Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-17 / 76. szám
Három éve vajúdó vállalkozás Ezer hektó bor, hétmillió liter tej jugoszláv exportra A Villóny-Mecsekaljai Bor- gazdasági Kombinát a héten üzleti tárgyalást folytatott Pécsett a jugoszláv Astra Külkereskedelmi Vállalat és a Beljei Mezőgazdasági Kombinát képviselőivel. A tárgyaláson, melyen a Konsumex pécsi kirendeltségének vezetője is részt vett, borok cseréjéről volt szó a határ menti kereskedelemben. A két ország az idén is élénk forgalomra számít a határ menti cserében. Ezúttal a Villány- Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát kereste meg színező vörös bor behozatala ügyében a jugoszláv felet. A borkombinát ugyanis a mediterrán országokból rendszeresen importál nagy festékanyag-tartalmú, úgynevezett színező borokat — dollárért. Tehát az import mindenképpen szükséges, korántsem mindegy azonban, hogy Spanyolországból, vagy a határ menti kereskedelem adta kölcsönös előnyöket kihasználva, Jugoszláviából szerzi be a vállalat szükségletét. A hét közepén Pécsett lezajlott előzetes tárgyalások folytatására akkor kerül sor, ha a ju- goszlávok által’ hozott bormintákat a kombinát laboratóriumában megvizsgálták. Ameny- nyiben a jugoszláv borok megfelelnek a magyar fél által támasztott követelménynek, úgy sor kerül az üzletre. Ennek keretében ezer hektó — 100 000 liter — vörös bort importál a VMBK a határ menti kereskedelem keretében. Egyidejűleg ugyanekkora mennyiségű és hasonló minőségű fehér bort ad el a jugoszláv félnek. Az üzletet a Konsumex bonyolítja le, az elszámolás dollárban történik, noha tulajdonképpen borcseréről van szó. A Konsumex tavaly 7,5 millió liter tejet exportált Baranyából és Somogybái a határ menti árucsere keretében Jugoszláviának. Ennek fejében hús- és halkonzerveket és mintegy 800 ezer dollár értékű cipőt importált a két megye Jugoszláviából. A jugoszláv fél erre az évre is bejelentette igényét a baranyai—somogyi tej importjára, a tavalyihoz hasonló mennyiségben. A tárgyalások e témában is megkezdődtek. Szó van bizonyos sajtféleségek jugoszláv exportjáról is. — Rné — Lesz-e szineshetoncserép-gyártás Pécsváradon? Olcsóbb, mint az osztrák és a jugoszláv import Huzavona a szükséges deviza biztosítása körül A lakásépítőknek gond a krónikus cseréphiány. A múlt évi felmérések szerint legalább 40 millió cserép hiányzik. A Pécs- váradi Építőipari Szövetkezet három esztendeje ennek mérséklésére vállalkozott, amikor hazánk első betoncserépgyártó üzemének a felépítését tervezte. Olcsó és tartós termékkel akart minél hamarább megjelenni a hazai piacon. Fele energiával 1981 tavaszán az OKISZ, az Építéstudományi Intézet (ÉTI), az Intercoop Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével felvették a kapcsolatot az NSZK- beli Braas színes betoncserépgyártó és forgalmazó céggel, majd annak osztrák Bramac nevű leányvállalatával. A cég már korábban is ajánlatot tett komplett betoncserépgyártó üzem magyarországi szállítására. — Igazán csak akkor mertünk vállalkozni, amikor biztosan meggyőződtünk a belföldi érdeklődésről — mondja Mu- fics József elnök. — Az 1981. évi Pécsi Ipari Vásáron kiállított Bramac-újdonság a tetőfedő műanyag kiegészítő elemekkel együtt osztatlan sikert aratott. 1982 februárjában az ÉTI, a komlói DÉLKŐ Vállalat szakmai segítségével pályáztunk az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban. Ekkor alig 50 milliós beruházásról volt szó, aminek a megvalósítása attól függött, hogy 800—900 ezer dollárért sikerül-e egyebek között a gyártástechnológiát és a gépeket megvenni. A pécsváradiak pályázatukban azt ígérték, hogy nyolc hónap alatt külföldi közreműködéssel felépítik 'az új üzemet, a gyártáshoz szükséges alapanyagokat belföldről megszerzik, hisz helyben van a kvarchomok, közel a beremendi cement. A régóta folytatott mo- zaiklapgyártásban pedig magas műszaki színvonalat értek el. Bebizonyították, hogy a betoncserép előállítása gazdaságosabb, mint az égetett cseréj pé, fele energiával állítható elő. A pályázatot fogadó minisztérium 1982-ben nem dönthetett devizális kérdésekben. Műszaki fejlesztési alapjából sem finanszírozhatta az ötletet, nem tudott a gyártástechnológia és a berendezések megvásárlásához devizát biztosítani. Ettől függetlenül 1982-ben a Bramac cég ausztriai gyárában magyar homok, cement, festék felhasználásával 40 000 színes betoncserepet gyártattak le és itthon az összesét felhasználták pécsi, pécsváradi, mecsek- nádasdi, bólyi házak tetőfedésénél. 1983-ban az ÉVM újabb pályázat elkészítésére kérte fel Pécsváradot, de ekkorra a beruházás várható költsége megduplázódott, elérte a 100 millió forintot, ugyanis egyebek között drágult a megvásárolandó berendezések, gyártástechnológia, mivel időközben korszerűsödtek. Az utóbbiak értéke már 1,2 millió dollárra rúgott. A legfontosabb ennek az előteremtése lett, miután 1983 végén elfogadta a pályázatot az ÉVM, de devizával nem tudta segíteni a vállalkozást. Az ÉVM Innovációs Bankja ezért 7 millió forintos támogatást biztosított gyártástechnológiára, míg az OKISZ csaknem 60 millió forint kölcsönt kínált fel. Ugyanakkor azonban az ÉVM- nek és az OKISZ-nak nem sikerült megegyeznie — bár most már rendelkeznek keretekkel — ki biztosítsa a szükséges devizát. Ilyen körülmények között az Állami Fejlesztési Bank által felkínált 35 millió forintos hitel is csak lehetőség marad. Az építőipari szövetkezet újabb üzleti próbálkozásba kezdett, ezúttal a Belkereskedelmi Minisztériumnál kopogtatott devizáért. Hiába érvelt, hogy egy év alatt 6 millió betoncserepet gyártana, amivel három dél-dunántúli megyét ellátna, s hogy újdonságával importot pótolhat, hisz tavaly például 3 millió betoncserepet vásárolt Magyarország Ausztriából, míg Jugoszláviából nagy mennyiségű égetett cserepet vettünk — nem sikerült a devizát előteremteni. Gépbérlet a Bramac céggel? Most gépbérleti szerződést akar kötni az Épszöv a Bramac céggel, ami azt jelenti, hogy nem egyszerre, hanem öt év alatt fizetné meg az 1,2 millió dollárt, bár ez jócskán megnöveli a termék árát, de az így is olcsóbb lenne az osztrák és a jugoszláv import cserépnél. A jelenlegi számítások szerint körülbelül 15 forintba kerülne egy hazai, vagyis pécsváradi színes betoncserép. Ha a Bramac cég hajlandó ilyen formában üzletet kötni, akkor a Magyar Külkereskedelmi Banknál kérelmezni lehet az 1,2 millió dollárt. Csuti J. Őrségváltás a Pécsi Faipari Szövetkezetben Az új elnök annyi idős, mint a szövetkezet A harmincöt éves emlékek párhuzamosan kelnek életre, csak nagyon kicsiny, most már talán lényegtelen dolgokban térnek el egymástól. Arra mindenki egyformán emlékezik, hogy 1949. március 1-én az egykori iparos környékben alakult a szövetkezet, az alapítók száma, néhány név azonban vitára ad okot. Az első ügyvezető minden bizonnyal Czöndör János volt, majd a szövetkezet dolgainak intézése közben elhunyt Bódét János, aztán Lukács János, őt Prekesztics Antal követte, 1952 nyara óta pedig, immár harminchárom esztendeje Klement László. Szobájában beszélgetünk, közben az ARTEX-től keresik, majd egy amerikai cég telexére kel) válaszolnia. Régi találkozások, beszélgetések jutnak eszembe. Ebben a szobában ült Németh Károly, az MSZMP KB titkára, a szövetkezet elnöke alig negyedóra alatt mutatta be az akkor harmincéves szövetkezetét. Az első tömör hálószobabútor gyártásától, a történelmi, iparművészeti, néprajzi ismereteket, már-már művészi képességeket követelő stílbútorok gyártásáig. Emlékszem jónéhány mérlegzáró közgyűlésen elmondott beszámolójára, amikor a sikerekről számolhatott be, hallottam önbizalommal előadott bátor, nagyratörő tervekről beszélni, jónéhány alkalommal voltam jelen, amikor szenvedélyesen védte a szövetkezet érdekeit különböző tanácskozásokon. Ha a tájékoztatás valamelyik részletét vagy egészét a gazdasági szakemberek morgással fogadták, néhányon mindig akadtak, akik már jóelőre biztosak voltak benne, hogy a Klement ezt nem hagyja szó nélkül. Életétől alig-alig tudom szétválasztani a szövetkezet történetét. Huszonnégy éves volt, amikor aláírta az alapító okiratot. Tegnap, 1984. március 16-án az utolsó mérlegzáró közgyűlési beszámolóját tartotta, önmagukhoz mérten talán sikertelen évről számol be, hazánkban azonban jónéhány száz gazdasági szervezet elfogadná múlt évi munkájának értékeléséül az elmondottakat. Nyugdíjba megy — egy hónappal ezelőtt még felsőfokú munkavédelmi vizsgát tett. Mint mondja, az elsőszámú vezetőnek ez kötelező, s hát arra a rövid időre sem érdektelen, hogy minden követelménynek eleget tegyen. — Mindig sikerült minden- oldalú követelménynek eleget tenni? — Nem. Egyszer még az ötvenes évek elején a káderlapomba is belekerült, hogy makacs vezető vagyok, mert nem tudok az öltözői szekrények gyártásától megszabadulni. Az államositás után népboltokat, gyógyszertárakat rendeztünk be, jól belejöttünk, nehéz volt a lakossági szolgáltatásokra és ellátásra gyorsan, a gazdasági eredmény reményével átállni. Régi bútorokat kellett javítanunk, kisbútorokat gyártani, s hát konyha- és lakószoba- bútorokat. Aztán egész sor baranyai üzem olvadt be a szövetkezetbe, egységes szervezetet, szakosodást kellett a bútor- gyártásban szervezni. Majd a hatvanas évek közepén export- termelésre ösztönöztek bennünket, mecssknádasdi kádárokat, akik bútorgyártásban addig legfeljebb a sámedli készítéséig jutottak, masszív stíl ülőbútorok gyártására tanítottuk be — kitűnő eredménnyel. Az első évben 75 000 forint árubevételt értünk el némi nyereséggel. Ma 500 fős szövetkezetünk 140 milliós árbevételt ért el 1983-ban, közös„vagyonunk meghaladja a 100 millió forintot. Fennállásunk óta állandóan nyereségesek voltunk, pedig az utolsó időkben gyakran, volt amikor évente kétszer is újból és újból át kellett gondolni, mit is tegyünk. — Mit tart a legnagyobb sikerének? Mire emlékezik vissza, mint legfájóbb, rossz emlékű kudarcra eddigi életében? — Személyes sikereim nincsenek, csak a szövetkezet részeként vannak, voltak sikerélményeim. Egyszer Kanadában egy üzleti tárgyalás során hallottam, hogy a tárgyalópartnerem munkatársa arra figyelmezteti főnökét, hogy délutánra csupa rózsaszín bútort kérnek a vásárlók. Reggel csak zöldet láttam, nagyon kíváncsi voltam, miként lesznek erre képesek? Estére minden bútor rózsaszín volt. Régen nálunk a munkakezdéskor meghatározták, milyen fából, s milyen színű bútort gyártanak. Most legyártjuk a bútort, s órákon belül elkészítjük mi is arra a színre, amire a vevő igényt tart. Képesek voltunk ezt megtanulni . . . Klement László szobafestő és mázoló apjánál kezdte a munkáját, de közben tanult is: elvégezte a polgári, majd a kereskedelmi iskolát. Érettségi után a polgármesteri adóhivatalban dolgozott, majd asztalos sógoránál, Báder Jánosnál vállalt munkát. Rajzokat készített, költségvetéseket. ,. részt vett a versenytárgyalásokon. Már 1945-ben szakszervezeti vezetőképző iskolára küldték az ipari szövetkezetek szervezésében, az előkészítő munkában így feladatot kapott? Amikor az asztalosipari szövetkezet megalakult, sógorával együtt ő is belépett, a könyvelési munkákat, kalkulációkat végezte, bútorterveket készített. Amikor a tagság választása 1952-ben, az akkor 27 éves fiatalemberre esett, tulajdonképpen addigi szervezői, gazdasági munkáját értékelték, hiszen tulajdonképpen a szövetkezet egész gazdasági adminisztrációja, információs rendszere ő volt egyszemélyben. — Hihetetlen nagy feladatot vállalt... — Átéreztem. Az önképzés, főként szakmai önképzés mellett, a szervezett oktatás egész arzenálját küzdöttem végig munkám mellett. Ami ehhez a munkakör betöltéséhez gyakorlati, elméleti, politikai képzettség kellett, megszereztem. — Egy élet summázása közben elkerülhetetlen, hogy a hivatalos elismeréseket fel ne sorolnánk . . . — Muszáj ezt? — kérdi. — Egyszer részt vettem egy német üzletféllel zajló tárgyalásán (Klement László is, a szövetkezet több vezető munkatársa jól beszélnek németül, sőt, más, az üzletkötéshez szükséges nyelven is), amikor a szóban forgó termékkel kapcsolatban a kiállítási díjat is meg akarták a reményteli vevőnek mutatni. Az elnök nem engedte — úgyis saját tapasztalatai alapján, s nem a pleesni kedvéért veszi majd meg bútorunkat — mondta. Nyolcszor kapta meg a Szövetkezet Kiváló Dolgozója és ötször a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója címet. A Köny- nyűipar Kiváló Dolgozója három, míg egy-egy alkalommal Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott az Ipari és a Művelődési Minisztériumtól. A Munkaérdemrend ezüst fokozatát is megkapta . . . — ... szívesen gondolok arra — mondja —, hogy a szövetkezeti demokráciával összhangban olyan vezetői, szakirányítói csapat nőtt fel (részben kiválasztódással, részben egyetemi végzettségű fiatalok felvételével), amelyre nyugodt szívvel bízom harmincöt esztendő közös küszködésének, sikerének eredményét . . . * Ritter Mátyás több mint tíz esztendeje jó ismerője a szövetkezeti mozgalomnak, hiszen már 1973-ban a Vasar.ipari Szövetkezetben dolgozott, ahol először művezetőként, majd üzemvezetőként dolgozott, majd 1976-ban az Ipari Szövetkezetek Szövetségének munkatársaként tevékenykedett, 1981-től pedig a termelési és műszaki fejlesztési osztály vezetője. Harmincöt esztendős -— éppen annyi, mint a Pécsi Faipari Szövetkezet, az utolsó nyolc évben munkája során alapos ismereteket is szerzett a faipariról. Ritter Mátyás 1967-ben Pécsett, a Zipernovszky Gépipari Szakközépiskolában érettségizett, majd közvetlenül utána a Kohó- és Gépipari Minisztérium ösztöndíjával az NDK-ba került, ahol műszaki főiskolát végzett és üzemmérnöki diplomát szerzett. Első munkahelye a Sopia- na Gépgyár volt — három évig dolgozott itt is. Tegnap (1984. március 16-i) mérlegzáró közgyűlésen választották meg a szövetkezet elnökének. Megkérdeztem, mit szeretne elsősorban a szövetkezet jövőjéért tenni? — Kétségtelen, hogy alaposan tájékozódtam a szövetkezet mostani helyzetéről, a szövetkezeti demokrácia alapvető követelménye, számomra ennek tiszteletbentartását jelentette, hogy az elnökjelölt jól tájékozott legyen. Az 1983-as év sok gazdasági szervezet számára rosszul zárult, a nyomott külpiaci árak, a szövetkezet talán kicsit bátor vállalásai számukra is kedvezőtlen hatással voltak. — Én úgy érzem, hogy elsősorban a költségek csökkentésével, például a forgóalap feltöltéséhez szükséges magas kamatlábú banki hitelek mérséklésével (az OKISZ lényegesen kisebb kamatú intervenciós hitelének megpályázására gondolok, amelynek elnyerésére most van esély), terheinek egy hányadától megszabadul a szövetkezet. Szervezési intézkedések során talán finomítani lehet az együttműködést az „a” és „b” fázisú üzemek között. Végül a piaci ármunka javítását tartom fontosnak. Az idén a KISZÖV KFA alapjából 6 millió forintot adott a szövetkezetnek új gépek vásárlására, a termelés így dinamikusabbá tehető. Valamiféle egészséges, de nagyon rugalmas arányt szeretnénk a jövő évek várható igényeinek megfelelően kialakítani — nagyon bízom természetesen az alkotó erejű szövetkezet hosszú távú jövőjében. — Harmincöt éves vagyok . . . Lombosi Jenő HÉTVÉGE 5.
