővárosában a Benigno Aquino ellenzéki politikus meggyilkolásával vádolt személyek perének kezdetét. A per egyik fövádlottja Fabian Ver tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke, az elnök közeli bizalmasa. ♦ BUENOS AIRES: Tancredo Neves, megválasztott brazil elnök szerdán megbeszélést folytatott Raul Alfonsin argentin elnökkel. A brazil politikus, akit 21 év katonai diktatúra után január 15-én választottak Brazília elnökévé, aznap érkezett Buenos Airesbe. Megbeszélésükön a jelentések szerint a két ország eladósodottságáról és egy új pénzügyi rendszer szükségességéről volt szó. + KAIRÓ: A Mogürt és a Rába képviselői szerződést írlak alá Egyiptomban arról, hogy hazánk további negyven Rába nyergesvontatót szállít, tartalékalkatrészekkel együtt, a Nílus menti országnak. A vevő az egyik legnagyobb egyiptomi kőolajipari vállalat. Ez a céq már üzemeltet Rába-jár- műveket. A friss üzletkötés érdekessége, hogy a rendelést a magyar felek svéd, japán, olasz, holland és NSZK-beli cégek elől hódították el nyílt áralkuban, a hazánk számára kedvező, készpénzfizetési feltételek alapján. + SAN SALVADOR: A salva- dori hazafias erők szerdán a fővárosban rövid időre elfoglaltak hat rádióállomást és beolvastatták a Farabundo Marti Népi Felszabaditási Front közleményeit. A közleményekben egyebek között arra hívták fel a figyelmet, hogy az ország egyharmadát ellenőrzésük alatt tartják és az elmúlt öt év harcaiban mintegy húszezer kormánykatonát öltek vagy sebe- sítettek meg. Fehér delfinek a jég fogságában Nem egyszerű feladatra vállalkozott egy szovjet jégtörőhajó a Csukcs-félszigetnél lévő Szenjavin öbölben: a jég fogságában rekedt több mint ezer fenér delfin megmentésére tesz kísérletet. A messze északra tévedt delfinek a fogas cetek családjába tartozó ritka tengeri állatok. Ha a napokban odaérkezett jég- töröhajó nem tudja teljesíteni vállalt feladatát - sorsuk megpecsételődik. Ez idő szerint a vastag, ösz- szerüggö jégtakaró és a sekély víz akadályozza kiszabadításukat. Tetézi a bajt a nagy hideget hozó keleti szél is, mivel késlelteti a jég elszakadását a partoktól. A Szovjetunió északkeleti részén, a Csukcs-tenger partjain dúló ciklon pedig lehetetlenné teszi, hogy helikopterről mérjék fel az öbölben lévő jég állapotát. A delfinek megmentéséért e nehéz körülmények közöit tovább folyik a küzdelem. ♦ SANTIAGO: A chilei ka- tonai kormányzat utasítására Valparaiso és Concepcion városokban letartóztatták a Demokratikus Népi Mozgalom (MDP) tíz vezetőjét — közölték szerdán hivatalosan Santiagó- ban. A chilei rendőrség Sön- tiagóban feldúlta a chilei újságírók szövetségének székházát. Jogerős halálbüntetés Richter Richárdra Az első fokon kirótt halálbüntetést helybenhagyó végzéssel zárult csütörtökön a Legfelsőbb Bíróságon Richter Richard ügye, s ezzel jogerőre emelkedett a legsúlyosabb büntetés, a Csongrád megyei Bíróság január 8-án hozott Ítélete. A vád — amely a fellebbviteli tárgyaláson is bebizonyosodott — önmagában utalt az elbírált cselekmény büntetőjogilag kirívó súlyára, nagyfokú társadalmi veszélyességére: több rendbeli emberölés, amelyeket hivatalos személyekkel szemben követett el a többszörösen büntetett Richter 1984. október 1-én. A visszaeső bűnöző ekkor a Szegedi Fegyház és Börtön büntetésvégrehajtási intézetében korábbi gyilkossági kísérletért kiszabott 7 évi szabadságvesztés büntetését töltötte. Rabmunkahelyén - a „Csillag" börtönhöz kapcsolódó bútorgyárban - titokban késeket készített magának, s ezeket eldugta a raktári csomagolópapírok közé. A szóban forgó napon munkahelyi fegyelemsértés miatt felelősségre akarták vonni. Művezetője utasításának azonban nem tett eleget. Elrohant a késekért, a fegyvertelen őrszemélyzet könnyfakasztó aázzal sem tudta megfékezni. Amok- futóként száguldott műhelyről műhelyre, s üldözői között késsel kaszabolt: kioltotta az életét a büntetés- végrehajtásban dolgozó három művezetőnek, további két munkairányítót és egy őrt életveszélyesen megsebesített, egy személynek pedig könnyebb sérülést okozott. lettét - mint a bírósági eljárásban meghallgatott sok tanú, köztük több elitéit is bizonyította - vélt sérelme miatt brutálisan, de „logikusan" hajtotta végre. Elitéit társait nem bontotta, csakis a munkairányítókat és az őrizet tagjait támadta, szurkálta. Ennek alapjan is azt ailapiinatták meg az igazságügyi szakértők - s véleményüket a bíróság is eltogadta -, hogy cselek- ménysofozatonax végrehajtásakor a 29 éves Richter (aki összesen már 13 évet töltött börtönben) beszámítási képessége kifogástalan volt, elme- betegségben, gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban nem szenvedett. Az ítélet indokolásában dr. Vágó Tibor, a Legfelsőbb Bíróság büntető- tanácsanak elnöke utalt arra, hogy Magyarországon a halálbüntetést csak kivételes esetekben szabják ki, csakis olyankor, amikor másként nem védhető meg a társadalom a legelvetemültebb gonosztevőtől. Richter pedig ilyen személy. Moszkva egyik gyorsan fejlődő kerületében, Krilatszkojéban öt, egyenként 48 épületből álló lakónegyed épül. A lakásokkal egyszerre adják át itt a kommunális létesítményeket is. Moszkva egyetlen nagy új lakónegyede sem veheti fel a versenyt a Krilatszkojéban alkalmazott építészeti megoldásokkal. A lakótelepi tipusházakból itt az építészek úgy tervezték meg a lakónegyedet, hogy elkerülték az egyhangúságot, s ehhez felhasználták az 1980-as moszkvai olimpiai játékokra épített olimpiai falu építészeti tapasztalatait is.--------------------------------------------- * ————— E lítélték a lengyel pap elrablóit Súlyos börtönbüntetésre ítélték csütörtökön a Jrzy Popielusz- ko varsói katolikus pap elrablásával és meggyilkolásával kapcsolatba bíróság elé állított volt lengyel belügyi tiszteket. Adam Pietruszka ezredest, csoportfőnök-helyettest, Grzegorz Piotrowski századost 25—25 évi szabadságvesztésre, Leszek Pe- kala és Waldemar Chmielewski hadnagyokat pedig 15, illetve 14 évi szabadságvesztésre ítélte a toruni vajdasági bíróság. Artur Kujawa, a toruni vajdasági bíróság elnöke az ítélet indoklásában felhívta a figyelmet arra, hogy a vádlottak által elkövetett súlyos bűntett veszélybe sodorta a közmegegyezést, amely még sohasem volt olyan közeli, mint a múlt év őszén, az állam és az egyház kapcsolatait megrontó láncreakciót indíthatott volna el, s káros hatással volt Lengyelország nemzetközi tekintélyére. Az ítélet nem ioqerős. a felek eqy héten belül fellebbezéssel élhetnek. ♦ ATHÉN: Kétnapos athéni látogatásának befejeztével hazautazott csütörtökön Szpirosz Kiprianu ciprusi államfő. Konsz- tantin Karamanlisz görög köz- társasági elnökkel, valamint Andreasz Papandreu miniszter- elnökkel a ciprusi kérdés fejleményeit, így a török közösség vezetőjével, Rauf Denktassal történt január 17-i találkozójának eredményeit tárgyalta meg. A ciprusi elnök állítólag új kezdeményezést vár az ENSZ- főtitkártól a ciprusi probléma rendezésére. ♦ MOSZKVA: Lenin-renddel tüntette ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Jurij Szkljarovot, a Béke és Szocializmus című folyóirat fő- szerkesztőjét. Szkljarov a pártszervekben és a sajtóban végzett jelentős és eredményes munkájáért, aktív társadalmipolitikai tevékenységéért, 60. születésnapja alkalmából részesült a magas elismerésben. • Fellépés a bűnözés ellen Kínában A kínai bíróságok oz elmúlt három évben 76 ezer esetben foglalkoztak gazdasági bűntettel, jelentette csütörtöki számában a Zsenmin Zsipao, a KKP központi lapja. A tavalyi 22 ezer ügy tíz százalékában komoly pénzekről volt szó, s a gazdasági bűnözés egyre súlyosabb méreteket ölt, irta ugyancsak a központi kínai lap. A kínai fővárosban az elmúlt napokban két tanácskozáson is foalalkoztak a gazdasági bűnözéssel, többnyire sikkasztással, megvesztegetéssel, gazdasági zsarolással, csalással, csempészéssel és nyerészkedéssel. A kínai ügyészek országos tanácskozásán megállapították, hogy sokan a gazdasági reformot, a szabadabb piacpolitikát használják ki, ezért azonnali és kemény fellépésre van szükség. Gyakori eset, hogy felemelt árakon értékesítenek hiánycikkeket, s mint a Zsenmin Zsipao irta, törvénytelen haszonra tesznek szert. CEMENTVÁSÁR! i A DÉL-DUNÁNTÚLI TUZÉP VÁLLALAT TELEPEIN 1985. február 11-től a szürke cement fogyasztói órából I tonnánként 300,—Ft " I engedményt adunk Amíg a készlet tart! i "L ^-PUN4a/7^/ PÉCS r