Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)
1984-08-19 / 228. szám
1984. augusztus 19., vasárnap Dunántúli napló j. 7 Hajnalban nem csörög az óra Üdülőben Valaki azt mondja a portán kifele menet: — Hajnalban hallottam, hogy csörög az óra, fölriadtam, azt sem tudtam, hol vagyok ... Pedig itt nem csöröq — legföljebb a madarak csipognak az üdülő harmatoson csillogó parkjában. De lehet, hogy másoknak is cseng a füfe az egész évben megszokott korai ébredést idézve. —■ Én is korán keltem — mondja Marika, aki férjével Schwarzenberger Györggyel és két kis gyermekükkel Évikével, Gyurkával érkezett a harkányi tsz üdülőbe a dunavarsányi Petőfi tsz-ből. A másik fiatal- asszony, Béres Ferencné (Her- nád, Március 15. Termelőszövetkezet) kissé restellkedve vallja be: — Én bizony tudok aludni, hamar megszoktam ezt az ideiglenes semmittevést. Ő is negyedmagával jött; férjével, aki a tsz húsüzemének művezetője és a gyerekekkel, Attilával és Adriennel. , A két család most ismerkedik. Schwarzenberger György o szövetkezetben gépkocsivezető, a felesége a bérelszámolóban dolgozik: — Azt hiszem az ősszel tanfolyamra íratnak, mert gépesítjük az ügyvitelt: Béresné: — Mi már benne vagyunk! Ascona típusú gépekkel dolgozunk ... / Bevallom, az volt a szándékom, hogy „szövetkezeti parasztokkal készítek majd riportot, talán egy kicsit sematikus megoldással: hogyan jutott el a hajdani kapáló-arató gazdálkodó — éppen aratás idején! — egy híres fürdőhelyre, annak is talán legmodernebb üdülőjébe? A hagyományos paraszti világnak eme emlékezetes alakjait már nehéz itt meglelni. Mindenekelőtt azért, mert — Trubics Balázs üdülőigazgató mondja — ..a nyári szezonban inkább a fiatal házasok, vagy középkorúak üdülnek nálunk, akik iskolaszünet lévén gyerekestől érkeznek. Az idősebbek, nyugdíjasok ősztől— tavaszig utaznak hozzánk .. Az üdülő a mozgalmas fürdőhely egyik legcsendesebb pontján épült fel 1980-ban, a Járó József utca 1. szám alatt. — Eléggé kacifántos a címe: Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti üdülők Közös Vállalata Harkány. Létesült: 14 megyéből 159 termelőszövetkezeti, illetve szövetkezeti társulás közös költségével. — Olyan ez, mint egy kitűnő szálloda: minden lakrész fürdőszobás. A háromszázötven szobában évente körülbelül 10—12 ezer szövetkezeti dolgozó tölt el egy-egy hetet, a nyári hónapokban főként gyermekes családok. Jelenleg a gyermekek száma 165! — Valóságos étel-dömping_ várja az embert minden étkezéskor — mondja Béresné. — Mindenki elégedett az ellátással? Marika mondja: — Nem hiszem, hogy valaki is panaszkodhatna. A napi háromszoros dús étkezés ki is zökkenti az embert a hazai szokásokból, legalábbis ami a rendszerességet illeti. Trubics Balázs elgondolkozva mondja: — Azért akadt panasz is, de szerintem alap nélkül. Nincs a világon olyan konyha. amely mindenkinek a szájaíze szerint főz. Schwarzenbergerék kisfia Erzsikét, az üdülő szép presz- szójának felszolgálónőjét csalja: ki az étterem konyhájának irányába. Valamit súgott neki, mint kiderült krumplistésztát szeretne délben enni, hát most megbeszélik a főszakáccsal. — Mennyi a beutalójegy ára? — Ez a másik! — mondja Béres Ferenc. — Meglepően olcsó, ennél nagyobb kedvezményt nem is kívánhat az ember ... A termelőszövetkezetek egy- egy dolgozó után egy hétre 1680 forintot fizetnek. Ebből a dolgozó részesedése mindössze 380—420 forint. — Gyakran előfordult, hogy a tsz mondjuk egy kiváló koro- bájnos ellátásának teljes költségét fedezi. Volt olyan, hogy apa és fia — mindketten kom- bájnosok —• egyidőben üdültek s nemcsak ingyen, han„em még a tsz egy-egy ezrest is adott nekik zsebpénzként. Földényi Ildikó — pécsi kislány — egyik kultúrosa az üdülőnek, a másik Budán László, aki jelenleg programtárgyaláson van. — Tényleg, mit nyújt az üdülővendégeknek a kultúrfele- lős? Ildikó: — Az üdülőnek saját autóbusza van, így aztán könnyen utazunk. Pécsett a múzeumokat látogatjuk meg, Villányban a szoborparkot, de szervezünk szigetvári kirándulást is, elmegyünk a mohácsi csata színhelyére az emlékparkba, megnézzük Drávaiványiban a híres kazettás templomot... De rendezünk itt az üdülőben kiállításokat is, az ősz elején Steckl Zsuzsa mutatja be tűzzománcait, meghívjuk Thrischler Ferenc szobrászművészt is, bárő még nem tud róla, de remél- jük elfogadja a meghívásunkat. Mozielőadásokat rendszeresítettek a gyerekeknek, fiataloknak, esténként az étteremben Dörömböző Géza zenekara szórakoztatja az idősebb korosztályt, a fiatalok részére pediq most szervezik a diszkót az üdülő másik helyiségében. Az üdülőnek még ezer kötetes könyvtára van, amelynek „forgalma" szembetűnő, orvnak ellenére, hogy a beutaló csak egy hétre szól, következésképpen merész vállalkozás lenne belefogni mondjuk Tolsztoj „Háború és békéjébe". — ’És az idősebbik generáció? Mire vélik ezt a manapság divatos utazási lázat? — Nem sokat utaztak apá- mék — mondja Schwarzenberger György — bár Pestiq azért eljutottak, a főváros közel van hozzánk. De mi már bejártuk kocsival jóformán az egész országot. Apám alapító tagja volt a tsz-nek, most nyugdíjas. — Az én apám is a kezdet kezdetekor ott volt a tsz szervezésén, 19-es tagszámmal. Ö még részesarató volt, ismerte a legkeményebb paraszti munkát ... A kisfiam meg most látott először kaszáló embert, útközben, ahogy jöttünk Harkányba — mondja Béres Ferenc. Trubics Balázs igazgató mondja: — Tavaly történt, a szerdai váltáskor: az akkori turnus legidősebb vendége az üdülő halijában bizonytalanul nézegetett jobbra-balra. „Elveszített valamit?" — kérdem tőle, de intett, nem veszített el semmit: „Nyolcva'nötéves vagyok, most üdültem életemben először, hát elbúcsúzok. Nem tudom, visszatérek-e még ide valaha ...” Rab Ferenc Fotó: Maletics László Harminc éve a Határőrségnél A parancsnok élete Elégedett az, akinek a munka örömet jelent gettek a munkavezetőtől, hozzám is odajött egy tábornok, beszélgettünk, hogy ki vagyok, honnan jöttem. Rá egy hétre behívtak a Honvédelmi Minisztériumba és felajánlottak egy műszaki rajzolói állást a hadi- technikai intézetben. Persze, hogy örültem a lehetőségnek, így két évig, mint rajzoló, részletszerkesztő dolgoztam. Közben felvettek a műszaki egyetemre, de nem kezdhettem el a tanulást, mert behívtak sorkatonai szolgálatra a karhatalomhoz. — Nem lehetett volna halasztást kérni? — Megpróbáltuk, de nem sikerült. Pedig nagy álmom lett volna a műegyetemre menni, a műszaki dolgokat nagyon szerettem. De hát akkor 1951-et mutatott a naptár. .. Az értelmes, jóeszű újoncra hamar felfigyeltek a karhatasokban egészen 1971-ig a végeken szolgált, többnyire nehéz körülmények között. — Nem volt könnyű életünk — mondja a felesége. — Távol mindentől, szüntelen feszültségben, később úgy, hogy a gyerekek általános iskolai kollégiumban éltek, s csak hétvégén hoztuk őket haza . . . Sokszor, eszembe jutottak nővérem szavai: hozzámész egy katonához, s nem tudod, hogy élsz, és merre az országban. Vállaltam, s akkor sem bántam meg, amikor lovas kocsin vittük a gyerekeket hóban a kilométerekre lévő orvoshoz. — Én eszmélésem óta, már a szülői házban azt tanultam apámtól — mondja az alezredes —,-„fiam, első a kötelesség és a becsületes munka”. Később a „fényes szelek” nemzedékéhez tartozók közül szinte mindenki ezt vallotta ... f ^***'l'l "ui.ií,, ,Mu ' W — Muhi alezredes elvtárs élete, maga a példamutatás. — Ezt már dr. Golobics Károly határőr őrnagy mondta, aki hét évig volt beosztottja, munkatársa. Nagyon sokat tanultam Muhi elvtárstól, szakmailag is, emberileg is. Roppant türelmes, megértő, ugyanakkor magas követelményeket is támaszt. S nem csupán a munkában mutatott példát, hanem a magánéletben is. Én úgy tekintek rá, mint második apámra ... S hogy ezek a szavak nem az újságírónak szóltak, bizonyítja: amióta Siklóson szolgál Muhi András alezredes, több fiatal „nőtte ki magát" mellette, s ezek a fiatalok, köztük dr. Golobics őrnagy, Czulók őrnagy, rendszeresen visszajárnak egykori parancsnokukhoz, sőt a családok is együtt ünnepük a névnapokat. Azt hiszem, egy ember többet nem igen kaphat az életben, mint igaz és őszinte barátságot. — Mi a titka, hogy ennyien szerelik? — Titka? — kérdez vissza, s mosolyogva néz rám. — Én most is pártmunkás vagyok, egy sajátos területen. Nagyon szeretem az embereket, szeretek velük foqlalkozni, mindenkiben meg kell találni a jót, s azt erősíteni, a rosszat pedig lefaragni. Persze, nagyon fontos, hogy maqunkban is meglássuk a hibát! Az ország egyik legjobb kiképző bázisának a parancsnoka Muhi András alezredes. Az Állami Ifjúsági Bizottság díját elsőként kapták meq a fegyveres testületek közül, huszon- hatszor értek el különböző címeket a szocialista versenymozgalomban, elnyerték az ezüstkoszorús élenjáró kiképző egység címet is. A parancsnok számos kitüntetés birtokosa. — Elégedett ember? — Feltétlenül, hiszen amit csinálok, örömet jelent. Kiegyensúlyozott a családi életem, két remek fiam van. Ha időm enqedi, akkor barkácsolok, a szőlőben dolgozom, vagy lemezt hallgatok. Egy oolcra mutat, ahol rengeteg lemez sorakozik. — Ez a legújabb hobbim: szeretem a klasszikusokat, a magyarnótákat, a diszkózenét. Én még soha nem unatkoztam. Muhi András alezredes a Tenkes-hegy oldalán vett egy kis szőlőt, most még faház van rajta, de idővel elkészül a téglaépület. Onnan a kiképző- bázist is jól látni. Nem véletlenül . . . Roszprim Nándor A legutóbbi ünnepélyes határőreskü végén egy magas tiszt haladt a díszmenet élén. Muhi András határőr alezredes, a BM Határőrség siklósi kiképző bázisának parancsnoka délcegen lépdelt, feszes tartásában, tisztelgésében az alaki szabályzatot tökéletesen ismerők sem találhattak hibát Mozgása, viselkedése katonás. * — Jászladányban születtem, 54 évvel ezelőtt, szeptember 20-án. Édesapám falusi kovács volt, édesanyám otthon dolgozott. ö tartotta össze a családot. Mindkettőjüket nagyon szerettem, különösen apám állt hozzám közel; nyakas kun ember volt, kitartást, szorgalmat tőle tanultam. Gyermekéveimet ebben a kis faluban töltöttem, a felszabadulást is ott éltük ót. Négy szak,mát szereztem Szolnokon, a fa- és fémipari iskolában, de abban az időben nehéz volt munkát találni, így alkalmi munkásként dolgoztam. Szüleim közben felköltöztek üröm községbe, apám Pesten lett nagyüzemi munkás és a kommunista párt tagja. Az ő révén és hatására kerültem be én is a mozgalomba, ami meghatározóvá vált egész életemben ... — mondja Muhi András alezredes. — Hogyan lett határőr? — Hát nem mindennapi módon, — válaszol mosolyogva. Ez az emlék úgy él benne, mintha tegnap történt volna. — Akkoriban egy katonai épület bontásán dolgoztam, egyszer csak több magas rangú tiszttel megjelent az akkori honvédelmi miniszter. Kérdezlomnál, s néhány hónapon belül, mór mint zászlóalj-párttit- kár tevékenykedett. Ezután pártiskolára küldték, majd egy gyakorlat után tisztiiskolára. A Petőfi politikai tisztképző iskolán 1954-ben avatták hadnaggyá. — Nem akartam katona lenni, de tanulhattam, s ez csodálatos dolog volt. Mint pártmunkás lettem katona. Még ebben az esztendőben átvezényelték a határőrséghez, s ettől az időtől kezdve a határőrizet lett a hivatása. Különböző helyeken és beosztó
