Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-10 / 340. szám
Dunántúlt Tlaplö 1983. december 10., szombat KB-fiffrároir tanácskozása Moszkvában (Folytatás az 1. oldalról) hanem az európai országokat, az összes népet, magát az Egyesült Államokat fenyegető veszély is. Növekszik a termonukleáris katasztrófa kockázata az egész emberiség számára. Az új amerikai rakéták európai telepítése lényeges eltérést jelent az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányától, megnehezíti a Helsinkiben kidolgozott irányvonal továbbvitelét. A tanácskozáson hangsúlyozták, hogy a Varsói Szerződés tagállamai által hozott válasz- intézkedések szükségesek és kényszerűek. Kizárólagos céljuk a szocialista országok biztonságának megóvása, a kialakult erőegyensúly megőrzése, amely a jelenlegi körülmények között a béke előfeltétele. Fokozva a nemzetközi feszültséget, az amerikai imperializmus a nyers erő politikáját folytatja, beavatkozik a független államok belügyeibe. A tanácskozás résztvevői kifejezték a testvérpártok és a testvéri népek szolidaritását a szocialista Kubával és Nicaraguával, a grenadai, salvadori és más közép-amerikai népek igazságos harcával, Dél-Afrika népeinek szabadságukért és függetlenségükért folytatott küzdelmével. Elítélték Washington és Tel Aviv agresszív közel- keleti politikáját. Hangsúlyozták azt a veszélyt, amit az ázsiai és a világbéke számára az USA, Japán és Dél-Korea fokozódó katonai készülődése jelent, amit más reakciós erők is támogatnak. A tanácskozás teljes támogatásáról biztosította Vietnam, Laosz és Kambodzsa erőfeszítéseit a délkelet-ázsiai helyzet normalizásá- ra, e térségnek a béke, a stabilitás és az együttműködés övezetévé változtatására. A testvé-rpá rítok képviselői rámutattak: változatlan elvi, politikai irányvonaluk, amelyet ez évben Prágában és Moszkvában a szocialista országok párt- éf állami vezetői megerősítettek. Megállapodtak: további intézkedéseket tesznek azért, hogy a világközvélemény különböző köreit tájékoztassák a Szovjetunió és a többi szocialista ország konkrét és nagy horderejű javaslatairól, amelyek az Európában levő nukleáris és egyéb fegyverzetek eltávolítását, illetve radikális csökkentését szolgálják az egyenlőség és az egyenlő biztonság alapján, s amelyek arra iiányulnak, hogy visszafordítsák az események veszélyes menetét, biztosítsák a feszültség enyhülését. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy nagyon jelentősek a Jurij Andropov szeptember 28-i és november 24-i nyilatkozataiban előterjesztett javaslatok, amelyek széles körben kedvező fogadtatásra találtak. A tanácskozáson megállapították: a szocialista országok szilárd politikai akarattal és minden lehetőséggel rendelkeznek ahhoz, hogy megakadályozzák biztonságuk aláásá- sát, megvédjék a szocializmus érdekeit, törekedjenek az igazságos és tartós béke elérésére. Kifejezték arra irányuló készségüket, hogy hozzájárulnak -a kapcsolatok kiszélesítéséhez és elmélyítéséhez minden olyan állammal, mozgalommal, szervezettel és reálisan gondolkodó politikussal, akik síkraszáll- nak az európai és nemzetközi biztonság kérdéseinek konstruktív megolásáért, a feszültség enyhítéséért, a katonai szembenállás szintjének csökkentéséért, a békés egymás mellett élés és az érdemi együttműködés megerősítéséért az államok közötti kapcsolatok gyakorlatában, függetlenül ezen országok társadalmi berendezkedésétől. E célokat szolgálhatja a küszöbön álló, az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel és a leszereléssel foglalkozó konferencia. A tanácskozást tárgyszerű, elvtársi együttműködés, az egység . és az internacionalista szolidaritás jellemezte. * Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével pénteken este hazaérkezett Moszkvából az MSZMP küldöttsége. A delegáció, amelynek tagja volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Szűrös Mátyás, a KB titkára, részt vett a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozásán. A küldöttség kíséretében voltak: Barabps János, Kótai Géza és Radics Katalin, a KB osztályvezető-helyettesei. NAGYVILÁGBAN Sikeres tíznapos kísérlet A kaliforniai Edwards légi- támaszponton pénteken, középeurópai idő szerint hajnalban szállt le az amerikai Columbia űrhajó, amelynek fedélzetén ezúttal először hat asztronauta tartózkodott, és amelyen egy Spacelab típusú, európai gyárt, mónyű űrlaboratórium működött. A tíznapos kísérlet sikeres volt, és mindössze egyetlen incidens fordult elő; a tervezett leszállási időpont előtt 0 Columbia egyik fedélzeti komputere meghibásodott. A világűrben elvégzett mintegy hetven élettani, fizikai és űrtechnológiai kísérlet és a földmegfigyelés eredményei fontos érveket szolgáltatnak az Országos Űrhajózási Hivatalnak a kormánnyal és a kongresszussal folytatott vitájában, amely, lyel azt akarja elérni, hogy a Szovjetunióhoz hasonlóan az Egyesült Államok is üzemeltessen állandóan a Föld körül ke. ringő űrlaboratóriumokat. A Columbiát John Young kormányozta a sivatagi repülőtér leszállópályájára. Young, aki az űrhajó parancsnoka volt, a legtapasztaltabb amerikai asztronauta: a^Columbiá- val már hatodik űrutazását •tette meg. Részt vett a tíznapos misszión Ulf Merbold nyugatnémet tudós is, aki az Európai Űrkutatási Hivatal képviselőjeként volt a Columbia fedélzetén. • ♦ MOSZKVA: Gejdar Alijev, az SZIKP KB PB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének első helyettese pénteken Moszkvában fogadta Tran Quynh vietnami miniszterelnök, helyettest. A megbeszélésen a szovjet—vietnami kapcsolatok további fejlesztéséről volt szó. Az argentin fővárosban egy nappal Raul Alfonsin civil elnök beiktatása előtt mintegy tízezer ember tüntetett fogva tartott hozzátartozóik szabadon bocsátásáért. A katonai junta évei alatt több ezer személy került börtönbe tűnt el nyomtalanul Argentínában. ♦ BEJRUT: Az izraeli hadiflotta tetjes tengeri blokád alá helyezte az észak-libanoni Tripoli kikötőjét. A blokád célja annak megakadályozása, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke és a mellette kitartó palesztin egységek az ENSZ lobogója alatt eltávozhassanak Tripolibó-l, A PFSZ a Biztonsági Tanács, Franciaország, Görögország és az Arab Liga segítségét kérte a tengeri blokád feloldásához. ♦ LONDON: Nagy-Biitannia helyteleníti az Argentínába irányuló amerikai fegyverszállítások felújítását. A Brüsszelben tartózkodó Sir Geoffrey Howe külügyminiszter csütörtökön este kijelentette hogy országa ellenzi bármely olyan fegyver Argentínába juttatását, amely később lelhasználható lenne egy (újabb) lalklandi konfliktusban.-f BRÜSSZEL: A NATO külügyminiszterei pénteken véget ért tanácsülésükön felhívást intéztek a Varsói Szerződés országaihoz. Ebben kijelentették, hogy folytatni kívánják a hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről a közép-ha- tótávolságu atomeszközökről, a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről, valamint a vegy-, fegyverek betiltásáról tartott tárgyalásokat. A felhívás „hosszú távra szóló, realista és épitő jellegű, továbbá kölcsönös önmérsékleten alapuló" kapcsolatokat javasol a Szov. jetuniónak és a Varsói Szerződés országainak. Nem tartalmaz azonban egyetlen konkrét, épitő javaslatot sem. + BUENOS AIRES: Hazaérkezett pénteken Buenos Airesbe Isabel Perón, Juan Domingo Perón volt argentin elnök özvegye, aki férje halála után ugyancsak betöltötte az elnöki tisztséget. A katonai puccsal eltávolított Isabel Perónt a szombaton hivatalba lépő argentin polgári kormány elnöke, Raul Alfonsin hivta meg a beiktatási ünnepségen való részvételre. Isabel1 Perónt a Buenos Aires-i repülőtéren a jövendő kormány bel, és külügyminisztere, és a juszticialista (perónista) párt vezetői foaadták.-f MOSZKVA: Andrej Cromikő, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió minisztertanácsa el. nőkének első helyettese, külügyminiszter pénteken Moszkvában baráti légkörű megbeszélést folytatott Charles Fiter- man Irancia közlekedési miniszterrel, aki hétlö óta tartózkodik a Szovjetunióban. A találkozón mindkét lél sikraszállt a szovjet—Irancia kapcsolatok fejlesztése mellett, ami kölcsönös érdek. Andrej Cromiko és Charles Fiterman levélváltással újabb öt évre meghosszabbitot- 1a a két ország közlekedési egyezményét. Az okmányokat helyben kicserélték. Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtit. kára és Zinaida M. Kruglova, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének elnöke két évre szóló megállapodást írt alá Budapesten. Kommentár A Casa Rosada új lakója Méhes Lajos életrajza 1927-ben született Budapesten. Eredeti foglalkozása gép. lakatos, 1944 óta vesz részt a munkásmozgalomban, 1948. és 1961 között a budapesti párt- bizottságon töltött be különböző tisztségeket, 1961-ben a XIV, kerületi pártbizottság első titkárává, 1962-ben a budapesti pártbizottság titkárává, 1964-ben a KISZ Központi Bizottságának első titkárává vó_ lasztották. 1970 és 1978 között a Vasas Szakszervezet főtitkára volt, 1978-tól 1980-ig a budapesti pártbizottság első titkára tisztét töltötte be, 1981. januar 1-től ipari miniszter volt. 35 éve tagja a Ganz-MÁVAG „Felszabadulás" szocialista brigádjának. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1966, a Politikai Bizottságnak 1980 óta tagja. 1967 óta országgyűlési képviselő. Tagja a Vasas Szakszervezet központi vezetőségének.---------------- * ---------------Dr . Kapolyi László életrajza Dr. Kapolyi László Budapesten született, 1932-ben. A Budapesti Műszaki Egyetemen általános mérnöki, a Nehézipari Műszaki Egyetemen bányamérnöki, a Marx Károly Köz. gazdaságtudományi Egyetemen pedig közgazdász oklevelet szerzett. A pártnak 1967 óta tagja. A Tatabányai Szénbányáknál dolgozott 1953 és 1976 között, vezetői beosztásokban. 1976 áprilisától nehézipari miniszterhelyettes volt, 1981. január 1-től ipari minisztériumi ál. lamtitkár. 1968-ban elnyerte a műszaki tudományok kandidátusi, 1975. ben pedig doktori fokozatát, a Magyar Tudományos Akadémia 1979-ben levelező tagjává választotta. Az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára. Munkásságáért 1983-ban Állami-dijat kopott. ♦ RANGUN: Egy burmai bíróság pénteken halálra Ítélt kél személyt akiket a dél-korea; elnök ellen október 9-én elkövetett ranguni merényletben való részvétel vádjával vettek őrizetbe néhány nappal a történtek után. A két elitéltről azt állítják, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ka to. natisztjei. A burmai hatóságok állítása szerint „az egyik vádlott november 3-án beismerő vallomást tett". A másik a november 22-én kezdődött tárgyalás és a kihallgatások során mindvégig megtagadta a válaszadást. Dél-Amerika egyik legnagyobb országában talán — ha nem is biztosan,' de talán — új korszak kezdődik Raul Alfonsinnak, az Argentin Köztársaság október 30-án meg. választott új elnökének a beiktatásával. Az amerikai kontinensen nem ritka — a nagy északi modell, az Egyesült Államok példájára — az úgynevezett elnöki rendszer. Ez azt jelenti, hogy például Argentínában a Rózsaszínű Ház (Casa Rosada), az elnöki rezidencia lakója elméletben csaknem olyan hatalmat képvisel, mint a washingtoni Fehér Ház gazdája. Elméletben mondtuk, mert az argentin gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb. Az ország történetében mindig is egymást követték a katonai és a polgári rendszerek és nemegyszer előfordult, hogy a köztársaság elnöke a különböző polgári vagy katonai csoportok aranykalitkában őrzött foglya volt. A beiktatás napja azért lehet fordulópont, mert nyolc esztendő rezzenetlen és min. den szempontból nagyon kemény katonai diktatúrája után Argentínának először lesz ismét valóban civil elnöke. Méghozzá olyan férfiú, akinek befutására, sikerére meglehetősen kevesen szó. mítottak. Az 57 esztendős ügyvéd a Radikális Polgári Unió jelöltje. Sem pártja, sem személye nem mondhatott magáénak perdöntő tömegeket és sikere egyértelműen a rendhagyó körülmények produktuma. A világ meglehetősen jól tudja, miért beszélhetünk szokatlan közegről. A választásokat egy olyan katonai diktatúra nyolcéves országlása előzte meg, amely az elmúlt években hiába próbált meg számot adni a rengeteg nyomtalanul eltűnt baloldali és polgári politikusról, sőt egyszerű állampolgárok ezreiről sem. Alfonsin sikerének egyik titka, hogy a lakosság meg- csömörlött az egyenruhás vezetéstől és erre a folyamatra a kétbalkezes falklandi kaland tette rá a koronát. Igen ám, mondhatják Argentína történetének ismerői, de ott voltak a porondon a közelmúltban emlékezetes szerepet játszó peronisták kép. viselői is. Az ő csúfos bukásuk a másik oka az új elnök győzelmének: Argentína népe világossá tette, hogy minden hagyományos argentin politikai erőben csalódott, és új történelmét szeretné valóban tiszta lapra írni. Alfonsin ez a tiszta lap, amelyre — a tiszta lapok természeténél fogva — a jövőben sokféle „szöveg" kerülhet. Milyen feladatok várnak az új államfőre? Javítania kellene az ország katasztrofális gazdasági helyzetén, s elérnie a több mint negyvenmil- liárd dolláros államadósság, nak legalább az átütemezését. Meg kellene nyernie Argentína 28 milliós lakosságát egy megalapozottabb bel- és külpolitika kialakításához. E pillanatban úgy tűnik, ehhez le kell vonnia bizonyos büntetőjogi konzekvenciákat is, az elhurcolásokért felelős főtisztek személyét illetően. Meg kell próbálnia rendezni az ország hagyományos regionális problémáit. Közülük a két legfontosabb: az Angliával kapcsolatos Falkland-ügy és a Chilével vita tárgyát képe ző Beagle-csatorna hovatartozása. Az argentin elnököt haf évre választják. Eddig nagyon kevés elnök töltötte ki ezt az időt. Nemcsak Argen, tína, hanem a világ közvéleménye is érdeklődéssel tekint a Casa Rosada áj lakójára. Harmat Endre Ezüstvasárnapon is érdemes felkeresni a dombóvári NOPSUGÓR Aruházat! ENGEDMÉNYES ÁRON KÍNÁLUNK: + háztartási robotgépet, + ajándékcsomagokat, + zsebkendőket, + karácsonyi édességeket. DOMBÓVÁRON DECEMBER 11-ÉN 8—12 ÓRÁIG NYITVA TART: + a Napsugár Áruház valamennyi osztálya, + a Játékbolt, + az Üveg—porcelánbolt, + a 3. sz. ABC-áruház (Ady E. u. 15.), + a Mezőgazdasági bolt húsüzlete és fenyőfa árusító helye.