Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-03 / 243. szám
Újkéry Csaba Szigeth pajzsai Zrínyi szobájába kérette hadnagyait. A palota másik szárnya már ropogva égett. A kapitány végigpillgntott kormos, átvérzett kötésű, lehajtott fejű bajtársain. — Ne szomorkodjatok — mondta. — Immár elérkezett megpróbáltatásunk vége. Kiálltuk a próbát. Készüljetek! Fertályára . múlva a téren legyetek, hogy úgy haljunk, ahogy éltünk... Itt bent a lángok miatt sem maradhatunk .. . Kirohanunk, és nem adjuk olcsón az életünket... Hatalmas zuhogással omlott be a palota bal szárnya, egy pillanat szünet után folytatta a kapitány. — Szerecsen Márk, töltsd meg a legnagyobb torkú mozsarat, és állítsátok a kapu mögé! Kartáccsal töltsd, hogy utat csináljon nekünk a hídon ... Te meg édes fiam, Juranics Lőrinc, hozd a .főkapitányi zászlót. Mintha parádéra mennénk . .. Minden arany, ezüst marhámat hányjátok a tűzbe, ne gazdagítsa a po- gányt! — mondta, és a kamarásához fordult. — Hozz nékem tiszta ruhát, és mindent, ami illik egy Vitéznek az utolsó útra! — Melyik páncélját parancsolja nagyságod? — kérdezte Cserenkó. — Nekem most nincsen szükségem nehéz ruhákra, hanem könnyűekre, amelyekben könnyen tudok forgolódni. Hozzál atlaszt, szideriai alsóöltönyt és mentét! Aranyos szegélyű, bársony-kálpagomat, amilyet az esküvőmön hordtam, amelyben násfa van gyémánt drágakőből, felette fekete kó- csagtoll... Hozz még száz arany magyar dukátot, egy se legyen közte török. És a vár kulcsait is ... Zrínyi széthúzta a zsebét; — Csurgasd csak ide az atlasz és a bagazia közé — mondta. — Tudjátok meg, ezt azért tettem: amelyik hitetlen lehúzza rólam a ruhát, ne mondhassa, hogy semmit sem hordtam magammal ... Hozd kardomat is! Zrínyi egy vasból készített kerek kis pajzsot vett föl az asztalról. Kihúzta a szablyát és körbepillantott. , — Uram — szólalt meg halkan Cserenkó —, nem volna mégis jobb, ha sisakot ölténél? — Minek? Nem azért rohanok ki Szigetből, mert el akarok menekülni. Zrínyi Miklós gróf nagy léptekkel megindult, ki a füstsza- gú folyosóra. Behallatszott a szobába a lángok ropogása. Utána ment Juranics, s követték a többiek. Le, a vár terére. Ott szorongott már mindenki. Asszonyok, férjük kezét fogva. Térdüket gyermekeik ölelték. Sírás hallatszott és a lángok lobog ása. A falon túl zúgott a török tábor, és szünet nélkül peregtek a dobok, rivalltak a kürtök. Zrínyi megállt a maroknyi várbeliek, a megmaradtak előtt. Mellette Juranics kibontott zászlóval. A kapitány felemelte kezét és fennhangon kiáltotta: — Tudiátok jól, mint esküdtem először én, utánam pedig ti, mindannyian hűséget. Együtt akarunk élni és meghalni... Hála legyen az Úristennek, hogy eddig semmiféle hűtlenség nem volt közöttünk. Most se legyen!... íme, mindannyian látjulc, hogy itt már nincs tovább maradásunk. Akkor sem, ha mindnyájan azt akarnák. Mert nem tudunk megmaradni, az' ellenség ereje és a tűz miatt... Induljunk, vitézek, kifelé ebből a várból! Verekedjünk meg, szemtől szembe, ellenségeinkkel. Hogy halálunk után jó hírünk legyen . . . Aki meghal, Istennel lesz; aki túléli, megmarad becsülete. Volt, aki eldobta pajzsát, sisakját, és csak a mezítelen kardot markolta keze. — Járj előttem Juranics Lőrinc — mondta Zrínyi. — Vidd ezt a zászlót! A katonák kiszakították magukat az utolsó ölelésből és elszántan követték. A törökök a hídon toporogva, mint a prédára leső hiúz, várták a kapu kinyitását. Vagy a parancsot, hogy megrohanják és betörjék. Tudták, hogy a védőknek ki kell jönniük — hacsak nem akarnak a tűzben meghalni. A kapuban Zrínyi megállt Szerecsen Márk mögött. Hátranézett. Ott látta maga mögött, kivont fegyverrel a megmaradt őrséget. Intett Horváth Györgynek: — Tárd ki a kaput, fiam! Horváth a keresztrúdhoz lépett, s a földre taszította. A nagy, nehéz tölgyajtók, súlyuknál fogva, föltárultak. Egy pillanatra csend lett. Szerecsen Márk megemelte a fáklyát. Lövés csattant. Szerecsen Márk melléhez kapott, feljajdult és előrebukott. — Allahu ekberl! — üvöltöt- ték a törökök, és az első sorban állók a hídon, a kapu felé lendültek. Horváth György az összegörnyedt pattantyús mellé ugrott. Felkapta a földről az égő fáklyát, s az ágyú gyújtó Ilkához érintette. Villámot vetve dörrent a mozsár. A vasdarabok széles utat vágva letisztították a hidat a kapu előtt. Kardját magasra emelve kiáltotta Zrínyi: — Jézus nevében, utánam! Ő rohant ki elsőnek. Majd Juranics, kezében a dunántúli főkapitányság zászlajával. Mellette pedig Istvánffy Pál, s utánuk a többiek. A kartácstól leterített, hem- pergő-jajgató testeken átrohanva Zrínyi leért a hídról;'egy zöldturbános, aranyláncos aga állt vele szembe. , Előre ugrott. Zrínyi feléje vágott. Félreütötte a lesújtó jatagánt, s a következő pillanatban a kardja a török tiszt mellébe hatolt. Mikor fegyverét visszarántotta, több lövés dörrent. Zrínyi megszédült. Éles nyilallást érzett jobb oldalában, s egyensúlyát veszítve a földre zuhant. Látta, hogy melléje esik Horváth György, Popratovics Farkas, szájukból vér. buggyan ki. Minden erejét összeszedte, s fél kézzel még föltámaszkodott. Iszonyú kavarodás volt körülötte. Törökök rohantak rá minden felől. Előtte Juranics és Istvánffy vagdalkozott, két oldalán Kobak Miklós és Patatics Péter, háta mögött Csáky György meg Bajomi János. — Rajta, fiaim a ... Egy janicsár a taposó lábak közt célba vette a félelmetes hírű gyaur effendit. Csattant a lövés. A puska csövéből kicsapó lőporfüst eltakarta szeme elől azt a pillanatot, amikor Zrínyi mintha taglóval találták volna el, előre esett. Homloka nagyot koppant a lábak taposta földön. Bal halántéka alatt fekete lyuk tátongott. Már csak Juranics volt talpon Zrínyi körül, a többiek száz vágást, szúrást kapva, védőleg borultak uruk testére; Kobak, Patatics, Csáky, Bajomi, Istvánffy ... Lőrinc előtt villámként cikázott egy jatagán kéklő éle. Aztán mintha egy óriás vette volna tenyerére, repült a kék ég felé. Kezéből kiragadták már a zászlót. Megtört szemmel, átvágott torokkal feküdt, s nem érezte, hogyan taposnak rá a durva katonabakancsok. Mint a tollpihét a szélfuvallat, úgy sodorta el az ellenállást a dühödt oszmán sereg, ott a kapu előtt mészárolta le a védők halálba rohanó csapatát. Zrínyi testére egyszerre tízen is vetették magúkat. Megragadták, fölemelték, és __áttörv e a szembe rohamozókon — futva vitték fényes jutalom reményében, az új janicsáragához. Az aga megdicsőült arccal állt a „Katziáner” nevű nagy ágyú mellett. — Elhamdu lillah — mondta. — Fektessétek az ágyúra! Ki tudja, melyik igazhivő örült már a drága kalpagnak. Zrínyi hajadonfőn, két sebből vérezve, alig pihegve agoríT zált. Az aga intett a szubasinak és segédeinek. Belemarkoltak Zrínyi ősz hajába. Miközben a szubasi éles kardjával gyors, fűrészelő mozdulatokkal levágta a fejet, párat rándult a test. Iszonyú ordításba törtek ki, lándzsára tűzték a gróf vérmocskos fejét, és a szubasi felmutatta. A hunyt szemű, megtört, szakállas arc a sokaság fölött imbolygott a szultán sátra felé. Az ágyútalpon ott feküdt a Zágon Gyula rajzai test. Gyors kezek tapodták vé gig Zrínyi meleg és fejetlen testét. Éles kések mélyedtek a drága ruhába, s zörrent a pénz. Mint az elvirágzott aranyeső szirmai, hullottak a földre az aranydukátok. Mohó kezek kapkodtak minden csillanó darab után. Vilics Musztafa futott a testhez. — Uram — szólt a dicsősége teljében álló janicsáragához —, nekem jó szomszédom volt, tisztes katona úr. Engedd, hogy értéktelen, immár kifosztott testét eltemethessem. — Vigyed — intett kegyesen az aga. A kerek, toronyból lángok csaptak ki. A téglaépítmény felemelkedett, s vele együtt szinte az egész Belsővár. Aztán millió darabra törve hullott visszafelé. A robbanás olyan erejű volt, hogy még a tóparton lévő táborra is vetett kődarabokat. A Kapitányi ház fele a Külsövár- ba, az árok elé röpült. Csendesség ereszkedett a tájra. Szigeth fölött az ég olyan volt, mintha a magassó- gos mennybolt is megégett volna. A vörös-lilás égbolt, mint virágszirom borult a füstölgő, üszkös várromra, ahova újra nyugalom költözött. A halottak csendessége. Takács Dezső világa A panelház alagsori helyiségében egy talpalatnyi helyet is nehezen találunk, Takács Dezső „műtermét" kitölti a grafikus művész furcsa világa. Egy műves, régi kéziprés a rajzasztalon, fényesre csiszolt kövek, eav élére állított régi kombi- náltszekrénv alsó része (ebben őrzi régi kliséit), a festőállványon iskolai szemléltetőeszközök, aztán itt van velünk Székely Péter kőcirkusza, a cirkuszigazgató, a furulyázó bohóc, a zsonglőr, a halfarkú szörny a tojással ... Úgy beszél róluk, mintha saját alkotásai lennének. Kétségtelen, hoov eay kissé sajátjának is tekintheti a sorozatot. Székely Péter évekig volt a villányi szoborpark vendége, a világhírű párizsi grafikus a 8. HÉTVÉGE Pécsi Grafikai Műhelyt, Takács Dezsőt tartotta legalkalmasabbnak, hogy a kőnyomatokat a Kőcirkuszról elkészítse. A sor. számozott albumokat a Képző- művészeti Alap adja ki. Nézzük a cirkuszigazgató groteszk figuráját, keki zakóján négyzet- milliméternyi kis kockák, valósággal simogatni kellett a kö- vet, hogy így kijöjjön. fakacs Dezső feleségével együtt két hónapig éijel-nappal ezen dolgozott, a próbanyomatokkal együtt leaalább ötezer nyoma- tot kellett a sorozat darabjaiból megcsinálniuk. Amikor Székely Péter meglátta a nyomatokat, valósággal elnémult az elragadtatástól. Talán kissé igazságtalan, hogy Takács Dezső művészi tevékenységét egy másik művész munkájával kapcsolatban említem, hiszen saját grafikái azért mégiscsak döntő súllyal határozzák meg alkotói világát. Tény azonban, hogy a világ minden tájáról a Pécsi Grafikai Műhelybe látogató művészeket éppen azok az eljárások vonzzák, melyeket főként Ta-. kács Dezső kísérletezett ki hosszas munkával. Takács Dezső most ötven éves, több mint félszáz önálló kiállítása volt, többek között Pápán, Veszprémben, temésze- tesen Pécsett, Jugoszláviában, munkáit bemutatták az NDK- bon, Olaszországban, a Délafrikai Unióban, Portugáliában, Dániában, Lengyelországban, Svájcban ... . Amikor 1960-ban a pécsi főiskolán rajztanári diplomát szerzett, elsősorban ai tanítást tartotta életcéljának, az elmúlt 23 év alatt mit sem változtatott felfogásán. Legfeljebb nem jutany- nyi ideje, hogy közvetlenül a gyerekekkel foglalkozzon, hiszen általános iskolai rajzszakfelügyelő, így közvetve, pedagógus kollégáinak nyújtott segítéssel is szolgálja a rajzoktatást. Nagyon sokáig, sokféleképpen kereste kifejezési módjait; a formát és a tartalmat is. Dolgozott tűzzománccal, szőnyeget szőtt, kerámiákat készített, faragott, megpróbálta a rézdom- boritást is. Lakásában ezernyi tárgy tanúskodik ezekről az évekről, még egy magakészítette Íróasztal is. Mindezek együttesen jelentik Takács Dezső világát, miként a versek is, amelyek sok munkájában meghatározó ihletőkként szólalnak meg. A hatvanas években, amikor Meszesen laktak, főként a bányavidék, a bányászok élete hatott rá. Ebben az időben ké. szült grafikái már csak emlékezetünkben létező épületeket idéznek, mint a szabolcsi Békeakna, a szénbunker. Ebben az időben készült olajfestményei üzemekben, kultúrházakban láthatók. A makói művésztelepen (alapító togja) készített, a Hagymások című sorozat Rud- nay Emlékérmet eredményezett, majd 1976-ban a Leánybúcsú, Legénybúcsú, Viszik a menyasszonyt és a Család című, népi hagyományokat felelevenítő sorozata Grafikai Nívódíjat eredményezett. Legújabb grafikáin pécsi ka. púk, vórosrészletek, mezei virágok tűnnek fel, megannyi újabb és úiabb kísérletek jegyeit őrzik. Egy ráncos arcú kendős nénike mereng a karton alján, felette felhőszerű foltok borítják a kartont. Kicsit jobban megnézve, fiatal meztelen női test tűnik elő, egy vállfa a válla, a fej beleveszik a semmiségbe. A grafika másik felén eay fiotal fej. Ugyanez másik változatban: félig lerombolt fal, romok, egy semmire néző ablak a romhalmazban, amelyen egy háttal álló nő talán a régmúlt, talán soha meg sem történt eseményét kutatja. Most többek között az írás sorozaton dolaozik Takács Dezső. Az egyiptomi, az ékirás, az azték, a cirill egy-egy sajátos motívum körül. A cirill szöveg például egy csodálatos ikont vesz körül, elképzelhető, milyen óriási munka a szöveget visszafele leírni, hogy a nyomaton rendesen jelenjék meg. Nemrégiben Balázs József, kolozsvári festő járt Pécsett, hosszas munkával rajzolta grafikáját o kőre, valósággal megdermedt a szétfolyó vonalak^ láttán, amikor Takács Dezső lemosta. Aztán, amikor a festéket felkenték a kőre, és a vonalak ismét előjöttek, o cső. dálkozástól nem tudott megszólalni. A világon csak Pécsett és Lipcsében alkalmazott módszereket sokfelől jönnek tanulmányozni, tény azonban, hogy Pécsre is sok művészi eljárás jön. Takács Dezső pél- . dóul egy japán művésztől o fametszetet sajátította el. Takács Dezsőnek nem voltak tanítómesterei, mindent magának kellett megtanulnia. Furcsa, hogy énoen emiatt ő szeretné, ha saját tapasztalatait, módszereit nagyon sokan megismernék. Talán ezért is maradt, talán marad is pedagógus-művész, számára tevékenységének ez a meghatározása a legnagyobb elismerés. Lombosi Jenő
