Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-28 / 268. szám
Dunántúlt napló 1983. szeptember 28., szerda ##...!•a kell, kerlngőt táncolok velük" Mészáros Sándor zászlós Mint parancsnok köztiszteletnek örvend beosztottjai előtt A laktanya telephelyén sétálunk Mészáros Sándor zászlóssal, lépteink komótosak a ragyogó őszi napsütésben, de ahogy közeledünk a ponyvákkal letakart harckocsikhoz, úgy gyorsul a tempónk. Mészáros Sándor már néhány méterrel halad előttem, győzöm utolérni, s mikor sikerül, büszkén fordul felém karjával a kerítés mögé mutatva. — Látja, ez az én birodalmam ... Tekintetéből és mozdulatából kisejlik, hogy ami nekem acélmonstrum, az neki munka, feladat, gondolkodás, életének egy része, méghozzá nem is csekély része. Az irodában egyik cigarettáról a másikra gyújt; nyugodtan, megfontoltan beszél. — Hogyan lettem hivatásos katona? Tudja, mikor sorállományú voltam, már akkor tetszett ez a pálya, de akkoriban valahogy nem jöttek össze a dolgok. Aztán 1962-ben döntő elhatározásra jutottam, s jelentkeztem, majd rá egy évre elkezdtem a tiszthelyettesi iskolát Kalocsán, páncélos technikusi szakon. — Ez érdekes, mert mint említette, az alapszakmája épület- és bútorasztalos, majd később az építőipari technikumot is elvégezte ... Ez elég távol áll a páncélosoktól. — Igaz, de engem már gyerekkorom óta nagyon érdekelt o technika, a műszaki újdonságok, s mikor lehetőséget kaptam, hogy válthossak, természetesen örömmel megtettem. Az iskolán jól ment a tanulás, a testnevelés kivételével mindenből ötösöm volt, így benttartottak oktatónak, majd később Szabadszálláson szintén tanítottam. Ez nagyon szép időszaka volt az életemnek, mert tanulva tanítottam. Alaposan fel kellett készülnöm az előadásokra, mert ha észrevették rajtam, hogy bizonytalankodom, akkor az egyetemi előfelvett gyerekek bizony belekérdeztek . . . S tudni kellett válaszolni. — Annak ellenére, hogy jól érezte magát, mint oktató, csapathoz kérte magát. Miért? —• Feleségemmel együtt, akivel 1959-ben házasodtunk öszsze, régi vágyunk volt, hogy Pécsett éljünk. Mikor 1972-ben lehetőséget kaptam, hogy idekerülhessek a Petőfi laktanyába, örömmel jöttünk, hisz mondom, nagy álmunk volt, hogy ebben a gyönyörű szép városban telepedjünk le. Ezért még a katedrát is otthagytam. — Nem bánta meg? — Áh — mondja mosolyogva, miközben mélyet szív a Sympho- niából. — Persze, nem tudhatja, hogy milyen jót startoltam. Nézze, ahogy idekerültünk, választhattam a lakások közül, olyan feladattal bíztak meg, amit előttem nem tudtdk megoldani, s nekem sikerült, a második hónapban jutalmat kaptam. Kell ennél jobb indulás? Mészáros Sándor zászlós, harckocsi-alegyséq karbantartó- javító rajparancsnok elégedett embernek vallja magát, hisz mint mondja, azt csinálja, amit szeret, s munkáját is megbecsülik: többször kapott kitüntetést, közöttük a Szolaálati Érdemérem aranv fokozatát, számtalanszor részesült jutalomban, erkölcsi elismerésben, s nem utolsósorban az idén a háromszoros kiváló címet szerezték meg a rajjal. Úqy tűnik, a jó starttal elkapott lendület nem csökken . . . — Milyen ma a hivatásos tiszthelyettes élete? — Ámítás lenne, ho azt mondanám, hogy ez egy könnyű és romantikus pálya. Nehéz, éppen ezért csak úgy lehet csinálni, ha valaki szívből teszi, kényszerből nehéz. Egy pillanatra megáll a beszédben, elgondolkodik, talán az elmúlt több mint két évtized jut az eszébe. — Az anyagi megbecsüléssel nincs baj, az megfelelő. Bizony, mikor elkezdtem, ezzel is gondok voltak ... A tempó viszont túlfeszített, s az is kétségtelen, hogy naavon sokat vagyunk távol a családtól. De ez együtt jár a munkánkkal, ezt vállaltuk. — Nem akart tiszt lenni soha? — kérdem Mészáros Sándortól, s azonnal ingatni kezdi a fejét. — Most így utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy tiszthelyettes maradtam, de ha még egyszer kezdeném, tovább tanulnék. Jó érzés, hogy meg-' határozó vagyok az egységnél, mint harckocsi technikus, kikérik a véleményemet, elismerik bennem a szakembert. S így a „kocsihoz" is közelebb lehetek. — Ennyire szereti a harckocsikat? — Nem akarok nagy szavakat mondani, de annyira ismerem és szeretem, hogy ha kell, keringőt táncolok velük — válaszolja, s közben beletúr hátrafésült barna hajába. — Mint parancsnok milyen helyzetben van? — A katonákkal munkatársi viszonyt alakítottam ki, ez szabálytalan, de úgy érzem, hogy így őszinték hozzám, s kimondják problémáikat. Persze köny- nyebb a helyzetem, mert a beosztottaim kvalifikált szakemberek, akik között jól érzem magom. A háromszobás kertvárosi lakásban ketten élnek: Mészáros Sándor és felesége. Két gyermekük már felnőtt, fiuk családot alapított, lányuk férjhez ment, három unokájuk van. Mé- szórosné a Kaposvári Ruhagyár pécsi gyáregységében dolgozik, mint varrónő. Érkezésemkor fáradtan foqad. Nem is csoda, hisz két műszakot dolgozott le egyhuzamban. — Hogy milyen katonalele- ségnek lenni? — kérdez vissza. — Sokat voltam egyedül, ezt nem lehet megszokni, de vállaltam . . . — Már házasok voltak, mikor a férje ezt a pályát választotta. Befolyásolta ön a döntését? — Nem, mert nem is tudtam, hogy hivatásosnak készül, illetve hogy az lesz. De végül is nem bántam meg. — Mit csinálnak szívesen, amikor nem dolgoznak? — Hétvégeken, s szinte minden szabad időnkben kimegyünk kocsinkkal a homoktetőn levő kis kertünkbe. Van ott munkánk bőven: a 230 négyszögölön mindent megtermelünk, ami a konyhába kell, zöldségféle, építkezünk is, úgy hogy ott sem pihenünk. De hát falun nőttünk föl mindketten, Tengelicen, így el sem tudjuk képzelni az életünket kert nélkül — mondja Mészárosné. — A szőlőből idén lesz az első termés; reméljük, jó bor lesz belőle. Most már nincs sok vissza a szüretiq — mondja búcsúzóul Mészáros Sándor zászlós. Roszprim Nándor Katonáknak is hegedült a fronton Emlékezés David Ojsztrahra Nem sokkal a felszabadulás után Magyarországra is eljött hangversenyezni David Fjodorovics Ojsztrah, a XX. század zseniális hegedűművésze, akit közönségünk addig csak a világ minden tájáról sűrűn érkező magasztaló bíró. latok révén ismerhetett, A vonó mestere 1908. szeptember 30-án született Ogyesszában. Többször járt hazánkban, s egyes koncertjei Ojsztrah-fesz- tiválnak számítottak. Szülővárosában Pjotr Stoli- arskij volt a mestere, ötéves korától tanította hegedülni és brácsózni. Utóbb Ojsztrah elvégezte a moszkvai konzervatóriumot. Együtt tanult barátjával, Nathaniel Milsteinnel. Még növendék korában szólistája lett egy szimfonikus zenekarnak, 1927-ben már ünnepelték, sőt Glazunov, a zeneszerző is felajánlotta neki néhány kompozíc'óiát bemutatásra. Leningrádban 1928-ban, Moszkvában egy évvel később volt az első szólóestje. Sorra nyerte a zenei versenyeket. 1950-ben az ukrajnait, 1935- ben az Adam Wieniawskiról elnevezett nemzetközi verseny II. díját (az elsőt Ginette Ne- veux kapta), s 1937-ben a brüsszeli Ysaye versenyben övé lett a pálma. Az utóbbi díj átvételétől indult e| nemzetközi pályafutása, s az impresszáriók vetélkedtek szerződtetésért. A brüsszeli versenyről annak ideién a magyar la_ pok is megemlékeztek. Amikor kitört a II. világháború, David Ojsztrah is jelentkezett szolgálatra. Igénybe is vették — mint előadóművészt. Erről Budapesten így nyilatkozott : — A fronton hegedültem a katonáknak, akik szívesen hallgatták játékomat és lelkesen fogadtak. De játszottam sebesülteknek kötözőhelyeken és hadikórházakban. Megrázó emlékeim vannak minderről. Koncerteztem Leningrádban is ... az ostrom idején. Virtuóz volt, aki lágy tónusával vagy férfias vonóvezetésével egyaránt gyönyörködtette a hallgatóságát. Külön stílust képviselt a hegedülésben. Barokk, romantikus és modern zenét egyaránt egyéni színezésben tudott megszólaltatni. Karmesteri tevékenysége is mindig sikerrel járt. Vezényelte a Szovjetunió nagy zenekarait éppen úgy, mint a berlini, bécsi filmharmonikusokat, vagy a London - Symphony Orchestrát. Zenetörténeti érdekességnek számított az a hangverseny, amelyen 1945- ben Moszkvában az első külföldi vendégművésszel, Yehudi Menuhinnal együtt, eljátszotta Bach kettős hegedűversenyét. Sok honfitárs-zeneszerző ajánlotta nek; néhány szerzeményét. Dimitrij Sosztakovics, Mjasz- kovszkij, Aram Hacsaturján . . David Ojsztrah sok kitüntetésben részesült. 1934-ben népművész lett, 1960-ban Le- nin-díjas. A római Accademia Nazionale di Santa Cecilia tiszteletbeli tagjává váalsztotta, ahogy az angol Royal Aca- demi of Music is. Budapesten díszdoktorrá avatták, ugyanígy a cambridge-i egyetemen. Mint tanár is kiváló volt. Ő oktatta a moszkvai konzervatóriumban hozzá méltó te- hetséaű fiát, Iqor Davidovics Oisztrahot, Magánemberként főleg a sakkozás és az írás érdekelte. Számos tanulmánya jelent meg és kiadta önéletrajzi jegyzeteit, valamint ,,Be- szélaetések Igor Ojsztrahhal” című kötetét. Stradivari hegedűn iótszott. Péterfi István, a zenekritikus úqy jellemezte: ..David Oisztrah heaedűiátéká_ ban benne van a szovjet embernek, a szovjet művésznek az a jellemzően nemes tulajdon- sáaa, hoay nem törekszik hiú önfitogtatásra külsőséqes hatásvadászatra, hanem sallangoktól mentesen, természetes közvetlenséggel muzsikál, s így érvényesíti saját egyéniségét, felfogását is." 1974. október 24-én hunytéi Amsterdamban. Most lenne 75 esztendős. Kristóf Károly Képernyős produkciók és társaik Amatőr művészeti mozgalom a katonaságnál A Ki mit tud idei döntőjének hosszú, forró, nyári éjszakáján a zsűri külön megdicsért többek között egy katonákból álló fúvószenekart. Játékuk tisztaságának szóltak az elismerő szavak, hiszen — mondták — ilyen rekkenő hőségben még a hangszerek is megváltoznak. A vetélkedősorozaton egyébként 5s, immár hagyományosan, jól szerepeltek a honvédségi produkciók. A megyei döntőkről hetvenhét szám került az úgynevezett adás előtti utolsó válogatóra, s ezen a szigorú rostán is túljutott közülük 21 műsorszám. A középdöntőbe öten kerültek, s ketten jutottak a döntőbe. A népszerű Ki mit tudban elért sikerek csupán egy jéghegy csúcsát jelzik. Rávilágítanak arra, hogy a néphadseregben igen sok a tehetséges fiatal. De vajon készen kap- ja-e, vagy felfedezi ezeket a tehetségeket a honvédség? A válasz: is-is. Vannak például, akik komoly zenei előképzettséggel kerülnek a katonasághoz, vannak, akik valamilyen véletlen folytán éppen ott fedezik fel képességüket. A dolog tulajdonképpen egy szempontból mindegy; a tehetséget gondozni kell. A képességek felszínre kerülésének és továbbfejlesztésének jól megszervezett rendszere működik a laktanyákon belüli világban. Ehhez az alapot az amatőr művészeti mozgalom szolgáltatja. A legkisebb helyőrségekben is működnek különböző művészeti csoportok, igaz, nem rendelkeznek olyan előnnyel, mint azok, amelyeknek az élén szakképzett vezetők állnak. Az alakulatok többségénél azonban jól felkészült, hivatásukat magas szinten értő és gyakorló személyek irányítják a munkát, látják el a fiatalokat szakmai tanácsokkal. Három esetben szerveztek a hadsereg állománya számára színjátszó rendezői tanfolyamot a Népművelési Intézettel karöltve. Nagy sikere volt a néptáncoktatói kurzusnak, és szintén eredményesen zárult az amatőr filmklub vezetők részére meghirdetett képzés. Minderre azért volt szükség, hogy lehetőleg egyetlen csoport sem maradjon szakmai irányítás, felügyelet nélkül. Mert az igény nem csekély, hiszen a sorkatonai állomány mintegy tíz százaléka aktívan tevékenykedik valamilyen művészeti csoportban. Számukra rendszeres szereplési lehetőséget biztosít a hadsereg keretén belül kialakult bemutató rendszer, amelyben az alapegységektől jutnak el a résztvevők a néphadsereg-szintű döntőkig. Minden esztendőben más és más művészeti ág kerül az érdeklődés középpontjába. Vannak évek, amikor a színjátszásé a főszerep, van, amikor a folklórmozgalom kerül reflektorfénybe,, van úgy, hogy az amatőrfilmesek felé fordul a közfigyelem. Évente szerveznek alkotótábort a legjobb kézműveseknek. Ez a vetélkedőrendszer azonban csak egyik része a szereplési lehetőségeknek. Ide tartoznak a különböző alakulatok közti és a civil társintézményekkel folytatott csereszereplések, valamint az országos akciókhoz kapcsolódó programok. A Kilián főiskola tisztjelöltjeinek madrigálkórusa például minden évben elismerést vív ki az országos szemlén. A népszerűségi listán a honvédségnél egyébként a néptáncosok, népdalénekesek, citerazenekarok, tehát egyértelműen a folkloristák vezetnek. Megjegyzendő, hogy ők dolgoznak a legnagyobb költséggel is. A kosztümök, népi hímzésű ruhák nem tartoznak az olcsó „mulatságok" közé. Második helyen állnak a köny- nyűzenei együttesek, őket követik a színjátszók. A kívülállók talán úgy gondolják, hogy a katonaság keretein belül működő művészeti csoportok témaválasztási köre meglehetősen szűkre szabott. Nos, a műsorpolitikában egyetlen komoly megkötöttség van. Az, hogy a műsorok rossz közérzetet nem sugallhatnak, nem irányulhatnak az emberi értékek lerombolására. Ahogy a honvédség egyik kultúrpoliti- kusa megfogalmazta: egyetlen kívánságuk van, mégpedig az, hogy a műsorok erősítsék a szocialista hazánkba vetett hitet, azt hirdessék -, persze nem propagandisztikusan -, hogy érdemes védeni értékeinket. Természetes, direkt módon nehéz lenne ezt elvárni minden területen, hiszen fotószakkörtől népi díszítőkig sokféle tevékenységet űznek a katonák. A vezérelv azonban mindenhol ugyanaz. A tehetséget minél jobban kibontakoztatni, mind a személyiség, mind a közösség gazdagítása érdekében. S hogy e cél nem rossz irányba fordítja a tehetségeket, annak illusztrálására talán néhány név megemlitése nem rossz példa. A katonaságnál kezdte művészi pályáját többek között llosvalvv Róbert, Ágay Karola, Kibédy Ervin és Kovács Dénes is. Sz. A.
