Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-09 / 157. szám
Kötélhúzás? Követelmény: az önállóság, a határozottság Ki lehet rendőr? Ki lehet rendőr? — Röviden: mindenki, aki erre hivatást érez. Azonban ez így nem igaz. Sok feltétele van ennek a pályának, hiszen korántsem mindegy, kik járják az utcákat, a tereket, a külterületeket. A rendőri pályáról, a jelentkezés lehetőségeiről beszélgettünk Bitte Ferenc rendőr alezredessel, a Pécsi Rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának vezetőjével. — A krimik, filmek és könyvek egyaránt, de még a „Kék lény" is — úgy tűnik — kissé ,,letisztázva" mutatlak be a rendőri munkát. Mennyiben valósak az Így szerzett benyomások? Szép példa régi környezet új beépítésére a Felszabadulás téren, Pécsváradon Proksza László felvetele Megőrizni Pécsvárad jellegét Jó dolog, hogy az utóbbi időben egyre szélesebb körben bontakoznak ki viták a településfejlesztés általános és konkrét kérdéseiről. Egy ilyen, most folyó pécsváradi vitáról adott hírt a Dunántúli Napló, majd erre reagált dr. Kófiás Mihály pécsváradi vb-titkár, és megjelent a MAB állásfoglalása is. Ezekből a nagyon fontos kérdésekről zajló vitákból a települések, s az ott élő kisebb közösségek csak nyerhetnek. Az is jó dolog, hogy ai Dunántúli Napló helyet ad ezeknek a vitáknak, mert ezzel remélhetőleg az érintettek szélesebb köre kap képet a települések fejlesztésének kívánatos és lehetséges alternatíváiról. A viták közben szemléleti kérdéseket is tisztázni kell. Olyanokat, hogy mi a város és mi a falu értéke; új területen, vagy a régi épületek helyén fejlődjön-e a település; mi a városiasodás formája, illetve tartalma; melyek egy-egy település védendő, s melyek a mielőbb felszámolandó térségei, illetve épületei? Ilyen és hasonló kérdések sokasága merül fel egy rendezési terv készítésénél és a tervben ezekre konkrét választ is kell adni. Van tehát miről vitatkozni. Az lenne a jó, ha ezek a viták mindig nyíltak lennének, nyilvános- sáq előtt zajlanának, s nyitottak lennének új szempontok befogadására is. Jó lenne tehát, ha azok is megszólalnának, akik eddig csak csendes szemlélői voltak a vélemények ütközésének. Egy téves adókivetést lehet helyesbíteni, egy hibás állam- igazgatási határozatot lehet módosítani, az életben általában sok mindent lehet újrakezdeni, ha később rájövünk, hogy rosszul döntöttünk. Egy településrész átépítésének alapvető hibáit azonban — ha azok már megtörténtek — később nem lehet szépíteni: 50—100 év múlva is tükrözik az adott kor emberének jó, vagy kevésbé jó gondolkodásmódiát. Az ilyen döntéseknek tehát fokozott a súlya, s csak örülni lehet — méq akkor is, ha a megnyilvánulások nemegyszer szenvedélyesek —. hogy a műszaki tervező mellett megszólal a műemlékes, a történész, a közgazdász — legven az helyben lakó. vagy éppen az adott település sTépséaét féltő idegen. A sokféle véleménynek akkor is örülni kell, ha az nem könnyíti HÉTVÉGÉ meg a döntéshozók felelősség- teljes munkáját. A testületi döntések természetesen mindig komoly szakmai előkészítéssel születnek. Erre különösen akkor van szükség, ha a döntések hosszútávra szólóak, illetve az állampolgárok széles körét érintőek. A területrendezési döntések —, melyekre az előzőekben említett szempontok mindegyike vonatkozik — felkészült tervezővállalatok közreműködésével születnek, ahol a tervezők csupán javaslattevők, a döntés felelősségét azonban a választott testületeknek kell vállalniok. Ahogy azonban a tervezők is sokféle szempontot mérlegelnek, úgy a választott testületeknek is többféle érdeket kell ütköztetniük. Most folyik a pécsváradi rendezési terv véglegesítése a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága által kinevezett „tanácsadó testület”, illetve vb- tagok véleményének mérlegelésével. A dokumentáció finomított változata több vonatkozásban is elfogadja a helyi törekvéseket, egyes esetekben azonban — más települések kárán tanulva 1— fenntartja korábbi álláspontját. S ez természetszerű, hiszen a döntésekért való felelősséget a szakmai háttér csak addig vállalhatja, amíg javaslatainak lényegét elfogadják. Néhány gondolat a vitatott kérdésekről. Nem hiszem, hogy a már megkezdett községközpont építését ne lehetne az ott lévő beépítetlen területen a kultúrház, az étterem és a most épülő ABC épületeihez csatlakoztatva folytatni. Nem hiszem, hogy egy nagyközség városiasodását csak az fejezheti ki, hogy hány többemeletes épület van a községben. Nem hiszem, hogy olyan gazdagok lennénk, hogy megengedhetnénk magunknak jó állagú, minden szempontból komoly épületek bontását, csak azért, mert azok nem emeletesek. Nem hiszem, hogy egy községet csak úgy lehet továbbfejleszteni, ha ott mindenki új többszintes családi házat épít, sűrűn egymás mellé építve. Nem hiszem, hogy egy eddig szépen megmaradt történeti településmag átépítésénél ne kellene a hely jellegére, természeti környezetére, s történetileg kialakult beépítésére figyelemmel lenni, és azt sem hiszem, hogy eav meglévő épület külső formájának megtartása mellett nem lehetne korszerű belső megoldásokat találni. Nem hiszem, hogy egy település fejlesztését csak az elődök által épített környezet lerombolásának árán lehet biztosítani. Példák bizonyítják, hogy egy település fejlődése nem lehet azonos a múltjának a tagadásával. Pécsvárad értéke is akkor nő igazán, ha múltjának megőrzése mellett tud újat alkotni. S lehet, hogy ez az új éppen múltjának a megőrzése Végül is messzebbre jutottunk, mint egy adott település ren dezési tervének, illetve konkrét megoldási javaslatainak vitá ja. Alapvetően arról van szó, hogy a települések életét érintő fontos kérdések ne szűk szakmai körben, hanem igazi társadalmi vitában dőljenek el. S az is nagyon fontos, hogy — okulva a múlt, mindenekelőtt a városok hibáiból *— olyan meg oldásokat keressünk, amelyek településeink külső képét nem teszik sablonossá, hanem meg őrzik egyedi jellegüket. Úgy vélem, Pécsváradnak vannak ilyen adottságai. De ez már olyan kérdés, amit a kívülállók csak az ott lakókért, s nem pe dig helyettük vitathatnak. Tóth Zoltán megyei főépítész — Reálisnak aligha mondhatók . . . Azt hiszem, elsőként azt kell hangsúlyozni, hogy a rendőri munkában kiemelkedő jelentősége van a közterületeken egyenruhában szolgálatot teljesítő közbiztonsáqi és közlekedési állománynak. Ez pedig nem azonos a bűnözőt fél Európán át kergető zseniális nyomozó „programjával". Járőreinkre igen nagy felelősség hárul, szolgálatuk során bármikor készen kell lenniük áldozatvállalásra, erre pedig — huzamosabb időn keresztül — csak az képes, aki életcéljának tekinti ezt a pályát, elhivatottságot érez iránta. Nem mindegy tfehát, ki kerül a rendőrség állományába, s ezt annak ellenére is valljuk, hogy nemegyszer van gondunk — különösen a tiszt- helyettesi állománynál — az utánpótlással. A jelentkezők többsége munkás- és parasztszármazású fiatal, egynegyedük érettségizett, zömük szakmunkás végzettségű. Ez utóbbit azért hangsúlyozom, mert ahhoz, hogy valakit felvegyenek rendőrnek, szilárd társadalmi háttér szükséges, ezt pedig csak munkahelyi kollektívában, vagy katonaságnál lehet megszerezni. — Ezek szerint szigorúak a feltételek? — A szükséges mértékig igen. Feddhetetlen előélet, erkölcsi és politikai megbízhatóság, 35 év alatti életkor, letöltött sorkatonai szolgálat, általános iskola vagy annál magosabb iskolai végzettség — nagyjából így körvonalazható. Persze, nemcsak megfelelni kell a leendő rendőrnek, hanem jogok is járnak az egyenruhával: aki katonaideje alatt rendfokozatot szerzett, „hozza magával”, az érettségizettek őrmesterként kezdenek (a felsőfokú végzettségűek tiszti beosztásba is kerülhetnek), teljes egyenruházati felszerelést kapnak, utánpótlásához évente megfelelő összeget, a kezdőfizetés 4000—5000 forint, a minden héten járó két szabadnap nem számít be az évi rendes — kezdőknek 18, de maximum 27 nap — szabadságba, betegség esetén teljes illetmény jár, a MÁV utazási kedvezményt biztosít, szélesek a továbbtanulási lehetőségek — és sorolhatnám, de úgy hiszem: az eddig elmondottak is komoly lehetőséget jelentenek! — Aki tehát megfelel a feltételeknek, egyúttal alkalmas is a rendőri pályára? — Nem, ennek eldöntésére a próbaidő szolgál. Eltelte után részint a fiatalok maguk, részint vezetőik döntenek a véglegesítésről. (A próbaidő egyébként tiszthelyetteseknél fél év, tiszteknél 1 év.) A próbaidőnek én nagy jelentőséget tulajdonítok: ekkor alakulnak ki az első benyomások, élmények, tapasztalatok a rendőrségi munkáról, a távlati lehetőségekről. Akit véglegesítünk, rövid időn belül elvégzi a 10 hónapos tiszthelyettesi tanfolyamot. A gyakorlati munkában jártasságot bizonyító fiatalokat különböző belügyi és állami tan-, intézetekbe irányítjuk, ahol magasabb szintű ismereteket sajátíthatnak el. Szükség van erre: a közterületeken szolgálatot ellátókkal szemben ugyanis elvárás a középfokú állami és rendőri ' iskola elvégzése, ahol határozott, szakszerű fellépésre oktatják őket. A járőrvezetői, körzeti megbízotti beosztásnál már érettségi kell, mellette az alapfokú politikai, illetve a középfokú rendőri iskola elvégzése. — Közbevetöleg: hol lehet jelentkezni? — A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztályán, a Killián György utca 1. szám alatt, illetve a városi rendőrkápitányságokon. — Tériünk vissza a rendőri pályához: minek alapján mondaná ön vonzónak? — A közterületeken változatos, izgalmas, uqyanakkor közhasznú a szolgálat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez a rendőrtől sok fáradságöt, lemondást, áldozatvállalást követel. De: sokat tehetnek az emberekért — ez már önmagában vonzó. A rendőri munkához hozzátartozik az eseménytelen járőrszolgálat éppen úgy, mint egy izgalmas és sikerre jutó hajsza, az egész ország előtt ismertté váló ügyes, okos intézkedés. Ezekkel együtt szép és vonzó a pálya, érdekesek, változatosak a feladatok. Rendőreink tisztában vannak azzal, hogy dolgozni, építeni, zavartalanul pihenni csak úgy lehet, ha ők gondoskodnak a biztonságról, a nyugalomról. Ezt mi a rend őreitől — ha az állományhoz tartoznak már, ha csak ezt követően jelentkeznek — el is várjuk. A köz érdekében tenni: semmi mással össze nem hasonlítható öröm. M. A. „Nem éreztem magam totálkarosnak.. Nem először került összeütközésbe a törvénnyel Keszthelyi Csaba, 28 éves pécsi lakos, s az esetek többségében az alkohol okozta a bajt. Az alkohol, pontosabban az ittas állapotban történt járművezetés. Mint többszörösen visszaesőt már szabadságvesztésre is ítélték, de úgy látszik, a büntetésből nem okult: idén március 11-én erősen ittas állapotban ismét vezetett . . . Aznap este nyolc óra körül vezetői engedély nélkül — egy általa javított személygépkocsival, mely a szomszédjáé volt, Pécsett, a Vörös Hadsereg úton ittasan vett részt a forgalomban, miközben nekiütközött egy parkírozó Wartburgnak, -Keszthelyi megállás nélkül továbbhajtott, majd a Vörös Hadsereg út—Sudár István utca kereszteződésében egy villanyoszlopnak ütközött. Mint később megállapították, Keszthelyi Csaba vérében 3,65 (!) ezrelék alkoholkoncentráció volt, ami 3,65 ezrelékkel erősen súlyos alkoholos befolyásoltságot jelent. Hogy mi történt, arra akkor a rendőrségnek nem tudott választ adni. Később a kihallgatás során a következőket mondta: — A szomszédom kocsiját javítottam aznap reggeltől — a kuplungot csináltam —, közben egy ötliteres demi- zsonból töltögettem. Van egy jó kis poharam, a borhoz szódát nyomtam, úgv iszogattam. Délután egy óra körül elmentem egy italboltba, ahol fél deci rumot fogyasztottam, majd visszamentem dolgozni. Jó kedvem volt, de „totálkárosnak” nem éreztem magam. Estére befejeztem a kocsi javítását, s elmentem kipróbálni. Nincs vezetői engedélyem, éreztem, hogy ittas vagyok, de bíztam abban, hogy este már nem lesz semmi baj. A baj azonban bekövetkezett. Keszthelyi az időközben odaérkezett feleségével félretolta az összetört autót és hazament. Közben valaki értesítette a rendőrséget. . . Keszthelyi vallomása szerint, ahogy hazaért, megivott egy pohár bort. (!) Hogy az ijedtségre, vagy egyszerűen szomjas volt, azt nem tudni. Mindenesetre a rendőrök a lakásban nem tudták meghallgatni, olyan állapotban volt. Keszthelyi Csaba az 1982. szeptember 28-i szabadulása után a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál helyezkedett el, mint vájár, s a munkahelyi vélemény szerint becsületesen dolqozott, munkájával elégedettek voltak, bumlija nem volt. Hogy miért vezetett most már sokadszor ittasan, büntetésekkel a háta mögött? Ez már lélektani kérdés . . . Főleg annak tudatában, hogy Keszthelyinek jogosítványa, azaz járművezetői engedélye soha nem volt, csupán segéd motorkerék pár vezetői igazolvánnyal rendelkezett. S hogy mit mondott Keszthelyi Csaba, a háromgyermekes családapa az eseményekről : — Nagyon bánom a történteket, már a családomra való tekintettel is. A Pécsi városi Bíróság dr. Zsibrik Maadolna tanácsa Keszthelyi Csaba vádlottat bűnösnek találta ittas vezetés vétségében, ezért, mint többszörös visszaesőt, 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként két évre a közügyek gyakorlásától öt évre a közúti járművezetéstől eltiltotta. Roszprim Nándor
