Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-29 / 299. szám
erdő gazdaja Talán a tajga fenyői. Észak. Kanada óriásai, Brazília matuzsálemei . . . Nálunk azonban már nem igaz, Hogy a fák állva halnak meg. Hiszen egy erdész, a korszerű erdőgazdálkodás letéteményese alapvető feladatai között — túl a védelmi szolgálaton —• ott vannak az erdő tisztítása, a felújító, a gyérítő, a véghasználatú vágások. Sivító fűrészek, dübörgő erőgépek, csikorogva forduló darus gépkocsik — nincsen idejük a fáknak kivárni természetes végüket. Hohmann Antal bólint. — Igen, ez így van. Mégis azt mondom: minthogy az erdőápolás az erdész' legfontosabb munkája — és ebben ben lévő papirköteget — nyilvántartások, számlák — megmegpörgeti a hideg reggeli szél. Kedd van: a rönkszállítás napja. • Fák között nőtt fel. Édesapja — az ő természetét örökölhette Hohmann Antal —egyet, len célja a negyvenes évek második felében az volt: megélni, megmaradni, újból gyökeret ereszteni, új helyen biztonságban tudni a családot. Novembertől márciusig fát vágott az erdőkben. S ment vele szép szál fia is, a majdanj erdész, aki akkor azonban még csak — ahogy ő mondja — a rangbenne van természetesen a fa- kitermelés is —, ezt csinálom a legszívesebben. Egy erdészt — így Hohmann Antalt, a Mecseki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság kerületvezetőjét is — roppant nehéz megtalálni. Életének csaknem a felét a fák között tölti, hol itt, hol ott bukkan fel, mikor hol van rá szükség. Precíz ember, aki szeret mindent a saját szemével látni. Végül is az árpádtetői erdészet vezetője, Zámbó János vitt el hozzá — természetesen kint találtuk, ahol az István-akna felé vezető kanyargós aszfaltcsík hirtelen egy irtás mellé fordul. — Hohmann Antal tipikus erdész — mondja Zámbó János. — Olyan, akiből egyre kevesebb van. Ö még szereti az erdőt. . . Tóm bácsi egyenruhában van: zöld, tölgyfalevelekkel díszített zsinóros kalap, zöld ing, zöld pulóver, zöld posztókabát és térdnadrág, zöld csizma, amelynek szárából ki-kibukkon a zöld térdzokni. Előírásszerűén jelenti Zómbónak: milyen munka folyik, hol tartanak, a kezélétra legalsó fokán volt. Megállni persze nem akart: édesapja nyomdokain, sok-sok évi munka eredményeként — mint a fák — gyökeret eresztett. Itt, Árpádtetön, 22 éves korában. Termete most is egyenes, a szeme élénkokosan érdeklődő. Haja hófehér. Józsefháza idelátszik. A dombtetőről —- amelyet korábban, mint szerte a környező vidéket, erdők borították — csak egy kopár völgy választ el bennünket. Ott lakik évtizedek óta Tóni bácsi. Régebben a szarvasok be-bejártak a kertjébe, de legalábbis a kerítésig, most a bánya új aknája épül, a gépek letaroltak már minden zöldet arról a területről. Ez is Tóni bácsi kerületének a része, meg balra is, jobbra is, előttünk és mögöttünk . . . — A határ '— mondja — a 600 hektáros terület körül: Hősök tere — Arpádtetö — Jó- zsefházai út — Sugár út — Rücker-akna István-akna. — Karjával széles mozdulattal öleli körbe a púpos dombokat, a zöldhasú völgyeket. Az a képzetem támad: akárhol is állva mutatná ,,birodalma" határait, mindenképpen a mértani közepén lenne. — Mint a tenyerét. . . — Hát úgy valahogy ... Jól megismertem ezt a részt. A legjobban ott szemben, az István-akna alatti darabot szeretem: vörösfenyőkkel vegyes tölgyes—bükkös van ott. Vörösfenyőkkel! Minden együtt, ami szép . .. Persze, hogy védi az erdőt, fáit, lakóit. Mert szereti, s mert a gazdájának érzi magát, Talán ez is — a szeretet — a „Zámbó-féle tipikussság" tartalmába tartozik. Tisztelem a munkám, a munkahelyem — valóban ritkuló felfogás. Védeni az erdőt? Igyekszik. — A nagyüzemek. Azután o tüzelőfát csencselők. Még többen a szemetelök. A természetet rombolók ... Az engedély nélkül tüzet rakok ... Ok a legnagyobb pusztítók. Sokan azt hiszik: még mi is. Pedig az erdészek „szülik", nevelik, ápolják, hasznosítják az erdőt. Ahol a fakitermelők fűrésze zúg, ott nem hal meg az erdő. Újra nő majd, újra neveljük és védjük fáit. Néha hiába minden erőfeszítés. Panaszolja, s közben csizmájával belerúg egy ki tudja, mikor volt mosógép darabjába. Mindenhova jut a hulladékból. Mindenhova eljutnak azok, akik kiszállnak a kocsiból, lopva körülnéznek és kiborítják a fák közé a zsáknyi hulladékot. Hohmann Antal nagyon haragszik az ilyenekre. Szót érteni a legritkább esetben tud velük. a munkaterület —, hangos szó nincsen, mindenki tudja a dolgát. Az akasztó, az LKT-s, a két döntő, a nyugdíjas kisegítő, a darusautó kezelője, aki úgy, olyan finom mozdulatokkal rakja arrébb a 3—4 méter hosszú, 30—40 centiméter átmérőjű rönköket markolójával. mint ahogy más késsel- villával eszj a kolbászt. — ügyes gyerek, nagyon ügyes ... — Tóni bácsi kicsit lejjebb tolja orrán a szemüvegét, fölötte pislant a darusra, aki vagány bársonysapkájával, bőrzakőjában, sportcipőjében akár a Széchenyi tér sarkán is álldogálhatna. — Kitanulta a szakmát! — Hohmann Antal a tanulás szót gyakorta használja, ötödik évtizedét kezdte, amikor elvégezte az általános iskola 7<—8. osztályát. Előbb nem futotta idejéből. Csak ezután következett az a szakiskola — munka mellett, levelezőn —, amelynek végeztével kerületvezető erdész lehetett belőle. Azt mondja: — Igen, itt éltünk a feleségemmel évtizedeken át az erdőben. Nekünk nem hiányzott a város, nem okozott gondot a bevásárlás. Mi, kérem, ezt szoktuk meg. S én igen elégedett vagyok, hogy ilyen sokra vittem. A rönkök közé megy, ballagok mögötte. Egy még felda- rabolatlan, sudárhosszú törzsön megmaradtak az apróbb galy- lyak. Hátraszól: — Lám, hogy sárgulnak a levelek .'. . Őszbe fordul már minden ... — Hangjában ott van a csöppnyi szomorúság: két év múlva nyugdíjba megy. Barátsággal búcsúzik. A kanyarból visszanézve éppen hogy látni: zöld egyenruhájában beleolvad az erdő fáradó színeibe. Kezében a lapokat most is pergeti a csendesülni nem akaró szél. Kép és szöveg: Mészáros Attila Ma, itt a Józsefháza mel lettí irtáson heten dolgoznak a keze alatt. Tóni bácsi ide megy, ott bukkan fel — nagy • • Ünnep előtt a Szovjetunióban A szovjet nép — a világ haladó emberiségével együtt — ünnepélyesen emlékezik meg kiemelkedő ünnepéről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulójáról. Hatvanhat éve, hogy az orosz munkásosztály, szövetségben a szegényparasztsággal, a kommunista párt vezetésével, Leninnel az élen végrehajtotta az emberiség történelmének első győzelmes szocialista forradalmát. A Szovjetunió fennállásának 66 éve alat dicső utat tett meg. Visszaverte az ellenséges támadásokat, majd mélységét és méreteit tekintve hatalmas szocialista építési programot hajtott végre. Elegendő megemlítenünk, hogy a tizedik ötéves tervben 1976—1980 között a nemzeti jövedelem a megelőző ötéves tervhez hasonlítva 400 milliárd rubellel nőtt. A nemzeti jövedelem egyötödét közvetlenül a lakossági fogyasztásra, a lakáshelyzet javítására, szociális és kulturális beruházásokra fordították. Jelenleg a szovjet emberek sikerrel valósítják meg az SZKP XXVI. kongresszusán a tizenegyedik ötéves tervre meghatározott feladatokat. Az ötéves terv fő feladata a népjólét további növelése. Ezekben a napokban a Szovjetunió városai és falvai ünnepi díszbe öltöznek. Sokan keresik fel azokat a múzeumokat és emlékhelyeket, amelyek a forradalmi eseményekkel és Lenin tevékenységével kapcsolatosak. Moszkva az ünnep előestéjén. A Razliv tó partján, nem messzire Leningrádtól 1917 nyarán itt élt egy kunyhóban Lenin az ellenforradalmi ideiglenes kormány elöl elrejtőzve. Számos cikket irt és itt kezdte el írni az Állam es forradalom című munkáját. Ma sokak által látogatott emlékhely 7-én 2 óra 10 perckor a felfegyverzett munkások, katonák es matrózok rohammal elfoglalták a Téli Palotát, ahol az ellenforradalmi ideiglenes kormány működött. Ez részlet J. Oesalit szovjet művész alkotásából, amely a Téli palota ostromának egyes mozzanatairól készült. -------- . -. _
