Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-03 / 333. szám
Pro Űrbe — Megyei tanácsi díj Pro Űrbe Pécs emlékérem Kovács István Szab ódik a beszélgetéstől. Azt fejtegeti: az ő munkája nem hasonlítható a mérnökéhez, ak, kandidátusi disszertációval szerez tudományos fokozatot, nem mérhető össze se a szobrász, se a festő, sem pedig az előadóművészek produktumával. Ők maradandót alkothatnak. Kétségkívül így van és el js fogadom Kovács István érvelését, csakhogy a pártmunkás más léptékkel méri a dolgokat még akkor is. ha nevéhez nem fűződik különösebb érdem. Mert igaz ugyan, hogy eav-egy területen számukra nem adatik meg, mindig az elmélyült szakmai ismeret, ám az építőkockák illesztése elképzelhetetlen nélkülük . . . A Mecseki . Ércbányászati Vállalat pártbizottságának titkára a szó igaz értelmében is a mélyből indult. De előtte volt egy kis kitérő. — Alig múltam tizennégy éves, mikor Pécs fölszabadult — emlékezik vissza 1944 novemberére. Apám . akkor már rokkant nyugdíjas volt, a bányában hagyta fél szemét egy sérülés miatt, de visszatért. .. Kőművesnek készültem, az építésnél szebbet el sem tudtam képzelni. Napszámosgyereknek fogadtak el koromnál fogva a Kőipari Részvénytársaságnál, ám akiknek nem volt tiszta a múltjuk, egymás után hagyták ott a céget, így részese lehettem a pécsi köztemetőben kialakított szovjet hősi emlékhely, illetve temető építésének. Mai szemmel szinte hihetetlennek tűnik, de így történt: 1945. április 5-én kezdtük az emlékmű, a síremlékek készítését, a kőfaragók a környékről jöttek, én pedig kevertem a színes kőzuzalékot. A 28. ncp után, május 2-án volt az avatás. Aztán Kovács István — apját követve — leszállt. A gyáraknak, a vasútnak szén kellett. Kasziánból klumpában jártak át András-aknára. az olajba mártogatott kenyér és prósza időszaka volt ez. Meghirdették a mezítlábas futballbainoksá- aot és társaival első lett: a bányában edződött kérges talpakat nem sértette a salakos pólya se . .. Harmadjára kéri, ne beszéljünk arról az időszakról, mert a fiatalok számára ez elképzelhetetlen. Az elismerést pedig nem személyre szólónak tartja. Sokkal inkább a közös munka eredményének. — A szerepém csak közvetett lehet abban a tevékenységben. amit a vállalat dolgozói tesznek a megyeszékhely és a vonzáskörzetében levő falvak fejlődése érdekében. Igaz, nem egy esetben a MÉV erején fölül is vállal a várospolitikai célok megvalósításából, de ezt természetesnek tartjuk. Brigádjaink, üzemeink több mint negyven intézményt patronálnak, kiveszik részüket a szociális otthonok támogatásából. Jóleső érzés, hogy segíthetünk többek között a Tüzér utcai otthon öregjeinek, egy- egy kiránduláshoz biztosítojtt autóbusszal. Számukra ez nagy dolog, kimozdulhatnak a megszokott környezetből. Korábban a Mecseki Kultúrpark, majd a jégpálya építését is támogattuk, műszereket adtunk az orvosi egyetem klinikái részére, segítünk a Pécs vonzáskörzetébe tartozó községek szépítésében, a létrehozott lakásszövetkezet révén tíz esztendő alatt több mint ezer új otthon létesült, amelyhez a vállalat is nagy segítséget nyújtott. Műszakijaink és közgazdászaink ott vannak a különböző tudományos egyesületekben, a bő-, vített Ságvári Endre Művelődési Ház ma már nem csupán Újmecsekalja lakóinak kulturális központja. Jelenleg itt működik a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Nyitott Színpadunk országosan elismert, mint ahogy a vállalat koncert- fúvószenekarát határainkon túl is ismerik. Tanácstagjaink tevékeny részesei a megye- és várospolitika alakításának, nemegyszer' a szakigazgatási szervek kérnek tőlünk ajánlásokat. Népi ellenőreink a kereskedelmi ellátás javítását se-* gítik és az sem titok, hogy a vállalat sokat áldoz a megye sportéletének támogatására: a PMSC több szakosztályának működése elképzelhetetlen -a MÉV nélkül. Kovács Istvánnak annak idején Szokola Ferenc aknász segítette helyrebillenteni a csillét András-ajtnán. Ma más léptékkel mér, de az indíttatást sose felejti... S. Gy. Testnevelési és Sportdíj Doktor Sándor-díj Abai Ferenc Közbeszólt a pusztító háború, és 1940-ben elmaradtak az olimpiai játékok. A megyei sajtó mégis beszámolhatott akkor egy olimipáról, melyet — bármennyire is furcsán hangzik'— Bolyban rendeztek. Az ünnepélyes megnyitóra ugyanúgy felvonultak a csapatok, mintha egy világváros lett volna a színhely, a győztesek felállítottak a dobogóra, csak a himnuszok maradtak el, mert valamennyi induló versényző egy nemzethez tartozott. A korabeli sajtó tudósításában- az is olvasgató, hogy valamennyien bólyiak voltak. A tanítóképzőbe járó Abai Ferenc megszállottja volt a sportnak és a nyári szünetekben, amikor együtt voltak a község fiataljai rendszeresen versenyeket szervezett különböző sportágakban. Nagyon népszerű volt körükben a labdarúgás, atlétika, torna, asztalitenisz, sakk és a teke. — Hamarosan ^'-adtak társaim a szervezésben, és 1939 nyarán már több sportágban megmérkőztünk egymással — emlékezik vissza. — Akkor vetődött fel a gondolat, hogy az olimpiák évében mi is rendezzünk bólyi kisolimpiát a nagy világverseny mintájára. Egyszóval én már akkor tömegsportos lettem. Abai Ferenc Bolyban volt tanító, és a felszabadulás után a sport iránti szeretete arra késztette, hogy továbbtanuljon, és elvégezte a testnevelő szakot. Attól kezdve már „főállású sportvezetőnek” számított, hiszen délelőttönként az iskolában a testnevelési órákon igyekezett a sport alapjait átadni a gyerekeknek, délutánonként pedig ott volt a sportpályán és a felnőttek sportját szervezte. 1948-ban beválasztották a községi sportkör elnökségébe és az MHK felelőse lett. örömmel emlékszik az 1951-es esztendőre, amikor Baranya első mintasportköre lett a Bólyi SE. Jelenleg a sportkör elnökhelyettese, és természetesen ugyanúgy, mint 35 évvel ezelőtt, most is elsősorban a tömegsportért felelős. Közben időnként szívesen bekapcsolódott a minőségi sport szervezésébe is, ő volt az alapítója a kézilabdacsapatnak, amely ebben az évben az NB ll-ben a második helyen végzett. Az úttörő labdarúgócsapatból is többen eljutottak a felnőtt csapatig. De sorolhatnánk tovább a sportágakat, valamennyiben található oiyan versenyző, aki Abai Ferenctől kapta az alapokat. — A legbüszkébb arra vagyok, hogy öt alkalommal bizonyult a legjobbnak a Bólyi MEDOSZ a megyében a tömegsport pontversenyben, és második helynél sohasem végeztünk rosszabb helyen — folytatja. — Előrelépésnek tartom, hogy sikerült a tömegsportban elérnünk a rendszerességet. A kispályás labdarúgó-bajnokság áprilistól októberig tart, de amióta felépült a tornacsarnokunk, télen is rendezhetünk tornákat. Bajnokságokat és versenyeket rendezünk még atlétikában, asztaliteniszben, lövészetben és sakkban. Most már nemcsak a versenyzők között találkozom egykori tanítványaimmal, hanem a sportvezetők között is. Egyetlen gondom, hogy a tömegsport területére nehéz utódot találnom a szervező munkához. Tudom, a minőségi sport vezetésében látványosabb a munka, de tapasztalatom alapján nyugodtan mondhatom, a tömegsportban is lehet szépet alkotni. L. L. Dr. Végh László — Nagyon jó, ha egy körzeti orvos hosszú ideig dolgozik ugyanabban a községben. Megismeri az embereket, szinte az életüket végigkíséri.. Van olyan, akit gyerekként láttam először, és most mór felnőtt. És nagyon rossz, ha egy körzeti orvos hosszú ideig dolgozik ugyanabban a faluban. Szinte mindenki a személyes ismerősöm, a szívemhez nőttek, és nehéz elviselni, ha egyikmásikról megtudom: menthetetlen. Ezt sohasem lehet megszokni, ez lelkileg mindig kikészít. Mindezt dr. Végh László bólyi körzeti orvos mondja. 1966-ban jött Bolyba, és az. óta gyógyítja a falu apraját- nagyját, és végzi azt a sokrétű munkát, amely a vidéki körzeti orvosok tevékenységére oly jellemző. — 1958-ban végeztem el az orvostudományi egyetemet Budapesten, ami után egy évig a szekszárdi kórház urológiai osztályán dolgoztam, aztán jött a katonaság. Ott hallottam, hogy Bolyban körzeti orvosi állás ürült, megpályáztam és idekerültem. — Azt mondják, a körzeti orvosnak mindenhez kell érteni. — Jó iskola volt nekem a katonaság, mert az ambuláns rendelésen a legkülönbözőbb betegségeket kellett felismerni, gyógyítani.^ Amikor idekerültem Bolyba, egyedül a gyerekek jelentettek eleinte gondot. A falusi körzeti orvosnak a csecsemőtől az aggastyánig tudni kell mindenkivel bánni, és bizony az első időkben azt se .tudtam, az apróságokhoz hogy nyúljak hozZÖ. — Legalább két év kellett, amíg engem, az új embert elfogadtak. Most már úgy érzem, bizalommal vannak irántam, ez jó, de felelősség is. A sokéves ismeretség hozzásegít, hogy tudjam, a beteg milyen körülmények között él. A körzeti orvostól elvárják, hogy a beteget a végsőkig segítse. — Pedig vönnak, akik azt mondják: a körzeti orvosi munka favágó, rutinmunka, injekciózásból, vérnyomásmérésből, receptírásból áll, a komplikáltabb eseteket pedig szakrendelésre utalják. — Nem hiszem, hogy a falusi körzeti orvosokra ez igaz. Nekünk sokszor gyorsan és olyan színvonalon kell dönteni, cselekednt, amivel életet mentünk. Én például kisebb sebészi beavatkozásokat magam végzek, tályogfelnyitást, körömlevételt, és az olyan sérüléseket is ellátom, ami nem igényel kórházi felszerelést. Itt Bolyban megvan minden feltétel ahhoz, hogy igényes, jó színvonalú munkát lehessen végezni. Dr. Végh László 18 éve látja el másodmagával (most éppen egyedül, mivel a másik orvosi állás megürült) a 4500- os lélekszámú Boly nagyközség és a hozzátartozó Töttös, Békáspuszta, Sziebert-puszta betegeit. Bábáskodott a bólyi öregek hetes napközi otthonának létrehozása felett, és hetente egy alkalommal ott válóit rendelést. A mindig megbízható munkájáért Doktor Sándor-díjjal tüntették ki. S. Zs. Területfejlesztési díj Háda Sándor Hideg novemberi nap — sokasodnak a gázszolgáltatásban a gondok. Immár közhellyé satnyult az újságírásban, hogy a vezetői elfoglaltság érzékeltetésére a gyakori . telefon- csengést használjuk. Háda Sándor esetében mi mást tehetnék: a hibabejelentő helyett őt hívják — meghallgatja a panaszt. Lefagytak a vezetékek . . . Nem indultak Pincehelyről a pébé-gázt szállító gépkocsik. Kinn az előszobában is várnak rá, mi pedig fél óra alatt két mondatot alig beszéltünk. Hatalmas térkép szobája egyik falán (a többit műszaki könyvekkel zsúfolásig megtömött szekrények fedik — otthon is lehet vagy ugyanennyi^ műszaki irodalma), Közép- és Dél-Dunántúl településhálózatát ábrázolja, jól kivehető a Baja—Pécs gázvezeték, a Szekszárd—Bátaszék leágazás, a tervezett mohácsi bekötővezeték. Régi beszélgetéseinkre gondolok: amikor a benzinbontó épült..., amikor az olajárrobbanás után nyilvánvalóvá vált, hogy Pécsre is el kell hozni er földgázt. . ., az érkezés várható dátumai: 1976, 1978 (?), 1980 (?), és végül 1982 decemberében valóban megérkezett. Háda Sándor élete a vegyészmérnöki diploma megszerzése után tulajdonképpen megegyezik a pécsi gázszolgáltatás 1949 és 1983 közötti történetével. Igaz, az első lépésben némi véletlen is közrejátszott: a fiatal vegyészmérnököt ugyanis nemcsak diplomája miatt fogadták szívesen Pécsett, hanem főként neve miatt. Azt hitték ugyanis, hogy az FTC válogatott kapusa szeretne a Kokszművekben futballozni. Nem is kérdezték, mit szeretne csinálni, azonnal kivitték a páyára, ahol valóban kiderült, hogy ügyesen bánik a labdával, de nem kézzel, hanem lábbal, nem kapus, hanem mezőnyjátékos, és nem labdarúgó, hanem mérnök akar lenni. A DDGáz-nál csaknem 1500- an dolgoznak, évente 1,3 milliárd forint értéket állítanak elő, csak Pécsett több, mint 26 000 fogyasztót kell ellátniuk, három megyében 500 pébé- gózcseretelep ellátásáról kell a pincehelyi üzemből gondoskodniuk. A nagyon várt földgáz hihetetlen nagy feladatot ró a vállalatra, ennek legnagyobb felelőssége természetesen az igazgatóra hárul. Kora talán nem indokolja (persze ő már másfél évtizede is ősz volt, a nála idősebbek is Sanyi bácsinak hívták), de hófehér a haja. a baráti szubjektivitás az érzékeny jelzőt Is megengedheti. — Nagyon sok változás volt itt — mondja —, de még többnek kell lennie, hogy biztonságos színvonalú, elegendő mennyiségű legyen a gázszolgáltatás. Pécsett a benzinbontó átállításával évenként 6— 7 millió dollár értékű benzin kiváltására van lehetőség, a földgáz csak ebben a városban éverVte 25 000 tonna drága olaj megtakarítását eredményezi ... Azt mondtam, Háda Sándor igazgató élete tulajdonképpen a DDGáz legutóbbi évtizedeinek történetével csaknem azonos. Nem szabad nem észrevenni, hogy ez az ember miként tudott pillanatok alatt a .legjobban alkalmazkodni a Közművelődési díj Matusek László Ritka öröm az újságírónak is, ha olyan ember kitüntetéséről írhat, mint Matusek László. Az már véletlen szerencse, hogy régóta ismerhetem azt a több, mint négy évtizedes munkásságot, amiben napjai szinte minden percét kitöltve élt, dolgozott, tanított, nevelt egy alig 400 lelkes baranyai, bos- riyáklakta faluban: Átán. Hivatástudata fáklyaként lobogott benne mindenkor, ahogy mondani szokás: „égetve mindkét végén a gyertyát.. Matusek László azonban „gyertyaöntő" is. Megönti a maga gyertyáját, naponta. S mindig van, mit elégetnie. Közel fél évszázada végzett a pécsi püspöki tanítóképzőben. Szülei Somogyszentpál horvátajkú településen éltek, maga is ott nevelkedett. A nagyszülők pedig Szlavóniából vándoroltak a tévesen „Tót- szentpálnak" emlegetett somogyi faluba, ahol gyermekkorában két fontos hatás éri. A kettős anyanyelv — s benne a horvát szó primátusa — és a „.hangszerek királya'.’, amivel főleg képzős éveiben jegyezte el magát. ígéretes tehetség, tanárai biztatják. Képesítő után helyettes tanító, miközben szorgalmasan készül a Zeneakadémia orgona főtanszakára. Felvételi vizsgája előtt azonban édesapja korai halála derékba töri terveit, álmait. 1939-ben tanítani megy egy apró baranyai délszláv faluba, Kökénybe, majd 1941- hen Átára, ahol 1978-ig él, dolgozik, tanít és nevel, mint a 400 lelkes falu néptanítója és szellemi mindenese. Nyugdíjas éveit már itt, Pécsen tölti: innen sugározza ki mindazt, amit közel öt évtized alatt kis baranyai bosnyák falvak etnikumszigetein magába szívott. Ata ihlető környezet számára mindenben, ami akkortájt egy igazi néptanítóember életéhez hozzátartozott. Egytan- erős, egyosztálytermes kisiskolájában 80-an szorongtak a padokban, pontosabban 40- 40-en, hisz a kisiskolásokat délelőtt, a nagyobbakat délután tanította. 1949-től „már" kéttanerős iskolában nevelte munkára. tudásvágyra Ata gyerekeit három évtizeden át feleségével,1 Kató asszonnyal. Nem is akárhogyan. Harminc év alatt 72 diplomás ember került ki ebből a csöppnyi faluból; a többiek pedig szak- * mát tanultak. Estéként az emberekkel, családoknál beszélgetett a falu tarfítója. 'Jószívű, vendégszerető nép lakik Átán, tanítójukat pedig különösképp szívesen látták mindenhol. Az asz- szonyok fontak, szőttek; a férfinép meg kalandos történeteket mesélt poharazgatás mellett. Előkerültek a régi szokások, évszázados népdalok, balladák, amiket még őseik hoztak magukkal Boszniából. A strófákat, dallamokat, szokásokat szorgalmasan följegyez- gette. A csodálatos színekben pompázó szőttes és' hímzett viselet legszebb darabjait, s a tárgyi néprajz más fontos emlékeit pedig elkérte egy majdani helytörténeti gyűjtemény számára. (A gyűjteményt nemrég az idei múzeumi ‘ hónap keretében avatták fel Átán.) Viharlámpával a kezében, sárban-hóban botorkálva folytatta gyűjtőmunkáját négy évtizeden át. Ata 1956-ban kapott járdát; 1957-ben villanyt s 60-ban lett művelődési háza. Akkor alakult meg hagyomány-
