Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)

1984-01-14 / 13. szám

a Dunántúlt Tlaplo 1984. január 14., szombat Záró és alakuló pártbizottsági ülés NAGYVILÁGBAN Megnyílt az OKP kongresszusa Az MSZMP Mohács városi Bizottságának alakuló ülésén szavaz­nak a résztvevők (Folytatás az 1. oldalról) végzett munkáját, amelyre me­gyei viszonylatban is a kiemel­kedő fejlődés volt jellemző. Kora délután tartotta ülé­sét az MSZMP Mohács városi Bizottsága, amelyen részt vett dr. Dányi Pál, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottságának titkára is. A testület megvi­tatta az 1983. évi munkáról szóló beszámolót, majd a ta­nácskozás második részében a bizottság új összetételének meghatározására, a végrehaj­tó bizottság és titkárainak, valamint a munkabizottságok megválasztására került sor. A pártbizottság tagjai sorába kooptálta a volt járási pártbi­zottság 29 tagját, így a tes­tület létszáma 67-re emelke­dett. A pártbizottság ülésén dr. Jerszi István ismertette a me­gyei pártbizottság végrehajtó bizottságának 1983. november 15-i határozatát, mely szerint a járás megszűnésével az érin­tett pártszervek irányítását mint jogutód az MSZMP Mo­hács városi Bizottsága veszi át. Az új városi pártbizottság­nak a pártmunka eszközeivel segítenie kell a társadalom- és gazdaságpolitikai, terület- és településfejlesztési célok meg­valósítását, a hatékonyság nö­velését, a szocialista demok­rácia kiszélesítését, a tanács­testületek önállóságának to­vábbi kibontakoztatását, a te­lepülések közötti együttműkö­dést — hangsúlyozta a me­gyei pártbizottság titkára. A városi pártbizottság ülé­sén — miután elfogadták a jelölőlistát — új összetételben megválasztották a Mohács vá­rosi Pártbizottság 13 tagú vég­rehajtó bizottságát, a munka- bizottságokat, köztük ?gy új bizottságot, az ifjúságpolitikai munkabizottságot. A végrehaj­tó bizottság első titkára Bor­sos János, titkárai Devecseri József és Rácz József lettek. A végrehajtó bizottság tagjai: dr. Csete Béla, Cséplő György, Dalecker Ödönné, Fóris Kál­mán, Harmatos József, dr. Máthé Győző, dr. Németh Ele­mér, Ősi János, Pereszlényi Gyula és Steindl László. A választásokat követően Borsos János köszöntötte a volt járás területéről érkezett bi­zottsági tagokat, s a végre­hajtó bizottság nevében meg­köszönte a testület előlegezett bizalmát. Az új pártbizottság már az alakuló ülésén meg­kezdte az érdemi munkát: egy­hangúlag elfogadta a testület 1984. évi munkaprogramját és üléstervét, amelyet szóbeli ki­egészítéssel Borsos János első titkár terjesztett elő. A mun­kaprogram vitájában felszó­lalt dr. Jerszi István, a megyei pártbizottság titkára. D. I. — K. F. Kiújultak a harcok Libanonban Péntek reggel összeomlott az előző este kötött tűzszünet, és valamennyi frontszakaszon kiújultak a harcok, egyfelől a libanoni kormányhadsereg és a falangista milíciák, másfelől a drúz-szocialista és a siita fegyveres erők között. A' hiva­talos jelentések csupán arról számolnak be, hogy a túlnyo­mórészt kereszténylakta Kelet- Bejrútban csütörtökön és pén­teken három halottja, harminc sebesültje volt a heves ágyú­zásnak, de elhallgatták, hogy a drúz ellenőrzés alatt álló te­rületeken 29 falut lőtt a kor­mánypárti tüzérség. A harcok fellángolása egy­beesik Donald Rumsfeld ame­rikai elnöki megbízott damasz­kuszi látogatásával. A libanoni köztársasági elnöki hivatalból származó értesülések szerint Rumsfeld azt a hivatalos liba­noni álláspontot támogatja a szíriai fővárosban, hogy a li­banoni tűzszünet állandósítá­sát célzó biztonsági terv vég­rehajtását el kell különíteni a politikai rendezés útjában álló izraeli—libanoni megállapodás sorsától. Hafez Asszad szíriai elnök csütörtökön ismételten elvetet­te a kapitulációs megállapo­dást és követelte a Libanonba behatolt izareli megszálló csa­patok feltétel nélküli, a szíriai csapatok távozásától függet­len kivonását. Ismeretlen fegyveresek pén­teken megsebesítették a bej­rúti francia kulturális központ igazgatójának feleségét. Pénteken délután Bécsben megkezdte munkáját az Oszt­rák Kommunista Párt 25. kong­resszusa. Erwin Scharf, a Köz­ponti Bizottság titkára köszön­tötte a tanácskozás több mint 400 küldöttét és a külföldi test­vérpártok képviselőit. A Szov­jetunió Kommunista Pártjának küldöttségét Nyikolaj Ivanovics Rizskov, a KB titkára vezeti. Az MSZMP delegációja Aczél Györgynek, a PB tagjának, a KB titkárának vezetésével vesz részt a tanácskozáson. A kong­resszus vezető szerveinek meg­választása után Franz Muhri, az OKP elnöke mondotta el a Központi Bizottság beszámoló­ját, a legutóbbi, 1980 decem­berében tartott kongresszus óta végzett munkáról. A KB beszámolója után el­hangzik a többi beszámoló je­lentés, majd szombaton meg­kezdődik a vita. A küldöttek számos határozati javaslatot terjesztettek be s megvitatják a KB dokumentumát a hatéko­nyabb pártmunka kérdéseiről. Szombaton az esti órákban megválasztják az OKP új Köz­ponti Bizottságát, vasárnap pe­dig további vitával folytatódik, majd határozathozatallal feje­ződik be az OKP kongresszusa. Marjai József hazaérkezett Kubából Marjpi József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese küldött­ség élén pénteken hazaérke­zett Kubából, ahol a magyar— kubai gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság XII. ülésszakán vett részt. Havannában véget ért a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bi­zottság ülésszaka. A képen Marjai József és Jósé Ramon Fernandez miniszterelnök-helyettesek aláírják a tanácskozás jegyzőkönyvét. ■f VARSÓ: Pénteken Ítéletet hirdettek a Lengyel Rádió- és TV Bizottság egykori elnöké­nek, Maciej Szczepanskinak két éve tartó perében. Szcze- panskit a köztulajdon megká­rosításáért, a népgazdaságnak okozott súlyos károkért és megvesztegetésért összesen 8 évi szabadságvesztésre Ítélték, 300 ezer zloty pénzbüntetést kell fizetnie, 5 évre eltiltják a közügyek gyakorlásától és ve­zető tisztségek betöltésétől. Szczepanski vezető tisztségével visszaélve több mint három­millió zloty értékben tulajdo­nított el közvagyont, több mint egymillió zloty értékű tulaj­donra tett szert beosztása ré­vén, és legalább tizmillió zlo­tys kárt okozott a népgazda­ságnak, mert ajándékok lejé­ben olyan felszereléseket_ vá­sárolt a rádió és a tv számá­ra, amelyekre nem is volt szük­ség. Az ítélet nem jogerős. Sadli - újra elnök A szavazatok több mint 95 százalékával csütörtökön újabb öt évre megerősítették tisztségé­ben Bendzsedid Sadli algériai államfőt, az elnökválasztás egyetlen jelöltjét. A szavazáson az arra jogo­sultak mintegy 96 százaléka vett részt. Az algériai tömegtájékoz­tatási eszközök a magas rész­vételi arányt méltatva hangsú­lyozzák: a lakosság határozot­tan támogatja az algériai for­radalom haladó társadalmi, gaz­dasági vívmányainak továbbfej­lesztésére irányuló politikát. • Tanácskozás a NATO lövő/éről Joseph Luns NATO-főtitkár pénteken visszautasította azo­kat o bírálatokat, amelyek sze­rint az atlanti szövetségnek na­gyobb hajlékonyságot kellene tanúsítania annak érdekében, hogy a Szovjetunió visszatérjen a Genfben megszakadt euroha- dászat, tárgyalások asztalához. Luns a legmerevebben kitartott a nyugat-európai rakétatelepí­tés szükségessége mellett, és a Szovjetuniót vádolta „hajtha- tatlansóggal”. Azt bizonygatta, hogy a NATO „nyitva hagyta az ajtót” a tárgyalások folyta­tása előtt, sőt sürgeti ezt, de — mondta a főtitkár — a szö­vetségesek nem hajlandók ,,ef- hamarkodott engedményekre” a másik fél „visszacsalogatása” érdekében. Luns „A NATO jövője és az általános biztonság” címmel rendezett tudományos tanácsko­záson mondott beszédet. Ezt a washingtoni Georgetown egye­tem „Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja” ren­dezi a brüsszeli Egmont-palotá- ban, mintegy kétszáz meghívott tudományos kutatóval, nemzet­közi szakértővel, köztük újság­írókkal. Meghívtak számos po­litikai személyiséget is. Az egyes munkabizottságok- bon kitérnék a nemzetközi biz­tonság katonai és fegyverzetel­lenőrzési vonatkozásai mellett gazdasági szempontokra és té­nyezőkre, valamint a. közvéle­mény alakulására is (például a békemozgolmak szerepére). + MOSZKVA: A Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának bün­tető kollégiuma halálra és tel­jes vagyonelkobzásra ítélte J. Szmeljakov és V. Pavlov szovjet állampolgárt. A legfel­sőbb szovjet igazságszolgálta­tási szervek nagy összegű vesztegetési pénzösszeg rend­szeres elfogadásában mondták ki bűnösnek J. V. Szmeljako- vot, a külgazdasági kapcsola­tok állami bizottságához tar­tozó Tyehnopromekszport or­szágos vállalati egyesülés volt elnökét és V. A. Pavlovot, az egyesülés importigazgatóságá­nak egykori vezetőjét. Mint a TASZSZ szovjet hírügynökség jelenti, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elutasította az el­ítéltek kegyelmi kérvényét. A két halálos Ítéletet végrehaj­tották. Hafez Asszad szíriai elnök Domaszkuszban fogadta Sir Geoffrey Howe brit külügyminisztert A KOMLÓ ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. FELVÉTELI FELTÉTEL: — felsőfokú szakirányú végzettség — és 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázatot a szövetkezet személyzeti előadójához kérjük küldeni, 1984. január 31-ig. CÍM: KOMLÓ, KOSSUTH L. U. 13. ♦ TUNISZ: Az El-Fatah Központi Bizottsága kérte, hogy februárban üljön össze a parlament szerepét betöltő Palesztinái Nemzeti Tanács — jelentette be csütörtökön Jász- szer Arafat. A PFSZ és az El- Fatah vezetője a Palesztina Hangja rádiónak adott nyilat­kozatban elmondta továbbá: Bendzsedid Sadli algériai el­nök hétfői megbeszélésükön felajánlotta, hogy Algír legyen a házigazdája a palesztin par­lament következő ülésének. + ALGÍR: George Habbas, a Népi Front Palesztina Fel­szabadításáért, valamint Na- jef Havatmeh, a Demokratikus Front Palesztina Felszabadítá­sáért elnevezésű palesztin szervezet vezetője csütörtökön Algírba érkezett. A két palesz­tin vezető az algériai vezetők­kel tárgyal, s megfigyelők sze­rint a megbeszéléseken a pa­lesztin belviszályról lesz szó. ♦ DAMASZKUSZ: A négy­hatalmi erők kötelékében Li­banonban állomásozó ameri­kai katonák részesei az össze­csapásoknak. A térség népei az amerikaiakat nem tekintik semleges, békefenntartó erő­nek — mutatott rá Hafez Asz- szad Szíriái elnök Geoffrey Howe brit külügyminiszterrel folytatott csütörtöki megbeszé­lésén. A szíriai elnök követelte az izraeli erők azonnali és fel­tétel nélküli kivonását Liba­nonból, és annak a meggyő­ződésének adott hangot, hogy az izraeli távozás után prob­lémamentes lesz Szíria és Li­banon kapcsolata. ff MOSZKVA: Az SZKP Köz- ponti Bizottságának Politikai Bizottsága e heti ülésén több bel- és külpolitikai kérdést te­kintett át. A testület értékelte az új amerikai rakéták NSZK- beli, angliai és olaszországi telepítésének megkezdése kö­vetkeztében kialakult helyzetet, és ezzel kapcsolatban néhány gyakorlati intézkedést is ho­zott. Meghallgatta és elfo­gadta Andrej Gromiko beszá­molóját Oskar Fischerrel, az NDK külügyminiszterével foly­tatott tárgyalásokról. Az SZKP képviselői pénteken Moszkvában szolidaritásukról biztosították a libanoni nép szabadsághoz és önálló fejlő­déshez való jogát védelmező libanoni hazafiakat. Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Poli: tikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és Karen Brutyenc, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjé­nek helyettese megbeszélést folytatott a Libanoni Haladó Szocialista Párt küldöttségével, amefy Valid Dzsumblatt elnök vezetésével tartózkodik a Szov. jetunióban. Életének 72. évében szívin­farktus következtében*. -íéltíünyt Beamter Jenő jazzmuzsilcus, a kiváló vibrafon. és xilofon­művész. Temetése január 15- én, vasárnap 12 órakor lesz Rákoskeresztúron, a Kozma ut­cai temetőben. Beamter Jenő — vagy ahogy a közönség is­merte, „Bubi" — a magyar jazz-zenélés történetének egyik legszínesebb alakja volt. Élete utolsó napjáig aktívan zenélt és tanított. Többször találkoz­hatott vele a közönség a tele­vízióban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom