Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)
1984-08-04 / 213. szám
A pécsi tanácstitkár Dr. Galabár Tibor Nem tudom, van-e olyan tíz percnyi ideje, amikor nem nyitják rá az ajtót, nem ülnek nála, nem tárgyal, nem csenget rá a telefon, s nem tanulmányoz akármilyen aktákat, iratokat, hanem nyugalomba mélyedve csak néz. Mondjuk a falon függő, felnagyított óriási fotóra, amely a Pécsi-tó hosszirányú felét mutatja, kanyargó útjaival, apró víkendházaival, erdős domboldalaival. Ismeretségünk harminc esztendeje alatt számtalan közös — hivatalos — ügyünk volt, de a találkozás időpontját mindig rögzíteni kellett — be is tartotta — így most is, egy reggeli órában, bár a neves futballista, Katzirz Béla megelőzött; indul vissza Lisszabonba, búcsúzni jött dr. Galabár Tiborhoz, a Pécsi városi Tanács vb-titkárához. Két éve nem kis meglepetésemre a Rókus utcai lépcsőkön futottam össze vele, szemmel láthatóan tétlenül andalgott, orvosi parancsra „sétáltatta az idegeit. ..", a szívére bökött, és fintorogva mondta akkor: „Ez sem a régi már.. .” — És most? — Nincs semmi baj. Csak éppen elkopunk . . . Kopunk, persze, már attól kezdődően, amint megszülettünk: ez a generáció — amelyhez Galabár Tibor sorolható — talán gyorsabban is a kelleténél. Szülőfalujából, Felsőmo- csoládról kerül fel Kaposvárra, a Felsőkereskedelmi Iskolába. Matematikában jeles, érettségi után a Dunántúli Bankban kap állást. Kőműves öregapja azt mondja: „Vagy pap leszel, vagy jegyző ...” Inkább az utóbbi. Szombathelyen van egy jegyzőtanfolyam, néhány hónap múlva meglép, amikor kiskereskedő apját a nyilasok kisgazdapárti ténykedése miatt letartóztatják és Siófokra viszik. Amikor a szovjet csapatok elérik a Balatont, Felsőmocsoládon a közigazgatásban dolgozik, közellátás és közmunka ügyekben. Később a gabona-elszámoltatási kormánybiztos mellett titkári teendőket lát el. Országos jeljszó: „Budapest éhezik! Élelmet a főváros népének I” — Apám hazakerült, maradt kisgazdapárti tag, én meg negyvenötben az MKP- be léptem. Később, amikor a házak államosítása zajlott, megvádoltak, hogy az „ellenséget védem”, B-listáztak, de félév múlva visszakerültem az államapparátusba. Csakhogy a sérelmeket néha nehezen nyeli le az ember. A tanácsválasztások után már ötvenháromban Komlóra hívtak Szirmai Jenő jóvoltából, aki ma az OTP-vezérigazga- tója. — Komló akkoriban „fogalom” volt. . . — Akár Vas Zoltán személye, aki a széntermelést irányította, de vezető szerepet vállalat Komló fejlesztéséből is. Hihetetlen munkabírású ember volt. Mi — akik közvetlen környezetében dolgoztunk — sok egyéb mellett egvet megtanulhattunk, a vezetést. A rugalmasságot, a halogatás nélküli, gyors döntést. — Ami néha túlzott anyagi áldozatokkal járt. .. — Néha. Mai képzettséggel egy közgazdász felsikol- tana a megdöbbenéstől, ha részese lett volna akkor bizonyos döntések meghozatalának. Mái nézőpontból nem is lehet megítélni az ötvenes évek Komlóját. Egy cél volt: a szén. De a szenet fel kell hozni, ehhez emberek kellenek, az embereket le kell telepíteni, ehhez viszont lakás kell, élelem, iskola, kultúra kell. „Jelentkezz bányásznak!" — feliratú plakátokkal az ember szerte az országban találkozott. A bánya jól fizetett és jókat ígért is: letelepedést, otthont. Komló akkori párt-, állami és gazdasági vezetői szinte együtt éltek (a hivatalokban késő éjszakáig égtek a villanyok) közös feladatok, gondok, örömök. Kö- könyösöo épülnek az első bányászlakások, folytatódik Gesztenyésben, Kenderföldön, Szilvásban. — Valóságos forradalmat élt át akkor a város. Naponta növekedett a lakosság lé- lekszáma. Egy délelőtti megbeszélésen Vas Zoltán bejelentette, hogy többszáz toborzott fiatal érkezik holnap este vasúti szerelvénnyel. „Gondoskodjatok szállásról, élelemről!” — Egy nap alatt? — Igen. Gallusz József volt a DISZ-titkár, ha jól emlékszem, ő szerezte a vaságyakat és takarókat, mi meg a már meglévő munkásszállásokon átcsoportosítást hajtottunk végre, kerestünk még szállásra alkalmas épületet, konyhákat állítottunk fel, gondoskodni kellett húsról, kenyérről, egyéb élelmiszerről és a későbbiekben is ezt folyamatosan biztosítani kellett. Mire másnap megérkeztek a fiatalok, készen vártuk őket. Ez a lökésszerű munkaerő-áramlás persze többször megismétlődött. A bánya munkát adott, a lakások lassan, de biztosan épültek, de Vas Zoltán szavaival élve ,-,.. . a fiataloknak szórakozniuk is kell, különben itt hagynak bennünket!’’ — Kultúrház? — Fenéket! Az első kultúrintézménynek már kijelölték a helyét, de később épült meg. Nekünk gyors és olcsó megoldás kellett. Egyetlen nap alatt létrehoztuk az első eszpresszót, vagy ismertebb nevén az Anna-cukrászdát a Kossuth utcán, üres udvaron — középen egy kút volt — felvonulásiépület-elemekből összeállt az épület, dolgoztak rajta vagy százan, minden szakma ott volt, másnap reggel már a vendéglátóipari vállalat beDakolt, este nyitott, volt zene és egyebek. Galabár Tibor 1954-ben a tanács vb-titkára, az elnök pedig Simek Árpád. — A kedves, jó Árpi bácsi mellett dolgozni életre szóló élmény volt. Ma megvan a rendje-módja annak, hogy egy település milyen úton jut a beruházásokhoz szükséges pénzhez. Komlóval nem bántak szűkmarkúan akkor sem, de ... Szóval Simek Árpád felkerekedik, minden bejelentés nélkül megjelenik Pesten az Országos Tervhivatal elnökénél. Valahol tárgyalt, a mi elnökünk leült a folyosón egy székre és várt, addig nem jön haza, míg nem szerez néhány milliót. A térdére fektetett aktatáskájából sza- lonnázik és vár. Délután az elnök fogadja, másfél órás vita után hazajött, — sikerrel, mert ha jól emlékszem, nyolc- vagy tízmilliót jóváhagyott az OTH elnöke. Komoly összeg volt. Galabár Tibor a hatvanas évek elején megszerzi a jogi diplomát és Pécsre kerül — továbbra is vb-titkári tisztségbe. — Nehéz volt elszakadni Komlótól? — Nem volt könnyű. Ha néha arra járok, eszembe jut, mennyi „hétköznapi” gonddal kellett küszködnünk. Például: Kökönyösön a bérházak mögé a bányász felütötte a sertésólat. Erről nem mondott le. Ez a faluról elszármazott ember ragaszkodása a korábbi életvitelhez: disznót hizlal és a ház előtti betonjárdán leszúrja, pörzsö- li. Ma a disznóólak helyén garázsok állanak. — S hol nevel disznót? — A városszéli kiskertjében, ahová autóval jár ki etetni. — A pécsi tanácstitkárnak van-e kertje? — Anyámnak Felsőmocsoládon. Kéthetente járok haza. Apám tizenhét esztendeje meghalt, hetvennyolc éves anyám él magányosan. Házat javítok, kapálok, permetezek, a múltkori vihar kinyomta az ablakokat, akkor meg üvegeztem, aztán fát készítek be tüzelőnek . . . Nemrég anyám megsérült a lábán, hetente többször is kocsiztam Mocsoládra. Dél - u'án innét a hivatalból elin. dúltam, este értem oda, a ház körüli munkát elvégeztem, s hajnalban indultam vissza, egyenesen be a hivatalba. És ezt az utazást délután megismételtem. Oda- vissza kétszáz kilométer. De hát amit én anyámtól kaptam életemben, azért hálámat leróni talán soha nem tudom. Dr. Galabár Tibor Pécsett az elsők között kapta meg a Pro Űrbe kitüntetést 1979- ben. Rab Ferenc Megindultak az Olympos-gépsorok Megkezdték az Olympos cit- ruslevek előállítását csütörtökön a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaságban a magyar— görög vegyes vállalat felújított gyümölcslé feldolgozó üzemében. A rekonstrukció eredményeként hatvan százalékkal több Olympos-gyümölcslevet készíthetnek. A három műszakban működő gépsorokon naponta 36 ezer flakont töltenek meg citrusfélék levével. Az eddigi fél- és egyliteres flakonok mellett rátérnek a másfél literes adagok palackozására is. Az ország első ilyen üzemét a görög partnerrel együttműködve 1977-ben létesítette a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság. A bevált, jó kapcsolat eredményeképpen tavaly, a .szerződés lejárta után vegyes vállalatot alakítottak, amelyben a görög partner is részvényessé vált. így a citrusalap- anyag szállítása mellett tőkével is résztvett a feldolgozó korszerűsítésében. A beruházás hét hónap alatt készült el. Új csarnokot kapcsoltak a régihez, és korszerű gépsorokkal szerelték fel az üzemet. A vadgazda Egy vasárnap reggel nyolc óra felé a hároméves éppen hogy elmúlt Robi benyitott szülei szobájába, elkerekedett a szeme: apját ágyban fekve látta. — Apa! Hát nem mentél vadászni? Nem lesz ebből baj? Robi nemigen látja ágyban édesapját. A jó hivatásos vadász — mint amilyen a 28 éves Rakovics Róbert js, a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság sellyei erdészete üzemi vadászterületének egyik kerületvezető vadásza — korábban kel, mint a Nap. A hajnal harmata már rég lucskosra áztatta combközépig a ruháját, mire a fények elűzik az éjszaka ár- nyait-neszeit, s gyakorta fekszik akkor, amikor már csak néhány óra van pirkadatig. Teli Vilmos-i arc: kerek, sötét szakáll, mélyen ülő. élénken csillogó barna szem — és hihetetlenül biztos kéz. Cse- csetka Sándor, a fogatos, aki sokat kísérte már vadászatokra Róbertét, mondja: — Én még olyant nem láttam, hogy lövése után ne maradt volna helyben a vad . .. Bogdása végénél, ahol a temető szolidan húzódik a fenyők, sövények mögé, kettészakad a Drávafok felé szaladó út: a kanyarban ágazik le egy keskeny aszfaltcsík Körcsönye- puszta felé. Néhány gazdasági épület, kocsiszín, négylakásos épületsor — valamennyi hófehérre meszelve, valamennyin új zsindelyek. Ez Rakovics Róbert birodalmának a központja: hatezer hektáros területet figyel, százkilométereket tap'osott már csizmája a szálfaerdők árnyékában húzódó utakon, az irtások mellett, vadföldek szomszédságában, búzatáblák között nappal, amikor a tompa fény ferde pászmákban hullik a lombkoronák közül az aljnövényzetre, ezüstös csíkokkal szabdalva a fák közötti párás homályt, s éjszaka, amikor titokzatos ágroppanások, baglyok mélabús hangja, az erdők feketévé tömörödő tömbje kíséri a vadász lépteit. Róbertnek az erdő az élete. Uralja területét — alapos, jól képzett szakembernek tartják —, mindenütt ott van: az hatóknál, a magasleseknél, a só- zóknál, az etetőknél, a bőgőhelyeken, a dagonyáknál, a sűrűben, a ritkásban: a tenyerében hordja é$ érzi ezt a hatezer hektárt. Ahogy az erdőjáró hintáról — Sándor mellett ül — körbenéz, tekintetében van: ez a fa nyolcvanéves, ez a csapás a kisitatóhoz vezet, ott, arra van a hollófészek, amott esett el egy 12 kiló 70 dekás agancsú bika. amarra van a fácántelep, a vadkacsa1- telep, ott o fiatal égeres mellett, de jó bőaőhely van! Csak ha kérdezem, szól: magyarázza területei részeit, morfondírozik azon. honnan a Hajós-domb elnevezés, egyáltalán hol vannak itt dombok, hiszen ha három-négy nagyobb bucka töri meg a látóhatár egyenes vonalát. ' Bakonyi gyerek. A hegyek között szerette meg a természetet, az erdőt. Ott és akkor emelkedett a fenség rangjára a szemében a magyar erdők királya, a gímszarvas. — Szüleim azt akarták, hogy gépész legyek. Tizenöten voltunk testvérek, választásra nem nagyon nyílt mód. De én tudtam: előbb-utóbb vadász leszek. A gépészeti iskola befe-’ jezése után el is végeztem a szükséges stúdiumokat, az első munkahelyem a Nyírségben volt. De ott nincsen szarvas, s milyen a szeptember a bőgés zengő, mélységesen szép hangja, a bikák erőt, tekintélyt parancsoló mozgása nélküli? Eljöttem ide — két éve — kerületvezető vadásznak. Itt vannak szarvasok . . . — Mennyi? — Az én területemen jelenleg mintegy kétszáz tartózkodik. ebből hatvan-hetven a bika. Minden évben esik érmes, idén is lesz, talán még jobbak, mint tavaly, amikor nagyon száraz volt az időjárás. Földúton poroszkál velünk a Csillag és a Cigány. Egyik oldalunkon a gesnyei, a másikon a körcsönyei erdő. Sok a magasles. — Csaknem 120 van a területemen, Ma is az lett volna a program reggeltől, hogy néhányat megjavítunk, de nem jöttek az emberek az eső miatt... Róbert tulajdonképpen már ma feküdt le: éjjel kettőig a szomszédos dinnyeföldekről riasztotta a nyulakat. Négykor azonban talpon volt, reggel nyolc óráig — amikor találkoztunk — már bejárta területének jókora részét. Persze, elsősorban a szarvasokra kíváncsi, közeleg a bőgés ideje, bár még a bikák, elsősorban a fia- talabbja, együtt vannak, most van a ,,döhér-kor”, amikor csak az erőt gyűjtik, csak esznek és pihennek. Jó vadászterület ez a hat; ezer hektár. Váltakozva vadföld, erdő, zab, kukoricás. — Tavaly az- a 12 kiló 70 dekás! — mondja Róbert, és hangjában a szeptember szép vadászizgalmai csendülnek. — Ott esett, a 12-es magaslesnél. Csapatbika volt, páros tizen- nyolcas. Amikor kiesett, egy 10 kiló 70 dekás lépett a helyébe, de az is hamarosan terítékre került.. — Ott, ni! Tehén ... — dörmögi. Alig 50—60 lépésre van tőlünk, lassú ügetéssel iramodik a tisztás túlsó vége felé. — Sánta! — mondja Sándor, de akkor már Róbert kezében a távcső, vizsgálgatja a távolodó szarvastehenet, leugrik a hintáról, sebesen kapaszkodik a magaslesre, megint a szeme elé emeli a távcsövet, azután a puskához nyúl... — Lelövi? — Minden beteg vadat le kell lőni! — mondja Sándor, az ítélet határozottságával. A tehén tőlünk 200—250 méterre a tisztást kísérő bokorsorban keres egy nyílást, hogy a sűrűbe váltson. Háttal áll felénk, fenekén fehéren villan a tükör. A lövéshez a legrosszabb helyzetben van — gondolom, de abban a pillanatban éleset csattan a fegyver. A tehén — mintha kirántották volna alóla a lábait — elvágódik. Az órámra nézek: fél tizenegy. — Mennyi lehet a távolság? — szólok fel a magaslesről lekászálódó Róbertnek. — Nem is tudom . . Talán 220 méter... — válaszolja. Hangja egészen elváltozott: visszafojtott, majd utat törő izgalom vibrál benne — pedig ki tudja, hányadszor húzta meg a ravaszt, hányadik szarvas esett össze lövése nyomán. — Igen — mondja —, minden lövés után izgalmat érzek. Mégiscsak élet szűnik meg . .. Különösen, ha szarvasról van szó, valami megszorul bennem . ., Odaérünk a tehénhez. Idős lehetett, kóbor kutyák hajszolhatták, beforrt és frissebb sebnyomok rajta, hastájékón lilás folt, valamilyen gyulladás is kínozta. — Nemrég veszthette el a borját — állapítja meg Róbert, mutatva a téhén tőgyét, majd a zsigereléskor a félig megalvadt tejet. — Kutyák foghatták meg . •.. Fél óra múltán a tehén — kizsigerelve, lábai térdben levágva, feje is a bokorba dobba — a hintó bakján. — Sok borját nevelhetett fel — mondja halkan Róbert, s hangja szomorú lesz. * Soha nem mondja: kilőtték, kilőttem. Esett — ezt a kifejezést használja. A hintó irgalmatlanul rázkódik az aligjárt erdei utakon. Cigány és Csillag ideges rán- gásokkal, suhogó farkcsapásokkal védekezik a bögölyök ellen. Izmos tomporuk csillog az esőben. * Fiatal égeres mellett vezet az út, nyílt területre érünk. Talán 300x400 méteres lehet. Ahol a csapás a tisztásba torkollik, magasodik a 29-es magasles. Sándor esőkabátos háta megmozdul: Kőrútunkat be kell fejeznünk: a szarvasnak minél előbb a hűtőbe kell kerülnie. Itt is gyorsan végeznek. Megjelenik afő- vadász, Buzgó József is, szemügyre veszi az elejtett tehenet: — Valami baja volt? — Volt neki elég ... Elköszönünk Rakovics Róberttól. akinek a kislánya — mert -nem ért oda időben az orvos — az erdőben született, szép törzsű fák árnyékában meghúzódó vadásziakban. Baljával leveszi zöld kalapját, melléhez szorítja, így nyújt kezet. Szép mozdulat. Mészáros Attila
