Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-25 / 55. szám
Tíz eii után A Pécsi Grafikai Műhely kiállítása Bánlcy Gábor, Újlaky László, Sípos László, Báliké Tamás, Üjváry Zoltán, Fiilöp Mihály és Győry Emil az előadás egyik jelenetében. Ornódi László felvétele Jordan Radicskov: Zűrzavar Magyarországi bemutató a PNSZ Kamaraszínházában Mottó: „Hót én talán tudom, hogy mi a zűrza- * var? Hiszen én is éppen ezt kérdezem!" (Radicskov) Amikor 1977-ben a magyar olvasóközönség megismerkedhetett a bolgár Jordan Radicskov Zűrzavar és Január c. drámáival, a szokatlan hangnem és dramaturgia elismerő kritikai visszhangra talált — a színpadi megvalósítás igényét és fenntartásait egyaránt megfogalmazva. Utóbbi nem a darabnak vagy a szerzőnek, hanem az egész színházkultú- . ránkat jellemző „józan" konzervatív ízlésnek címzett célzás volt. A Január Paál István jóvoltából már 1978-ban a szolnoki nézők elé került, 1981- ben Radicskov később született groteszkjét a Repülési kísérteiét két színházunk is műsorra tűzte: Debrecenben Gáli László, Budapesten Ascher Tamás rendezésében. A bemutatók az igenlést és a fenntartást egyaránt igazolták. Radicskov egyéni, népi ihletésű groteszkjei egy hozzánk földrajzilag közeli, hasonló történelmi fordulópontokat megért nemzet folklórjának megismertetésével a felfedezés izgalmát nyújtották, ugyanakkor az is kiderült, hogy ennek a színpadi nyelvnek a tolmácsolásához nincsenek igazi hagyományaink, az „abszurd" lefordítása, megmagyarázása nem, hogy kikerülni segítené, hanem épp beleviszi a színpadi játék kerekét a kátyúba. A Zűrzavar * Radicskov első színpadi műve. Magvót egy korábbi, mindössze 6 oldalas novella szolgáltatta. Csodás, minden igaz férfiembert lenyűgöző dolgok történnek a faluban. Góca (a pécsi bemutatón Bánky Gábor játssza) „szerb” disznaja megugrott, tűvé tesz érte mindent, még a szomszéd falu népét is mozgósítja az éjjeli hajtóvadászatra. Eredmény: semmi. Hazatér, hót az átkozott disznaja nem az ólban van! Lilonak (Győry Emil) meg a döglött rókával gyűlik meg a baja: nem elég, hogy elhordta a tyúkjait, de amilyen ravasz állat, nem is döglött, csak tetteti magát, (gy csapta be a parasztot, a halászt, a vadászt, a cigányt, de még a pópát is: mind felvette szekere saroqlyájába, az pedig az ott található zsákmányt fellak- mározta majd kereket oldott, tudjuk meg újból és újból az ismétlődő elbeszélésekből. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy milyen egy sötét állat az a béka! Szegény Gli,- gort (Újlaky László) nem elég, hogy kuruttyolásukka! nem hagyták éjjel aludni de még a mellére is rátelfepedtek, s amikor kapja a puskáját és közéjük durrant, hát nem a felesége sikoltozik és kér kegyelmet? Camasa (Sipos László) is igazán szerencsétlen: híres vadász, a Turnu Magúra fehér farkasainak vezérét is megölte lovát elvette, a ku8. HÉTVÉGE tyák elleni hajtóvadászat mégsem sikerüh Sőt! Utána kezdődik csak a haddelhadd — a kutyabolhák igazi inváziót hajtanak végre, amit csak ugatással lehet aztán megfékezni. És eddig még nem is említettük Aralambit (Újvár y Zoltán) és tehenét, a külországot is megjárt Orkánt (Fülöp Mihály), akinek nemcsak igazi orkán kabátja van, de még hozzá olyan kutyákat is látott, hogy na! Van, amelyiknek négy kereke van a másik szénaboglyához hasonlít és nadrágban jár! Na, és a cigányok (Paál László- és Pálláy Péter), akik az igazi trójai lovat árulják, (mellyel úgy lehet bevonulj a történelembe, hogy nem kell utána kivonulni). És Krokodil- (Labancz Borbála), aki ugyan csak asszony, és semmi köze ezekhez a férfidolgokhoz! De hát ő nem is maradna el a háborúban mint a férfiak, odamenne, lelőné a törököt, és jönne is már vissza, mert vár ró az otthoni tennivaló. És idáig még nem is beszéltünk Petrakiról, a süketnémáról (Balikó Tamás). Vele értünk el a zűrzavarhoz. Furcsa egy esemény ez. Nemcsak durrog- tatnak és puffogtatnak benne, és senki sem tudja, hogyan is áll a helyzet — ilyen egyszerűbb zűrzavarok már máskor is voltak —■, de Petraki beszélni kezd. És ez az, amiből még a zűrzavarnál is nagyobb zűrzavar származik. Mert nemcsak beszél, de ki is mondja, amit gondol. Ez az aztán, amit végképp nem lehet megengedni, különösen a zűrzavar utón ... Radicskov dramaturgiája nem hasonlítható Brecht etikus színházához Beckett abszurd- jához, vagy Mrozek groteszkjé- hez. Földhözragadtan népi realista, vastag ceruzával megrajzolt alakjai egyszerre csak a maguk legtermészetesebb módján szárnyalni kezdenek a valóság szürreális felhangjai a folklór elemeivel, olyan magától értetődő elegyet alkotnak, ahogy talán csak Tamási Áronnál találunk erre példát. Alakjai — akár az abszurd dramaturgiában — monomá- niásan, saját eszmerendszerük világában bezárva élnek, dialógusaikban nem egymással hanem egymás mellé beszélnek a csak a végtelenben találkozó párhuzamosok magányosságával. Radicskov azonban nem kívülről szemléli őket, együttérez velük, bennük él, és ez a hideg elidegenítés helyett a szimpátia melegét sugározza a nézőknek. Dialógus-technikájában is feloldja a mellébeszélés, egymásra nem figyelés keserű ízét. Mint egyik nyilatkozatában kifejtette: a bolgár monologikus lény. S a hallott ,,monologikus dialógusok” nem a civilizációban elmagányosodott ember bezártságát, hanem a civilizáció mezsgyéjén élő, az attól elzárt mikroközösség relatív magányát jelzik. Hogy mit jelképez a magát csak tettető döglött róka? A lelőtt kutyák bolháinak inváziója? A Turgu Magúra fehér farkasai vezérének lova? És egyáltalán, mi a zűrzavar, ami változást hoz, és mégsem? Megfejthető jelképek ezek? Az egyén, a néző szintjén minden bizonnyal azok. Szükséges-e ehhez a rendező nyújtotta olyan mankó, mely a darabtól idegen konkrét elemeket v'sz az előadásba? Nem hiszem. Vas-Zoltán Iván kitűnő első felvonást rendezett. Színészeivel közös munkában megtalálta azt a kényes egyensúlyt, melyben a realitás és a szür- realitás, a vaskos népiesség (és nem népieskedés!), a szárnyalás, humor és keserűség, monotonitás és tempó egységes, élvezetes színházi élménnyé állt össze. A zűrzavar a zűrzavarral kezdődött. Már a farkaskalandnál érthetetlen volt a bo- rotvahab-spray színrevitele: az ejtőernyős jelenetnek a „Repülési kísérlet"-re asszociáltatá- sa még magyarázható lenne, de az ezt követő, szatirikusnak szánt direkt szituációt idéző rekvizitumok idegenek az előadás tempóját lassító, az összhatás szempontjából inkább béklyót jelentő adalékanyagok. Gyuricza Liliann ró- kakénti szerepeltetése — attraktív mozgása ellenére — a fölösleges, mert idegen rendezői ötletek közé sorolható. Vidákovi'cs Antal táncai azt az együttartó erőt jelenítették meg, amely a Radicskov-i dramaturgiát kiemeli az európai abszurd vonulatából. Simon Zoltán zenéje, Csík György díszlete és Pilinyi Márta jelmezei egységesen szolgálták az első rész dicséretéül elmondottakat. A színészi teljesítmények értékelése nem véletlenül maradt a végére, összedolgozott kollektívaként igazi csapatmunkát végeztek. Mindannyian — együtt és külön is — elismerést érdemelnek. Befejezésül még csak any- nyit: a darab első része és a látott — a „szokatlan" stílusban is kiválót nyújtó — alakítások a színház vezetése számára bizonnyal bátorításul szolgálnak a további „szokatlan" darabválasztáshoz is. Szilárd István A volt megyei tanács épületének északi részén lévő fapa. Iánkon megjelent egy sor nagy méretű stempli-embléma — Csizmadia László plakát-grafikája — rajta a PÉCSI GRAFl. KAI MŰHELY 1973—1983. felirattal. Tízéves a műhely, tízév terméséből válogathatott tehát a kiállítás rendezője, Pinczehelyi Sándor. Minőség tekintetében nem lehetett túl bő a választék, ami a kiállítás egészének egyenetlen színvonalából joggal gyanítható. Húsz külföldi és 30 hazai kiállító szerepel a tárlaton itt készült grafikákkal. A külföldiek részben a testvérvárosi kapcsolat, részben pedig a Dél-Dunántúli Területi Szervezet kapcsolata révén kerültek Pécsre. Eddig összesen 39 külföldi művész tevékenykedett itt. de közülük a fele nem került bemutatásra. Ez bizony önmagában is elgondolkoztató adat! A hazaiak között is rendkívül nagy a szórás: Kossuth- és Munkócsy-díjasok (Martyn, Simon Béla) az egyik, amatőr- rajztanár a másik véglet. Azonban mindkét táborra egyaránt jellemző, hogy a műhely nyújtotta igen szerény technikai feltételek is újdonságot jelentettek a számukra. Az igazsághoz azonban hofzátartozik az is, hogy. elvétve par excellence grafikusok (Csizmadia. Felvidéki. Helényi, Pinczehelyi, Pető, Valkójí is megfordultak a műhelyben, sajnos, csak kis számban. Egészében azonban az a jellemző, hogy a művészek legtöbbje amolyan posztgraduális formában itt sajátította el a grafikai alapfogásokat, birkózott a technikával, és tán észre sem vette a műhely felszereltségének komoly hiányosságait technikában, szakemberben egyaránt. A lehetőség puszta biztosítása azojiban feltétlen a műhely javára írandó! Félreértés ne essék, elöljáróban le kell szögezni, nemes szándék vezérelte azon művészeket és hivatali tisztségviselőket egyaránt, akik áldozatos munkájukkal megteremtették az alapokat. Nem rajtuk múlott, hogy amatőr fokon sikeredett az alapozás, és az elmúlt évek sok-sok fáradozása ellenére is csak szerény fejlődésre nyílt lehetőség és az amatőr állapotok állandósultak. Most viszont a visszatekintő kiállítás ürügyén profj eredményeket kérünk tőlük számon. Mi is volt a cél, mely létrehozta ezt a műhelyt? így fogalmazódott ez meg az alapításkor: „A Pécsi Grafikai Műhely kettős célkitűzéssel dolgozik. Nemzetközi cserekdpcso- lataik révén szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy c dél-dunántúli grafikusok köz- vetlen Ízelítőt kapjanak a világ grafikai áramlataiból, mű- fa/í. technikai eredményeiből, remélve, hogy az segiti művészeti fejlődésüket. Egyben szeFelvidéki András: Meteorit letnének a nagyközönségnek is Ízelítőt adni a grafikai élet szélesebb horizontjából." Ez önmagában tetszetős vállalkozás. De egy alapvető .tévedést is rejt magában. Ha pl. p Pécsi Galériával helyettesítjük be a Pécsi Grafikai Műhelyt, teljesen helyénvaló lenne a dolog: nevezetesen a helybélieknek betekintést nyújtani a nagyvilágba, ízelítőt nyújtva a jelen grafikai áramlatairól. A Pécsi Galéria a maga sajátos, adekvát eszközeivel meg is tesz mindent, hogy kitágítsa számunkra a világot, amikor meghívásos alapon jelentős nemzetközi kiállításokat szervez. Egy-egy területre koncentrálva, jelentős művészek részvételét biztosítja, így magas szinten tükrözi a művészet jelen állapotát. A Pécsi Galériának az a dolga, hogy tájékoztasson, és teszi is a dolgát. A Pécsi Grafikai Műhelynek az lenne a dolga, hogy munkahelyet biztosítson, megteremtve a lehetőséget, hogy művek születhessenek. A Pécsi Grafikai Műhely rendelkezik is egynémely technikai felszereltséggel. Tíz éve a pécsi művészeknek még újdonságot jelenthetett egy, a MÁV- nál kiselejtezett százéves, kőnyomatos gép, amellyel litográfiát készíthettek. Ez azonban önmagában igencsak kevés. Ma már ugyan szitanyomat rézkarc, rézmetszet, vagy linómetszet is készülhet a közös műhelyben, de ez az eszköztár ma már a legtöbb hazai művész saját műtermében is rendelkezésre áll! Van szakképzett technikus, van vendégszoba, van ösztöndíj — de mindent egybevetve ez csak a ncgyon szerény közös munkálkodásra lehetőséget nyújtó keret. Egy művészi műhely azonban nem a (szerény) dologi javak összessége, hanem a1 művészet lényegéből fakadóan elsősorban szellemi tevékenység. Szellemi műhely azonban sajnálatosan nem alakult ki a Pécsi Grafikai Műhely körül! Ennek elsősorban szervezési, menedzselési okai vannak. Ha valahol szuperfelszerelt- ségű műhely és kiszolgálás áll a művészek rendelkezésére, akkor azok maguktól is jönnek, ha elképzeléseiket magas szinten tudják ott megvalósítani. Ez a felkészültség azonban ma még nem jellemző a Pécsi Grafikai Műhelyre. Akkor tehát olyan irányító-vezető művészegyéniség szükségeltetik, aki a grafika minden területén felső fokon tájékozott, akitől technikában is lehet mit tanulni. Olyan egyéniségre, aki egyúttal- művészi rangját tekintve is példaképpé válhat, aki túl a technikán szellemiségével is képes hatást kifeiteni. Aki tájékozott a szakmában idehaza és külföldön eqvaránt, aki benne él az egyetemes művészet jelenében. A menedzservezetés átmenetileg ugyan hiánvt oótolhat, de a művészet esetében olykor teljesen eredménytelen marad. A részvétel, a meghívás tekintetében az esetlegességeket kell elsősorban kiküszöbölni. A külföldiek esetében nagyobb szelekcióra volna szükség, mert nem a statisztika a fontos végül is, hanem az itt született művek eszmei értéke. A hazai művészek közül is azokat kell az ügy számára megnyerni, akik a magyar grafika élvonalához tartoznak és akiknek ittléte a megszületett művekben válik maradandóvá. Az első tíz év tapasztalatainak számbavétele és tanulságainak megszívlelése az előrelépés záloga lehet. Romváry Ferenc Polgár Mariann zongorakoncertje Szigetváron Baranyai Kurtág-bemutató a zeneiskolai rendezvényen Zenében bővelkedő napja volt a múlt hétfőn a szigetvári zeneiskolásoknak. Délelőtt zenekari hangversenyt hallgattak Pécsett, délután pedig Polgár Mariann zongorakoncertjét — ezt már Szigetváron, a volt Járási Hivatal nagytermében. A mintegy száz kisdiák érdeklődése, fegyelme és figyelme azt bizonyította, hogy nem vész kárba a dr. Zimá- nyi Lászióné vezette zenetanító testület — hangversenyrendezésben 1 is megnyilvánuló — igyekezete. Polgár Mariann műsorának több olyan különössége, sajátos pikantériája volt amelyek miatt teljesítménye méltán nevezhető többnek az egyszerű pedagógiai „alkalomnál”, bár a műsor maga — és ez semmit sem von le értékéből, sőt! — az effajta célzatosságot sem nélkülözte. Ritka és bátor gesztus volt mindjárt az, hogy Haydn ritkán játszott zongoraszonátáinak négy darabja, a D-, a B-, a C- és a G-dúr alkották e műsor gerincét, olyan művek, améfyeket zongoristáink (nyilván a bőség zavarával küzdve), sajnos, hangversenyen alig játszanak. Pedig pompás remek, minden művészi kvalitást és technikai készséget megkívánó darabok ezek, tökéletesen igazolják Pándi Marianne hangversenykalauzának állítását: bővelkednek „tanulságos próbálkozásokban és lángeszű telitalálatokban”: Valamennyi közül kitűnt a B-dúr előadása; a művész-tanár értelmezése, lé- nyegretörő, sallangmentes játéka itt hatolt legmélyebbre, kiváltképp a középtételben amely Haydn ritka, monoton, fájdalmas merengéseinek egyike. A másik különösség Kur- tág György: Játékok c., mesterének, Kadosa Pálnak az emlékére írt zongoradarabsorozatának az előadása volt — kétszeresen is. Egyrészt, mert Baranyában még valószínűleg nem hangzott el ennyi ezekből a kis, filozofikus, gesztusszerű a hanggal és annak hiányával: a csenddel egyformán élő zenei miniatűrökből,- .így hát a koncert bemutatónak volt tekinthető. Másrészt: e különös-izgalmas darabok kétszer szólaltak meg, először a szünet előtt, négyes-ötös csoportokban, némi magyarázattal, szünet után pedig egyvégtében. A harmadik különösség: az írásunkból eddig csak részben sejthető „tükörkép”, az tudniillik, hogy a szünet előtti és utáni Mikrokozmosz-szerű sorozatot a két-két Haydn-szo- náta kezdetként és végként foglalta keretbe. Polgár Mariann játéka példásan igényes műsorválasztásának színvonalán mozgott. Legjobban a Kur- tág-művek és a Haydn-szo- náták középtételeinek előadása sikerült; a bonyolult szövetű és technikájú első tételek tolmácsolásában azonban akad még érlelni, javítani való. Varga J.
