Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-08 / 186. szám

Labdarugó megyebajnoksag Teniszhíradó Július 10-én, kedden kezdődik a 21 éven aluli férfi teniszezők Galea Kupa csapatversenyének győri selej­tezője. A magyar válogatott Törökor­szággal találkozik az első forduló­ban, s ha győz, a Szovjetunió—Algé­ria mérkőzés továbbjutójával mérkőz­het a következő napon. A Davis Ku­pa rendszerű csapatmérkőzésen Ne­mes (BSE) és Pintér (U. Dózsa) játsz- sza az egyeseket, párosban Hornok és Püski (Bp. Honvéd) szerepel. Július 13—15. között Brüsszelben, az európai ,,b” zóna döntőjébe ju­tásért játszik a magyar Davis Kupa válogatott Belgium ellen. Az NSZK- beli ,.Sommer Grand Prix” két ver­senyén. Trierben és Darmstadtban ké­szül az együttes, s Kiss, Guti, Zen- tai és Bánhidi mellett a kapitány Varga Géza is pályára lép. Az NSZK- ból egyenesen a belga fővárosba utazik a küldöttséq, Bánhidi kivételé­vel, ott csatlakozik viszont hozzájuk Taróczy Balázs. k A jövő héten Londonban tartja kongresszusát a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF). Ezep Gorodi László és Hámori Tamás képviseli a ma­gyar szövetséget. Bár még csak júliust írunk, már elkészítették a téli Király Kupa, a nemhivatalos fedettpályás csapat Európa-bajnokság csoportbeosztását. Ezek szerint Magyarország a III. osz­tályban szerepel, méghozzá hazai pá­lyán, mivel a magvar szövetség vál­lalkozott az esemény lebonyolításá­ra. A ,,kék csoport” programja: január 14.: Magyarország—Spa nyolország, ianuár 16.: Monaco— az előző mérkőzés vesztese, ianuár 18.: Monaco— az előző mérkőzés győztese. A „sárga csoDortban” Belgium, Dánia és Norvégia vív körmérkőzést, s a nvőztes a „kék csoport” első he Ivezettiével találkozik ianuár 20-án a II. osztályba való feljutás eldöntésé­ért. Húsz labdarúgó utazik az NSZK-ba Szombaton megtörtént a kijelö­lés, s eszerint húsz magyar labda­rúgó vesz részt az NSZK-ban július 10—26. között sorra kerülő edzőtá­borozáson. Amint Tajti József, a vá­logatott edzője az MTI-nek el­mondta, összesen hat mérkőzést ját­szik a csapat, természetesen nem élvonalbeli ellenfelekkel. Az első találkozóra már jövő szerdán sor kerül, Passau mellett lép pályára az együttes. — Kedden autóbusszal kelünk út­ra, s július 27-én érkezünk haza — nyilatkozta az edző. — A legfonto­sabb célunk, hogy megfelelően fel­bőszüljünk az őszi világbajnoki se­lejtezőkre, s kialakuljon az a csa­pat, amely a továbbjutás reményé­ben veheti fel a harcot az ellenfe­lekkel. A külföldön szereplő válo­gatottjaink, így első helyen Nyilasi, nem tartanak velünk, mert ők klub­jaikban gyakorolnak. Mezey György szövetségi kapi­tány a következő húsz játékost je­lölte ki az útra: Disztl P., Andrusch (kapusok), Sallai, Csuhay, Róth, Garaba, Var­go, Disztl L., Preszeller, Hannich, Nagy, Csongrádi, Détári, Bodonyi, Törőcsik, Dajka, Mészáros, Hajszán, Kiss L. és Esterházy. Maradona-őrület Nápolyban A nápolyi stadionban 70 000 szurkoló ünnepelte a Napoli új argentin játékosát, Maradonát. Maradona végezte a kezdőrú­gást két helyi ifjúsági csapat mérkőzésén, tiszteletkört tett a stadionban és mintegy kétórás sajtóértekezleten válaszolt az újságírók kérdéseire. A stadionban „Diego, Diego” és „Varázsolj bennünket nagy csapattá" feliratú transzparen­sek tömegét lehetett látni. Ma­radona elmondotta, hogy nagy örömmel érkezett az olasz klub­hoz és mindent megtesz, hogy a Napolit sikerre vigye. Az argentin játékos Madrid érintésével Buenos Airesba re­pült, ahol kéthetes szabadságát tölti, mielőtt elkezdi a felkészü­lést a Napalival az új idényre. Nápolyban teljes a Marado­na-őrület. A kórházakban pél­dául az utóbbi napokban 30 újszülöttnek adták a Diego Armando nevet. A Napoli Maradona mellé szerződtette a Juventus 31 esz­tendős csatárát, Domenico Pen- zót. Penzo egy évet töltött a Ju- ventusban, de meg sem köze­lítette azt a teljesítményt, ame­lyet korábban a Veronában mu­tatott, mint ismeretes, az 1982/ 83-as idény legjobb góllövő­je volt. A nápolyiak azt várják, hogy körükben, Maradona mel­lett újjászületik. TOTO 1. Sp. Trnava—Ferencváros 1-1 X 2. Linzer ASK—Videoton 1-3 2 3. Bohemians—St. Gallen 5-0 1 4. Bánik Ostrava—Wismut AUE 0-0 X 5. Düsseldorf—Liégeois 3-2 1 6. Roda Kerkrade—Bröndby 1-3 2 7. Standard Liege—Deventer 4-2 1 8. Braunschweig—Odense 0-0 X 9. Nürnberg—Magdeburg 2-2 X 10. Karl-Marx-Stadt—Malmö 2-1 1 11. Luzern—Sturm Graz 2-1 1 12. Vitkovice—Göteborg 3-2 1 13. Oesters—Innsbruck +1 2-2 X 14. Gornik Zabrze—AIK Stockholm 1-0 1 Külker SC—PMSC 11-6 (4-1, 2-2, 2-1, 3-2). OB II. B. mérkő­zés, Pécs, Hullámfürdő, 150 né­ző. V.: Orosz, Novotta. Pécsi gólszerzők: Homola (3), Köké- nyessy (2) és Katies. A bajnokság utolsó forduló­jában a volt nagy nevű NB l-es és válogatott játékosokkal fel­álló Külker SC ellen a tartalé­kos pécsiek' nagyon megillető- dötten, helyenként fegyelme­zetlenül játszottak. A rutino­sabb, technikásabb fővárosi csapat megérdemelten nyert és szerezte meg ezzel a bajnoki ezüstérmet a PMSC előtt. Cseperka Zoltán Nemzetközi ökölvívó bíró Mohácson ■ n ■ r VÍZILABDA Molnár (középen) az egykori világválogatott kapus most mezőny- játékosként egy pécsi támadást próbál szerelni. Fotó: Preiner Tamás ATLÉTIKA. Magyarország-—Cseh­szlovákia—NDK válogatott viadal, Miskolc. A PMSC atlétáinak részvé­telével. MOTOCROSS. I. és II. osztályú verseny, Abaliget, 13.00. KASZKADŐR-BEMUTATÓ. PVSK- pálya, 17.30. ÚSZÁS. Országos bajnokság, Du­naújváros, 9.30 (időfutamok), 16.30 (döntők). Pécsi versenyzők részvéte­lével. ATLÉTIKA. Serdülő „B" egyéni bajnokság, Tüzér utcai pálya, 9.00. Nagy örömöt váltott ki Mo­hácsott a hír, hogy Cseper­ka Zoltán ökölvívóbíró az AIBA legutóbbi vizsgáján két másik társával együtt nemzetközi bí­rói minősítést kapott. A duna- parti városban hasonló minősí­tést eddig még senkinek nem si­került szereznie. A 44 éves Cse­perka Zoltán, a Magyar Selyem­ipari Vállalat mohácsi szövőgyá­rában, mint igazgatási csoport- vezető dolgozik. Tanulóként Bu­dapesten 4 éven át, mint köny- nyűsúlyú versenyző állt szorító- ba. Haza kerülve Mohácsra, a Pécsi Dózsa sportolójaként ver­senyzett Folyamatosan képez­ve magát, 1976-ban harmad- osztályú ökölvívóbírói minősítést szerzett. Versenybírói működését 1978- ban Szegeden, a Dózsa Kupán kezdte. Ezt követően kapta meg másodosztályú minősítését, majd 1982-ben az első osztá­lyút, ami jogot adott neki, hogy országos versenyeken bíráskod- hassék. Azóta, mint országos bíró számos országos bajnoksá­gon, kupákon, hazai és nemzet­közi versenyen működött közre. Az elmúlt időben sokat segí­tett az MTE ökölvívó szakosztá­lyának, hasznos tanácsokkal látta el az edzőket, versenyző­ket. Legutóbb a Magyar Baj­nokságon, a Debrecenben ren­dezett Bocskai Emlékversenyen és a Pécsett lebonyolított Vasu­tas Bajnokságon ült a ring mel­lett. Most a Balaton Bajnok­ságon működik közre, amely egyben a felkészülést jelenti számára a július 15. és augusz­tus 3. között, az Észak-Koreá- ban, Phenjanban lebonyolítás­ra kerülő IBV-re, ahol ő képvi­seli a magyar ökölvívóbírókat. Pazaurek Dezső Fotó: Schindl József A Pécsi Hőerőmű Vállalat felvesz: FIZIKAI MUNKAKÖRBE: ♦ váltóműszakos szalagkezelőket, ♦ váltóműszakos gépkezelőket, ♦ váltóműszakos gépkocsivezetőket. EGY MŰSZAKBA: ♦ lakatos, ♦ hegesztő, ♦ villanyszerelő szakmunkásokat, ♦ kazántisztítókat, ♦ segédmunkásokat, ♦ takaritónőket. A vállalat szervezésben lebonyolított kazán- és turbinagépészi tanfolyam elvégzése után szakmunkásbizonyitványt adunk. HETI MUNKAIDŐ: 40 ÓRA. Üzemi étkeztetést, férfiaknak munkásszállást biztosítunk. Váltóműszakos munkakörben 43% váltóműszakos pótlék. Kezdő kereseti lehetőség váltóműszakban 5100—5600 Ft. Szakmunkásoknál a gyakorlattól függően. JELENTKEZÉS 6-14 ÓRÁIG A VALLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. Dimantüll TUrolo Az MSZMP Baranya megy«! Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Emel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft _______egy évre 400,— Ft_______ M ai sportműsor Késhegyre menő küzdelem a bajnoki címért Csoportonként más-más célért A Villány és a Pécsi Postás dicsérete Egy pillanat a sok örömet szerző P. Postás és a nagy csalódást okozó P. Zsolnay összecsapásáról Régen folyt olyan késhegy­re menő harc a megyei baj­noki címért Baranyában, mint az elmúlt, 1983/84-es idény­ben. A három éllovas szinte hetente váltva egymást, „sró­folta” mind nagyobb teljesít­ményre a csapatok játékosait. Végül is a pontosabban szá­mító, az utolsó fordulóban „mellbedobással" ért célba az Újpetre, megelőzve az ugyan­annyi pontot elért U. PEAC és az egy ponttal nyomukban lihegő Honvéd Steinmetz SE legénységét. Az Újpetre telje­sítményét nem kívánjuk ismét értékelni, megtettük azt lapunk csütörtöki számában, mikor is a csapat vezetőivel közösen készített mérleg alapján üdvö­zöltük őket, mint Baranya újonc területi együttesét. Any- nyit azonban mégis el kell mondanunk róluk, hogy végig megbízható, egyenletes telje­sítményükkel rászolgáltak a győzelemre. Nem kívánhatunk mást a játékosaikat települé­sükről toborzott egyesületnek, mint azt, hogy állják meg he­lyüket olyan becsülettel, ahogy tette a múlt évi bajnok, a Szi­getvár. öregbítsék ezzel is a baranyai labdarúgás jó hírét. Nem vallottak szégyent a baj­nok riválisai sem. Az Újpetré- vel azonos pontszámmal vég-, zett U. PEAC a gyenge rajt után, hatalmas lendülettel tört előre a tabellán, s talán, ha nem pukkasztja ki őket a főis­kolai—egyetemi bajnokság, ők szakították volna át első­ként a képzeletbeli célszala­got. Nincs miért szégyenkez­nie a Steinmetz SE-nek sem. Jóllehet ők birtokolták legtöbb fordulón át a táblázat első helyét, ám a folyamatos „vér­átömlesztésük” miatt várhatók voltak a megtorpanásaik. Kü­lönösen a véghajrát nem bírta a tavaszra teljesen újjászerve­zett katonacsapat. Ezen kiha­gyásuk elég volt a két vetély- társnak arra, hogy a dobogó harmadik fokára szorítsák őket. A banjokság kellemes meg­lepetését okozta a Villány gárdája. Jóllehet az előző baj­nokságot is a negyedik helyen zárták az Oportó hazájának le­gényei, ám csúnyán elrontott őszi szereplésük 11. helyéről kapaszkodtak fel úgy, hogy négy ponttal múlták felül elő­ző évi teljesítményüket. Ugyan­csak elismerést érdemel a szűk, de annál megbízhatóbb játékoskerettel rendelkező Drá­vátok, amely szintén megtar­totta tavalyi ötödik helyét. Ke­vesebb góllal, ám két ponttal többet gyűjtve maradt tavalyi hatodik helyén a Somberek, pedig tőlük nemcsak szűkebb pátriájukban, de szerte a me­gyében is többet vártak. Játé­kosállományuk erőssége alap­ján erre rá is szolgáltak, hogy mégis miért maradt el az elő­relépés? Az bizony megér egy kis töprengést. Amilyen változatlanságot mutatott a fennen taglalt két csoport képe, annál hullám- zóbb a tabella középmezőnye. A hetedik helyre feltört Bere- mend előző idényben öt pont­tal szegényebben csak a 10. helyen volt, míg a nyolcadik Vasas! Bányász egyszeriben négy „lépcsőfokot" ugorva, hat ponttal többet gyűjtve, a 12. helyről verekedte feljebb magát. Az egész bajnokság egyik legüdítőbb eredményét a Pécsi Postás szolgáltatta. A mindössze öt pontot vesztett és bajnokságot nyert ifjúságiak mellett a felnőttek is kitettek magukért. A 15. helyről, 9 ponttal tetézve a tavalyit, ke­rültek a biztos középcsapatot jelentő kilencedik helyre. Új színt hozott az idei baj­nokságban a Kesztyűgyár gár­dája. Nemcsak azért, mert ők is az előre lépők közé tartoz­nak, hiszen a tavalyi 13-at váltották fel a 10-kel, de azért is, mert bátor támadó játékuk­kal — 65 gólt lőve, csak az U. PEAC és a Steinmetz talált többször ellenfele hálójába — több pontot is szereztek. A 11. helyen végzett Pécsi Kinizsire a legtalálóbb kifejezést a me­gyei szövetség szakemberei adták: langyos víz! Annál ér­tékesebb a két újoncnak, a Dunaszekcsőnek és a Harkány­nak a helytállása, akik olyan jó hírű együtteseket előztek meg, mint tavaly a 11. helyen végzett Zsolnay, a 7. helyen állt Szentegát, vagy az ugyan­ezen — csak nem kiesni! jel­szót valló — csoporthoz tarto­zó Geresdlak. Búcsúra kényszerült a me­gyei I. osztálytól az előző év eavik nagy meglepetése, az akkor 8. helyet megszerző Szentlörinc, valamint a saját erejében nem bízó, véaül is vergődni kényszerülő Vajszló. Ősztől helyüket a megyei baj­nokság I. osztályában a Bük- kösd és a Pécsi Gázmű foglal­ja el. K. L. Navratilova: az ötödik wimbledoni győzelem Szombaton Wimbledonban mór döntőkre került sor a nem­hivatalos füvespályás tenisz­világbajnokságon. Először a női eayesben avattak bajnokot. A végső győzelmet az amerikai Martina Navratilova szerezte meg, miután 7-6, 6-2 arányban verte honfitársnőjét, Chris Ever- tet. A 46 perces, Navratilova számára sikert hozó összecsa­páson a két nagy rivális élve­zetes csatát vívott. Navratilo­va ötödik alkalommal hódította el a hírneves angliai viadalon az egvéni elsőséget, megszakí­tás nélkül a harmadikat 1982. és 1983. után. 3. a PMSC

Next

/
Oldalképek
Tartalom