Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-15 / 285. szám
Dr. Vereczkei Lajos 1977 óta vezeti a POTE Marxizmus—Leninizmus intézetét — docensként. A közelmúltban az egészségügyi miniszter tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezte ki. Orvos, filozófus. Nem túl gyakori társulása ez a tudományoknak. Dr. Vereczkei Lajos esetében mégis természetes. Akik közelebbről ismerik, azt mondják, ma már klinikus orvosként is minden bizonnyal egyetemi tanár lenne. Az orvostudományi egyetemet 1961- ben végezte el „summa cum laude” eredménnyel. Már egyetemista korában az idegrendszerkutatás vonzotta, meg a filozófia. Tudományos diákköri tag volt, és részt vett ez oktatásban. Az egyetem elvégzése után az Ideg- és Elmekli- nikán dolgozott, mint orvos, amikor néhai Kiss István professzor a filozófia tanszék akkori vezetője meghívta a filozófia szakcsoportba. A fiatal kutató élt az alkalommal és “áthelyezésével egyidőben megkezdte, majd néhány év múlva befejezte tanulmányait az ELTE filozófia szakán. Ugyanakkor a POTE Élettani Intézete neuronfiziológiai szakcsoportjának a kísérleti munkájába is bekapcsolódott. Időközben fél évet töltött a Szovjetunióban, egy évet pedig az Egyesült Államokban — tanulmányúton. Kandidátusi disz- szertációját 1973-ban védte meg ,,A marxista tudatielfogás a tanulási, megerősítési és motivációs elméletek tükrében” címmel. Ebből később önálló könyv lett, amely az Akadémiai Kiadónál jelent meg. 1978- ban a PAB keretében országos tudományos konferenciát szervezett „A marxista filozófia emberkoncepciója és a szaktudományok mai eredményei" címmel. Ennek teljes anyagát ugyancsak megjelentette az Akadémiai Kiadó. Funkciói, a különböző tudományos és társadalmi szervezetekben betöltött tisztségei közül most csak néhányat említek . meg. Tagja — többek között — az egyetemi Pártbizottságnak, a PAB Intéző Bizottságának, az MTA Filozófiai Bizott- sáaának, a Tudományos Minősítő Bizottság Filozófiai Szakbizottságának, a Magyar Filozófiai Szemle és az Aszklepij című nemzetközi folyóirat szerkesztőségének, a Művelődési Minisztérium Marxizmus—Leninizmus Oktatási Főosztály Filozófiai Szakbizottságának. Nyolc éve elnöke a TIT Baranya megyei Szervezete Filozófiai Szakosztályának. Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága filozófiai szakosító tanfolyamán hosszú évek óta tanít. Eddig csaknem félszáz cikket, dolgozatot, recenziót, jegyzetet — köztük két önálló könyvet — publikált. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Marxizmus—leninizmus Intézetének igazgatói szobájában beszélgetve mindenekelőtt arra kérem, vázolja fel az intézet felépítését, munkáját. — Korábban három szakcsoport, a filozófia, a politikai gazdaságtan és a tudományos szocializmus alkotta intézetünket. Két éve megalakult a szociológiai szakcsoport is. Minden szakcsoport kettős feladatot lát el. Ezek: a szakterületnek megfelelő oktatói munka és a tudományos kutatás. A szakcsoportvezetők munkáját az intézet vezetője, igazgatója fogja össze és koordinálja. Ez utóbbi képezi az Dr. Vereczkei Lajos Beszélgetés a POTE intézet-igazgató egyetemi tanárával én feladatomat. Ezzel kapcsolatban kezdettől fogva tudatosítottam magamban, hogy egy ember nyilvánvalóan nem lehet otthon minden területen, tehát a szakcsoportok vezetőit kell területük szakembereinek tekintenem. Nekem elsősorban a filozófia és az orvostudomány bizonyos területei kínálják az otthonosság érzését a tudományban, tehát — mint oktató — a filozófia szakcsoportokhoz tartozom. — Az elmúlt több mint húsz év alatt a filozófia-oktatás nagyot fejlődött egyetemeinken, igy az orvostudományi egyetemen is. Mi jellemzi ezt a folyamatot? — Röviden erről csak any- nyit: az ötvenes évek kiábrándító brosúra-„filozófiáját” már 1957-ben a marxizmus—leninizmus oktatása, tanulmányozása váltotta fel. A filozófia tényleges tanulmányozása —1 a görögöktől a marxizmusig — velem együtt nyilván sokakat megragadott és arra késztetett, hogy egyre inkább elmélyedjünk ebben a tudományban. Minden szakmának, így az orvostudománynak is vannak filozófiai, világnézeti vonatkozásai. Ha mi megkeressük ennek a szakmának ezeket a pontjait, akkor lehetőség van arra, hogy a filozófia megragadja a hallgatókat. Viszont tudni kell, hogy ehhez nem elég a szűkebben vett szakmai ismeret, hanem a világ — a természet és nagy súllyal a társadalom — viszonyai, összefüggései közötti tájékozódás képességére, e képesség kifejlesztésére van szükség. Értelmiségi szerepet ma, és talán mondhatom, hogy különösen a mi társadalmunkban az tölthet csak be, aki jelenségeket és eseményeket önállóan képes értékelni, szű- kebb közössége, vagy akár az emberiség egésze számára fon. tos problémákat észre tud venni. illetve ezek lehetséges megoldására javaslatokat tud megfogalmazni, egy szóval arra alkalmas, amit röviden alkotó gondolkodásnak nevezünk. — És a hallgatók? — Azt a törekvésünket, hogy önállóan tanuljanak meg tájékozódni, problémákat fölvetni és megoldani a hallgatók zöme értékeli. Egyébként is: kitől lehet mindezt elvárni, ha nem attól az értelmiségitől, aki Pályázati felhívás — orvosként — emberrel foglalkozik. Ki az, aki jobban érdekelt a világnézeti kérdésekben, mint az orvos? — Mi alkotja jelenleg a — világnézetileg lényeges — tananyag gerincét? — A filozófián belül filozófiatörténetet, dialektikus és történelmi materializmust oktatunk. Az etika általános és orvosetikai részből áll. Szociológiából a hallgatók megismerkednek az általános szociológiai törvényszerűségekkel és az egészségügyi szociológia legfontosabb eredményeivel. Mindez a tudományos szocializmus és a politikai gazdaságtan egészíti ki. Az utóbbi keretében a hallgatók az egészségügy és a gazdaság összefüggéseinek ismeretét is elsajátítják. Oktatóink mindemellett az orvosok és a nővérek továbbképzésében, valamint a KISZ bizonyos programjainak a lebonyolításában is részt vesznek. Világnézeti oktató-nevelő tevékenységünk eredményes voltának biztosításához nagyon fontosnak tartom azt, hogy állandó, élő és érdemi kapcsolatot tartsunk fenn a társintézmények marxizmus intézeteivel, valamint saját egyetemünk minél több, de különösen az elméleti alapozó tudományokat oktató intézeteivel. Ez a filozófia a szak- tudományok különböző területein születő legújabb eredményekkel való lépéstartást is megkönnyíti. Ma már ugyanis minden tudományban az a helyzet, hogy meglehetősen nehéz megküzdeni a specializálódás — bizonyos esetekben — bezárkózást eredményező — negatív hatásaival. Ezért fordítunk külön gondot arra, hogy minden irányú nyitottságunkat, fogékonyságunkat megőrizzük. — Mivel foglalkozik jelenleg személy szerint az intézet igazgatója, mint filozófus és kutató? — Ami az oktatást illeti, alapvető oktatási célkitűzésem az orvosképzés és a filozófiaivilágnézeti oktatás igényeinek összehangolására irányul. Ettől nem tudom elválasztani, hogy mint intézet-igazgatónak fontos feladatom a marxizmus különböző diszciplínái közötti állandó tartalmas együttműködés és összhang biztosítása az egységes világnézeti nevelő hatás érdekében. Tudományos kutatási témám változatlanul a visszatükrözési elmélet és a neuronfiziológiára alapozott modern magatartáskutatások, illetve a tudati tevékenység szaktudományos és filozófiai elemzése. Kutatómunkám kísér, leti, illetve szaktudományos részében a feltételes reflexek, a tájékozódási reakció és a másodlagos megerősítés, illetve tágabban a motiváció idegi mechanizmusainak és szerveződésének tanulmányozásával foglalkozom. Az e területen nyert saját, illetve irodalmi adatokra alapozva folytatom a visszatükrözési, illetve megismerő — tudati tevékenység filozófiai elemzését. Mindez úgynevezett határterületi problémakört képez, amely a filozófia, a pszichológia és az orvostudomány között helyezkedik el. Azaz én, mint kutató, egy multidiszciplináris területen dolgozom. Az olyan tudományos feladatok mint például az idegrendszer és a filozófia egymással összefüggő problémáinak a kutatása különben a tudományos szempontból fejlettebb országokban egyre inkább előtérbe kerül. Külön kongresszusok és monográfiák foglalkoznak hasonló témákkal. Például az 1978-as düsseldorfi filozófiai világkongresszus egyik szekciója is az „Agy—Tudat— Külvilág" címmel ülésezett. Ezen én is tartottam egy előadást, amelyben beszámoltam eredményeimről. — Mik a legközelebbi tervei? — A továbbiakban is a tanulás és a motiváció, illetve végső soron a tudat, a lelki tevékenység mechanizmusaival szeretnék foglalkozni. A tervem az, hogy laboratóriumi kísérletek szintjén, emberen végzett megfigyelések alapján folytassam a munkámat. Az egyetemen létrejött egy pszichológiai szakcsoport, velük együttműködve igyekszünk tágítani kutatási területünket. Tovább folytatom a szakmai lapokban történő publikációs tevékenységemet és az időközben megfogalmazódó filozófiai eredményeket is szeretném publikálni. Beszélgetésünk végéhez közeledve, engedje meg, hogy még valamit elmondjak. Hangsúlyozni szeretném, hogy az az elismerés, amely engem az egyetemi tanári kinevezés for-' májában ért, az intézet, vagyis minden munkatársam megbecsülését is jelenti. Minden munkatársam odaadóan végezte és végzi oktató-nevelő munkáját. A tudományos kutatás területén pedig — eddig elsősorban természetesen az idősebh kolléqák — orvosi szociológiai, orvosi etikai, vallás és ateizmus elméleti, társadalom lélektani eredményeikkel, az ideológia szerepe és e szerep változásai a mai társadalmak életében vagy pl. a Veilődő országok nacionalizmusának kutatásával, ismertté tették nevüket országosan, sőt nemzetközi tudományos fórumok előtt is. Ezért kérnek fel tudományos konferenciákon való szereplésekre és ezért keresnek fel bennünket könyvkiadók. Nagyon remélem és azon leszek, hogy munkánkkal továbbra is a megkezdett úton haladjunk. Bebesi Károly A PÉCSI KERTÉSZETI ÉS PARKÉPÍTŐ VÁLLALAT ■ autószerelőket ■ mezőgazdasági gépszerelőket ■ asztalos szakmunkásokat ■ lakatosokat ■ könnyűgépkezelőt ■ kistraktorvezetöt ■ vontatóvezetőt és rakodókat. A JELENTKEZÉST PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG U. 104-BE KÉRJÜK. Munkapszichológiai kutatásfeji észté- si pályázatot hirdet a Munkaügyi Kutatóintézet Munkalélektani Koordináló Tanácsa. A pályázaton részt vehetnek intézmények, kutatócsoportok, társulások, munkaközösségek és egyéni pályamunkákat is elfogadnak. A pályázat célja a korszerű és e9ységesített eljárások, metodikák, technikák és technikai eszközök elterjesztése, a kutató-fejlesztő munkára való mozgósítás, s a felhalmozódott ismeretek tudományos igényű feldolgozása. A részletes pályázati tudnivalók átvehetők a Munkaügyi Kutatóintézetben (Budapest Vili., Könyves Kálmán körút 48-52. Tel.: 344-500, vagy 327-587). A béke éra T udjuk-e, mennyibe került kétezer évvel ezelőtt Julius Caesarnak egy ellenséges katona halála? Kiszámították nemrég, hogy mai pénzben kifejezve mintegy 75 centbe. Teltek a századok, fejlődött az emberiség, s az első világháborúban már 21 ezer dollárra ugrott e költség, míg a másodikban ennek is tízszeresére. Folytassuk? Ne tegyük, de annyit még meg kell mondani, hogy 1945 óta mintegy százötven összecsapás zajlott le a világon, tízmillió halottal, s az államok kétszerannyit adtak ki a fegyverkezési verseny során, mint a második világháborúban összesen. A történelem megcáfolta Montecuccoli osztrák tábornok három évszázad előtti mondását, amely .szerint a háborúhoz hórom dolog kell: pénz, pénz és pénz. Részben persze igaz e bölcsesség, a három feltétel közül az egyik valóban financiális. De a többi? Ismerünk-e olyan kort, amikor a csaták nem követelték katonák vérét és életét? Megváltoztathatjuk tehát a mondást, már a múltra vonatkozóan is, a háborúhoz három dolog kell: pénz, vér és élet. Csakhogy a huszadik század második felében az emberiség teljesen új korszakba lépett. Az esetleges atomösszecsapás nemcsak pénzbe, s katonaéletbe kerülne, hanem maga a Föld is rámenne. Megváltozott a háború jellege, de más lett a békeállapoté is. A második világháború utáni évtizedekben voltaképpen állandó hadiállapotban élünk. Manapság szédítő összegek forognak, fegyverek jönnek, elavulnak, újak veszik át helyüket, hatalmas tempóban zajlik a verseny, egész hadseregek állnak harci készültségben. S erre mondjuk: békeállapot. Föltettük a kérdést, menynyibe kerül egy halott ellenség. Nem lenne okosabb más oldalról közelíteni: mennyibe kerül egy élő barát? Igaz, a barátságot nem szokás pénzzel mérni, de azért ne legyünk képmuta- tóak. A józan megfontolás azt sugallja, hogy ha anyagi eszközeinket a valódi békére fordítjuk, ha gépeket és fogyasztási cikkeket adunk- veszünk, kölcsönöket nyújtunk és kérünk, ha mások hóna alá nyúlunk és támogatás“ fogadunk el, akkor a kölcsönös haszonnak, a fellendülésnek olyan légkörét teremtjük meg, amely valódi békét hozhat a Földön. Kimondva, ki nem mondva meggyőződések, hiedelmek, babonák élnek a lelkekben a háborúról, annak hatásáról és hasznáról. Az egyik ilyen — voltaképpen a tehetetlenséget kifejező gondolat —, hogy háborúk mindig voltak, s lesznek, a történelem a hadiszekerek kerekein gördül előre. Mi volt, vagy mi nem volt a múltban, — most ne firtassuk, de ami a jövőt illeti, tudjuk, tudományos előrejelzések hitelesen kimutatják, hogy egy atomháború ma már nem a történelmet lendítené előre, hanem az ön- gyilkossággal lenne egyenlő. További mélyenható babona, hogy a háborúk viszik igazán előre a tudományt és a technikát. Igaz, a múltban volt ilyen szerepük. A második világháború idején viszonylag könnyen átállíthatták a futószalagot traktorokról harckocsigyártásra — ma már egyre inkább elválnak az utak. Annyira szakosodon a fegyverkészítés, annyira külön kell fejleszteni a békés és a katonai célú technológiát, hogy alig-alig csur- ran valami innen a békés termelés világába. Mondják — az közgazdasági hiedelem —, a hadianyaggyártás munkaalkalmat teremt. Mit mutatnak a tények? A tőkés világban a korszerű fegyver- rendszerek felhalmozása sem segít a munkanélküliségen, a szocialista gazdaságnak pedig soha nem is volt szüksége a fegyvergyártás válságlevezető szerepére. Közvetve, csendben, szirtié észrevétlenül, de a fegyver akkor is öl, ha a raktárakban pihen. Súlyos károkat okoz nemcsak az atomkísérletek okozta sugárzással, hanem azzal is, hogy az ide ömlesztett milliórdok nem szolgálhatják az éhség felszámolását, a gyermekhalál csökkentését, új gyógyszerek kutatását, az életkor meghosszabbítását, a földek termővé tételét, a műveltség növelését, természeti katasztrófák megelőzését. Ha Montecuccoli ma élne, valami ilyesmit mondhatna: a békéhez kell három dolog —1 pénz, vér. élet. A számok le- nyűgözőek. Egy korszerű vadászgép árából kilenc iskola építhető, egy repülőgép- anyahajóéból vízierőmű. Egy harckocsiéból harminchat háromszobás lakás, egy páncélos ezred hadgyakorlatának költségei huszonnyolc óvoda fenntartásához lennének elegendőek, egy atom- tengeralattjáró ára 16 millió gyerek oktatásának éves költségeit fedezné. A háborúk, a fegyverkezési hajsza ára tehát világos. De mi a béke ára? Mint látni, kétféle béke képzelhető el. Az egyik, amelynek Európában és a yilág több részén most vagyunk tanúi, amelyet jelenleg élünk. A másik az a — remélhetőleg jövendő — béke, amelyben az elfecsérelt összegek, a tudás, a nyersanyag, az alkotótermelő munka a fejlődés és az együttműködés céljait szolgálja. Miként azt a szocialista országok és a világ más haladó erőinek sok-sok javaslata, magában foglalja, ez emberiség elé rajzolja. Ez a másik béke sem lenne olcsó, de minden pénzt és fáradságot megérne. Tatár Imié A DÉDÁSZ VÁLLALAT PÉCSI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA feluételre , Ifjak, keres: u" + közgazdasági szakközépiskolát végzett dolgozókat ^ gyors- és gépírót + raktári anyagkiadókat + erősáramú technikust + erősáramú üzemmérnököt + villanyszerelőket hálózati és karbantartó munkára ♦ gyakorlattal rendelkező gépkocsiszerelőt + vízvezeték-szerelőt + lakatost + asztalost + gépkocsivezetőket „Tátra” és „Prága” típusú darusgépkocsira, valamint tehergépkocsira + hálózatépítési munkára betanított és segédmunkásokat + udvarost. JELENTKEZÉS 7—15 ÓRÁIG A LÉGSZESZGYÁR U. 13. ALATT, A MUNKAÜGYI CSOPORTNÁL.
