Dunántúli Napló, 1983. november (40. évfolyam, 302-330. szám)

1983-11-01 / 302. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló HL ■■■■■■■■■■■■ XL. évfolyam, 302. szám 1983. november 1., kedd Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Lesz elegendő takarmány (3. oldal) m Megújult a vásártér (5. oldal) Drámatörténeti sorozat középiskolásoknak (5. oldal) V Libanoni megbékélési konferencia Géniben Egyidejűleg amerikai küldöttség utazott Izraelbe Lezárni a nyolcéves konfliktust A genfi Intercontinental Szállóban hétfőn délután megkezdő­dött a libanoni megbékélési konferencia. A megnyitó ülésen, amelyen Amin Dzsemajel libanoni és Pierre Aubert svájci elnök mondott beszédet a konferencia ősz- szes résztvevője megjelent. Ezt követően a tanácskozást elna­polták keddre. A résztvevőknek végül is si­került megegyezniük az asztal kérdésében. A megállapodás szerint a tárgyaló felek kor­aiakban elhelyezett, öt külön asztalnál foglalnak helyet a genfi szálloda 18, emeletén. Hivatalos források szerint hétfőn délután Genfbe érke­zett Yitzak Lior, az izraeli kül­ügyminisztérium közel-keleti osztályának vezetője, hogy „kö­zelről figyelje” a konferencia munkáját. Az előzetesen elfogadott na. pirend alapján tárgyalásokat folytatnak a nyolcéves konflik­tust lezáró tartós és átfogó nem­zeti megbékélésről, Libanon identitásáról, arab és nemzet­közi kapcsolatairól, az izraeli megszállás felszámolásáról, va­lamennyi idegen katonai erő eltávolításáról (kivéve a kor­mány beleegyezésével Libanon, ban tartózkodó ENSZ-csapato- kat és a nyugati négyhatalmi erőket), széles körű politikai, gazdasági szociális és közigaz­gatási reformokról. Az Egyesült Államok az ame. rikai és francia katonák ellen elkövetett bejrúti bombame­rényietek ürügyén erőteljes meg­torlást 'helyezett kilátásba a li­banoni nemzeti hazafias erők­kel, Szíriával, Iránnal szemben. Washingtoni nyilatkozatok, saj­tójelentések szerint, a libanoni erőviszonyok módosítását célzó beavatkozásban jelentős szere­pet szánnak az ország déli ré­szét megszállva tartó izraeli hadseregnek. Figyelemre méltó, bogy a genfi konferencia meg­nyitásával egy időben fontos amerikai küldöttség utazott Iz­raelbe Lawrence Eagleburger külügyminiszter-helyettes veze­tésével. Eagleburger maga is megerősítette, hogy Washing­ton aktívabb szerepet szán Iz­raelnek; a libanoni helyzet sú­lyosbodása nyomán szorosabb együttműködést akar kialakítani a „Közel-Kelet egyetlen elret­tentő erejével”. A genfi konferencia előtt a Tel Aviv-'i kormány nyomatéko­san figyelmeztetett: a május­ban aláírt izraeli—‘libanoni megállapodás érvénytelenítése vagy módosítása súlyos és ve­szélyes iköveflkezményeket von maga után. Jichak Samir mi­niszterelnök szerint egy ilyen lé­pés felmentené Izraelt a csa­patkivonás kötelezettsége a'lól, míg Mose Arensz hadügyminisz­ter azt állította, hogy a megál­lapodás a jövőbeni izraeli— libanoni kapcsolatok sarkköve, végrehajtása nélkül lehetetlen a libanoni válság bármiféle tar­tós rendezése. A Szíriát megfigyelőként kép­viselő Abdel Halim Haddam külügymirtiszter genfi jelenléte önmagában is tanúsítja, hogy Damaszkusz — a szeptember 25-i tűzszüneti megállapodás társszerzőije — nagy fontossá­got tulajdonít a ff bánon; meg­békélési konferenciának, és kész hozzájárulni a kezdemé­nyezés sikeréhez. Ugyanakkor Faruk al-Sar külügyi állammi­niszter ismételten hangsúlyozta: a libanoni megbékélésnek az Izraellel kötött megállapodás érvénytelenítésével kell kezdőd­nie. Marvan Hamadi, a Valid Dzsumblatt jóbbkezeként emle­getett drúz politikus rámutatott: az Izraellel kötött megállapodás érvénytelenítése a párbeszéd kulcsa minden reform előfelté­tele. Az ellenzéki Nemzeti Meg- mentési Front és a vele szövet­séges Ama! nevű síita szervezet egyaránt elengedhetetlen 'köve. telménynek tekinti az izraeli— libanoni megállapodás érvény­telenítését, az izraeli megszál­lók feltétel nélküli kivonását, Libanon arab kötődésének szen­tesítését. Móhammed Ibrahim Masz- szad külügyi államminiszter, a megfigyelőként részt vevő szaúd-arábiai küldöttség veze­tője az An-Nahar című bejrúti lap értesülése szerint kijelen­tette: Fahd király személyesen is kész Genfbe utazni, hogy ga­rantálja a libanoni párbeszéd sikerét. Gromiko - lensen találkozó Az amerikai fél kezdettől fogva gátolja a haladást a genfi tárgyalásokon; az a célja, hogy a tárgyalások leple alatt megkezdhesse új, közép-hot ótávolságú nukleáris rakétáinak telepí­tését Ny ugat-Európában, s ezzel katonai fölényre te­gyen szert a Szovjetunióval szemben — hangoztatta Andrej Gromiko az S2KP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügymi­niszter, amikor a Kreml­ben hétfőn fogadta Uffe- Ellemenn Jensen dán kül­ügyminisztert. A felek első­sorban nemzetközi kérdé­sekről, az európai közép- hatótávolságú nukleáris fegyverzetről tárgyaltak. Jensen síkraszállt az eny­hülési folyamat folytatásá­ért, a helsinki záróokmány szellemében való kelet— nyugati párbeszéd folytatá­sáért, és pozitívan értékel­te a madridi tanácskozás eredményes befejezését. Hangsúlyozta: Dánia ér­dekelt abban, hogy ered­ményeket érjenek el a genfi szovjet—amerikai tárgyalá­sokon. A kétoldalú kapcsolatok­ról szólva a felek hang­súlyozták: az eddigi meg­állapodások és szerződések alapján kölcsönösen törek­szenek a sokoldalú kapcso­latok bővítésére. Folytatják a harcot Grenada védői A Grenadából érkező hí­rek tanúsága szerint a szi­getország védői a parti- zónharc módszerével foly­tatják a harcot az ame­rikai és a karib-térségbeli inváziós erők ellen. A tá­madók veszteségei növe­kednek: á Pentagon által is megerősített adatok sze­rint vasárnap estig a szi­geten folyó harcokban 16 amerikai katona vesztette életét, 77 megsebesült, há­rom pedig eltűnt. Stabilizált borok nyugati exportra Az új „kékfeldolgozó” már befejezte őszi ténykedését, most takarítják és téliesitik a berendezést Korszerűsítik a villányi borpalackozót Melegsteril töltőgép, zsugorkupak- felrakó Több címke, szebb csomagolás A múlt hét csütörtökén befe­jeződött a szüret a VMBK vil­lányi szőlészetében, ahol az idén 38 000 mázsa oportó kék­frankos, cabernet és kadarka szőlőt szedtek és szállítottak le az új villányi kékszőlő feldol­gozónak, igen jó minőségben. A tavalyi 14,2-vel szemben az idén 17,1 volt az átlag cukor­fok, s ez olyan magas, amire itt évek óta nem volt példa. Jól vizsgázott az új feldolgo. zó is. A héjön erjesztés idejét a korábbi 5—6 napról 2—3 napra csökkentették le. Az au­tomata fogadógarat egyszerre 1000 kiló szőlőt nyelt el s ezze1 nagymértékben gyorsította a szüretet. Tegnap már fertőtlení­tették, tisztogatták a garatot, leállt a sajtoló és léleválasztó gép is, már csak a szeparáto­rok és a törkölyprések dolgoz­tak. Leforrt az új bor, meg­kezdték a kezelését. Az új rendszerben a PADOVAN és az ALFA LAVAL sorokon több mint 51 000 mázsa kékszőlőt dolgoz­nak fel minőségi vörös borokká, a kitűnő 1983-as évjáratból. Az egyszer fejtett újbort az ősz és a tél folyamán még sok. féle műveletnek vetik alá: déri. tik, házasítják, készre kezelik — érlelik majd belföldre külföld­re forgalmazzák. A villányiak ré­gi vágya, hogy kitűnő minőségű vörös boraikat Nyugat-Európá. ban is el tudják adni. Erre' a piacra eddig csak hordós bo­rokat szállítottak, palackosat nem, mivel nem tudtak eleget tenni az ottan; magas techno­lógiai követelményeknek. A nyugati vevők csak kellően sta. A Pécsi ÁFÉSZ Nagyárpádi úti telepén is már javában tart az őszi facsemete, és oltványárusítás. Tízféle őszibarackból, hatféle kajszicsemetéből, ezen kivül Yosta egres-ribizke keresztezésü csemetéből árusítanak, de még van kínálat majdnem az összes gyümölcsfajtából és szőlőoltványokból is. Azt jgérik, hogy az egész idényben folyamatos lesz az ellátás. Erb János felvétele bilizált palackos bort hajlandók megvenni. E vevők számára a palack bontatlanságót, a spe­ciális zárókupak garantálja. Ezeknek a követelményeknek a borkombinát villányi borpa­lackozója jelenleg még nem fe­lel meg. A vállalatnak és a népgazdaságnak viszont komoly érdeke fűződik a palackozott villányi borexporthoz az említett piacokon. Ezért az INTERINVEST KFBT most újabb mintegy 6,5 millió forinttal támogatja vil­lányi borpalackozó korszerűsí­tését. A tőkés import gépek vá­sárlásához szükséges deviza rendelkezésre áll. Olaszország­ból a PADOVAN-cégtől vásá­rolják meg a termosteril töltő­gépet, a zsugorkupak-felrakó- sort pedig az NSZK-ból szerzik be. A beruházás november első napjaiban indul és az év végé­re készül el, jövő év elejétől már folyamatosan üzemel majd a korszerűsített palackozó. A bor stabilizálását gyorspasztőr. rel végzik majd. Plusz 70 Cel- sius-fokra melegítik fel a bort, pár másodperc után plusz 54 fokra visszahűtik és ilyen mele. gén töltik bé a palackokba. Ez­zel elpusztítják a borban esetleg meglévő káros mikroorganizmu­sokat, élesztőgombákat. A ku­pakokat eddig alufóliával zár­ták, a korszerűsítés után zsugor­fólia kupakot raknak fel a pa­lackra, ami tökéletesen zár. A MONIMPEX eddig 100 000 pa­lackra adott megrendelést, igény szerint fél milliót tudnak majd jövőre lepalackozni. Egy további lépés lesz 1984- ben a felcímkézés korszerűsítő, se. A megtöltött, lezárt palac­kokra jelenleg csak két címkét tudnak felragasztani a has; cím­két és az úgynevezett lepkét. A jövőben a nyugati vevők igé­nyének megfelelően hátcímkét i's tesznek a palackokra. Ha ez megvalósul a villányi palackos bor elindulhat az igényes nyu­gati piacok meghódítására. —Rné—

Next

/
Oldalképek
Tartalom