Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-12 / 190. szám
1984. július 12., csütörtök Dunántúlt naplő 3 Akik többet akarnak a kötelezőnél Két megye együttműködése- ösztöndíjjal segít a tanács íí (szőr rendezte meg intenzív nyelvi táborát a pécsi Doktor C ^Sándor—Zsolnay Művelődési Ház változó helyszíneken, bő- ^^vülő programmal és nehezedő anyagi körülmények között — de egyre eredményesebben. Az idén a siófoki Perczel Mór Gimnáziumban, ahol a múlt héten a Baranya megyei és a Somogy megyei tanács oktatásügyi illetékesei találkoztak a táborlakó tanárokkal és diákokkal. íme, a legfontosabb tudnivalók. Tizenöt középiskolás fiú, 57 lány, 59-en Baranya, 11-en Somogy megyéből, s egy-egy diák Nagykanizsáról, Budapestről. Harminckilencen tanulnak angolt, 15-en németet, heten oroszt, az idén első ízben indított csoportban 15-en franciát. A 72 tanulóra 11 tanár jut, ami igazán hatékony oktatást tesz lehetővé. Napi hét óra intenzív nyelvtanulás a fő program. A tanárok többsége már törzstagnak számít. Korszerű segéd-- anyagokat vehetnek igénybe munkájukhoz az Országos Oktatástechnikai Központból, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házából. A táborlakóknak jut idő pihenésre is, kirándulásra, városnézésre, de — aggódó szülők, figyelem! — kimenő csak délután 5 óráig, este közös program a táborban: találkozó külföldi diákcsoportokkal, táncház, diszkó, sportversenyek, videojáték. A látogatót egy igazi diáktábor vidám hangulata fogadja: a vaságy nem kényelmetlen, a koszt kitűnő, még pótvacsorára is van alkalma az éhesebbjének. A költségekhez húsz-húszezer forinttal járult hozzá a két megye tanácsa, 25 ezret fordít rá a DOZSÓ. A diákoknak 2300 forintot kell fizetniök (tavaly 1500-at), a tizenkét napos intenzív nyelvtanfolyamért teljes ellátással együtt. A szülők foglalkozás szerinti megoszlásáról nem készült statisztika, többségük értelmiségi, főleg pedagógus, de van bányász, villanyszerelő, alkalmazott is: Bázing Zsuzsa, a pécsi Leöwey Gimnázium ll/e. osztályos tanulója így fogalmaz: „azok vannak itt, akiknek a szülei tudnak és akarnak áldozni a gyerekeik nyelvtanulásáért. Egyébként volt nálunk olyan, aki szeretett volna jönni, de a szülei nem tudták kifizetni a részvételi díjat." — Megér ez a program eny- nyit? — Meg. Mehettem volna ötezerért lovagolni és nyelvet tanulni, de szerintem ez kifizetődőbb. A társaság jó, tanáraink kedvesek és nagyon lelkiismeretesek. öt éve tanulok angolt, jövőre Angliába szeretnék menni. Muráth Péter elsős volt a Nagy Lajosban, hét éve tanul angolt, Ausztriában, Olaszországban járt már. — Mi volt itt a legnagyobb élményed? — Amerikai főiskolás diákokkal beszélgettünk filozófiáról, politikáról. Ha lehet, jövőre újra jövök. Amikor a Baranya és Somogy megyei vendégek végigjárták a tábort, (a DOZSÓ megrendelésére a Társadalmi ünnepeket Szervező Iroda videoszalagra rögzítette az órák néhány részletét), alkalmuk volt meggyőződni a nyelvtanítási módszerek sokféleségéről, az órák jó hangulatáról. A látogatást követő szakmai megbeszélésen kicserélték tapasztalataikat. Bárdi László tanácsos, a Baranya megyei Tanács iskolai csoportvezetője fontos szempontra hívta fel a figyelmet. — Sokat beszélünk arról, hogy az iskolák több kapcsolatot létesítenek a közművelődési intézményekkel, kevesebbet a fordítottjáról. Itt ez történt: egy művelődési központ oktatási feladatot vállalt, mégpedig eredményesen. Ezért a jövőben mi az oktatási ágazat költségvetéséből is segíteni kívánjuk ezt a vállalkozást. A 2300 forint általában nem sok: de vannak családok, amelyeknek sok. Rajtuk kell segítenünk, az ő igyekvő, tehetséges gyerekeiken. Megtaláljuk a módiát annak, hogy jövőre — egvéni tanulmányi ösztöndíj nyújtása révén — minden arra érdemes középiskolás itt lehessen. Dr. Szilasi Anna, a Pécs városi Tanács eqészségügyi osztályának vezetője, a tábor orvosa így foglalta össze véleményét: — Ezek a fiúk, lányok azé't vannak itt, mert többet akarnak tudni, mint ami kötelező. Nagyon kell vigyáznunk ifjúságunknak erre a rétegére! G. T. Vidám daltanulás az egyik angol csoportban Képzőművészeti pályázat A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából és az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére pályázatot hirdetett. A felhívás arról tájékoztatta a hazai művésztársadalmat, hogy 1985. március 25-én „40 alkotó év” címmel kiállítást rendeznek a Műcsarnokban. A tárlaton a szövetség tagjai, a Művészeti Alap, valamint a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának alkotói vehetnek részt. A felhívással egyidejűleg — a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztálya vázlatpályázatot hirdetett. A pályázaton való sikeres részvétellel a pályázó anyagi támogatásban részesülhet, vagy megbízást kaphat a mű elkészítésére. A határidő rövidesen lejár; július 23-ig a Művészeti Alap címére (Budapest, VI., Kálmán utca 16.) kell eljuttatni a terveket. Hfl agyar A próba Passiójáték géppisztollyal Kulturális rendezvényt ritkán előz meg olyan nagy reklám- kampány, mint amilyen A próba című rockbalettet hírelte országszerte. A szórólapon Monstre turné, '84 alcímmel hirdetett vállalkozás a Magyar Média nevű kulturálisgazdasági munkaközösség közvetítésével jutott el hétfőn Pécsre, csakúgy, mint ahogy eljut még az ország kilenc más nagyobb városába. A kérdés persze az, hogy szüksége van-e ennek a produkciónak ilyen nagyszabású hírverésre, amikor valamennyi alkotója olyan nagy név a „szakmában”, hogy külön-kü- lön az ő kedvükért is népes közönségre lehetne számítani mindenütt. Vegyük csak' sorra a színlaoot: zeneszerző Bach János Sebestyén és Presser Gábor. Koreográfus és rendező Fodor Antal, jelmeztervező Schaffer Judit, a főszereplők pedig (a hétfő esti osztásban): Dózsa Imre, Keveházi Gábor és Szönyi Nóra. Közreműködőként a lódzi Wielki Teatr balett-társulatát láthatja a magyar publikum, ami valóban kulturális csemegének számít, hiszen- így két olyan társulat előadásában kerül színre az előadás, amely egymástól függetlenül is repertoáron tartja A próbát. Nos, a pécsi előadások alapján nem volt indokolatlan a reklámhadjárat, -mert bizony jó néhány üres sor tátongott délután is,' este is a sport- csarnok nézőterén. Meg kell kockáztatnom, azt a megjegyzést, hogy ez a helyszín — egyre kevésbé vitathatóan — nem alkalmas még ilyen karakterű színházi produkciók befogadására sem. Sem a nézőtér, sem a környezet nem kínál olyan lehetőségeket a rendezők számára, amellyel pótolni lehetne az igazi színházi hatást. Márpedig, ha eleve úgy kell beülnünk egy előadás megtekintésére, hogy először meg kell szoknunk a színházteret, óhatatlanul leragad a figyelmünk a lényegtelen dolgokon, és a legszebb szólótáncnál is a „Pepsi” és a ,,'Konzum Áruház” feliratra téved a pillantásunk. Vegyük azonban sorra az érdemes látnivalókat. A próba című rockbalettet 1982-ben mutatták be az Erkel Színházban, majd a televízióban. A darab egy színházi próbateremben játszódik, ahol a ba- ilettművészek passiójáték előadására készülnek. A mozgás nyelvén elbeszélve értesülhetünk a társulat hangulatáról, a táncosok között szövődő gyengéd kapcsolatokról. Szemmel láthatóan vidám kis csapatról van szó, ám a színpadra készülődést váratlan esemény szakítja félbe: idegenek, üldözöttek érkeznek, szigorú, meggyötört fiúval az élen. ÉrElsőtől nyolcadikig — kitűnő Ildikó arcképe Tudom, egy tizennégy éves fiatalnak nehéz beszélnie önmagáról. Nem könnyű szavakba foglalnia, ami eddig történt vele, é$ kialakulatlanok az előtte álló évek tervei. így van ez azzal a tizennégy éves lánnyal is, akit azért akartam szóra bírni, mivel elsőtől nyolcadikig tiszta kitűnő volt a tanulmányi eredménye. Most végzett, tantestületi dicsérettel, ai pécsi, 39-es dandár úti Általános Iskolában. A neve Somogyi Ildikó. Szabadkozva mosolyog, amikor arról kérdezem, hogyan születik meq nyolc éven át a kitűnő bizonyítvány? Mi a titka? — Titka nincs — mondja Ildikó —, mert a tanulás meg a szorgalom nem titok. Negyedikig még könnyen el lehetett érni a kitűnőt. Az ötödik osztály nehezebb volt, akkor kicsit jobban meg kellett szorítani. Aztán jött néhány nehéz időszak a felsőtagozaton, de akkor már meg szerettem volna őrizni ezt az eredményt. Amikor kedvenc tárgyairól kérdezem, Ildikó a magyart és általában a humán tárgyakat említi. Hetedikben kapott rá a kötelező olvasmány, A kőszívű ember fiai élolvastán Jókaira. Nagyon megszerette a nagy magyar klasszikust, aki sajnos, ma már nem szerepel fiataljaink kedvencei között. Aztán kedves időtöltése volt a néptánc a 39-es dandár úti iskola csoportjában, ahová másodikos korától járt. Jó volt a társaság, és nagyon szerették a néptáncot. Ildikó értelmiségi családból származik, és odahaza is jnindig sok biztatást kapott a tanuláshoz. Bátyja most érettségizett, így a két testvér szorgalmas tanulással töltötte az utóbbi hónapokat. A kislány a Komarovban tanul tovább az ősztől. A gimnáziumot szeretné elvégezni, ez a legközelebbi terve. G. O. kezésük megzavarja a társulatot, s a zavar, majd ellenségeskedés csak fokozódik, amikor a véres 'trikójú iidegen kapja meg Jézus szerepét, míg a „hazaiak” vezéralakja Júdást alakítja majd. A Mária Magdolna szerepét táncoló lány vonzalma az idegenhez végsőkig fokozza a feszültséget, amely végül oda vezet, hogy Júdás a valóságban is feladja Jézust az Erőszak megtestesítőinek: vagyis a játék immáron a valóságban is élet és halál kérdésévé válik. A passiójátékot ugyan végigjátsszák, de a bőrkabátos kivégzőosztag nem nyugszik bele az eljátszott keresztre feszítésbe, hanem egy géppisztolysorozattal végez a Jézust alakító táncossal. Érdekes és számos gondolattársításra alkalmas darab A próba. Bach zenéje kifejezően olvad össze Presser kemény, s időnként sokkoló muzsikájával. A tánc, a koreográfiái anyag megvalósítása sem kelthet bennünk hiányérzetet, bár meg kell mondani, hogy nem volt több, mint igen magas szinten kivitelezett mestermunka — nem kiemelkedő előadás. Azt sem lehet elhallgatni, hogy néhány rendezői, koreográfiái és jelmeztervezői megoldás „visszaköszönt” már más produkciókból. Erre azonban joggal mondhatja bárki, hogy maga a témaválasztás sem új, hiszen Jézus szenvedés- történetét előszeretettel használják fel klasszikus és modern szerzők aktuálisnak szánt gondolataik közvetítésére. Mindent egybevetve A próba így, ebben a kivitelezésben feltétle- rül élményt adó, több mint kellemes színházi estét szerzett a pécsi közönségnek. elő« Magánerő Járkál az ember villák és társasházak között, vannak rém rondák és gyönyörűek, hi- valkodók és egyszerűek, jár az ember bárhol, ahol családi házak épülnek, új magánerők. Látja az emeleti teraszt, a manzárdot, a mittudomén- mit, de nem lát az ablakok mögé, a törülközők alá, mondjuk, ahol a havi részletek nyugtái lapulnak. Ámul viszont és csodálkozik, hogy hót menynyi pénzük is van „az embereknek”. Pedig van a fenét. A többségnek legalábbis. De a szemlélő azt kédezi magában rög ön, hogy honnan? Kétértelműen kérdezi persze, szkeptikusan és értetlenül. Holott tudhatia, tudja, s A HÉT vasárnapi műsorából újólag megtudja, hogy a pénz zömmel az OTP-től van, családi kölcsönökből azhán, mert a havi fix magánerő nem az a nagyon sok. Es mert nem lát bé az ablakok mögé, belátja, hogy ami családi ház épül széles e hazában, az egy- vagy kétszintes adósság. Ebből a ' magánerőből épül mq a lakások 80—85%-a — mondja a műsort vezető Kondor Katalin. Polgárait támogatja hát az állam, ha magasabb fizetésekkel és alacsonyabb árakkal nem teheti, ösztönzi a lakás- építési kölcsönnel (ez működik), meg szervezett anyagellátással, „hálózattal”, „irodával". Ezeknek a működése akadozik. Egész finoman szólva. Kőműves Kelemen nem szeret albérletben lakni, sem idősebb Kőműveséknél a kis szobában, lakást hq kap, ki tudja hány év múlva s ki tudja, akkor már mennyiért, lakni viszont nagyon is lakna a fiatal, megfeszíti hát több-kevesebb magánerejét, s megfeszíti az egész Kőműves-család, a nagyszülők, a szülők, a rokonság, ha van, és belevág. Hallott rémtörténeteket, hogyne hallott volna, de hogy mibe kezd igazán, nem is sejti. Telekre vár és telket vesz, irattárat nyit a kredencben és könyvelést, dörzsölt lesz, szervez, egyeztet és anyag után lohol, mert mint A HÉT-ben a szolnoki irodavezető mondja, a lakáséoítési tanácsadó irodák mindenben tudnak segíteni, csak az anyagbeszerzésben és az építéstervezésben nem (I). Ifjabb Kelemen ütemez és átütemez és kölcsönöz és visz- szaad, hogy betömje o mind nagyobb réseket. Fél véka aranyról álmodik előbb, aztán már csak tégláról és fekete fuvarról, végül nem álmodik semmiről, csak zuhan az ágyba. hogy fogyó magánerejéből leqalább azt újtermelje, ami tényleg az övé. Na és ki is borul. Említenek a riportban egy idegorvos^ aki szerint be- teqei harmadiának idegeit a lakásépítés dúlta fel. Ami ha túlzás is, a túlzottat inkább jellemzi, mint a túlzót. Aztár, ha meakérdezik Kelement, hogy mi kell a házépítéshez, úgy válaszol mint Forró Tamás egyik fiatal riportalanya: „Vegyen egy álarcot, sok-sok pénzt és időben forduljon vissza.” Az ám, mert egyáltalán nem biztos, hogy Kelemen eljut a boldog ház- szentelőig. Meg kell csak nézni a félkész házakat kínáló apróhirdetéseket. Álarc is lenne méq, csak hát a pénz, az a leqnagyobb gond. Az OTP képviselőié mondja, hogy bizony eladásodnak keményen a magánerejűek és hogy az építési árak nemcsak a mi átlag- fizetéseinkhez, de a nemzetközi átlaghoz képest is magasak. Hogy Kelemen áldoz a házért, az rendjén való. Hogy ennyire magánerején felül? Ez meg a való. Beleépül a házba a vére, a jó kedve, s ha asszonya nem is, a fele házassága legalább. Érzi ő a társadalom segítő kezét, de fásultságában arra gondol, hogy cserép lenne inkább. S hogy magánereje sokszorosak magányos erő. Parti Nagy Lajos H. J.
