Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-21 / 199. szám
Nehéz egy nyár ez a mostani is. Tavaly aszály volt, igaz, akkor ilyentájt már rég elfelejtettük az aratást. Most meg? Hol van mar Péter-Pál napja, s még lábon a kenyérnek való java része, a gépek és az emberek a táblák szélén, tehetetlenül, ázottan, pulóverben, napfényre és indulásra várva! Hol tart az aratás Baranyában? Nagyüzemeinkben mindössze az őszi árpával végeztek, a tavaszi árpa vágása még az elején tart, s még inkább az elején a búzabetakarítás, a 63 000 hektárnyi terület harmadát sem vágták le. Egyes termelőszövetkezetek, mint a lip- pói, a majsi, a mohácsi Új Barázda, a szajki vagy a szalántai már az aratás félidejénél tartanak, de akadnak gazdaságok, ahol még el sem tudták kezdeni. Vizes a búza, nem lehet rámenni a földekre. Két és fél, háromhetes késésben az aratás. öröm viszont, hogy az eddigi eredmények — bár a termésátlagok gazdaságonként nagyon eltérőek — biztatóak, búzáink nagy termést ígérnek. Kiváló a búza hektoliter- és ezermagsúlya. Ám vizes a mag, szárítani kell, a szárítók éjjel-nappal dolgoznak. Közben megkezdődött a gabona felvásárlása, betárolása; Mohácsról uszályon útnak indultak az első szállítmányok a külpiacokra; a malmokba is érkezik a búza, a tavalyival keverten őrlik majd. Ahol arattak a kombájnok, s nem volt nagyon nedves a szalma, báláztak, s azonnal megkezdődött a tarlóhántás. Másodvetés? Most már nem nagyon tanácsos, ámbár esetleg a csalamádékukorica és napraforgó még bejöhet. Ennek előtte másodvetésként, a kalászosok után gazdaságaink ötezernyi hektáron vetettek rövid tenyészidejű kukoricát, ezek két—három levéllel máris kizöldelltek. Aratás — 1984. július 21. Az időjárás okozta kény- szerűség miatt késedelem, ez a mai helyzetjelentés, s képekben elbeszélve az eddig történtek. A neheze még hátravan. Nagyüzemi gazdaságaink munkára készen állnak, s ahol és amikor vágni lehet és érdemes, újra indulnak a kombájnok. A tét nagyon nagy, jó a termés, csakhogy éppen most sok a víz. Közben gyo- mosodik a búza, gyorsan be kellene takarítani, mindenki ideges. Aratás 1984-ben — nehéz kenyér. Képeinken: az aratás pillanatai a szentlőrinci Úttörő, a mágocsi Béke, a mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezetben és a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban. Läufer László felvételei Mostak IHehez kenyér