Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)

1984-08-19 / 228. szám

1984. augusztus 19., vasárnap Dtinanttm napló 5 a kiváló munka elismerése 11 „Népfrontmunkáért" Morvái Ferenc Tanácsosi cím Gergő Józsefné _Morvai Ferenc munkahelyén beszélgettünk a Bályi Mezőgaz­dasági Kombinát központi rak­tárában, amelynek ő a vezető­je már kilenc éve. Egész lényé­ből barátságos közvetlenség sugárzik magától értetődő ter­mészetességgel, ami aligha csak ismerősöknek kijáró meg­különböztetés. Maholnap ötvenéves — szep­temberben tölti be —, de fia­talos tettrekészsége szembe­szökő. Társadalmi munkás te­vékenysége tulajdonképpen a labdarúgással kezdődött. — 1960-tól négy évig a Bó- lyi MEDOSZ labdarúgó-csapa­tának edzője voltam tiszteletdí­jasként, javarészt társadalmi munkában. Utána még tizenkét évig edzősködtem a szakosz­tályban az ifjúsági és serdülő csapatnál. Hat évig a sport- egvesület gazdasági ügyeit érv intéztem. Utána hét évig a Bályi Álta­lános Iskola szülői munkakö­zösségének elnöke volt, amíg csak mindkét fia el nem vé­gezte az iskolát. (A nagyobbik 25 éves, technikus Pécsett, a kisebbik 18 éves, elektrotechni­kus, most rádió- és tv-műsze- résznek tanul tovább). Morvái Ferenc 1974-től a bályi társas­ház tulajdonosok közös kép­viselője is. — Hogy én az életemről me­séljek? Költöztem eleget, lovas­kocsin és vasúton, megéltem két háborút. Dolgoztam egész életemben, és amikor arra kér­tek, énekeltem és táncoltam. Sötét kendő keretezi az ezér ránccal rajzolt arcot, régi falu­si hagyományként is, meg, mert tavaly halt meg Dávid Il­lés. Lassan, kacskaringósan, jó­ízű mondatokban bontakozik ki egv meaDróbáltatásokban, de szépségekben gazdag élet története. Klézsén, a csángók lakta magyar faluban kezdő­dött, ahol 1908-ban, amikor egy özvegyasszony és egy öz­vegyember „szerette lenne, hogy legyen közös gyerekük és én voltam az”. Akkoriban telen­te még leiártak a farkasok a faluba. Még élt a színpompás csángó néDviselet, és „őszvei, amikor a kukorica szárát bé- kötték”, megkezdődött a há­zibálok sora. Hat guzsalyas volt o faluban n felnőtteknek, és külön a „lyánkáknak”, a tizen­négy éven aluliaknak. Ott tán­coltak és daloltak furulyára, s néha, évente kétszer, zenekart is hoztak a közeli falvakból. A történelem mint .annyi más család sorsába, Dávidékéba is beleszólt: Csiksomlyóra kerül­tek, aztán 1941 tavaszán Bács­kába, ahol székelyekkel lak­tak eqyütt a Fogadiisten nevű faluban. Innen 1944. karácso­nyán táborba, onnan 1945 ta­vaszán Vaskútra vitték őket. 1946-ban Eqyházaskozárra köl­töztek: „akkor foaott esqetni az eső, amikor érkeztünk”, mondja Rózsi néni. Dolgoztak, gyereket neveltek — nem kevesebbet, mint kilencet. S közben köz­readták kincseiket, mindazt, amit meaőriztek őseik múltiá­ból: a széo maavar nyelvet, a szomorkás csánnó néodalokat, a jellegzetes néoviseletet és táncokat. Mindenkinek, aki kér­te. És voltak sokan, akik kér­ték. 1948-ban kezdődött két fiatal néprajzkutató látogatá­sával, —- ők még ceruzával és papírral jöttek. A későbbiek aztán fényképezőgépet, film­felvevőt, magnót szorongattak a hónuk alatt. Jöttek írók, ze­nészek, táncosok, múzeológu- sok a múltat kutatni. Idősebbek, akik jegyezgettek és fiatalok, — Valójában a népfrontmun­kába 10 évvel ezelőtt kapcso­lódtam be: akkor jelöltek és választottak meg a községi népfrontbizottság elnökének először. Ez a tisztség Bolyban és különösen számomra nem le­het nehezen teljesíthető meg­bízatás. Itt szinte mindenki ki­vétel nélkül lokálpatrióta, falu­ját szerető, azért áldozathoza- talra is kész, szorgos ember. Minden társadalmi összefogást a teljes sikerben joggal biza­kodva szervezhetünk, ha van ér­demes cél, s ha ügyesen fo­gunk hozzá. Megkönnyíti a helyzetemet, hogy tőzsgyökeres bályi lévén, mindenkit ismerek és mindenki ismer engem is. Nem lehet úgy végigmenni az utcán, hogy legalább pár szót ne váltsanak egymással a szembetalólkozók. S persze ilyenkor nekem elmondják a gondjaikat, problémáikat, hát­ha tudok segíteni. Számomra ez természetes. De nemcsak ilyen forrásból ismerem a falu ügyeit: feleségem a legfőbb informátorom, a községi párt- alapszervezet titkára, a tanács végrehajtó bizottságának tag­ja. Bolyban az utóbbi tíz évben gyakran akadt érdemes cél, amelynek megvalósítására moz­gósítani, összefogni kellett a akik a helyszínen akarták elles­ni a csángó tánc mozdulatait. Máskor autó jött Dávid lllésné- ért, egy hétig rajzolták, filmez­ték; szállodában lakott, beteg lett, de nem mutatta, nehogy csalódjanak benne, akik sokat várnak tőle. Hívták fesztiválra, vitték ünnepségre, sok tapsot kapott. Fényképek garmadája őrzi ezeket az emlékeket. A héten ismét vonatra ült és lánya kíséretében Budapestre utazott: a Néprajzi Múzeum­ban vette át, a Népművészet Mestere Kitüntető címet. Bol­dogan, meghatottan. Kicsit pi­henni szeretne most, mert a betegség legyengítette. De ha Szűcs József körzeti szerelő­ként kezdte 1951-ben a homo- rúdi gépállomáson. Nagy kör­zet volt, Mohácsi-szigettől Köl- kedig, Nagybudmérig. Kam­pánymunkák idején éjjel-nap­pal készenlétben álltak a kör­zeti szerelők. Ha nem volt al­katrész, maguk bütyköltek, de a gépeknek menniük kellett. — Ott lehet a legtöbbet ta­nulni, ahol nagy a szegénység. A szükség a legjobb iskola — vallja ma is Szűcs József, aki később két oklevelet is meg­szerzett, az általános gépsze­relőit Baján, a mezőgazdaságit a mohácsi szakiskolában. A legjobb iskolának mégis az élet iskoláját tartja, no meg a családi indíttatást. Dunafalván született 1925- ben, nem messze attól a ta­nyától, ahol most is lakik. Nagyapja, apja is gépész volt. A naqyapának 60 hold földje és cséplőgépe volt. Az unoka már 15—16 évesen ott cipelte az 50 kilós zsákokat, a cséplő részt. A kemény gyerekkornak is megvolt a maga haszna, ak­kor vált vérévé a gépek iránti vonzalom, (gy aztán mikor eljött az idő, könnyű szívvel ajánlot­lakosságot. Például néhány éve a vízmű bővítésekor, vagy most az új iskola bebútorozása érde­kében. Szokás szerint tanács­tagból és népfrontaktivistából álló szervezőbrigádok járják a házakat. Morvái Ferenc nem díszfunkciónak tekinti nép­frontelnöki tisztét: a legnehe­zebb körzeteket vállalja az agi- táláskor. Elismert községi veze­tő: szavára hallgatnak az em­berek. Három éve a „Kiváló Társa­dalmi Munkás” kitüntetést ve­hette át a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székhá­zában. Most alkotmányunk ün­nepe alkalmából a „Népfront- munkáért” kitüntetéssel ismerték el tevékenységét. D. I. jönnek kérni: Rózsi néni, mesél­jen, Rózsi néni táncoljon, éne­keljen, hát persze, nem tud el­lenállni. G. T. ta fel a rá maradt 5 hold föl­det és beállt gépszerelőnek. A családot csak ritkán látta, a földeken a gépek között hált. Társai tisztelték a tudásáért, különösen a fiatalok a segítő­készségéért. Pár éven belül Mohácsi-sziget egyik legismer­tebb gépszerelője lett. A dunafalvi tsz már megala­kulásakor kikérte. Egy év múl­va mondott igent. Azóta negyed század telt el, s most Szűcs Jó­zsef, a gépszerelők „nagy öregje", aki a javítócsarnok mellett egy külön kis műhely­ben dolgozik. A legkényesebb munkadarabokat bízzák rá. Szervokormányokat, kompresz- szorokat, szivattyúkat, turbó adagolókat javít. A fiatal sze­relők nála kezdték a szakmát, még Szabó Miklós, a gépmű­hely vezetője is. Fia főiskolai fizika—matema­tika tanár. Két unokája már vá­rosi gyerek, de nyaranta nagy­apjuktól a föld és a gépek sze- retetét tanulják a szigeti Szücs- tanyán. A „kombájnos csaták" ide­jén, mint kombájnvezetőt is ki­tüntették. Még tavaly is végig aratta a nyarat, jó, öreg szer­Ha ő mondja: szép a taná­csi munka, el kell hinnem. Ta­lán nincs is olyan munkakör ezen a területen, ahol ne dol­gozott volna. Most — szűk egy évvel nyugdíjba menetele előtt — gazdálkodási főelőadó Kő- vákószőlősön. De volt vb-titkár, anyakönyvvezető, pénzügyes, tartoztak hozzá szabálysértések. Mindez lassan 33 évet tölt ki — 1951 óta dolgozik a tanácsi szervezetben kisebb megszakí­tással. Galambősz hajú, szelíd sza­vú, halkan beszélő asszony, energiái nem nagyon kophat­tak meg, mert amikor megke­restem, éppen egy útőr, illet­ménypénzét fizette ki- ahogy azt mondani szokták: ripsz­ropsz. Nehezen találja a választ a kérdésre: mi a szép a tanácsi munkában. Hol erről, hol arról a területről említ példát, végül is teljes a rálátása a község életére, hiszen — mint mondja — egy ekkora faluban minden­nel kell foglalkozni. — S mi a kellemetlen? — Ma már alig találok ilyent Sokan mondanák: az, hogy az utóbbi években számos hatás­kört leadtak az alsószintű ta­nácsoknak, s ezáltal az itt dol­gozókkal szembeni igények, a munkából adódó leterheltség Szemüvege olykor szigorúan csillan; körszakállas tekintete, gesztusai, egész valója egy cél, egy lendület kifejezői: a jobbí­tó szándéké, hogy mind <jyak- rabban, egyre tisztábban csen­düljön föl zenei anyanyelvűnk, a magyar népzene; és megany- nyi színben és hangszeren a muzsika, amelynek immár há­. lÉ”au. * '-''"-‘Mi. vizkocsijával járta a dűlőket. A Claas Dominátorok jó kombáj­nok, de azért ezek is meghibá- sodhatnak. Három évtized óta az idei év az első, amikor a műhelyben maradt, de itt is mindig mindkét keze tele van munkával. Nehezen pótolják majd Szűcs Józsefet, ha jövőre nyugdíjba megy. — A terveim? A tanyámon a feleségemmel gazdálkodunk a háztájiban. Állatot nevelünk, zöidséqet, gyümölcsöt terme­lünk. Régen készülök egy kis kerti traktort építeni magam­nak. Ez lesz az első dolog, ha nyugdíjba megyek. — Rné — megnőttek, ez nem tartozik az örömteli oldalhoz. Én azonban nem sorolom ide. S, ha gyorsan végiggondolom ezt a három év­tizedet, akkor is csak néhány év és egy olyan feladat jut eszembe, amit nem szívesen csináltam. A begyűjtésre gon­dolok. — És mostanában? — Talán a szabálysértési te­rület, legalábbis nekem. Mindig zavart, ha valakit meg kellett büntetni, pediq ennek oka és törvényes alapja volt. Nem szí­vesen csináltam . . . — Számos „korszakát" élte át a tanácsi munkának. A vál­tozásokkal állandóan lépést kellett tartani. Ez nem volt fá­rasztó? — Egészen eddig nem. Most, amikor pár hónappal vagyok a nyugdíj előtt, már ez is mérleg­re kerül. Talán a jövő évet vé­gigdolgozom — áprilisban érem el a nyugdíjkorhatárt —, de azután már nem, éppen azért, mert új módszerek ezt követő­en is lesznek, átvenni ezeket, sínre tenni egy gyakorlatot, úgy érzem, ehhez már kevés az energiám. — Mekkora a felelőssége je­lenlegi munkakörében? — Hozzám tartozik a költ­ségvetés, a fejlesztés, összesen mintegy 7—8 millió forint. Bí­rom évtizede a szolgálatában áll. Nevelőként, zenetanárként, karvezetőként és Baranya me­gye vezető zenei szakfelügye- lőjeként. A zenei városként em­legetett Pécsen s a zenei fol­klórban oly sok kincsű Bara­nyában aligha lehet olyan te­rület, ahol jelenlétét ne érez­nénk; tanáccsal, javaslatokkal, kezdeményezésekkel. Tanítói végzettséggel s az öreg néptanítók elkötelezettsé­gével indult el, hogy Erdős- mecskén, Hidason, Szederkény­ben, Pécsváradon töltött (ének­történelem szakos) pedagógus­népművelő évek számos ta­pasztalata, — helyi énekkarok, zenekarok szervezése, nevelé­se — után előbb járási (Pécs- várad), 1966-tól pedig vezető meqyei szakfelügyelőként ösz- szefüggéseiben tekintse át a baranyai ének-zeneoktatás, és a közművelődés feladatait. (Mi­közben a szigetvári gimnázium tanáraként számos módszerta­ni kísérlettel is foglalkozott: a zenei műveltség, a történelem- és a maqyartanítás egymásra hatásait illetően). Kezdeményező alkat, fárad­hatatlan s kifogyhatatlan ener­giákkal. Szervező és irányítóte­vékenysége közül csak a fonto­sabbak említésére vállalkozha- tom, teljesséagel fölsorolni is lehetetlen volna itt mindazt, amivel foglalkozik. Eredményei, kezdeményezései önmagukért Szólnak. Baranya megyében hét zeneiskola működik ma már, ahol sok ezer iskoláskorú tanul hanaszeres zenét. Meqszerve- zésük, qondozásuk nívós szak- emberellátnttsáauk munkássá­gának egyik legfontosabb fém­jele. A hatvanas években ott volt azok között, akik a „Baranyai vasárnapok”-sorozatot elindí­tották. Innen nőtt ki, s szemé­lyesen a nevéhez fűződik a Pécsváradi leányvásár és a Siklósi várfesztivál országos zonyos szakértelmet megkíván, ezt nekem meg kellett szerez­nem — képesített könyvelői vizsgát tettem —, s persze, mint minden esetben, ahoi pénzt kezelnek, fillérre kell egyeznie mindig az egyenleg­nek. Elégedettséggel tölt el, hogy ezt elértem. — Úgy tudom, a lánya is ta­nácsi dolgozó? — Igen, a megyei tanácson- van. Most tudja csak igazán, mit vállalt- mert amikor elkezd­te — így lehet ezzel minden fiatal —, pontosan nem mér­hette fel, milyen munkát jelent a tanácson dolgozni. — Mit csinál majd nyugdíj­ban? — Amit eddig: dolgozom. Csak nem itt, hanem a kertünk­ben, nem pénzzel, hanem mással, nem munkaidőben, ha­nem ahogy erre szükség van, ami persze azt jelenti: reggel­től estig ... M. A. rengú rendezvénysorozata. Utóbbit az idei nyáron rendez­ték meg 15. alkalommal, arra is emlékezve, hogy a várfeszti­vál 20 éve, 1964-ben indult el útjára. Ugyancsak ő kezdemé­nyezte a hetvenes évek elején. Mohácson a Schneider Lajos népdaléneklési versenyt. Ott volt a ma már nemzetközi fesz­tiválként ismert komlói gyer­mekkórus találkozó bölcsőjé­nél is. Szerkesztésében össze­sen 10 népdalfüzet jelent meg. Számos összeállítást, ezekből az ő hangszerelésében ismerhettek meg a rádióhallgatók. Fennmaradó szabad idejé­ben szívesen foglalkozik zene­szerzéssel is: népdalfeldolgo­zásai, kóruskompozíciói és fú­vószenekari művei közül jó né­hány a szívesen előadott mű­vek sorába tartozik. Daloló Baranya c, könyvé­ben a megye kórusmozgalmá- nak egy évszázadát dolgozta fel. Irt cikkeket, kritikákat; Ze­néről zenére c. sorozatírásai­nak számos példánya (alkotók­ról, zenei irányzatokról, stílu­sokról) lapunkban, a DN-ban jelent meg először. Nemrég ad­ták ki Népdalkörvezetés c. mód­szertani munkáját; a Citerais- kola most van nyomdában, s Apáthy Árpáddal közösen most dolgoznak a Fúvószenekari is­kola c. zenei Halványon — megalakuló, illetve kezdő fú­vósegyüttesek részére. W. E. A népművészet mestere Dávid lllésné Kiváló munkáért Szűcs József Kiváló népművelő Várnai Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom