Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-21 / 199. szám
A siklósi olvasótábor utolsó perceiben íródtak ezek a sorok: „Nagyon jól éreztem magam a táborban. Mert miniden nap volt egy-egy előadás. Mér is szerethetem ezt a tábort. Az első nap a Sójom Kati néni tartott elő adást. 2. nap a Szélkiáltó együttes a Weöres Sándortól való verseket énekelték. Elmentünk a strandra. Modeleztünk. Matematika, orosz, rajz, játék, magyar foglalkozások is voltak. Tegnap a lányok táncoltak és a fiúk gyakorlatokat csináltak a virágkarneválon Sokáig táncoltunk." A harminchárom élménybeszámolóból ez az egyik: az első megyei tehetséggondozó cigánytábor egyik krónikája. Most azokból a levelekből adunk idézeteket, melyekben a gyerekek bemutatkoztak még a táborozás előtt: Ki vagyok én? — erről szólnak az írások. íme: „Én nyugodt természetű vagyok. Szeretek barátkozni, de egy kicsit félénk vagyok, de még inkább félős. Az életem szerintem elég jól megy talán azért, mert még iskolába járok, vagy talán másért, mégpedig azért, hogy még nem tudom annyira, milyen az élet, mégha az én életemről is van szó. Szerintem egy ilyen lány az én koromban még nem tudnám pontosan megmondani, milyen az életem. Az mellett jó, kellemes szép." „Nevem B. J. Testvéreimet Marinak, Gyurinak és Tibinek hívják. Óvódás koromban hoztak ide Csertőre. Kedvenc nevelőm volt Aracs Edit néni... Kedvenc műsoraim a kalandfilmek. Most a Bőrharisnyát ólvasom. Nagyon JÓ 'könyv. írója (Kuper) Cooper Nagyon1 szerepelni3 szeretek2. Nagykoromban favágó leszek. Szeptembertől Bükkösdön fogok tanulni." „Anyukámmal élek. Van egy testvérem 5. osztályos. Anyu sokat dolgozik ezért testvérem és én sokat segítünk otthon. Ezért játékra kevés időm jut. Esti mese után megmosakodok. Este arra gondolok jó lenne sokat kirándulni, az országot megismerni és egyszer elmenni a tengerpartra. Igyekszem úgy viselkedni, hogy meg legyenek elégedve velem." „Középmagas termetű, fekete hajú, sötétbarna szemű kislány vagyok, barátnőim úgy szólítanak hogy: „Éva, Évi. Szeretek tanulni az iskolában. Megértem havalakinek baja van és ha elmondja nekem én nem árulom el a titkot amit rámbíz. Szívesen úszók, sportolok, moziba járok, zenét hallgatok, himzek, rajzolok, festek. Szeretnék ilyen maratni!" „Mi a családban most csak hárman vagyunk, mert apukám jelenleg Libanonban van, ott dolgozik. Fodrász szeretnék lenni. Szeretnék kapni egy kerékpárt anyu megígérte, hogy vesz.” „A nevem Tünde. A bőröm barna. A hajam fekete, és barna a szemem. Termetem középmagas. 33 kg vagyok. A Sásdi Albert István Általános Iskola 4. osztályába járok. Sokat betegeskedem és ezért többször hiányzóm az iskolából. Sok barátom van. Gyakran nagyon érzékeny vagyok. A félévi bizonyítványom egészen jó lett. Szeretek sétálni, és kirándulni az erdőben. Kedvenc ételeim nokedli, spagetti, spenót. Én ilyennek látom magamat." „A gödrei általános iskola 4. osztályos tanulója vagyok. 6. HÉTVÉGE Gödreszentmártonban lakom, busszal járok mindennap az iskolába. Három testvérem van még, a kisebbet én kisérem az óvodába. Közepes tanuló vagyok, a matematika, a testnevelés, az olvasás és a fogalmazás a kedvenc tantárgyaim. Nehezen tanulom a nyelvtant. Napközis vagyok. Ha nagy leszek, állatgondozó szeretnék lenni. Azért mert az apukám foglalkozása is az, és szeretem az állatokat. Eddig még nem voltam táborban. Nagyszüleimnél szoktunk nyaralni. Ezért nagyon várom már, és készülök erre a táborra." „Az én életem szerintem elég jó. Megvan amit szeretnék, vagyis megkapom a szüleimtől a (szeretetet) szeretettet, meg amire nekem szükségem van Szeretem a szüléimét. Vágyaim: szeretnék (Balatd) Balatonon üdülni testvéreimmel és jó tanuló lenni, hogy amikor nagy leszek, mégis vigyem valamire. Szabadidőmben szeretek focizni, tévét nézni meg biciklizni és a mamámnak mesét olvasni.” „Szeretek a játékban vak- merósködni. Nem a legszorgalmasabb vagyok. Szoktam irigy is lenni néha. Otthon nem mindig tanulok. A gyerekekkel szoktam néha verekedni. Én szegény gyerek vagyok. Otthon sok ruhám van, de nem szeretem őket felhúzni. Nem a legjobb életem van. Anyukám egy hónapban 2000—3000 fo- rintott keres, szokott venni nekem ruhákat. Hogy ha nagy leszek elmegyek festőnek. Hogy már legyek nagy, és oda megyek a hova akarok. Szeretnék egyszer Budapestre menni az étterembe. Eddig három helyen jártam iskolába. Apukám és anyukám elváltak és én most a bátyámnál vagyok, addig amíg itt kijárom az iskolát és elmegyek Pécsre kollégiumba. Reggel fél 6-kor kelek fel, és fél 7-kor megyek az autóbuszra. A fél 4 autóbusszal járok haza. Szoktam verekedni az iskolában és otthon.” „Negyedik osztályos vagyok. Otthon sokat segítek. Ha haza érek, akkor először át kell öltöznöm, hogy ha holnap iskolába megyek, akkor (először át kell) ne legyek koszos. Azután tanulok, hogy ne bukjam meg. Anyu Pécset dolgozik a konyhán. Nagyon sokat dolgozik. Apu és Pécset dolgozik a vasúton, targoncás. Én ha nagy leszek fodrásznő szeretnék lenni.” „Én most saját magamról szeretnék egy fogalmazást írni. Én közepes tanulónak is- meremmegmagam, az életem jó mert a lányok mindig hívnak játszani és én szívesen megyek. Nekem az a vágyam. hogy nebukjakmeg semmiből a fölsöbense. Nagyon jól érzem magam otthon, az anyuékkal nagyon szeretjük egymást. Kollégiumban vagyok egész héten és nagyon várom a hétvégét." „Én jó vagyok. Szüleim szeretnek és gondoznak. Idén nagyon sok baj van a lábammal. Nyáron fogok kapni egy versenybiciglit Nem fogok gyorsan menni vele, mert le- esek. A szabadidőmet focizással töltöm. Vágyam, hogy minden nyáron táborba szeretnék menni." „Fekete hajú, barna szemű, középtermetű kislány vagyok. Ha a pajtásaim megbántanak akkor mérges vagyok és duzzogok. Szeretek korán kelni. Sokat játszani. Leckémet mindig megcsinálom. Sok pajtásom van. Szívesen segítek otthon mindenkinek, és a boltba is elmegyek. Szüléimét nem ismerem, de szeretnék találkozni velük.” „Még négy testvérem van. Egyik itt van velem az Intézetben. Három otthon van a szüleimmel. Nem emlékszem rá, hogy kerültem ide. Itt jár tam óvodába is. Szabadidőben szeretek biciklizni, ugrókötelezni. Nyáron szeretek fürödni és nyaralni. A felnőtteknek segítek gyomlálni, mosni, takarítani, járdát lesöpörni, virágot öntözni, kert. be(n) dolgozni. Ha elmegyek más intézetbe, akkor Bük- kösdre, vagy Bakócára megyek. Bakócára szeretnék menni inkább a testvéremmel." „Az én történetem. Nevem B. M. Négyen vagyunk testvérek: Gyurka, Jóska, Tibi és én. Szüléink nincsenek, mert meghaltak. Mikor meghaltak . a szüléink akkor bevittek Szekszárdra, utána a Gyivibe és Onan meg Csertőre jöttem. Az óvodában a Bartakovics Ilonka néni volt a kedvenc óvónőm. Amikor felkerültem, az iskolába akkor nagyon megkedveltem a környezetismeretet. A matematika nem tetszett nekem. A Pintér Margit néni a legkedvesebb felnőtt Ha nagy leszek fodrász vagy fogorvos leszek. Ha egyikre sem vesznek fel, akkor nem tudom, hogy mi leszek." „1973. augusztus 1-én születtem Komlón. Édesanyám meghalt. Nevelőanyykám van. Édesapám a Béta bánya üzemben dolgozik, csillés. Magas termetű vagyok. Barátságos és jókedvű. Nem vagyok sértődős. Ha nagy leszek, nővérke szeretnék lenni. Nagyon szeretema gyerekeket. Négyen vagyunk testvérek. A három mostoha testvérem és én. Azon kivül még van két édestestvérem. Az egyik húsz éves, a másik huszonkettő. Ők már dolgoznak. Az egyik testvérem meghalt. Sajnos csak négy napot élt. Szép lakást és családot szeretnék. Egy személy- gépkocsit is szeretnék a munkám során. A munkámat, ami a betegek ápolása lesz, ha sikeresen tanulok, szeretném majd becsületesen végezni I" „Tanulni nem nagyon szeretek. Az órán nem figyelek, sokszor játszom. Szófogadat- lan vagyok. Sokszor veszekszem és visszabeszélek. Négyen vagyunk testvérek. Két nővérem már férjnél van a bátyám felszolgáló. Valame- nyien még itthon vannak a szülői házban. Szeretem őket, ök is rendesek hozzám. Szüleim nem vernek meg, de ha nagyon rossz vagyok akkor kiabálnak velem. Én el szeretném végezni az ipari iskolát'. Fodrásznak szeretnék lenni” „J. l.-nak hívnak és az Egy házasharaszti Általános Iskola negyedik osztályában járok. Harmadik osztályig Al- soszentmártonban jártam. Alsoszentmórtonban nincs negyedik osztály ezért egyhá- zasharasztiban tanulok Also- szentmártonban jobb volt a bizonyítványom mint Harasztiban. Mindig jószivü és szór galmas voltam. Nincs édesapám mert meghalt édesanyám otthon dolgozik. Hárman vagyunk testvérek. Még soha nem voltam nyaralni sok szépet hallottam a Balatonról ezért szeretnék ott nyaralni fürdeni. Amikor nem játszok mesét hallgatok olvasok szeretem az édeséget ezért felszolgáló nő akarok lenni.” „Alsoszentmórtonban lakom. Az általános iskola negyedik osztályába járok. Jómodorú vagyok de köny nyen dühbe gurítanak. Igaz hogy Alsoszentmórtonban lakom és, azt mondják erről a héjról és az emberekről hogy elmaradótok. De én mégis okos szeretnék lenni. Atanu- lás mellett szeretek játszani és (sz) sportolni. Szeretek focizni, és úszni, vívni és birkózni. Azt szeretném hogyha elmehetnék Nagyharsányba lakni, mert ott van hegy és onnan messze ellátok. Kedvelem a famászást. Én nem vagyok pásztor mint apám volt. Nézhetem a tévét apám nem nézhette a tévét. Nem akarok olyan cigány lenni akik elisszák a pénzüket verik a családot. Apám, az én példaképem mert szeret dolgozni és már kitüntetést is kapott. Az én életem szebb, jobb körülmények közt lakom. Szeretem az állatokat ezért állatorvos vagy tervező akarok lenni. Szeretek úszni ezért majd fürdő medencét tervezek. Ezért igyekszek min- nél jobban tanulni és helyesen írni magyarul mert csak Így tudok tovább tanulni. Szeretem a népemet mert én is cigány vagyok." (Összeállította: B. L. Ki vagyok én? LELETEK Hétvége Rendszeresen vezetek, télen, nyáron; főútvonalokon és bekötő utakon. Az első télen belecsúsztam az előttem fékezőbe, a lökhárítóját kellett csak kikalapálni. Egyszer elütöttem egy kóbor kutyát, egyszer egy fácán repült a szélvédőnek. Kétszer megbírságoltak 100—100 forintra, mert dolgom intézendő, parkíroztam a várokozni tilos tábla után a zsúfolt belvárosban, egyszer pedig figyelmeztettek, mert két kerékkel átléptem a záróvonalat. Ez tíz év, kétszázezer kilométer mérlege. Igyekszem szabályosan közlekedni, s hétközben nincs is ennek különösebb akadálya. Hétvégeken sincs, legalábbis elvileg. Sőt, ilyenkor még könyebb- nek tűnik megtartom a szabályokat: kisebb a forgalom, teherautó alig, lassú járművek elvétve. S mégis, hétvégeken gyakran kényszerülök a KRESZ megszegésére. Utolérek egy gépkocsit, tartósan megy hetvennel. Ha belátható és szobád az előzéshez szükséges úthossz, ha meggyőződtem, hogy más nem kezdett már az én előzésembe, ha kiraktam az indexet, kezdem az előzést. Amikor az előzendő autó mellé érek, kénytelen vagyok ismét dudálni, mert a másik gépkocsi vészesen középre húzódott közben. A dudaszót valomiféle startjelzésnek véli a másik, rálép a gázra: egymás mellett haladunk, egyre gyorsulva. Be kellene már fejezni oz előzést, csökken a belátható szabad úthossz, már nem fékezhetek, a mögöttem levő nem várta meg, míg ■ én befejezem, akciómot, s jön utánam. Már kitencvennél, száznál a mutató — belekényszerültem a sebességtúllépésbe. Ha boleset történt volna, engem büntetnek, ha van még a büntetésre lehetőség. Hétközben érvényesül a bizalmi elv: majdnem biztosan tudhotó, mit fog csinálni a többi gépkocsi gyakorlott vezetője. A forgalom rendje logikus. Még a szobólytalanságok, még a veszélyhelyzetek is előreláthatok, fel lehet rájuk készülni. Hétvégeken kiszámíthatatlan a közlekedés, a bizalmot elnyomja o gyanakvás. Egymásra dühösekké válunk, úrvezetők. Hétvégeken megugrik a halálos közúti balesetek száma. Hárs A hórsfoteo mézzel kiváló gyógyszer téli megfázásokra. Gyerekkorunkban fára mászva, létráról szedtük a virágot, forró padláson szárítottuk. Sok virágot nem értünk el, azok o fán maradtok. A hársfavirágot most felvásárolják. Helyes, a városi népség is ihosson hársfateát. Jó mellék- keresetet is jelent ez a gyűjtés. A brigád nekiesik a fának: a férfiak hatalmas gollyakat törnek le a fákról, áz asszonyok, gyerekek o fa árnyékában kényelmesen szemezik a virágot ezekről a lombokról. Éktelen sebek virítanok a fákon, meggyalázva, megcsupaszitva marad ott a hárs. Jövőre, két-három év múlva bizonyára emelkedni fog a hársfavirág felvásárlási és eladási ára. A kereslet-kínálat törvénye érvényesülni fog: az idén letört gallyak jövőre nem teremnék virágot. Tanács Barátom kérdezi, mit csináljon: a lakásszomszédjáék verik a gyereket. Nemcsak úgy, „makorenkói" módon, hanem rendszeresen, módszeresen. A gyerek állítólag ugyanis hazudik. Múltkor is elküldte az anyja boltba ezért, azért. Vajat nem hozott a gyerek. Vagy elfelejtette, vagy valóban éppen nem volt a pulton. Ezt nem hitte el az anyja, elkiabálta minden hazugnak és dirr-dúrr. Hazaér a férj, az is: dirr-dúrr. A gyerek sírása betölti a lépcsőházat. A szülők különben egymással is gyakran veszekednek, talán még oda is ütnek egymásnak, a falon áthallatszó hangok ezt valószínűsítik. Köztük azért helyreáll a szerelem. De a gyerek gyakran sír. Nagyon. Nem akarhatták ezt a gyönyörű ötéves kislányt? Azért verik? Sajnálja a kislányt. Mit tegyen? — ezt kérdezi most. Csöngessen be, amikor éppen áll a bál? Akkor próbáljon beszélni a szülőkkel, amikor éppen nyugodtak? Megkeresse a nagyszüleit a kislánynak? Mit tegyen? Adnám a tanácsot: persze csöngess be, ez igazán tűrhetetlen. Jó érzésű ember ezt nem engedheti. Ám a tanácsadó könnyű helyzetben van: bármit mondhat, merthogy nem neki kell megtennie. Igyhát óvatoson annyit mondok, talán úgv kellene, hogy ne te egyedül, hanem páran a házból: néhány férfi a férjjel, akár egy korsó sör mellett, két-három asszony a feleséggel. Beszél- gesestek velük, erről, arról, gyereknevelésről. És várnám a tanácsot: vajon hogyan tennék én, ha a mi házunkban lenne egy ilyen család. Olyan, aki rendszeresen, dühből veri a gyerekét? Kert Ismerősöm egy elhanyagolt kertet bérelt. Az évek óta metszetlen tőkék felkapaszkodtak a fákra, ceruzavastagságú indák kígyóztak a barackfák ágai között, a deréknyi gazba tovasza- lodók hol itt, hol ott gyökeresedtek bele a talajba. Széthajtva a tarackot, gazt, eperbokrot, ribizlit talált, csökött szemek rózsaszínesednek rajtuk. A 'fák tövéből, oldalából farttyú- sorjak kapaszkodnak fényért, orgonáshoz kezdett hasonlatossá lenni a körtefa. A fűben kifakult melegbugyi, ócska papucs, konzervdobozok, kilyukadt szenesvödör, limlóm. Az első rendcsinálásnak áldozatul estek az eperbokrok, a szőlőtőkék, az elvadult gyümölcsfák koronája. Leborotválva igyekeztek új, termő ágakat nevelni. Aztán szakkönyveket vett, szomszédokkal beszélgetett, hivatásos kertészt kérdezett. Ki konyhakertet javasolt, ami mindent megterem, ki azt, hogy álljon rá gyógynövényre, az jól fizet. Monokultúrákat ajánlottak, tisztán mákot, tisztán fokhagymát, ha beüt, akkor nagyon megéri. Az egyik szomszéd azt tanácsolta, jó magas, erős kerítést emeljen, mert a környéken sok a gyerek: nem fog hazavinni innen egy szem gyümölcsöt, egy fej hagymát sem. Ismerősöm meghallgatta a tanácsokat, alaposan megfontolta őket, majd elplanírozta, füvesítette a földet, s díszfákra cseréli a gyümölcsfákat. Ha süt a nap, kiheveredik, újságot olvas, s nézi, hogy szorgoskodnak a szomszéd kertekben. Azok nem bámulnák olyan egyenletesen, mint ő. Baranya Táncolnak, énekelnek, zenélnek. Az egyik nevében .sch éi .w., a másikéban .ics., a harmadikéban .ács. Szép táncukban gyönyörűségesek. Bodó László I