Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-31 / 90. szám
Ellentmondások a szocializmusban A „Lordok ”... Világszerte tapasztalható a szocializmus iránti érdeklődés növekedése. Különösen amióta az elmúlt évtizedben, a világ- gazdasági korszakváltás új kihívás elé állított bennünket és megsokszorozta nehézségeinket. A burzsoá propaganda ezeket a belső gondokat a társadalmi viszonyokból és a marxizmus-—leninizmus ideológiájából fakadó következményekként igyekszik feltüntetni. Eltúlozva a problémákat és meghamisítva a valóságot a szocialista rendszer válságáról beszél és azt „az emberiség problémáinak megoldására alkalmatlannak bizonyult társadalmi kísérletnek" állítja be. Mi a valóság e tendenciózus és hamis ábrázolással szemben? Az vitathatatlan, hogy a szocialista országok elé az elmúlt években a korábbiaknál bonyolultabb, nehezebb feladatok tornyosultak. Az intenzív fejlődési szakasz számos gazdasági, társadalompolitikai kérdést új módon vetett fel, alkotó válaszokra, bátor döntésekre kényszerítve mindennapi gyakorlatunkat. A társadalomépítés külső és belső feltételeiben kedvezőtlen változások is végbementek. Gazdasági fejlődésünk lelassult, lehetőségeink — átmenetileg — korlátozottabbá váltak. Egyes szocialista országokban a külső okok által is felerősített belső problémák felhalmozódtak és konfliktushelyzetet idéztek elő. Többen hajlamossá váltak arra, hogy eközben megfeledkezzenek a jól működő szocialista rendszerekről, saját társadalomfejlődésünk négy évtizedes vívmányairól, arról, hogy társadalmunk korábbi önmagához képest világtörténelmi jelentőségű lépéseket tett előre. Az említett probléma kialakulását nemcsak az objektív változások eredményezték, hanem a kutatás és a gyakorlat, az elmélet és a propaganda közötti ki nem elégítő kapcsolat és fáziskésés is elősegítette azt. A szituáció sürgetően követelte a marxista válaszokat, amelyek előfeltétele a valósággal együtt formálódó szocializmus-kép kialakítása, a társadalomépítés új ellentmondásainak folyamatos elemzése volt. Szakítani kellett a szocialista fejlődést ellentmondásmentesnek, a szocializmust a termelőerők és a termelési viszonyok közötti állandó összhang társadalmának tartó felfogással. Ismételten tudatosítani kellett az ellentmondásoknak a szocializmus építésében játszott szerepét. Tudiuk, hogy a társadalmi fejlődés ellentmondásossáaa nemcsak — és mindenekelőtt nem — hibák felhalmozódósónak következménve, hanem az élet általános iellemzője. Valamennyi obiektum, rendszer, mint egész egymást feltételező és uavanakkor ki is záró. tehát ellentétes tendenciák kölcsönhatósót foglalia magában. Ezek alkotiók a változás, az úi minőséggé való átalakulás mozgatórugóját. Ennek alkalmazásá. ra, a társadalom ellentmondásainak kutatására épül a társadalmi fejlődés marxista felfogása. Az ellentmondások létezése és érvénvesülése a szocializmus időszakában sem szűnik meg Szerettünk volna bemutatni néhány olyan pécsi idős embert, akik támogatják a Pécs városi Vöröskereszt által meghirdetett szociális otthoni férőhelybővítési akciót. A szándékunk azonban már az első címnél akadályba ütközött. A találkozót akartuk megbeszélni telefonon egy idős pécsi asszonnyal. Az kérte, ne említsük a nevét, ne találkozzunk. Valahogy mégis folytatódott a beszélgetés és lassan kiderült, miért is ez a kérés. Két évvel ezelőtt valóban adott pénzt erre a célra. ötszáz forintot. Adott, mert úgy érezte, hogy neki, akinek erre lehetősége van, adnia kell azért, hogy másokon segítsen. Olyanokon, akik számára az lenne a megnyugtató, ha szociális otthonba 6. HÉTVÉGE tehát. „Laposan és dialektikát- lanul” fognánk föl az életet, a társadalmi fejlődést — írja egyhelyütt Lukács György —, ha azt hinnénk, hogy „a szocializmusban csak a problémádon, harc és konfliktus nélküli önelégültség unalmas vidámsága volna elképzelhető”. Valóban. A mi társadalmunk nem abban különbözik a kapitalizmustól, magasabbrendűsége nem abban fejeződik ki, hogy a kapitalizmusban vannak, itt pedig nincsenek ellentmondások, hanem mindenekelőtt abban, hogy a szocializmustól idegenek az antagonizmusok, a feloldhatatlan ellentmondások, és hogy az ellentmondások a szocializmus politikai rendszerének helyes működése esetén a társadalmi fejlődés hajtóerőiként, annak legfontosabb alkotóelemeiként funkcionálnak. A haladás fékje Az ellentmondások és szerepük megítélése a hétköznapi gondolkodásban nem mindig egyértelmű és világos. A pártoktatásban, a propagandamunkában szerzett tapasztalatok gyakran szolgáltatnak erre példákat. Az ellentmondás fogalmát nem ritkán fejlődésbeli rendellenességgel, hibákkal, s torzulásokkal azonosítják, akaratlanul is a burzsoá propaganda szándékait erősítve ezzel. Ez téves álláspont. A politikai tévedésekből, szubjektív hibákból fakadó feszültségeknek helytelenül magával az ellentmondás fogalmával történő azonosítása. Ebből csak az igaz, hogy a politikai tisztánlátás hiánya, a szubjektivizmus gyakran vált és válhat a jövőben is ellentmondások forrásává. Vannak a társadalmi fejlődést gátló, „fékező" ellentmondások, amelyeket világosan meg kell különböztetnünk azoktól, amelyek a társadalom lényegéből fakadnak, objektívek és létük szükségszerű. Egy ország tényleges adottságait és lehetőségeit figyelmen kívül hagyó gazdaságpolitika, az erőltetett ütemű iparosítás irányvonala, a mezőgazdaság szocialista átszervezése során a lenini elvek megsértése, a tervszerű-arányos népgazdaságfejlesztés helyett az egyensúlyi követelményektől való indokolatlan eltérések nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában és a tudati viszonyok területén is nem kívánatos ellentmondások forrásaivá válhatnak. Hasonló veszélyeket rejt magában a piac értékítéleteit figyelmen kívül hagyó termelés, a termelés és fogyasztás aszinkronja, a változásokra túlzott lassúsággal reagáló politika, vagy az ezt vontatott alkalmazkodóképességgel valósággá formáló gyakorlat. A politikának is eltérő módon kell az ellentmondások eltérő típusaihoz viszonyulnia. Az előbbi példákban említett „fékező ellentmondások" megszüntetésére kell törekednie a szubjektív eredetű tévedések kiküszöbölése és a hibák felszámolása révén. Rámutatva ezek eszmeileg-politikailag kóros hatásaira is, arra, hogy ezen ellentmondások társadalmi feszültségek forrásait képezik, kerülnének, ahol gondoskodnak róluk. Az eltelt két év alatt azonban nagyon megváltozott a helyzete. Súlyos műtéten esett át, kiderült, hogy cukorbeteg, nehezen mozog, s mindemellett mostanában még egy tüdőgyulladás is ágyhoz kötötte. Férje alig több mint háromezer forintnyi nyugdíjából élnek. Tavaly az egyik szomszéd azt tanácsolta neki: kérjen szociális segélyt. El is ment a tanácsi szociálpolitikai csoporthoz, ahol elmagyarázták neki, hogy a segélyre csak akkor van lehetőség, ha nincs olyan hozzátartozója, akit támogatásra kötelezhetnek. A néniéknek két gyermekük van. Mindketten fiatal házasok, az egyiknél ott a két unoka. Azóta sem adta be a segélykérelmet. Nem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy ő, aki tudja, mi minden kell még a gyerekeknek, mi mindent szeretnek és kérnek az unokák, pont ő rövidítse meg erősítik az emberek negatív beállítódását és helytelen viszonyát mindenféle ellentmondás irányába. A fejlődés hajtóereje Más a helyzet a hajtóerőt képező ellentmondásokkal. Ezek forrása ugyanis nem a szubjektív szféra, hiszen rajtunk kívülálló okok termékei. Ilyenek a társadalmi munkamegosztásból fakadó, a múltból örökölt ellentétek: a város és a falu, a fizikai és a szellemi munka között, a szocialista társadalmi viszonyok és a velük nem adekvát polgári, kispolgári nézetek, erkölcsi normák és magatartásmódok között, vagy a szocializmusban gyökerező ellentmondások a termelőerők adott fejlettségi színvonala és a termelési viszonyok között. Ez utóbbiak közti kötelező összhang törvényének helyes felfogásából következik a termelési viszonyok, a gazdálkodási formák mindenkori hozzáigazítása a termelőerőkhöz, a termelési feltételekhez. Ez valósult meg az elmúlt évtizedekben a szocialista országokban például a tsz-egyesülések, az agrár-ipari komplexumok létrehozása során. Ugyanez a törekvés fejeződik ki az egyéni és a kis kollektívákban folyó termelés utóbbi időben történő előtérbe kerülésében is. Mögötte az a felismerés húzódik meg, hogy számos lakossági szolgáltatás, különböző alkatrészek gyártása, egyedi és divatigények kielégítése eredményesebb lehet kisebb, rugalmasabb szervezetekben. Azaz, hogy a szocializmus sem azonos hatalmas méretű termelési egységek összességével. Igaz, ezen új törekvések új ellentmondások elő dézőivé is váltak, például a fő munkahely, munkaidő és a belőle származó jövedelem, illetve a melléktevékenységből, a kisvállalkozásokból, általában az úgynevezett második gazdaságból származó jövedelem és presztízs-különbségek zavaraiból fakadóan. Miközben tehát országunk jelenleg — mindenekelőtt gazdasági szempontból — nem nélkülözheti a kisvállalkozásokban rejlő erőt, eközben az új gazdálkodási formák újabb ellentmondások kialakulásához vezettek, tudati és értékrendbeli torzulások forrásaivá váltak. A kispolgári gondolkodás- és magatartásmód erősödése, a privatizálódás tendenciái, az anyagiasság ismételt előtérbe kerülése, a társadalmi-közösségi munka rangjának gyengülése, a szocialista értékrendünkben tapasztalható zavarok a közvélemény megnyilatkozásaiban jól tetten érhetőek. Az ellentmondásoknak ugyanezen típusa jelentkezik a képességek szerint végzett munka, a teljesítmények alapján történő differenciálás szükségessége, illetve a kereseteknek mintegy tíz esztendeje tartó kiegyenlítődési folyamata között is. Mert míg a gazdasági körülmények a differenciálást és vele a jobb teljesítményre őszöket, a hivatalos támogatás kéréssel. Amit tudnak úgyis adnak ... Ilyen eseteket a szociálpolitikai vonalon dolgozók tucatszám tudnának mesélni. Ők az „első vonalban” tapasztalják, hányán állnak el a kérelemtől, meghallván, hogy bizonyos körülmények között a gyermeiket kötelezhetik a támogatósukra. Az esetek jelentős részében nem is arról van szó, hogy a gyerekek nem segítik őket, nem törődnek velük. De oz idős szülők egy részének nem alkalom- szerű összegre, ajándékra van szükségük, sokkal inkább a rendszeres, folyamatos támogatósra, ami pedig tényleg pénzbe kerül. S hogy kérjenek, fogadjanak el ők pénzt a gyerekektől, amikor azok épp lakásra, bútorra vagy valami másra gyűjtenek? * A másik idős házaspárral szociális otthonban találkoztam. A néni a szóvivő. Tiltakozik az ellen, hogy név'szerint írjunk róluk. A lányuk is itt van, hallgatja a beszélgetést, de nem tönzést írják elő számunkra, addig más tényezők — például a munkaerőhiány, a gyors árszínvonalemelkedés, a bérek szociálpolitikai funkciójának fennmaradása — ez ellen hatnak. Az alacsony társadalmi presztízsű, vagy a nehéz, egészségre ártalmas munkák is a teljesítmény-elv érvényesülésével szemben fejtenek ki erőt. Megítélésünk szerint történelmi nézőpontból vizsgálva ugyanilyen ellentmondás feszül a termelés elért fejlettségi színvonala és a szocialista társadalom tagjainak egyre növekvő igényei között is. Verseny- és alkalmazkodási képességünk szükséges javítása ma még gyakran ütközik a tudományos kutatások és fejlesztések eredményeinek a kelleténél lassúbb hasznosulásával, a termelési feltételekkel való ésszerűbb gazdálkodás gyakori hiányosságaival. Ellentmondás és konfliktus Az ellentmondásoknak tehát a szocializmusban is bonyolult, soktényezős, a társadalom valamennyi szféráját átfogó rendszere létezik. Tapasztalatainkból tudjuk, hogy helyes politika esetében az ellentmondások társadalmi konfliktussá válásuk előtt megoldhatóak. Hibás kezelésük azonban kiéleződésükhöz, ugrásszerű felerősödésükhöz, a társadalmi fejlődésre gyakorolt negatív hatásuk megjelenéséhez vezethet. Véqsö soron pedig konfliktushelyzet is kialakulhat. Az ellentmondások letagadása, „az igazolásukra” való törekvés, a reális elemzés és következtetések hiánya ugyanoda vezet, mint a bizonytalanságérzetet erősítő túldra- matizálásuk, vagy megoldhatatlanságuk hangoztatása. Megelőzni a feszültségeket A társadalomfejlődés dialektikus útjának és a marxizmus alkotó alkalmazásának természetes következménye a szocializmus normális önfejlődése és állandó megújulási képessége. Ebben az ellentmondások csíraállapotban történő felismerése, sokoldalú, tudományos feltárása, a mögöttük lévő összefüggések és a várható következmények megviláqítása és az ellentmondások időben történő megoldása egyaránt szerepet játszik. A meqoldások „garanciáinak” kérdése sem másodlagos. Ez utóbbi a kollektív döntéshozatalban, a bírálat és önbírálat fejlesztésében, a végrehajtásban és annak ellenőrzésében való mind szélesebb dolgozói részvételben valósul meg. Azaz, a politikai rendszer, az önkorrekciós mechanizmusok rendeltetésszerű működésében, a szocialista demokrácia fejlődésében. Szirtes Gábor, a megyei PB munkatársa, az oktatási igazgatóság tanára szól bele. Később annyit mond, hogy ő is örömmel vette, hogy a szülei minden megtakarított pénzüket — nem volt kis összeg — az akcióba adják, mert amióta itt vannak az otthonban, mindannyian megnyugodtak. Ö ugyanis szívbeteg, rokkant nyugdíjas. Nem tudta úgy ellátni idős édesanyját, édesapját, ahogyan szerette volna, s ez bántotta. Amikor szülei elmondták neki, hogy a félretett pénzük adományozásával szeretnék kifejezni hálájukat azért, ahogy a szociális otthonban törődnek velük, egyetértett. A néni arról beszél, hogy élnek az otthonban. A mellette ülő férje lehajtott fejjel hallgatja. Pár perccel ezelőtt még korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott fel, hogy széket kínáljon nekünk. Most egy szót sem szól. Valamikor mindketten katedrán álltak. Ki tudja megmondani, hány gyermeket tanítottak szépre, jóra, emberségre, bizakodásra . . . * A harmadik idős asszony, akivel találkoztam, nem tiltakozott. Okát nem kutatom, de eddig még nem láttam eleven lordot, azt viszont könnyedén elképzelem, hogy egy ilyen főúr milyen környezetben szopogatja el délelőtti vagy délutáni italát. Talán egy sötét faburkolatú nagyobb teremben, fehér márvány kandalló előtt mély bőrfotelbe süppedve, cúgos cipós lábát átvetve a térdén, elmerengve bámul bele a pattogó tűzbe és csak akkor néz fel, amikor a merev nyakú komornyik nesztelenül belép, tálcán az itallal és ezt mondja: „A whiskije, Uram!” A mi lordjaink — már úgy értve, hogy a pécsi Séta téri pohara- zó törzsvendégei — szolidabb életmódot folytatnak, nem várnak a komornyikra, míg előkerül valahonnéta pohárral, hanem a pultnál Erzsikének (Béres Jónosnénak) intenek szétterpesztett ujjakkal, jelezve, hányszor két decit kérnek a vörösből, vagy a fehérből. Van decis pohár is, de az már itt nem nagyon divat. A Rózsakért sarkában — terméskő homlokzattal, boltíves kis helyiség maga a borozó, ez tulajdonképpen egy hosszú — talán a szabadtéri színpadig húzódó — tágas öreg pince eleje. Jó néhány esztendővel ezelőtt, vendéglátói elképzelések alapján étteremnek, esetleg éjszakai bárnak szemelték ki, de aztán az első bejárás során lemondtak az ötletről. Nedvesek a falak — a szigetelést talán soha nem lehetett volna tökéletesen megoldani — de a levegő cseréje is gondot okozott. így aztán maradt minden a régiben, a sarkon továbbra is mérték a bort, úgy — mint sok-sok évtizeddel korábban, amikor még a papi szőlők nagyszerű bortermését kóstoltatták a vendégekkel — persze csak szigorúan „utcán át”. A „Lordok háza” iqazán jó helyen van: a város szivében és — ami nagyon lényeges — a bejárattal szemben a iárda mentén sűrűn látogatható egy Szálkai Mihálynénak hívják. Azt sem titkolta, hogy ő kért is cserébe valamit azért, amit adott, helyet a magányosság elől. Két évvel ezelőtt veszítette el a férjét, gyermeke nincs. Egy agyvérzés után annyira legyengült, hogy képtelen volt ellátni magát, s nem is tudott megmaradni abban a házban, ahol minden a férjére emlékeztette. Megmondták neki, hogy visz- szaléphet, mert az adakozásból nem származhat előnye, nem tudják azonnal elhelyezni. Hónapokig várakozott, amikoris bekerült szociális otthonba. * Az akció eredményeként tavaly ősz óta 15-tel több szociális otthoni férőhely van Pécsett. Az adakozás nem fejeződött be. Vállalatok, szocialista brigádok, magánszemélyek küldik a pénzt a városi Vöröskereszt csekkszámlájára. Tudják, hogy megkezdődött a 150 személyes pécsi szociális otthon építése, de azzal is tisztában vannak, hogy ez sem lesz elég. Török Éva valódi, tiszta, állami vécé, így aztán szó nem érheti a ház elejét. A vendégsereg összetétele vegyes — a nap bizonyos szakában változó ugyan —, de nagyjából a törzsgárdára épül a forgalom. A közeli kultúrintézmény előadás-rendezvényeinek befejeztével a résztvevők egy része betéved ide, hagymás zsíros kenyérre (a kenyér a híres Petőfi utcai szakboltból származik) meg gyönyörű Opor- tóra. Siklósi rizlingre, akad aki egy „nyomásnyi” szódával kéri, aztán az álló büféasztalokra könyökölve mégegyszer megtárgyalják az előadás, ankét, értekezlet témáját, elmondják a hozzászólásukat, amit ott nem mondtak el. A borozóba lépve jobb oldalt két asztal — összetolva — várja a soványka pénzű nyugdíjasokat, a „lordokat". Évtizedes munka és szolgálat van mögöttük: nyugdíjas tűzoltó, rendőr, bányász, asztalos, lakatos, tanár. Ahogy érkeznek, mindennap kezet ráznak, Erzsiké —kívülről tudja ki mit fogyaszt — már tölti a poharakat, emezek meg érdeklődnek: — A tanár úr hol járt, csak nem volt beteg? Mert aki több napot hiányzik — már aggódnak érte. Az egyáltalán nem bántó — inkább zsongító — hangzavarban még a csendes szemlélő is elszórakozik. — Tudja, csak annyi gombát tenyésztünk, amennyit a család elfogyaszt. De most kimerült a föld, fel kell tölteni a zsákokat a pincében ... — Hát kis híja, hogy meg nem haltam az imént. Jön egy bazi nagy teherautó, még jó hogy föl nem lökött. Muszáj új szemüveget íratnom az esztéká- ban ... — Nekem volt egyszer egy kamgarn ruhám, valami tiszti gúnya volt, hát az volt ám az igazi anyag! — A birkát le kell faggyúzni, aztán kockára vágni, . . . babérlevél, bors feltétlenül bele. Meg bor, de csak egy decire való. A többit aztán közben, amikor már kanalazod. Értve?! — Aki a szerszámot nem becsüli, nem vigyáz rá, az minden, csak nem szakember. Volt nekem egy mesterem, Isten nyugosztalja, az azt mondta .. . — Tudod, itt fáj ni, a tarkóm . .. mintha nyomná valami. De nem mindig ám, csak ha füstölthúst eszem, meg iszok rá valamit. .. — Hát ne zabálj annyit...! Béres Jánosné harmadmagával viszi a boltot: hárman társultak, szerződésre. — Huszonhat éve vagyok vendéglátós, de ilyen kedves vendégsereggel ritkán volt dolgunk. Névnapon virágot hoznak, ha rossz a kedvem, mindjárt érdeklődnek, igyekszenek felvidítani. — Mivel viszonozzák? — Tisztességgel és jó szóval. Nem kell több, hogy megértsük egymást. A színvonal a kiszolgáláson, illetve a vendégek magatartásán múlik, akár csak néhány négyzetméternyi helyiségben is. A „Lordok házában" például. Rab Ferenc Adakozók
