Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-28 / 206. szám
A PVSK 1983/84. évben területi bajnokságot nyeri ifjúsági csapata. Álló sor: (balról): Horváth László edző, Szőke, Tóth, Siklósi, Kocsis, Merkler, Hartai, Blaschek, Gelencsér, Kiticsics, Kertész László szertáros. Guggolnak: Kovács Z., Banics, Pancsó, Molnár, Horváth, Róka, Takács. Szabó Géza felvétele Befejeződött a NOB 88. ülésszaka Üj számok az olimpiák műsorán A területi bajnokság őszi sorsolása Heti jegyzetünk Még egyszer a pilisi szerencsétlenségről B efejeződött a vizsgálat — mint azt valamennyi lap hírül adta — a március 24-i pilisi autós hegyi versenyen történt szerencsétlenség ügyében. A vizsgálat alapvető megállapítása: nem történt büntetőjogi mulasztás a pilisi autóversenyen. A baleset súlyos következményeiben végső soron a nézők fegyelmezetlensége játszott közre. Az ügy ezzel tehát a vizsgáló szakértők és rendőri szervek által ad acta tétetett. Ez azonban korántsem jelenti, hogy el is felejthetjük: négy áldozatot követelt az a ver* seny, kilencen pedig súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Nehéz elfogadni, hogy ezekért pusztán a jelenlevő, a baleset színhelyén engedély nélkül tartózkodó nézők lennének a felelősek. A versenyről a televízió Autó- Motorsport adása is sugárzott rövid összefoglalót. A képsorokon láthattuk, az első futam idején is a tömeg az út szélén állt, minden védőkorlát nélkül. Látszottak a rendőrök is, szintén ott álltak a nézők vonalában. Lapunk hétfői számában közöltük is a képet, amely a pálya szélén álló tömegről készült —• miközben az úton versenyautó haladt! Meg kell ismét jegyezni: hátborzongató látvány volt! Való igaz, vékony fóliaszalagok jelezték a pálya szélét. De ezeket túlzásnak tűnik pályát óvó szalagkordonnak nevezni. Nem is óvott semmit. Elszakításához egy vétlen mozdulat is elegendő lehetett. Az ilyesmi megteszi egy óvodai ünnepségen, de nem egy autóversenyen! Lám az ölfara- kások is a védelmet szolgálták! Tessék csak elképzelni, egy „védőrakásnak” sodródó versenyautót! Mi lett volna a vezetőjével, és mi azokkal, akiket a szerterepülő fahasábok eltalálnak? Több lap (a HDN is) írt a baleset kapcsán arról, hogy a pályára szennyezést hordtak fel a kritikus szakaszon. Tény, lehet, hogy az elegendőnél több rendező ténykedett a versenyen, de a felhordást senki nem söpörte le az útról. Lehet, hogy a baleset színhelyén álló tömeg felszólításra sem hagyta el a helyét. Ám ilyen esetben a vezető versenybírónak félbe kellett volna szakítania a versenyt, és csak akkor engedélyezni a folytatását, ha az általa meghatározott rend helyreáll. A vizsgálat megállapítása szerint a pályának csak az a része helyezkedett el lapályos területen, ahol a baleset bekövetkezett. Még egyszer megjegyzem: ott kellett volna fém szalagkorlá- tot elhelyezni, éppen ezért. Kétségtelen, a nézők fegyelmezetlensége közrejátszott a szerencsétlenség bekövetkeztében. De az ügy tanulságéit aligha csak a nézőknek kell levonniuk a tragikus eseményből. — K — Boskovics Jenő, Bokor Pál és Kozák Mihály, az MTI kiküldött tudósítói jelentik.) Los Angelesben csütörtökön befejeződött a NOB 88. ülésszaka. Záróakkordként késő délután Monique Berlioux, a NOB igazgatója sajtóértekezletet tartott, este pedig Juan Antonio Samaranch elnök fogadást adott a Biltmore hotelben. — ülésünkön 21 javaslattal foglalkoztunk — mondotta Monique Berlioux. — Ezek közül többet elfogadtak, többet elvetettek. Kaptunk olyan kérést, hogy az arab nyelvet is nyilván nítsuk hivatalosnak, ezt viszont nem tartottuk szükségesnek. Többek között foglalkoztunk Karamanlisz görög miniszter- elnök azon javaslatával, hogy mindig Athén legyen o nyári játékok házigazdája. A javaslatot tanulmányozni fogjuk, de a tagok általános véleménye, hogy az olimpia négyévenkénti „költöztetése" mellett ki kell tartani. Berlioux elmondta!, hogy november 27-én Lausanne-ban a NOB vezetői az alapokmány és az olimpiai charta módosítási javaslataival foglalkoznak, a következő két napon pedig végrehajtó bizottsági ülést tartanak. December 1-én és 2-án kerül sor — ugyancsak Lausanne-ban — a NOB rendkívüli teljes ülésére. Különböző kérdésekre válaszolva a NOB igazgatója kifejtette, hogy nem volt vita Dél-Afrika esetleges újrafelvé- teléről a NOB tagországai közé, hivatalosan fel sem vetették a kérdést, de ha odakerülne, a tagok 95—99 százaléka nemet mondana. Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai külElutasították Kardos fellebbezését Pénteken összeült az MLSZ fellebbviteli bizottsága, s a következő ügyekben hozott döntést: — Zsinka János esetében a Videoton fellebbezését elutasította, o játékos a Ferencváros labdarúgója marad. — Kardos József esetében a fellebbviteli bizottsáq az 1. fokon hozott döntést helybenhagyta, s szerződésszegés miatt a: válogatott játékost a? átigazolásból egy évre kizárta, a következő indoklás alapján: Kardos az őt az Ü. Dózsához kötő szerződést megszegte, mert bár az 1984. július 31-ig szólt, már július 1-én egy másik egyesülethez — a Rába ETO-hoz — írt alá, és nem jelent meg az Ú. Dózsa edzésén. ügyminisztérium nem adott beutazási engedélyt három líbiai újságírónak, Berlioux kijelentette: A NOB-nak hivatalos beavatkozásra ez esetben nincs módja, de a NOB kapcsolatban van az illetékes amerikai hatóságokkal. Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja az ülésszak befejezése után nyilatkozott az MTI-nek: A NOB magyar tagja elmondta, hogy több új versenyszám került az 1988-as téli és nyári olimpia műsorába. Üj sportágak felvétele viszont csak 1992-re lehetséges. A téli sportokban 1988-ban, Calgaryban új lesz az alpesi összetett (nőknél és férfiaknál, a műlesiklás és lesiklás eredményei alapján), a szuper óriás műlesiklás és a csapat- verseny a 70 méteres sáncugrásban. Az északi összetettben is rendeznek csapatversenyt. A nyári olimpiai műsor változásai 1988-cal kezdődően: Felvették a női 10 000 méteres síkfutást, viszont a 10 kilométeres női gyaloglást nem. Javasolták, hogy 1987-ben rendezzenek ebben a gyalogló számban világbajnokságot, s az indulók számából, a színvonalból kiindulva döntenek a jövőről. Evezésben bővül a műsor egy férfi könnyűsúlyú számmal. Lesznek sprintszámok a női kerékpározásban, viszont elutasították a női üldözéses verseny felvételét Tornában egyelőre nem fesz ritmikus sportgimnasztikai csapatverseny. Nem lesz egyelőre műúszás csapatverseny, az egyéni és a páros megmarad. Elutasították a női öttusa felvételi kérelmét. A hétvége sportműsora JÚLIUS 28., SZOMBAT LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés: ZTE—PMSC, Keszthely, 16.00. MNK-selejtező: Steinmetz SE—Komlói Bányász, Postás-pálya, 15.00. KÉZILABDA. Olajbányász Kupa a Komlói Bányász részvételével, Szolnok, 8.00. ÖKÖLVÍVÁS. Baranya—Steinmetz Kupa elődöntők, városi sportcsarnok, 17.00. JÚLIUS 29., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. MNKselejtezők: Vasasi B.—Drávátok, Vasas, 17.30, Borjád—Nagykozár, Borjád, 17.30, P. Zsolnay—PVSK, Porcelángyár-pálya, 17.30, Károlymajor—Mohács, Ká- rolymajor, 17.30, Geresdlak—Újpet- re, Geresdlak, 17.30, Gázmű—PBTC, Gázmű-pálya, 17.30, Vajszló—Boly, Vajszló, 17.30, Kölked—Dunaszekcsö, Kölked, 17.30, P. Postás—Mázaszász- vár. Postás-pálya, 17.30, Pécsvárad— Szigetvár, Pécsvárad, 17.30, Lippó— Siklós1, Lippó, 17.30, Véménd—Olasz, Véménd, 17.30, Sátorhely—Sellye, Sátorhely, 17.30, Bicsérd—Szentlőrinc, Bicsérd, 17.30, Mágocs—Harkány, Mágocs, 17.30, Hosszűhetény—Bere- mend, Hosszűhetény, 17.30, Kishár- ságy—Magyarbóly, Kishárságy, 17.30, Bogádmindszent—Somberek, Bogád- mindszent, 17.30, Kétújfalu—Szente- gát, Kétújfalu, 17.30. ÖKÖLVÍVÁS. Baranya—Steinmetz Kupa döntő, városi sportcsarnok, 9.30. FOGATHAJTÁS. A világbajnokságra készülő magyar válogatott-keret bemutatója, Uszögpuszta, 16.00. Líbia lemondta részvételét AZ OLIMPIÁRÓL Pénteken hivatalosan közölte a Jana líbiai hírügynökség, hogy az ország sportolói nem vesznek részt a Los Angeles-i olimpiai játékokon. Burcsa ismét Fehérváron Megállapodás jött létre a Videoton, a Rába ETO és Burcsa Győző labdarúgó között. Eszerint a válogatott középpályás augusztus 1-től ismét a Videoton játékosa lesz. Burcsát három évvel ezelőtt az MLSZ külön engedélyével igazolta a győri zöld-fehér együttes a Videotonból. A játékos most tehát visszatér kezdeti sikereinek színhelyére. I. forduló: Vili. 19., 17.00. Újpetre—K. Rákóczi, PVSK—Kisdorog, Mohács—Nagyatád, Sellye—Siklós, Komló—Bonyhád, Csurgó—Szigetvár, Paks—Boly, H. Táncsics—Mázaszász- vár. II. forduló: Vili. 26., 17.00: K. Rákóczi—Mázaszászvár, Boly—H. Táncsics, Szigetvár—Paks, Bonyhád— Csurgó, Siklás—Komló, Nagyatád— Sel'lye, Kisdorog—Mohács, Üjpetre— PVSK. III. forduló: IX. 2., 16.00, PVSK— K. Rákóczi, Mohács—Újpetre, Sely- lye—Kisdorog, Komló—Nagyatád, Csurgó—Siklós, Paks—Bonyhád, H. Táncsics—Szigetvár, Mázaiszászvár— Boly. IV. forduló: IX. 9.. 16.00. K. Rákóczi—Boly, Szigetvár—Mázaszászvár, Bonyhád—H. Táncsics, Siklós—Paks, Nagyatád—Csurgó, Kisdorog—Komló, Újpetre—Sellye, PVSK—Mohács. V. forduló: IX. 16., 16.00. Mohács— K. Rákóczi, Sellye—PVSK, Komló— Üjpetre, Csurgó—Kisdorog, Paks— Nagyatád, H. Táncsics—Siklós, Mázaszászvár—Bonyhád, Bólyv—Szigetvár. t VI. forduló: IX. 23.. 15.00: K. Rákóczi—Szigetvár, Bonyhád—Boly, Siklós—Mázaszászvár, Nagyatád—H. Táncsics, Kisdorog—Paks, Újpetre— Csurgó, PVSK—Komló, Mohács—Sely- 1ye. VII. forduló: IX. 30.. 15.00. Sely- lye—K. Rákóczi, Komló—Mohács, Csurgó—PVSK, Paks—Üjpetre, H. Táncsics—Kisdorog, Mázaszászvár— Nagyatád, Boly—Siklós, Szigetvár— Bonyhád. Vili. forduló: X. 7., 14.00. K. Rákóczi—Bonyhád, Siklós—Szigetvár, Pénteken a selejtező második fordulójával folytatódott a városi sportcsarnokban oz ökölvívó Baranya-Steinmetz Kupa. Papírsúlyban máris győztest avattak, mivel ebben a súlycsoportban mindössze három induló van. Tóth (Kun Béla SE) Csik utáni Rózsát (Tatabánya) is legyőzte, így övé az első hely. Légsúlyban az olimpiai bronzérmes Váradi (Nyíregyháza) ellen Nyiri csak egy menetig állta, azután feladta a mérkőzést Harmatsúlyban Botos (Salgótarján) a hajrában biztosította be győzelmét. Nagyszerű összecsapást hozott a Bácskái (Bp, Honvéd) —Bara (Borsodi Bányász) találkozója. Az esélytelenebb Bara kezdett jobban, megnyerte az első menetet, de a második menettől Bácskái fokozatosan feljavult és pontozással nyert. Az est folyamán egyetlen pécsi versenyzőt láthattak a nézők Gombos (Steinmetz SE) személyében. Gombos a válogatott Füzessyvel (Bp. Honvéd) mérkőzött és a pécsi fiú nem okozott csalódást Végig jól küzdött, de az vitathatatlan, hogy Füzessy képzettebb ökölvívó és így győzelme megérdemelt volt. — örülök Gombos sikeres szereplésének — mondotta Kiss Zoltán, a Steinmetz SE edzője —, sokan arra számítottak, hogy nem tart ' három menetig a mérkőzés. Gombos Jóska nagyszerű helytállásával keresztülhúzta ezt a számítást. Félnehézsúlyban remek mérkőzést vívott Radó (Győri Dó-, zsa) és Csépányi (Borsodi Bányász). A pontozók 4-1 arányban Radót látták jobbnak. Nehézsúlyban lépett szorítóba az egykori pécsi ökölvívó, Alvics Nyílt túra nyugdíjasoknak A Pécs városi Természetbarát Szövetség augusztus 2-án, csütörtökön gyalogos nyílt túrát indít elsősorban nyugdíjasok számára. Útvonal: Óbánya, Kisújbánya, Püspökszentlászló, Hosszűhetény. Távolság: kb. 10 km. Visszaérkezés kb. 15.00 órára. Étkezés, hozott élelemből. Költségok 32 Ft. Program: az arborétum felkeresése. Találkozás: a pécsi autóbuszpályaudvaron, a 8-as kocsiálláson, 6.15 órakor. Túravezető: dr. Vidor György, PTTE nyugdíjas szakosztálya. Nagyatád—Bóly, Kisdorog—Máza» szászvár, Újpetre—H. Táncsics, PVSK—Paks, Mohács—Csurgó, Sely- lye—Komló. IX. forduló: X. 14., 14.00. Komló— K. Rákóczi, Csurgó—Sellye, Paks— Mohács, H. Táncsics—PVSK, Mázaszászvár—Üjpetre, Bóly—Kisdorog, Szigetvár—Nagyatád, Bonyhád—Siklós. X. forduló: X. 21., 13.30. K. Rákóczi—Siklós, Nagyatád—Bonyhád, Kisdorog—Szigetvár, Újpetre—Bóly, PVSK—Mázaszászvár, Mohács—H. Táncsics, Selilye—Paks, Komló—Csurgó. XI. forduló: X. 28.. 13.30. Csurgó— K. Rákóczi, Paks—Komló, H. Táncsics—Sei lye, Mázaszászvár—Mohács, Bóly—PVSK, Szigetvár—Üjpetre, Bonyhád—Kisdorog, Siklós—Nagyatád. XII. forduló: XI. 4., 13.30. K. Rákóczi—Nagyatád, Kisdorog—Siklós, Újpetre—Bonyhád, PVSK—Szigetvár, Mohács—Bóly, Sellye—Mázaszászvár, Komló—H. Táncsics, Csurgó—Paks. XIII. forduló: XI. 11.; 13.30. Paks— K. Rákóczi, H. Táncsics—Csurgó, Mázaszászvár—Komló, Bóly—Sellye, Szigetvár-Mohács, Bonyhád—PVSK, Siklós—Üjpetre, Nagyatád—Kisdorog. XIV. forduló: XI. 18., 13.00. K. Rákóczi Kisdorog, Üjpetre—Nagyatád, PVSK Siklós, Mohács—Bonyhád, Sellye—Szigetvár. Komló—Bóly, Csurgó—Mázaszászvár, Paks—H. Táncsics. XV. forduló: XI. 25.. 13.00. H. Táncsics—K. Rákóczi, Mázaszászvár— Paks, Bóly—Csurgó, Szigetvár—Komló, Bonyhád—Sellye, Siklós—Mohács, Nagyatád—PVSK, Kisdorog—Újpetre. (Bp. Honvéd). Ellenfele Bodnár (Borsodi Bányász) volt, aki az első menet után feladta a mérkőzést. Szupernehézsúlyban Kónya (Bp. Honvéd) végig jól küzdött az Európa-bajnoki ezüstérmes Somodi (Tatabánya) ellen, de Somodi egyhangú pontozásos győzelme megérdemelt volt. Szombaton az elődöntőket vívják a Baranya-Steinmetz Kupán. L. L. Előkészületi mérkőzés PMSC-Keszthelyi Haladás 2-2 (1-0) Keszthely, 1000 néző. V.: Prágai. PMSC: Kollár (Bodnár) — Brezniczky, Torna, Schulteisz (Pettyes), Kincses (Kónya — Csoboth (Róth (II.), Dárdai (Varga S.), Gallai, Czérna — Réfi, Dobány. Csak az I. félidőben látszott az osztálykülönbség a két csapat között. Szünet után jobban játszott az NB II.-es együttes. Góllövők: Réfi, Dobány, ill. Major, Rácz. mmantüu napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei JLapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enqel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft _________egy évre 400,— Ft_________ F elueszünk ♦ ügyviteli alkalmazottakat, ♦ gépírni tudó adminisztrátorokat, ♦ valamint férfi ruházati eladó szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkára való felvétel miatt a jelentkezőket vállalatunk személyzeti vezetője fogadja. Bérezés az érvényben lévő rendeletek alapján személyes megegyezéssel történik. TRITEX KERESKEDELMI VÁLLALAT, PÉCS, KÖZRAKTÁR U. 1. Ökölvívó Baranya- Steinmetz Kupa Jól szerepeltek a válogatott kerettagok