Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-17 / 76. szám
M it gondolsz, miért vagy itt? — Nem tudom. — Szüleid élnek? — Igen. Sz.. . .-en laknak, szép családi házban. Apu bányász, anyu meg a termelő- szövetkezetben dolgozik. Van két testvérem is, egy fiú meg egy lány. Kisebbek, mint én és nagyon aranyosak. M. Jóska harmadik osztályos, széparcú, amolyan huncut tekintetű gyerek. Közepesen tanul. Szüleire a közelmúltban bukkant, már többször „otthon” is volt. Legutóbb pénteken. — Szeretnél Sz .. .-en maradni? — Végleg? — Igen. Lehajtja a fejét, s halkan súgja maga elé: — Nagyon. — Szüléidét kérdezted? — Nem mertem. Aztán szombaton visszahoztak, de talán jönnek értem majd. — Mi a kedvenc ételed? — A tejbegríz. A Pécsi Állami Nevelőotthon megbújik itt a Megye utcában, mintha nem is lenne. Száz gyermeknek ad napi többszöri étkezést, fekhelyet és meleget. Ha nem is igazi otthont, de intézetit; gondtalan életet... Merckle Lászlóné, a nevelő- otthon vezetője többről álmodik. — A szülő, az édesapa, édesanya semmivel sem pótolható. Hiába a jó légkör, hiába minden, a gyermek egyedül van. Közel egy esztendeje próbálkozunk avval, hogy a szülőket felkutatjuk, meghívjuk őket, megpróbálunk elemi kötelességükre apellálva létrehozni valamiféle gyermek—szülő kapcsolatot ... Már az is elég néha, ha találkoznak, beszélgetnek, ha néhanapján a szülő Családtalanul Nevelőotthoni gyerekek eljön és elviszi magával a gyermekét egy órára, egy napra, többre . . . Egy nyárra .. . A Pécsi Állami Nevelőotthon száz gyermeke közül — háromtól 18 éves korig élnek itt — mindössze egy akad, akinek se apja, se anyja, a többi esténként joggal álmodhat a családról, az édesapáról, édesanyáról. — Sikerrel? f — Igen is, nem is. Mindenesetre egyre több kapcsolat létesül. A gyerekek nemcsak szüleikre, rokonaikra is rátalálnak. És ez óriási dolog. e Ahány gyerek, annyi történet. Van, aki megrögzött csavargóként, fegyelmezhetetlen, ne- velhetetlen nebulóként csöppent az otthonba. Mondják: gyönyörűen hegedül. A másik csak arra emlékszik, hogy késsel rohangászott az édesapja, s a lépcső csupa vér volt. A harmadik előbb jött a világra, s egy falu zárt közösségében ez hogy fért volna meg? A negyedik ... o Erzsiké 8 éves, Kati 10, István 14. Egymásért aggódó, egymást szerető testvérek. Édesanyjuk néha bejön, egyszer ezzel megy el, egyszer azzal. Erzsikéék új világba csöppentek. Az „idebent” mellé az „odakint” gazdagon kiszínezett világa tárult ki előttük ... Erzsiké és Kati nagyon örülnek ennek, István nem nyilatkozik. A nagyfiú mélyebben őrzi érzéseit, nem adja ki. öt éve kerültek az otthonba. — Milyen volt előtte? Erzsiké: — Anyuci dobálta a tányért. Csak erre emlékszem. István rászól: — Ez nem tartozik ide. Ez magánügy. Kati: — Jó volt. Nagyon jó volt, csak néha féltem . . . Mindhárman reménykednek: anyu majd egyszer végleg elviszi őket. Most albérletben lakik, de majd lesz saját lakása, s úgy néz ki, hogy újból férjhez megy, s akkor ők is új nevet kapnak. — Nekem jó ez a régi is —- mondja Erzsiké. — Hiszen akármi az ember neve, csúfolni akkor is lehet. Ugye? o A pedagógusok nem abban reménykednek, hogy a régi családokat ismét összehozzák. Ez illuzórikus lenne. Merckle Lászlóné: — A gyerekek 18 évesen ki- ballagnak az életbe. Furcsa ez, ha tetszik, ha nem, kitessékeljük őket, menjetek, boldoguljatok. Izgalommal várják a pillanatot, aztán, ahogy közelít, úgy növekszik belső szorongásuk. A váltás hirtelen jön, s a két világ igen messze van egymástól. Itt mindenük megvan — ott maguknak kell gondoskodtok mindenről. Párezer forintos fizetésből ez nehezen megy, sokat elvisz az albérlet, egyebek . . . Nehéz a beilleszkedés. Hétvégeken persze visz- szajöhetnek, de az a néhány óra, egy délelőtt-délután a régi életből igen kevés. Legutóbb egy lakli fiatalember ült itt velem szemben és zokogott, mint egy kisgyerek .. . Éppen miattuk indítottuk a szülőkutatást. Azért, hogy a távozás utón, esetleg ismét egymásra találjon a család, s a további pár év könnyebb legyen. Mert azt sem szabad elfelejteni: akad szülő, aki vágyik gyermeke után, de a körülményei nem engedik, hogy szülői kötelességét gyakorolja is. Nincs lakása ... Az új család egyelőre nem fogadja be az intézeti rokont. . . Anyu börtönben ül . .. o Miklós 15 éves, Laci 12, Ági 10. Testvérek, 1979 óta élnek itt a Megye utcában. Édesanyjuk meghalt, édesapjuk nem tudta vállalni őket. Ugyanis van még több testvér is. Pár hónapja otthon voltak: a szülőfaluban. Tervezik, nyáron, egész nyáron otthon lesznek. Nővérük férjnél, bátyjuk megnősült. Ök is segítik őket. — Miről szoktál álmodozni, Ági? — Állatokról. De főleg, egy nagyon aranyos kis hörcsögről ... Miklós katonának készül: szeretne majd tiszthelyettesire menni, úgy véli, jó fizetést kap, s majd támogatni tudja húgát, öccsét. — Tudja, én kezdeményeztem annak idején, hogy jöjjünk az intézetbe. Halottam a lehetőséget, s gondoltam jobb lesz. Itt van mit enni, van hol aludni, iskolába is járhatunk ... o Már megyünk kifelé — az intézet ajtaján nincsen kilincs, s a portósnő nyitja gombbal a kis fülkéből —, amikor mellém- somfordál egy kislány. Szőke, óriás szemekkel: —- Az igazgató néni mondta, hogy nekem is bejön majd az édesanyám? — Mondta. Persze, hogy mopdta ... Kozma Ferenc Cseri László felvételei
