Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)

1984-04-09 / 98. szám

Ki mit tud?-nyerteseké a közönségdíj is Nemzetközi rang - magas színvonal Véget ért a pécsi kamarakórus-fesitivál Most húsz éve, 1964 tavaszán szerény hazai kezdeményezés­ként indult el útjára az orszá­gos komarakórus-fesztivál Pé­csett. A kétévenkénti rendez­vény új színt, pezsgést hozott a hazai kóruséletbe; a kis-, il­letve közepes létszámú kama- rckórusok száma megnöveke­dett, s Pécsre eljutni egy bizo­nyos rangot azaz: magas szín­vonalat követelt. A fesztivál házigazdája és szervezője ma is a Pécsi Ne­velők Háza Kamarakórusa; a részvétel meghívásos, általában 10—12 hazai és négy külföldi együttes jelenlétével. Eddig tíz országos fesztivál zajlott le. A tizenegyediket ezen a hétvé­gén, április 4—8. között ren­dezték meg — új alapokon; az idén először hivatalosan nem­zetközivé nyilvánítva. Az idei, vagyis az első pé­csi nemzetközi kamarakórus- fesztiválon hat budapesti, két szegedi együttes; továbbá egy komlói és eqy szekszárdi kórus és négy külföldi: Assisi (Olasz­ország). Ostrava (Csehszlová­kia), Merítsem (Belgium) és Weimar (NDK) városok egy- egy kamaraegyüttese, valamint a pécsi vendéglátó kórus sze­repelt. A mintegy 450 dalos a pécsi fesztiválok hagyományo­san bensőséges légkörében ta­lálkozott egymással és koncert­jeiken a közönséggel. Négy hi­vatalos fesztiválhangverseny hangzott el a Liszt Teremben, telt házak közönsége és a hat­tagú nemzetközi zsűri előtt, amelynek Forrai Miklós, a Ze­neakadémia tanára volt elnöke. A fesztiválkoncertek művészi ní­vója. meghitt hangulata és egyéni színezete is a hagyo­mányokhoz méltó maradt; talán egy árnyalattal meq is haladta a korábbi hasonló rendezvé­nyekét. Különösképp a weimari és a budapesti zeneművészeti főiskolák kórusainak: az OKISZ ugyancsak fővárosi Monteverdi női karának; a Szilágyi Erzsé­bet női kórusnak, valamint a Szegedi Canticum Kamarakó­rusnak és az olasz Coro Can- tori di Assisi együttesnek a szereplései nyomán. A pécsi fesztivál jellege — bár hét különdíjat is kiosztot­tak — nem versenyszerű; lé­nyegét a művek előadása, a koncertek, az éneklés öröme és forrósa jelenti. A díjazottakról eqy kivétellel vasárnapi szá­munkban szóltunk. A szombat Gyüdi Sándor karnagy a közönségdijával esti gálahangverseny után a színház közönsége forró lelke­sedéssel ünnepelte a jórészt egyetemistákból álló 12 tagú — Ki mit tud?-nyertes — Szegedi Canticum Kamarakó­rust és vezetőjét, a Pécsről el­származott Gyüdi Sándort, akik az ideális kórushangzás díja mellé — a legtöbb közön­ségszavazat alapján elnyer­ték a közönségdíjat is. W. E. Üvegképek Londonban, szőttesek Baján Megnyílt a Bossányi- hagyaték kiállítása Három országot érintő, két művészetet bemutató kiállítás nyílott pénteken délután a Ba­jai Türr István Múzeumban; Bossányi Ervin 46 képzőművé­szeti alkotásából és a népmű­vészeti gyűjteményéből. így a bajai múzeumnak adományo­zott teljes Bossányi gyűjtemény együtt látható, június elejéig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között. A péntek délutáni nyitás elő­története a századelőig nyúlik vissza, amikor a bácskai falu­ban, Regőcén — mai hivatalos szerb neve: Ridice — született Bossányi Ervin, a bajai Türr István utcában töltötte minden nyarát, a nagyanyjánál. Még pesti festőművész-növendék ko­rában is innét indult nyaranta festeni a dávodi, sükösdi, sze- remlei, sárközi határba. Legfő­képpen azonban Hercegszántó­ra járt, ahol összegyűjtötte- összevásárolta a sokác népmű­vészet — nemegyszer már ak­kor is régi — szép darabjait. Párizs, Lübeck, Hamburg után 1934-ben Angliában telepedett le, ahol az üvegfestő-művészet ismert nagy alkotója vált belő­A fö cél: Komló vízellátása A Pécsi-tó jövője Komplex feladattervek kellenének - felelősökkel Gyengébb nem?!?... A ké­pünkön látható hölgyet látva valószínűleg kevesen használ­nák e megszokott jelzőt. Igaz, nem bárkiről van szó: a nyu­gatnémet Petra Körfer a hét­végén megnyerte az NSZK Es- senben rendezett body-building versenyét hétfői Az elmúlt hetekben a Pécsi­tó környékén járók úgy vélhet­ték, hogy leeresztettek a vízből legalább egy méternyit, ugyan­is szembeszökően alacsony volt a vízállás. Alighanem javítják a tekeresi gátat — hangzottak a találgatások. Erről egyelőre szó sincs, a kis víz egyetlen magyarázata az elmúlt évi aszály és a téli csapadéksze­génység. Mikor kerül sor a gát javí­tására, a tó iszaptalanítására? Sokakat érintő, foglalkoztató kérdés ez, hiszen hogy van-e víz a tóban, vagy nincs, teljes üdülési szezont (esetleg több szezont is) befolyásoló ténye­ző. A kérdésre Polohn István­tól, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjé­től kértünk választ. Mint megtudtuk, a tekeresi gát burkolatának a felújítása több év óta program, hiszen a károsodás egyre komolyabbá válik. Ezt a munkát azonban a komlói vízellátással kell el­sősorban összehangolni. A tó fenntartásának a fő célja ugyanis a Duna II. vezeték megépültéig Komló biztonsá­gos vízellátása. Ezzel össze­függésben szinte biztosan állít­ható, hogy a víz leeresztésére és a gótburkolat helyreállításá­ra idén nem kerülhet sor. Ami­kor majd ez időszerűvé válhat, a vizet néhány hét alatt le fogiák tudni ereszteni. A fel­töltés viszont — az üzemi víz­szint eléréséig — akár két évet is igénybevehet. A tó időközben öregszik is, iszaposodik is. Ami az elörege­dés természetes folyamatát il­leti, ebből a szempontból a Pécsi-tó viszonylag szerencsés, nek mondható. Az elmúlt 15 év alatt a szakemberek azt ál­lapíthatták meg, hogy itt —el- sősorban a vízfelület nagyságé miatt — lassúbb az elörege­dés, mint más tavak esetében. Az eliszaposodás ennél sokkal komolyabb problémát jelent, a vízgyűjtő terület vízfolyásai ugyanis szinte akadálytalanul hordják bele a tóba az isza­pot. A hordalék mozgásának a szabályozása a környéken gaz­dálkodó erdőgazdaság és a mezőgazdasági üzemek fel­adata volna. Az eliszaposodás ellen tenni kellene végre va­lamit! Ha az ezzel összefüggő érdekekre gondolunk: fölvető­dik a kérdés: a termőtalaj tu­lajdonosának nem érdeke va­jon a talajkopás megállítása? De igen. Ugyanilyen érdeke az idegenforgalomnak is az, hogy a tóban fürdőzők ne gázolja­nak térdig érő iszapban. Az erózió csökkentésére meg­felelő erdőgazdasági és mező- gazdasági módszerek vannak, csak alkalmazni kellene őket — komplex feladattervek alap­ján — felelősök megjelölésé­vel. Meg kellene keresni e té­ren az együttműködés lehető­ségeit, és olyan meliorációs programot kialakítani, amelybe az érdekeltek bekapcsolódhat­nának, és együtt valósíthatnák azt meg. Mindez persze annak is függvénye, hogy milyen ál­lami pénzeszközforrások egé­szíthetnék ki a meliorizációban érdekeltek költségeit. Sajnos közismertek az itteni gondok is. A Vízügyi Igazgatóság osz­tályvezetőjének ennek ellenére — sokakéval egybehangzóan — az a véleménye, hogy mind­erre, mint a Pécsi-tó jövőjét alapvetően meghatározó prob­lémára — tekintet nélkül az erőforrások jelenlegi hiányára — az illetékes szakembereknek a lehető legsürgősebben meg ^kellene keresniük a megoldást. Bebesi K. i^b| II Pécsi Dohánygyár vegyipari és élelmiszeripari szakközépiskolát végzett dolgozókat ketműszakos munkahelyre gyártásközi minöségellenörí munkakörbe ffeluesz JELENTKEZÉS: PÉCS, DOHÁNY U. 2—8. PÉCSI DOHÁNYGYÁR le. Majd 1972-ben megtudta, hogy Bácskában, a szülőföldjén van néhány festménye, a Bajai Türr István Múzeumban, öröm­mel teremtett kapcsolatot dr. Sólymos Edével, a múzeum igazgatójával. Hiszen 1951-ben már felajánlotta a miniszté­riumnak, hogy üvegfestő mes­teriskolát alapít, de az akkori minisztérium nyugati fényűzés­nek vélte s elutasította a szülő­hazának szánt alapítványt. A bajaiak 1980-ban kiállítást ren­deztek a képeiből, s azok egy részét az időközben elhunyt fes tő fia a múzeumnak adomá nyozta. Majd Bossányi Ervin ha gyatékként rendelte: néprajzi gyűjteményét haza kell küldeni Bácskába. Az ősszel az angol királyok városában, Windsorban még kiállították, s most haza­érkezett. — Három országot érintett a gyűjtemény — nyilatkozta dr. Sólymos Ede. — Hiszen rajtunk kívül az angolok is számon- tartjók, s a jugoszláv néprajz- kutatók számára is néhány so­semlátott egyedi darabokat tar­talmazhat. A 46 kép aquarell, olaj, grafika vagy pasztell, a 49 népművészeti tárgyból pedig 12 magyar, a többi — például egy remek szűr — sokác. A szőttesek geometriájában az őszi windsori kiállításon egy angol professzor perzsa párhu­zamot vélt. A bajai gyűjtemény csak tö­redéke a Bossányi-életműnek. Ha valaki Londonban a Taté Galery-ben vagy Canterbury katedrálisában — netán indiai, dél-afrikai épületekben — jár, láthatja a remek ablaküveg-fes­tészetet. A kiállítás értéke azon­ban a tudat: Magyarország az üvegfestészetben is beletartozik a művelt világ áramkörébe. Eöldessy Dénes Péc* Dohány u. 2—8. A Méta együttes muzsikájával a széki bál táncait tanulták és ropták tegnap este a pécsi Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Ház felnőtt táncházában. A táncháznak ezúttal két neves ven­dége volt: Halmos Béla népzenekutató, a Sebő együttes volt prímása és az erdélyi Ilka György, széki primás. (Erb János felvétele) NAGYVILÁGBAN + MADRID: Négyen meg­haltak és tizenkettőn súlyosan megsérültek vasárnap, a Ka­nári-szigeteken levő Tenerife-n tartott légibemutatón. Egy sportrepülőgép pilótája a fel­szállás utón nem tudta tartani a magasságot és a gép hirte­len zuhanni kezdett. Szemtanúk szerint a pilóta megpróbálta gépét a nézőktől távolabb eső területre irányítani, de ez nem sikerült neki. ♦ NEW YORK: Negyven év óta a legsúlyosabb árvíz pusz­tít New York környékén. New Jersey északi részén egész ház­tömbök állnak viz alatt, eddig ötezer embernek kellett elhagy­nia elárasztott otthonát. veg­Kína ♦ PEKING: Kudarccal ződött a Mount Everest felőli megmászását célul kitűző brit_ alpinista expedíció vállal­kozása. Április 3-án egy glecs- cser zúdult le a 14 tagú cso­port 6200 méter magasságban levő bázisára. A kínai hegy­mászó szövetség vasárnapi közlése szerint Tony Swierzy brit hegymászó életét vesztette, három társa pedig súlyos csont­töréses sérülést szenvedett. Az expedíció felhagyva a világ legmagasabb hegycsúcsának megmászásával, visszafordult. A sebesülteket haladéktalanul Angliába szállítják. A BARANYA MEGYEI ZÖLDÉRT VALLALAT a harkányi strand területén szezonális jelleggel üzemelő boltjába boltvezetőt és helyettest felvesz JELENTKEZÉS: Pécs, Megyeri út 66., munkaügyi osztály. A Mecseki Szénbányák Építési Üzeme felvesz: • kőműves, vizvezetékszerelő szakmunkásokat, O férfi és női segédmunkásokat. ALKALMAZÁS egyműszakos pécsi munkahelyeken. JELENTKEZNI LEHET: MUNKAÜGYI CSOPORT, PÉCS I., Buzsáki I. u. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom