Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-07 / 96. szám
Az utca: közművelődési tényező Szellemi-művészi rekonstrukció (is)... Jelenet a Szegedi Nemzeti Színház Zenés Színházának A sevillai borbély előadásáról. Balról: Gregor József, Réti Csaba, Gyimesi Kálmán és Vámossy Éva Fotó: Hernádi Oszkár Színházi levél Szegedről Megújulási folyamat — visszaszerzett bizalom Szeretem a színházi diákelőadásokat. Más a légkörük, más bizsergető érzéseket indukál „rivaldán" innen és túl, mint akár a legforróbb hangulatú premier. Hasonló részese lehettem Szegeden jártamban egy szombat délután a Nemzeti Színház Zenés Színházában, amikor is A sevillai borbély valóban kivételes élményt adó előadását sikerült látnom. Nem tagadom, szorongtam kissé . . . Zsúfolt ház, 650 mindenkor csínyre kész eleven 10 —14 éves korú kisdiákkal a nézőtéren. Hogyan ülik végig fészkelődés nélkül, csaknem három órán át,-a kevésbé látványos, zenés párbeszédeket, recitativókat, senkit sem zavarva a műélvezetben? Aggályom fölöslegesnek bizonyult. Igaz, kezdés előtt függöny elé lépett egy országosan is népszerű énekes — még civilben — s néhány ügyes, tömör mondatban vázolta: mit fog látni, mire számítson az ifjú nézősereg — ha csöndben, fegyelmezetten nézi végig az operát... Nem tudom, mekkora része lehetett ennek az „expozénak'1 a diákelőadás légkörében. Egy bizonyos: az ifjú nézősereg együtt élt a muzsikával, az opera alakjaival, a cselekményes cselekménnyel. Hajlok orra: nem a népszerű énekes „intelme”, sokkal inkább a tökéletes zenei—előadói és színészi igényesség, a produkció egészének a színvonala tartotta fogva, kapcsolta bele a kisdiákokat a játékba. Az, hogy az Obertrank Géza vezényelte 80 tagú zenekar magával ragadóan muzsikált. S az, hogy Horváth Zoltán rendezésében ennek az örök fényű vígoperának a mozgalmassága, derűje a zenei humor színészileg is erőteljesen kontúrozott jellemvonásaiból építkezett. Olyan énekes- színészi teljesítményekkel, amilyenekre Réti Csaba (Almo- viva), Kenesse y Gábor (Bar- tolo), a szép, fiatal Vámossy Éva (Rosina), Gregor József (Basilio). s a címszereplő Gyimesi Kálmán képes olyankor, ha az énekes-színészt amúgy istenigazában magával ragadja a leghálásabb közönséggel tartott élő kontaktus. Szinte hihetetlen, hogy, nem is oly régen, ebben a színházban sok minden „nem volt rendben .. Két éve Ruszt József művészeti vezető távozásával, — amikor 16 színész hagyta el a színházat — világossá vált, hogy itt valamit gyökeresen újra kell kezdeni. Akkor ősztől új vezetés került a prózai 8. HÉTVÉGE társulat élére, Nagy László igazgató és Sándor János kétszeres Jászai-díjas tagozat- vezető főrendező személyében, s akkor valóban elkezdődött valami. — Alapcélunk volt, hogy a bizalmat visszaszerezzük —, mondta a színház főrendezője —, nívót és közönségigényű előadásokat teremtve, amelyek ugyanakkor méltóak egy Nemzeti Színház műsorpolitikájához. Tehát Shakespeare- rel és Goldonival, és népszerű szórakoztató művekkel egyaránt. Jelen volt egyfajta intellektuális romantika is. (Be- hán: A túsz; Kocsis István: A korona aranyból van), a Zenés Színház szórakoztató darabjai és az operai repertoár mellett. A népszerű műsorterv meghozta a gyümölcsét. Kezdettől minden este megszámoljuk a jelenlévő nézőket. A számarány megkönnyebbülést hozott. (A közönség lassan kezdett visszatérni; a valós nézőszám huszonegyezerrel növekedett tavaly. Voltak már táblás operaelőadások is; s a Mirandolina 49-szer, az Imádok férjhez menni 79-szer mert jó kétharmados (gyarapodó) házak mellett. A nézőtéren tíz éve nem látott arcok bukkannak fel — főleg Dumas— Sartre London királya, avagy Kean, a színész c. romantikus játékának előadásain. A tórsulatépítés persze nem jár gondok nélkül. Átgondoltságot, türelmet, következetességet igényel. 1985-ig teljes, ütőképes társulatot szeretnének kialakítani, lehetőleg hasonló vagy azonos látású, világképű művészekkel egymás mellett, akiktől nem idegenek a színház fő irányokban már ma is megfogalmazható sti- luselképzelései, törekvései. Beszélgetésünkön Sándor János azt is elmondta, hogy sajátos, szegedi arculatú színházat akarnak teremteni, amely ugyanakkor százéves hagyományaihoz méltóan teljesíti nemzeti színházi funkcióját is. „A magyar drámaírásnak van egy 1945 utáni ragyogó korszaka. Jó darabokat szeretnénk választani közülük — tehát nem kizárólag ősbemutatókra összpontosítunk, ha a magyar dráma ügyéről van szó —, és figyelmet szentelve mai műveknek is. Örkénytől Szakonyi Károlyig fogékonyan szeretnénk tekinteni minden olyan értékre, ami az idő rostáján fennmarad. Ilyen például a Hongkongi paróka vagy most Görgey Fejek Ferdinánd- nak c. történelmi komédiájának felújítása a korábbi gyulai, illetve debreceni bemutatók után; vagy a Jó estét nyár... zenés változata. De gondolunk olyan kevésbé ismert klasszikus értékekre is, mint a késő-reneszánsz neves költőjének, John Fordnok Kár, hogy k ... c. színműve az idei évadban.1' Ez a repertoár egyelőre azt tükrözi, hogy egy színház keresi az útját. Azt tükrözi, amit az előző évadban az új vezetés meghirdetett: az építkezéssel egy időben szeretnénk meg valósítani a szegedi színház szellemi rekonstrukcióját. Szeged centenáriumi évadra készül. Az építkezés mindkét területen folyik. Társulati és művészi téren másfél éve, a nagyszínházban — 1978 óta ... Az épület elődjét 1883-ban avatták fel. Két év múlva porig leégett. És 1886-ban újra állt ... így Szeged városa három év alatt kétszer épített színházat. Mai vezetői okkal bizakodnak abban, hogy — miután az elmúlt nyáron az építkezési munkálatok fölgyorsultak, — a koncepciózusán megkezdett és lépésről lépésre haladó szellemi-művészi újjáépü- lésnek is méltó betetőzése lesz 1985-ben az újjáalakított színházépület felavatása. Wallinger Endre Van egy olyan terület, amelyről mint közművelődési tényezőről igen kevés szó esik, holott rendkívül nagy hatással van az emberekre. Ez a terület pedig nem más, mint az utca, a városkép, az embert körülvevő környezet. Ezt a tényezőt kár pedig figyelmen kívül hagyni, vagy akár kézlegyintéssel elintézni. Bármilyen nagy értékek is várják az embereket a múzeumokban, o képtárakban, a levéltárakban, a különböző kiállításokon, bármilyen érdekes ismeretszerzési lehetőségeket kínálnak a művelődési intézmények, jó időtöltést a szakkörök, ezekre a helyekre sokkal ritkábban megy be az ember, hogy megmártózzék a kultúrában, mint ahányszor az utcán, a házak között jár-kel, a jól-rosszul kiképzett tereken, parkokon átvág, a köztéri műalkotások mellett elmegy, a cégtáblákat, a fényreklámokat, a kirakatokat megnézi. Holott ezek is hatással vannak rá, felkeltik érdeklődését, formálják ízlését, megnyugvással töltik el, vagy idegesítik, új ismerettel gazdagítják, vagy korábbi ismereteinek ellentmondanak, felbosszantják, vagy megnyugtatják. Az utcai plakáterdő nemcsak közli a nézővel, hogy mit játszanak a mozik, vagy hol lép fel legközelebb kedvenc zenekara, esetleg hol lehet leszállított áron ezt vagy azt vásárolni, hanem a falragasz mint vizuális látvány is hatással van a járókelőkre. Szépérzékét bánthatja, vagy kielégítheti egy-egy plakát. A betonházak kockatömbjeinek komor rendje lehangolhat. A virágos erkélyekben gazdag, jól elhelyezett lakótelep is derűt kelthet, felvidíthat. A szürke beton a sivársághoz szoktathat, a színes, ötletes elrendezésű lakótelep a szebbre nyithatja rá a szemet. A köztéri műalkotások, szobrok, térelemek, a különböző plasztikák, a falakon levő domborművek, reliefek, a morális képzőművészeti alkotások, a jól kiképzett szökőkutak és egyéb, az utcán járó embert körülvevő létesítmények mind-mind látásmódot alakító tényezők. Külön érdemes szólni a kirakatokról, amely lehet egyszerű szatócs-árubemutató és lehet iparművészeti remekmű. Szerencsére az utóbbi van egyre inkább többségben, s noha tudható, hogy a mégoly igényes kirakatrendezőnek is milyen harcot kell megvívnia a mind több áruféleséget a kirakatba zsúfoltatni kívánó boltvezetővel, mégis igen gyakori az olyan művészi igényességgel és ízléssel rendezett kirakat, amelyben a kereskedelmi cél jól ötvöződik a kirakat- rendező művészi törekvéseivel. Ezeknek közművelődési szerepe és hatása vitathatatlan, csakúgy, mint a városképet igen jelentősen befolyásoló esti fényreklámoké és egyéb utcai látványosságoké. Lehetne még hosszan sorolni milyen hatással lehet az emberre a szépen ápolt park, vagy a napraforgóhéjjal vasto- gon teleköpködött járda. A koszos, bűzös kukaedények sora a járda mellett: az utcát autómosó helynek használó autótulajdonos által kilöttyintett vegyszeres tócsa, vagy egy tiszta, kellemes üldögélést kínáló pad a park szélén: az illemhellyé degradált kapubenyíló, utcasarok, A Mecsek Aruház kirakatsora A pécsi Sallai utca vagy a frissen felsöpört, tisztán tartott bejárat. És így tovább. Mindezek hangulatot befolyásoló megnyilvánulások, mindezek közművelődési tényezők is. Művelődési intézményeink, művészeti alkotóközösségeink munkájának fokozott figyelem- bevétele, javítása továbbra is közművelődési munkánk előterében áll, de ami ez intézmények falain kívül az otthonokba sugárzott tömegkommunikációs adásokon kívül éri a járókelő embert, ugyancsak nem elhanyagolható közművelődési tényező. Ezért kell közművelődési munkánk, eredményeink számbavételekor az utca, a városkép hatását is figyelembe venni. S nem utolsósorban e hatáslehetőség javításán fáradozni. Benedek Miklós Egy hajdani kiváló néptanító háborús naplója A Sors általában úgy intézi, hogy a tanítványok szoktak emlékezéseket írni tanáraikról. Most hadd legyek „törvényszegő”, és hadd emlékezzen meg ezúttal a tanár egykori tanítványáról, háborús naplójának ismertetésével. Kovács Béla a félegyházi tanítóképzőben 1942-ben szerezte meg jeles oklevelét. Ezután Gerde községbe került tanítónak. Egy év múlva behívták katonának. A katonazubbonyt csak a hadifogság után vetette le. Hazatérve megnősült, egy fia született, ifj. Kovács Béla, (ma Szabadszentkirály pórttitkára, általános iskolai tanár). Nagy lelkesedéssel fogott hozzá a népművelő tevékenységhez. Állandóan képezte magát, sűrűn kért tőlem kölcsön szakkönyveket. Gárdonyi Géza a falusi társadalomban az első helyre teszi a tanítót a „helyi intelligencia” tagjai között, hisz a nép a tanítótól nyer minden információt a világról, „a tanító a község szellemi vezére, atyja". Kovács Béla a Gárdonyi által felállított modell szószerinti megtestesítője, mert nemcsak a gyerekek tanításában látta hivatását, hanem abban, hogy a népet „okosságban”, nemességben fejlessze. Kiváló -pedagógiai és közéleti munkájáért a Minisztertanácstól megkapta a „Kiváló tanító" kitüntetést az Országházban. A sok lelkiismeretes tanítói és népművelői munka, valamint a háború viszontagságai felőrölték fizikumát, és 42 éves korában hirtelen meghalt. Temetésén az egész falu, a környék lakói, és a pécsi járás párt- és művelődési vezetői nagy részvéttel vettek részt. Amikor a három szürkefedelű naplófüzetét végigolvastam — fio adta át elolvasásra —, egy rokonszenves, mélyérzésű, nyitott szemű, az egykori politika ravaszul szőtt szövevényén keresztüllótó, a hibákat észrevevő és kijavítani szándékozó, okos ember arcát láttam magam előtt. A naplóból kiderül az a tanácstalanság és káosz, amely 1944. október 15. után hazánkban eluralkodott. Éppen ezen a napon tette le a vizsgát Jutáson és előléptették hadapród őrmesterré. A Hor- thy-hadseregben a szakasz- és századparancsnokokat főleg a tanítókból állították ki, akik a nép egyszerű fiainak nyelvén legjobban tudtak beszélni. Kovács Béla azonnal századparancsnok lett. Pécsre helyezték újonckiképzőnek. Az újoncokat levezényelték Pélmonostorra, gyalogmenetben. Érsekújvár a következő állomásuk. Itt „szörnyű bombázásokról” olvashatunk. A megvert magyar csapattestek töredékeivel összeolvasztva őket, 1944 karácsonyán gyalogmenetben elindultak Pozsony felé. Napokon át gyalogoltak hózivatarban, majd vonatszerelvénybe rakták őket. Ausztriában kötöttek ki. Itt folytatták hideg időben, nagy hóban, szélben a kiképzést, puska nélkül. Végül is Hamburgig szállították őket, majd Dániába kerültek. Itt Kovács Bélát kórházba küldték súlyos meghűléssel, 39 fokos lázzal. 1945. március 16-án kezdődött volna a hivatalos kiképzés. Innen számított 8 hét múlva bevethetők lettek volna az újoncok a háború utolsó napjaiban! „A németek látják, hogy megbízhatatlanok vagyunk. Senki sem jelentkezett a Hungarista Légióba", — olvassuk. Az idő csigalassúsággal múlik, a hetek lassan telnek, borzasztóan ideges mindenki. Végül május 16-ón az angol csapatok megérkeztek Schleswig- Holsteinbe. Ekkor fogságba estek. „Nagyon rossz kosztot kaptunk, és istállókban helyeztek el minket. Kénytelenek" voltunk szerény zsoldunkból káposztát, burgonyát venni, hogy éhen ne haljunk. Sok leventét láttam — írja —, akiknek még alsóruhójuk sincs.” 1945. november 22-én Montgomery tábornok megszemlélte őket. Utána azt mondták nekik, hogy szabadok, hazamehetnek. Véget értek a majdnem hároméves viszontagságok . .. „Átéltük a háborút — írja naplójában. — Szörnyen elpusztított vidékeken jártunk. Láttunk sokmindent, ami otthon nincs meg, vagy fogyatékos. Nincs szebb ország, nincs jobb kenyér, mint a miénk. Ami hiba van otthon, azt majd eligazítjuk, kijavítjuk. Hisz egy leromlott ország újjáépítése előtt állunk. Új ország születik, új társadalommal, ami szebb és jobb lesz majd a mi munkánk, akaratunk által." Ezzel fejezem be Kovács Béla kiváló tanító, kedves hajdani tanítványom szívszo- rongatóan őszinte naplójának ismertetését. Rövid életében nem érte meg azt, amit álmodott és remélt az ország föllendüléséről. Jelesre vizsgázott emberszeretetből, cselekvő hazafisáaból, s mindazokból az értékekből, amelyekre 40 évvel ezelőtt neveltük őket a félegyházi tanítóképzőben. Dr. Szántó Károly
