Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-10 / 69. szám
Balett *84 „Baranyai író vagyok” Fiatal koreográfusok estje Nyolcvanöt éve született Kodolányi János Bábel óta: Prepeliczay Annamária és Hajzer Gábor A pécsváradi várkert, Kodolányi gyermekéveinek színhelye j Lantos Miklós felvétele • A természet titkos világa: Prepeliczay Annamária „Végzetszerű, hogy baranyai, pécsi ember, s író vagyok, s az is maradok, még ha nem élhetek is igazi hazámban — nyilatkozza Kodolányi 1955-ben Pécsett, Végrendelet című darabja bemutatója idején. — Végzetszerű, hogy darabjaim alakjai baranyaiak, a problémák, amikkel viaskodnak, itt mutatkoztak meg legelőbb, Baranyában, sírjaik baranyai kis faluk temetőiben süppedeznek, s íme, én is, megformálójuk, aki életet leheltem beléjük, ide tértem vissza, a Pécsi Nemzeti Színházba, otthonomba, szülőföldemre. Gyermek- és ifjúkoromban itt nyílt ki szemem a magyar élet meglátására, s most öreg fejjel, homályosuló szemmel ide térek vissza megint, hogy a mai élet, a mai magyar sors küzdelmeit, szenvedéseit és reménységeit ugyanolyan elfogulatlanul figyeljem, mint egykor, több mint harminc évvel ezelőtt.” „Második baranyai utazása” idején, 1961 augusztusában, lányával és fiával au-' tón érkezik Pécsre, végigjárja gyermek- és ifjúkorának tájait, s emlékeitől Pécsvóradon búcsúzik: „A körnek be kell zárulnia: Pécsváradról indultam el hatvan évvel ezelőtt, Pécsváradtól kell most elbúcsúznom, útunk végén. A falu ugyanolyan, mint gyermekkoromban. A fekvése csodálatosan szép, a Zengő sötét erdőkkel borított, hatalmas tömbje alatt. Egy magaslaton áll a hófehér, későbarokk katolikus templom, s mellette, kissé lejjebb a vár. Egykor klastrom is, vár is. Miután járni nem tudok, egyedül várom meg fiamat, menyemet, lányomat, amíg megnézik a restaurált, ódon épületet. Égő nyári napfény zuhog az utcára, amelyen egykor iskolába jártam. A ház, amelyben laktunk,. régóta' nincs már meg. Azt hiszem, mi voltunk utolsó lakói. Apám utóda már a Várban berendezett lakásba, a hivatalba költözött. De a kertre ráismerek, sőt két vén fa is nagyon ismerős. Jó volna bemenni, végigsétálni útjain, belepillantani a kis patak tiszta vizébe... A Vár utcán csend. Sehol senki. Könnyű visszaálmodni magam az ősi időbe, amikor a Zengőt Vashegy-nek nevezték (van itt Vasas község, s a Mecsek pécsi oldalán egy sziklaszoros, amit Dö- mörkapunak, azaz Vaskapunak hívnak), s az áthatolhatatlan tölgyerdő messze elterült a Vár körül. Keskeny, sziklás út kanyargott erre a lovasok, s a kis taligák számára. Kelta áldozati hely Havas László 1941-ben készült fametszete lehetett a mai templom helyén, a régiek tudomásul vették, noha elvetették a korszerűtlenné vált istenek világát. Gyermekkoromban pajtásaimmal szívesen bujkáltunk az altemplom szemetes, alacsony boltozata alatt, seregestül verve ki nyugalmukból a denevéreket. És játszottunk avétt, törött koponyákkal, fittyet hányva a halálnak. Ez az altemplom egyike az ország legszebb kora-román építészeti emlékeinek. Hajdan egy Eötvös báró lakott a várban, senkivel sem érintkezett, mérhetetlenül lenézte a világot. Négyesfogaton robogott a meredek utcán, és kék libériás kocsisa szá- molatlanul osztogatta az ostorcsapásokat a lassan kité- regető parasztok, sőt gyermekek nyakába. Egy ilyen égő ostorcsapás emlékét őrzi az én arcom is: tízéves koromban kaptam szánkózás közben. A Német utca, a Vár utca, s a templom körüli utcák németségét jól kigyomlálták itt is. A lebegő, forró csendben csak az emlékek rajzanak körülöttem. A nép a mezőn dolgozik. Váratlanul gyermekek dalát hallom. Velem szemközt, az udvaron, ahol gyermekként éltem, egy csapat kislányt-kisfiút pillantok meg. Fehérköpenyes óvónő körül forognak és énekelnek. Lenyűgözve nézem a forgó, énekelő gyermekhadat. Szívem megáll, mintha álmodnék. Mintha látomásom volna. Aztán a fájó szív izgatottan, szaporán ver ismét. Olyan ez, mint a Földindulás utolsó képének daloló gyermekei. Legsajátabb, legkedvesebb műveim egyikének visszhangja zeng bennem. Mikor a fényben lassan ballagtak felém a gyermekeim, éreztem, úgy volt jó, ahogy lennie kellett: játszani ebben a kertben, szeretni, szenvedni, csalódni, s a kötelességeknek nekigyűrkőz- ni Vajszlón ... s mindenre emlékezni Akarattyán, a Balaton mellett, ősszel, a vadlibák gágogása közben." * A Kodolányi János egykori pécsváradi lakóhelyén álló épületet, a Vár utca 37. számú házat, amely ma óvoda és ahol 1903—1909 között élt a Kodolánvi család, emléktáblával ielöli meg a Pécsváradi Várbaráti Kör. Az emléktáblát március 12-én, hétfőn délután 5 órakor avatja Tüskés Tibor, majd irodalmi esten emlékeznek mea Kodolányi János életút- járól. Cinéma fantasie: Kuli Ferenc, Lőrinc Katalin, Uhrik Dóra. Kálmándy Ferenc felvételei Koreográfusokat éppúgy nem képeznek iskolákban, mint drámaírókat vagy költőket. Koreográfusok mégis előbb-utóbb „lesznek”, vagyis maga a komponálás teremti meg az alkotót. Ezért fontos, hogy azok a táncosok, akik belső ösztönzést éreznek a koreográfiái önkifejezésre, lehetőséget kapjanak a színpadi kísérletekre, hiszen csakis így, g komponálási gyakorlatban tanulhatják meg ezt a hallatlanul nehéz, mert ösz- szetett — zenéből és szcenikából is álló — szakmát, a tánctervezőét. A Pécsi Balett vezetése mindig is vállalta a merész kockázatokat. Nemegyszer nyitotta már szélesre a kapuit kezdő koreográfusok előtt. Ma pedig egyetlen a hazai balett-társulatok között, amelyik teret enged a pályájukon induló koreográfusoknak: az egész kiváló társulatot rendelkezésükre bocsátja, s a megszületett műveket sem stúdiókörülmények között mutatja be a közönségnek, hanem mint a Pécsi Balett repertoárjának újabb c'ara bjait. Az idei évad első bemutatóján egyszerre három fiatal alkotó jelentkezett egy-egy művel. Lőrinc Katalin és László Péter a budapesti Állami Balett Intézetben végzett tehát a klasszikus balett légkörében és metódusán nőtt fel. Bertrand d'At viszont — Lőrinc Katalinhoz hasonlóan — a hírneves brüsszeli Mudra iskolájába járt, ahol Maurice Béjart szellemi iányítása alatt elsajátíthatta a különféle táncnyelveket, és ösztönzést kapott a totális színházi munkához. A' most együtt bemutatkozó alkotók indulása tehát csak egy-egy ponton érintkezik, jelenlegi pályájuk pedig ismét eltérő. László Péter a budapesti Operaház balettművésze, Bertrand d’At A XX. század Balettjének tagja, Lőrinc Katalin pedig — három évad után, melyet a svéd Cullberg Balettnél töltött — a Pécsi Balett táncosnője. A Balett '84 igazi debütánsa Lőrinc Katalin hiszen László 8. HÉTVÉGE és d’At már nem elsőművesek. Az estet nyitó egyfelvonásos, a folklór és modern zenei montázsra készült Bábel óta epizodikus szerkezetű mű, amely az emberek örök individualizmusáról, de a közösség összefogó erejéről, s az összeomlásokat követő szükséges újrakezdésekről egyaránt vall — hol már-már didaktikuson, hol a balett cselekményes jellegéhez képest túl elvontan. Úgy gondolom, a koreográfia igazi értéke nem is üzenetének újszerűségében rejlik, hanem abban a határozottan önálló fogalmazásmódban, ahogy Lőrinc Katalin a modern tánc nyelvével bánik. S ez olyan erény, amivel ma hazánkban rajta kívül kevesen büszkélkedhetnek! Bertrand d'At Darius Milhaud szellemes és oly ritkán hallható muzsikájára tervezte a Cinéma fantaisie című táncmozaikot. E rendkívül finom humorú darabban a mozi hőskorának tipikus figurái elevenednek meg, hogy csetlő- botló alakjukkal, egykori „kalandjaikkal" szórakoztassák a mai nézőt. A koreográfia apró, villanásnyi epizódok sorából épül fel s a visszatérő keretfigurák ellenére sem ad valamiféle történetet. Inkább amolyan táncos geg-sorozat, ahol egy-egy filmtörténet sűrűsödik a jól pergő epizódokba. László Péter egyfelvonósosa d'At kompozíciójához hasonlóan könnyed, szórakoztató mű. A Stevie Wonder zenékre verssel és vetített képekkel összefűzött zárt számok sorozata a földközelbe kalauzol: a bogárkák és virágok világába. A hol humoros, hol lírai jeleneteket a holdfényben fürdő emberpár rövid pás de deux-je indítja, s zárja le. A természet titkos világának növényei és állatkái e műben emberarcúak, s az emberpár is magától értetődően simul bele a természetbe. A koreográfia a részek önállósága ellenére is egységes hatású, s játékosságával pajkos humorával a fiatal alkotó új arcát fedi fel. Bár a Balett '84 című est legfontosabb jellemzője az új koreográfusok bemutatkozása, arról sem feledkezhetünk el, hogy a Pécsi Balett táncosai milyen nagyszerűen szolgálták a fiatal, s még gyakorlatlanabb alkotókat. A társulat kimagasló formát mutat, s ez nemcsak technikájukra vonatkozik! Bár az sem kevés, hogy egy erős klasszikus alapokkal rendelkező társulat egyaránt otthonosan mozogjon egy modern test-technikát igénylő darabban (Bábel óta).' a groteszk-mímes mozgásokat is használó Cinéma fantaisie- ban, valamint a klasszikus és dzsesszes elemekből épülő záró-koreográfiában. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a táncosok hiteles figurák sorát teremtik meg. A Cinéma fantaisie karakterei egyaránt markánsak és komikusak. A természet titkos világának kis lényei is kedvesek, játékosak, míg a Bábel óta című darabban a szereplők — a koreográfia jellegének megfelelően — inkább elvontabb alakokat formálnak. Az est közreműködői közül három jól megoldott hibátlanra formált szerepe révén Sólymos Pál emelkedett ki, de egyetlen megjelenésével Uhrik Dóra is ismét emlékezetes marad. A társulat vezető táncosnői mellett öröm látni, hogy a fiatalabb előadónemzedék is felzárkózik a Pécsi Balett érett táncosnői mellé. A férfitáncosok közül az ezúttal is megbizható Kuli Ferenc, Körmendy László és Gombosi László mellé egyetlen ifjonc társult, a jó karakterformáló Dudás Károly. A Pécsi Balett már egy éve újjászülető arcát mutatja. A „merre tovább” kérdését a társulat maga tette fel, így reméljük, hogy a jelenlegi útkeresés után mielőbb a válasz- szal sem marad adós. Fuchs Lívia
