Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-29 / 299. szám
Vathy Zsuzsa: W Úgy hívtak, hogy Nyulpatikus Ahogy az ókori építőmesterek számítottak a faragott kövek súlyának összetartó erejére, úgy forrasztja egybe kötőanyag nélkül a valóság látszólag egymástól távoleső elemeit az „Úgy hívtak, hogy Nyulpatikus" című riportgyűjteményében Vathy Zsuzsa. Legújabb, a sorban ötödik könyve témaválasztásban, írói eszközök gJkalmazásában egyaránt fordulópontot jelez a szerző korábbi köteteihez viszonyítva. Az Erőterek című könyvének bonyolult lélekbon- colása, homályos miértjei után az Adjál nekem vaslogat letisztultabb írásai a látható, megfogható világot is feltérképezik. Emberi magatartások rugóit, kapcsolatok szövevényeit elemzik a Lúdtalpbetét Adonisznak és Az ősi háztető elbeszélései, kisregényei. Helytálló megfigyelések, képzelet- gazdag játékosság, pontos kifejezések, árnyalj leírások jellemzik az első négy könyv stílusát, a nézőpont pedig minden esetben az értelmiségi rétegé. A Kozmosz sorozatban nemrég megjelent riportkönyve nem lelki nyüglődések, hanem az alapvető szükségletek oldaláról közelíti meg az ipari tanulók életkörülményeit. Szépítgetés, mellébeszélés, belemagyarázás, irodalmiaskodó fordulatok nélkül, csupaszon vetíti elénk a szakmatanulás buktatóit, o pedagógiai munka sikeres, vagy sikertelen erőfeszítéseit, a családok szempontjait, a tizenéves munkásjelöltek testi-szellemi fejlődésének irányát. A szociográfia módszereit alkalmazva, lelkiismeretes újságírói oknyomozással és az írószem lényeglátó képességével csoportosított adatok mutatják ki, hol sántít az iparitanulókról kialakult közkeletű ítélet vagy előítélet. ötletes a formás kis könyv borítója is. Egy nemzetiszínű szalaggal átkötött, a Magyar Népköztársaság címerével éke. sített bizonyítvány lapjai közül félig kicsúszott ötszázas bankjegyről Ady Endre fél szeme néz ránk. Veres Jenő tervező olyan tárgyakat válogatott ösz- sze, amelyeknek látványa egész sor goíidolnivalót sugall, akárcsak Vathy Zsuzsa írásainak ellenőrizhető adatai, tiszta egyszerűsége. Valóban életreszóló belépőjegy-e a bizonyítvány, vagy csupán egy időszak lezárulása? Mire fordítható a pénz, és mennyi jut belőle a dolgozó fiataloknak — kérdezi a könyv. És ahogy a bankjegyet meg a bizonyítványt összeöleli a pi- ros-fehér-zöld szalag, úgy foglalja magába, határozza meg a szülőhely a fiatal munkások sorsát, válaszol rá. Megnyugtató-e az, ami van, vagy lehetne másként is? Ennek eldöntését az olvasóra bízza Vathy Zsuzsa. Állásfoglalásra, véleményalkotásra késztet, és ez a legnagyobb érdeme a riport-gyűjteménynek. Rezes Zsuzsa 8. HÉTVÉGE A dramaturg csak tanácsot ad Hétfőn délután a színész- gyűlés a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjává választotta Czimer lózselet, a színház fő- dramaturgját. A társulat ajándéka volt ez — a hetvenedik születésnapra. Régi kedves kollégát köszöntöttek színészek, rendezők, műszakiak, az igazgatóság tagjai — mindenki, akinek a pécsi színháznál segítőtársa volt Czimer József. Köztiszteletben álló színházi szakember: nagy része volt abban, hogy az elmúlt két évtizedben többször irányult a szakma és a közvélemény figyelme a pécsi színházra. — A közhiedelem szerint a dramaturg alléle drámatechnikus, aki az Írott darabot meg a színpadot próbálja összeilleszteni, hogy jól működjenek együtt. Változott a dramaturg leiadata a mai színházi világban? — Harkányi pihenését megszakítva jött Czimer József Pécsre: az igazgatói irodában, ahol beszélgettünk, a számos köszöntő egyikének nyomai: pezsgős poharak. — A rossz lexikonok is azt írják: a dramaturg az elméleti dramaturgiát a gyakorlathoz alkalmazza. Holott éppen a fordítottja igaz: dramaturgiai gyakorlat után megy az elmélet. Arisztoteles nem kitalálta a dramaturgiát, hanem kodifikálta Aiszkülosz. Szofoklész, Arisrtofanész gyakorlatát. Lessing szintúgy: tételesen megfogalmazta az angol reneszánsz Színház általánosítható vonásait, Alfréd Kerr Csehov, Gorkij, Ibsen színházának -törvényszerűségeit fogalmazta meg. Az esztéták saját koruk drámáját értik legkevésbé — elég Boileaura és Lukács Györgyre hivatkozni —, mert még nem ismerik fel a tendenciákat. Minden drámának saját dramaturgiája van, azt kell megvalósítani a színpadon. — Könyvei — például a Dramaturgia regénye, a Színház és irodalom — nemcsak szakemberek számára érdekesek, hanem a színház iránt érdeklődő laikus olvasónak is. Mikor olvashatunk újabb Czi- mer-könyvet? — Két könyvem kézirata van készen. A Függöny után, függöny e/őtf-ben mindazokat az elvi és gyakorlati tapasztalatokat leírtam, amiket hosszú pályámon szereztem. Ez nem memoár, nem személyes visszaemlékezés: a rendszert szeretném átadni, és oszlatni a színház körüli félreértéseket.. A Többes szám első személy cr- mű könyvem kézirata is kész már: a cím arra utal, hogy a dramaturg sohasem beszélhet egyes szám első személyben, mert egyedül nem létezik: mindig valakinek a segítőtársa. Könyvem összeállítás a legkülönfélébb írásokból: tanulmányaim, megjelent és meg nem jelent cikkeim, levelek, stb. Ebben szerepel például egy levél, amit Nógrádi Róbertnek, a pécsi színház igazgatójának írtam, és a Bizánc kapcsán kifejtettem véleményemet Her- czegh Ferencről. Vagy Az utolsó dráma címen a Kiegyezés című lllyés-drámáról írok: ez meg fog jelenni az Illyés Gyula-emlékkötetben is. — Mit adott önnek Pécs? — Egy dramaturg munkájához nem elég a tehetség: megfelelő közeg és feladat is kell. Ezt adta nekem Pécs. Nem volt paradicsomi állapot: megértem én itt kemény összecsapásokat, sőt, legfelső helyekig elmenő vitákat. De mindig nyílt sisakkal küzdöttünk és az ügy érdekében. — Min dolgozik most? — Az Illyés Gyulával végzett közös munka történetét készülök megírni. Ezt régebben is kérték, de most már valóban irodalomtörténeti kötelességgé vált. — Hogy érzi magát hetven évesen? —• Ezt jobban meg tudnák mondani azok, akikkel együtt dolgozom. A dramaturg számára a színházi rendtartás nem ír elő semmiféle jogot. A dramaturg tanácsadó: az igazgatónak a műsor választásában, az írónak a színpadi törvényekben, a rendezőnek a darabelemzésben, a tervezőnek a stílusban, a színésznek a szerepértelmezésben. Nem kötelező, amit mond, és ez nagy szerencse, mert így a dramaturg értéke színtisztán azon mérhető, tud-e jó tanácsot adni. Ha nem tud, ha csak a régi énjét ismétli, ha kimerültek az ötletei: akkor kezdődik az öregség. Én dolgoztam a 83, éves Heltaival és a 80 éves Illyéssel: semmi sem látszott rajtuk a korukból. Én sem érzem még, hogy kifogytam volna a gondolatból: remélem, sokáig segítségére lehetek még a Pécsi Nemzeti Színháznak. Mi is reméljük és kívánjuk. Gárdonyi Tamás Zenéről zenére Brahms és a magyar táncok Brahms ősei észak-német parasztok voltak. Születésekor (1833.) nagybőgős apja Hamburgban élt, aki zenére tanitatta fiát. Kezdetben hegedűn, gordonkán és kürtön tanult az ifjú Brahms, aztán a zongora lett a legkedvesebb hangszere. Az utóbbi hangszeren olyan tudásra tett szert, hogy egész fiatalon éjszakai lokálok zongoristája és házi zongoratanár lett. Huszonegy éves, amikor a neves magyar hegedűművész, Reményi Ede zongora-partnerének l^éri fel. A turizmust, az utazást kedvelő Brahms 1862-ben „a zenészek szent városában", Bécs- ben telepedett le. Megélhetésének egyik forrása volt, hogy énekkarokat vezetett. 'Negyven éves korától csak zeneszerzésből tartotta el magát. Szerényen élt, a hivatalos meghívásokat nem kedvelte. Érdeklődése sokrétű volt: lázasan gyűjtötte a zenei ritkaságokat. A nagy elődök és az elismerésre méltó kortársak őszinte tisztelőjeként példaképének Beethovent tekintette. Dvora- kot leleményességéért becsülte, és lelkesedéséből jutott a „keringő-király" ifjú Johann Straussnak is. Töretlenül ragaszkodott a hagyományokhoz A romantika elmélyítésére és felmutatására törekedett. Az ihlet csapongá- saínak gátat emelt és o kitűzött célok tudatos megvalósításának útját járta. A népdalt tartotta a legértékesebb zenei alapanyagnak. Műveiből a sze. retet-éhség csendül ki legerőteljesebben. Legnagyobb elismerést szimfóniáival és versenyműveivel aratta 1867 decemberében nagy sikerű hangversenyt adott Pesten a világhírű magyar származású Joachim József hegedűművésszel. Ettől kezdve szívesen utazott fővárosunkba. 1881-ben Budapesten kerül bemutatásra B-dúr zongoraversenye.A zongoraszólamot ö maga játszotta, a Filharmónia Zenekarát Erkel Sándor vezényelte. A magyarok iránti szeretete nyilvánul meg a huszonegy magyar táncban. A táncok „nyersanyagát" a Rózsavölgyicég küldte meg részére. A felhasznált dallamok eredeti szerzői között találjuk Egressy Bénit, Szentirmay Elemért, Si- monffy Kálmánt, Kéler Bélát és a „kávés" Frank Ignácot. A 10. számú népi eredetű, a 11., 14., 16. és a 18. részben az, a 15. Brahms fantáziájának terméke. Magyar kapcsolata van o Cigánydalok sorozatának is: Szövegük németre fordított magyarnóta versezetek. A verbunkos zene nyomai találhatók meg a B-dúr és G-dúr sextett- jeiben. A Klarinét-ötös lassújában a pusztai pásztortűz ru- bátós hangja érződik ki. Brahms 1890-ben ismét pódiumra lépett Budapesten: Hy- bay Jenővel és Popper Dáviddal H-dúr trióját adta elő. Ekkortájt hazánkban is némiképpen csökkent az idős Liszt Ferencnek és , Wagnernek a hatása. Brahms szellemében tanitott a Budapesti Zeneakadémián Bartók és Kodály mestere, Koessler János, s így némi érdeme van Brahmsnak a magyar zene 20. századi felvirágzásában is. Várnai Ferenc A fiatal Brahms és Reményi Ede. Bortnyik Sándor; Vörös május Magyar mű vészek a Szovjetunióról Kiállítás o Szovjet Tudomány és Kultúra Házában Az az épület, ahová egy kiállítás ünnepélyes megnyitójára tértünk be, egyszerre bensőséges és reprezentatív. A burkolatok, a bútorok, a berendezés, a helyiségek harmóniája, szépsége a magyar belsőépítészek alkotó fantáziáját dicséri. Az épület: a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza, amelyet száz- és százezrek ismernek országszerte. A kiállítás: Magyar művészek a Szovjetunióról. A megnyitón Ivan Ivanovics Ba- gyul, a szovjet nagykövetség tanácsosa mondta el, hogy a ház belső terének kialakítása magyar alkotók munkája, vagyis a ház kezdettől fogva közös tevékenységet folytat velünk, magyarokkal. A kiállítás o Szovjet Tudomány és Kultúra Házának tízéves évfordulója alkalmából nyílt meg a két ország képzőművészeti szövetségének és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság közös rendezésében. Ez a kiállítás, amelyen ötven magyar képzőművész kétszáz alkotása szerepel, sorban a százhetvenhetedik. Kiss István, a Magyar Képzőművészek Szövetségé nek főtitkára a kiállítás lényegét úgy fogalmazta meg nyitó szavaiban, hogy az a Szovjetunió iránti tisztelgés, vallomás a két nép emberi, érzelmi kapcsolatairól. Nem hivalkodó, óm reprezentatív, intim és bensőséges. Az alkotások műfaja a legkülönbözőbb: festmények, szobrok, grafikák, érmék, plakátok láthatók a ház ki állitótermében, s az előterek falain. A művészek több nemzedéke van jelen Uitz Bélától, Mészáros Lászlótól. Bortnyik Sándortól a legfia- talabbakig: Pusztai Ágostonig, Szemethy Imréig. A kiállítás nem deklarál, nem tematikus: magyor tájakat, parasztházakat is láthatunk vologdai, moszkvai városképek mellett. A kiállítás rendezője, Sós László, a nehe zebb utat választotta: olyan alkotásokat gyűjtött össze, amelyek rejtetten sugallják a két nép barátságát, sőt azon túl azt a hitet is, hogy oz emberiség legnagyobb értéke a humánum; az ember képes a létét megvédeni, ha barátságban, egyetértésben él társaival. Gy. L. Pusztai Ágoston és Kelemen Kristóf plasztikái (Fotók: Hauer Lajos felvételei)
