Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-27 / 86. szám

Dunántúlt napló 1984. március 27., kedd MÁRCIUS KEDD I Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.33 — nyugsiik 19.07 órakor. A Hold kél 3.58 — nyugszik 12.45 órakor. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: DUCSO CSILLA Szerkesztőségi hirügyeletes NÉMETH TIBOR 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. Ma délelőtt 9-től 12 óráig panaszügyekben fogad, illetve hívható a 10-046-os telefonszámon HETÉNYI JANOSNÉ CB-rádió hívójelünk: „Napló I." 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. — Kedvezményes vásár. A Pécsi Áfész működési körzeté­hez tartozó tizenegy települé­sen tartottak kedvezményes vásárt ebben a hónapban. Mintegy kétmillió forint értékű ruházati cikket adtak el 30—40 százalékkal olcsóbban a fal­vakban élő tagoknak és nyug­díjasoknak. — Baranyai együttesek a Bu­dapesti Tavaszi Fesztiválon, A baranyai hagyományőrző együt­tesek közül három csoport vett részt a hét végén a Budapesti Tavaszi Fesztivál programján. Szombaton a Pataky István Művelődési Központban, va. sámap a Sportcsarnokban lé­pett fel Hosszúhetény, Mecsek- nádasd és Zengővárkony ha­gyományőrző együttese. A sportcsarnokbeli táncháztalál­kozón a Baranya Táncegyüttes is részt vett. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem disz- előadása a Pécsi Nemzeti Színház újjáépítéséért és Pécs városáért (este 7 órakor). MOZI te Petőfi: Kincs, ami nincs (n5, n7, n9). Kossuth: Kisapák és nagyapák (10, 12, 2, 4), Futásod véget ér (6, 8). Park: Kincs, ami nincs (f4, fő, f8). Nevelést Központ: Én és Caterina (4), Az utolsó metró (6, 8). Rákó­czi: Csatár a pácban (5). Fekete Gyémánt: Nevem: Senki (6). Jó­szerencsét: Kőszívű ember fiai (5). Mohács: Bűnös életem (6, 8). Komló, Zrínyi: Szupermodell (4, 6), Te rongyos élet (8). Komló, Május 1.: Szerelem Montrealban (J5, f7). Szigetvár: Együttélés (6, 8). Sik­lós: Spagetti-ház (7). Harkány: A Sárkány éve (7). Boly: Biciklitol­vajok (7). Dunaszekcső: Betyárka­pitány (5). Pécsvárad: Jegesmedve a porondon (7). Sásd: Atlantic City (7). Szentlőrinc: Csórdáski­rálynő (7). Mágocs: Végállomás (6). Mázaszászvár: Frontvonal mö­gött (6). Beremend: Donald ka­csa (6). Vajszló: Felhőjáték (6). Időjárás Várható lidőjárás kedd estig: Bo­rult és napos időszakok váltják egymást. Sokfelé lesz eső, zápor, néhány helyen esetleg zivatar. A mérsékelt, időnként kissé élénkebb szél iránya déli és nyugati között változik. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 4, 9, legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 12, 17 fok között. Távolabbi kilátások ;szerdától szombatig: A hét közepén erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé várható eső, záporeső. Később fel­szakadozik- a felhőzet, s már csak szórványosan lehet eső. A hét vé­gén erősödik az éjszakai lehűlés. Legalacsonyabb hajnali hőmérsék­let eleinte plusz 2, plusz 7, később —1, plusz 4 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 12, 17, később 9, 14 fok kö­zött lesz. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm napi) csapadék az or­szág területének 40 százalékán vár­ható. Hétfő reggeli vízállások: őrtilos nem jelentett, Barcs —10 cm, apa­dó, vizhő 6,0 fok, Drávaszabolcs 56 cm, apadó, vizhő 7,9 fok, Mohács 224 cm, áradó, vízhő 6,0 fok. Lvov/ előadó Baranyában I. A. Tivancsuk, egyetemi ta­nár, a Lvovj Műszaki Főiskola tanszékvezetője, a Lvov Terü­leti Pártbizottság előadója tegnap — több napra — elő­adások tartására Baranyába érkezett. Pécsett, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán, Az SZKP gazdasági stratégiája címmel előadást tartott a ve­zető-továbbképző hallgatóinak. Ezt követően Antal Gyula, az intézmény vezetője köszöntötte a vendéget s kötetlen beszél­getés során bemutatta az Ok­tatási Igazgatóságon folyó to­vábbképzést. Elhunyt Csuka Zultán Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy 83 éves korában el­hunyt Csuka Zoltán, József At- tila-díjas író, műfordító. Teme­tése április 6-án, pénteken 14.00 órakor lesz az érdi vá­rosi Ercsi úti temetőben. Művelődési Minisztérium Magyar írók Szövetsége, Érd város Tanácsa — Gyógynövényes Salvia. A kerepesi Szilasmenti Tsz új, gyógynövényes kozmetikai ké­szítmények gyártását kezdte meg. A Salvia naptej zsályaki­vonatot is tartalmaz, gyulladás- csökkentő hatású, ápolja a bőrt, így nemcsak napozáshoz, fürdés után is ajánlott. A Sal­via kézvédő—regeneráló zselé- ugyancsak gyógynövénykivo­natot tartalmaz, puhító, nyug­tató, gyulladásgátló hatású, nem zsíroz, maradék nélkül a bőrbe masszírozható, Mindkét újdonságból tegnap érkezett a Herbária pécsi gyógynövény­szaküzletébe. EZ]-05-07 Lecsúszott a szénásszekér tetejé­ről a lovas kocsival közlekedő Or­sós József 43 éves, dencsházai la­kos március 25-én, a reggeli órák­ban. A község belterületén történt baleset következtében nevezett sú­lyos sérülést szenvedett. * Előzés közben megcsúszott sze­mélygépkocsijával és az árokba bo­rult Pöttendi Jánosné, 33 éves szi­getvári kikos. Szigetvár és Ba­sal között történt a baleset, vasár­nap este, amelynek következtében a jármű vezetője könnyű, míg uta­sa, a 3 éves Pöttendi János súlyos sérülést szenvedett. 20 éves o Számítástechnikai és Ügyvitel***"«*« Vállalat pécsi központja, amely egyébként a SZUV első vidéki központjaként kezdte meg működését. Ennek a jubileumnak az alkalmából nyílt tegnap délben kiállításuk az MSZMP pécsi Oktatási Igazgatóságán, az ott már hagyomá­nyos Bemutatkozik .. ."-sorozat keretében. A bemutatón látható egy TELEDATA berendezés, Kom­modore 64 személyi számítógép, TAP-34 minigép, ZX 81 személyi számítógép és COM (mik­rofilm) olvasóberendezés. A bemutatót ezen a héten csütörtökig minden nap reggel 7-tol este 7-ig pénteken reggel 7-töl délután 2-ig lehet m egtekinteni. A kiállítást pénteken délután zárják. — Pécsi szobrász Ausztriá­ban. Az ausztriai lindabrunni szimpozion meghívására a vi­lág különböző országaiból ösz- szesen tizenöt szobrász érke­zett Badenbe, nyolchónapos ösztöndíjjal, köztük a pécsi Pál Zoltán. A szobrászok ott ké­szülő alkotásait a badeni kór­ház parkjában helyezik majd el. — A Mecsek együttes Gör- csönyben. Számos üzemben, intézményben vállal fellépést a Mecsek Táncegyüttes. Leg­utóbb, a hét végén a görcsö- nyi szociális otthon lakóinak adtak ingyenes kamaraműsort, amit erre az alkalomra Bodai József, az együttes vezetője ál­lított össze a csoport tánc- és zenei anyagából. Pécsi zenekar Bulgáriában Bulgáriába utazott, ahol ran­gos nemzetközi zenei fesztivá­lon vesz részt a Pécsi Szimfoni­kus Zenekar. A 80 tagú együt­tes Breitner Tamás karnagy ve­zénylésével föllép a ruszei ta­vaszi fesztiválon, majd Gabro- voban és Szlivenben vendég­szerepei. Műsorukon Dimitar Tapkov, Kodály Zoltán, Schu­mann és Strawinsky művei sze­repelnek. Az együttes előrelát­hatólag március 31-én érkezik vissza Pécsre. — Tudós pajtások. Szomba­ton Mohácson rendezték meg a tudományos technikai úttörő­szemle megyei versenyét. Az orosz nyelvi vetélkedő első helyezettje a pécsi II. sz. Gya­korló Iskola csapata lett, amelyben Lomb Éva, Milcsarek László és Horváth Géza verse, nyeztek. A rendőrség kérése A városi televízió 1984. március 26-i adásában a rendőrség az aláb­biakban kérte a lakosság segítsé­gét. A Pécsi Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztálya nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, akik 1984. március 14-re virradó éjjel gépkocsikat törtek fel, és az alábbi tárgyakat tulajdonították el. — A Kállai Éva tér 1. sz. előtt parkoló TB 42-93 frsz. Lada Com­bi típusú gépkocsiból 1 db. „Kp. 400 tip. Pioner autós rádiós mag­nót, mely nem volt beépítve, a hozzá tartozó 2 db, ugyancsak Pio­ner tip. hangfallal, melyben 2-2 hangszóró volt beépítve. A hang­fal leírása: 15 cm átmérőjű, beépít­hető kivitelű, fekete szinű, fém­ráccsal borított, egyszínű sárga rek­lámszatyorban volt az ülésre helyez­ve. 1 db. diplomatatáskát, mely fekete színű, körben fémszegélyű, és barcsikkal díszített. Az Építők útja 18. sz. előtt par­koló UZ 89-70 frsz. Lada 1500 tí­pusú gépkocsiból 1 db. Videoton típusú autórádiót, egy mintás női összecsukható ernyőt és 100 NSZK márkát, egy címletben. — A Bihari János u. 7. sz. előtt parkoló IK 39-43 frsz. Lada 1200 típusú személygépkocsiból zseblám­Hogy néz ki egy müemlékház szeméttel? — kérdi Ivánovics Jó- zsefnó pécsi olvasónk, aki a Zrínyi utca 13. sz. alatt lakik. S ahogy elmondta, kiderült: náluk lassan már a szemét is „műemléknek" számit, hiszen már három éve le­bontottak egy, az udvarban álló kis épületet, de azt is csak félig, s a szemetet, törmeléket “ ahogy az úgy látszik, nálunk már szokás —, otthagyták. Hét lakó nevében telefonált olvasónk; a házban idő­sek, gyerekek laknak, az egész ud­var egy romhalmaz, s ők hiába hívják, kérik a PIK-et, ígérgetésen kívül nem történt semmi. A hepe­hupás, mocskos, földhalmokkal és romokkal teli udvarra senki sem engedi ki gyerekét játszani, az idő­seknek pedig, talán mondani sem kell, nem túl kényelmes a közleke­dés. Többszöri hiábavaló kérés után már nem tudtak mit tenni, ezért is fordultak hozzánk: továbbítsuk ké­résüket a PIK-hez, takarítsák el a romokat. A tudományos hetek mai programja pót, kilométerszámlálót és cigaret­tatartót. Kérjük azon személyek jelentke­zését, akik a felsorolt bűncselekmé­nyekkel kapcsolatban, vagy az itt felsorolt tárgyak hollétéről felvilá­gosítással bírnak, telefonon tegye­nek bejelentést a 11-666 1285 mellé­ken, vagy a 07 telefonszámon. A Baranya megyei Rendőr-főka­pitányság bűnüldözési osztálya vizs­gálatot folytat ismeretlen tettesek ellen, akik 1984. március 13-ról 14- re virradó éjjel behatoltak a pécsi Szolgáltató Ipari Vállalat Bem u. 3, sz. alatti szerződéses üzemelteté­sű óra javító részlegébe. Az elkövetők bűncselekményük so­rán eltulajdonítottak jelentős meny- nyiségű, órajavitáshoz szükséges al­katrészeket és eszközöket. Ezek közül: 1 db. „Alma" típu­sú órapontosító szerkezetet, melynek száma: BL 581383-2. — 1 db. Amper-voltmérőt és egy db szegecselőgépet a hozzá tartozó szerkezettel. Kérésünk a lakossághoz, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban felvilágosítással tud szolgálni, vagy az itt leírt tárgyak hollétéről tudo­mással bír, bejelentést tehet a 12-666 1452 melléken, vagy. a 07-es telefonszámon. — Naiv festő kiállítása Kom­lón. Ma, kedden délután 5 óra­kor nyitja meg Kalányos Flóra naiv festő kiállítását dr. Rom- váry Ferenc művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezetője Komlón, a Má­jus 1. művelődési ház kiállító- termében. Valuta- (bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben március 27-től. pénznem vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban Ma délután 14 órakor kezdődik a TIT Bartók Klubjában dr. Dányi Pálnak, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága titkárának előadása; az előadás címe: Eszmecsere a vita­tott gazdasági jelenségekről, dön­tésekről. A Mecseki Szénbányáknál (Kom- ját A. u. 5.) kerül sor délelőtt 10 órakor országos szaktekintélyek részvételével egy ankétra, melynek témája a geostatisztikai, számítás- technikai módszerek alkalmazása a földtani kutatásban és a bányá­szat különböző ágazataiban. A Technika Házában Frankó Fe­renc, a DÉDÁSZ fejlesztő mérnöke tart előadást 14 órakor „A mini­komputerek felhasználása a villa­moshálózatok fejlesztési és üzemel­tetési gyakorlatában. Az előadás színhelye a könyvtárhelyiség. logi tanácsadás Ingyenes jogj tanácsadást tart dr. Somogyi Árpád jog­tanácsos ma, 17-től 19 óráig a HNF újmecsekaljai lakótele, pi klubjában. Cím: Körösi Cso­rna Sándor u. 1/b. Ugyancsak jogi tanácsadást tartanak ma délután 16. és 17 óra között a HNF Siklós I. körzeti bizottságának szerve­zésében. A tanácsadás színhe­lye a pártszervezet helyisége, Siklós, Szabadság u. 30. — Országos dij baranyai népi iparművésznek. A hét vé­gén hirdettek eredményt a IV. Országos Szövetkezeti Nép- művészeti kiállításon. Szőttes kategóriában csak második díjat adtak ki, és ezt Töttös Sándor zengővárkonyi népj iparművésznek ítélték oda, aki négy darab, saját tervezésű, „tikszemes” mintájú zengővár­konyi asztalterítővel vett részt a pályázaton. Közlemény Dr. Veress Pál baranyai előadói programja családi okok miatt el­marad. angol font 6391,23 6786,57 ausztrál dollár 4211,64 4472,16 belga frank 82,78 87,90 dán korona 461,84 490,40 finn márka 783,04 831,48 francia frank 549,46 583,44 görög drachma a) 41,74 44,32 hollandi forint 1500,37 1593,17 japán yen (1000) 196,96 209,14 jugoszláv dinár b) 33,04 35,08 kanadai dollár 3475,97 3690,97 kuvaiti dinár 15133,46 1 6069,56 norvég korona 587,66 624,00 NSZK márka 1693,83 1798,61 olasz líra (1000) 27,44 29,14 osztrák schilling 240,33 255,19 portugál escudo 33,21 35,27 spanyol peseta 29,36 31,18 svájci frank 2052,31 2179,25 svéd korona 568,90 604,08 USA dollár 4433,60 4707,84 a) Vásárolható legmagasabb bank­jegycimlet: 500-as b) Vásárolható legmagasabb bank­— Gombatrágyaakció. A Pé­csi Állami Gazdaság a tava­lyi érdeklődésre tekintettel idén is meghirdeti a gomba- trágyaakciót. E hét csütörtökén és pénteken a danicz- pusztai telephelyen lehet át­venni reggel 8-tól délután 4-ig a gombatrágyát; a felrakást a gazdaság vállalja, de szállító- eszközről a vevőknek kell gon. doskodniuk. Telefonon is lehet érdeklődni; a 14-291 -et hívja, aki gombatrágyát szeretne vá­sárolni. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkór­ház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti bete­gek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. ke­rület: Megyei Kórház (fertőző épü­let). Sebészet: Megyei Kórház. Bal­eseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebé­szet. Pécs város és a csatolt köz­ségek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmekliinika. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felriőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden ^ este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben ~~ gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyer­mekklinikán, Pécs, József ^ A. u.^ 7. (bejárat a Bajnok u. felől) 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelen­teni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-éLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon^— este 7-től másnap reggel 7 óráig. Rendezvények A magyarországi állami nyelvvizs­garendszerről szervezett előadói; konferenciát a TIT Baranya megyei Szervezetének idegennyelvi szakosz­tálya. Az előadást, melyre ma dél­után 14 órakor kerül sor az MTESZ klubjában, dr. Sipőczy Győző, az Idegennyelvü Továbbképző Intézet igazgatója tartja. Március 28-án, szerdán 15 órakor Naprendszer címmel plonetáriumi előadás hangzik el. 16 órakor a Konvoj című amerikai filmet vetít­jük. 16.30-kor Napéjegyenlőség címmel hangzik el csillagászati elő­adás. Ürhadviselés, űrháború címmel tart előadást a pécsi Ifjúsági Ház­ban ma, kedden este hat órakor dr. Szentesi György, a Hadtudo­mányi Intézet munkatársa. Esküvő LüDWIG MARIANN és PEITL TIBOR értesítjük ismerőseinket és bará­tainkat, hogy 1984. március 31-én 16 órakor tartjuk esküvőnket a pé­csi központi házasságkötő terem­ben. (Hunyadi út 2.) KISS ÉVA DOMOKOS SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves bará­tainkat és ismerőseinket, hogy már­cius 31-én fél 4 órakor házasságot kötünk a Somogyhatvani Községi Tanács dísztermében. Zengővárkonyi napok Mecsek Áruház II. EMELETI LAKASTEXTILOSZTÁLYÁN SZETTEK, TÉRÍTŐK, GARNITÚRÁK ÍZLÉSES VÁLASZTÉKÁT TALALJAK. DÍSZE LEHET MINDEN LAKÁSNAK! SZOCIALISTA BRIGÁDOK! A Munka és művelődés SZAKMAI ÉS KULTURÁLIS JÁTÉK mozibérlete A PÉCSI PARK, KOSSUTH ÉS PETŐFI MOZI PÉNZTÁRÁNÁL VÁLTHATÓ 80,- FT-OS ÁRBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom