Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-06 / 216. szám
Miért beteg az Egyesült Az Egyesült Izzó pécsi gyáregységének egyik legkeresettebb terméke a hollóházi porcelánból készülő „nosztalgia lámpa”, melyből a napokban szállítanak százhúsz darabot az NSZK-ba. Fotó: Lauter László Ki pénzelje a kutatásokat? Feltáratlan szénvagynn Év végére befejeződik a kutatás első szakasza: a felderítés Az új széntelep hosszú időre biztosítja a megye gazdaságának jövőjét Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. nevének Baranyában ma is jó csengése van. A hetvenes évek elején és közepén a Tungsram fényei beragyogták Pécset is, az Izzó átvéve a Sopiana Gépgyárat és a volt Fémipari Vállalat György-aknai üzemépületeit, íejieszlesekbe kezdett, százmilliókat ruházott be. A Kertvárosban, Pécs déli iparnegyedében új üzemcsarnokok magasodlak fel, pompás jövő, a rajzasztalon ötezer dolgozót foglalkoztató nagy gépgyár 'képe rajzolódott fel. Az Elektronikai Gyár is új profilt ka- cótt, fejlődésnek indult a Gyö^gy-cknai megbővített üzemépületekben. örömmel üdvözöltük a gépgyártás izmosodását, a baranyai gazdaságépítő törekvésekbe ez ragyogóan beleillett. Időközben azonban alaposan megváltozott a kül- és belgazdasági helyzet, az Izzó felett sötét felhők gyülekeztek, a patinás gyáróriás 1979-ben a rosszul gazdálkodók között találta magát. Olyannyira, hogy utóbb a pécsi Sopiana Gépgyár is levált az Izzóról és önállósult. Az EIV Rt. a tavalyi évet veszteséggel zárta, milliárdos injekciókra volt szükség, hogy a vállalatot „életben” tartsák. Az idén Demeter Károly személyében új vezérigazgató került az Izzó élére. Az új vezérigazgatóval, aki 1957-től fizikusként fejlesztőnek került a gyárba, 1977-től pedig a vezérigazgató általános helyettese volt, a Heti Világ- gazdaságban Tibor Ágnes készített interjút a kudarc okairól és a kibontakozás útjairól. Az interjú minden bizonnyal megyénk szélesebb közvéleménye előtt tarthat érdeklődésre számot, annál is inkább, mivel az Izzónak végül is változatlanul gyáregysége az Elektronikai Gyár, de nem szakadtak meg a Sopiana Gépgyár kapcsolatai sem volt anyavállalatával, a pécsiek gépeket szállítanak az Izzó megrendelésére. Túl gyors terjeszkedés A Heti Világgazdaságnak adott interjú bevezetőjében Demeter Károly vezérigazgató mindenekelőtt megjegyezte: nincs abban semmi csodálatos, hogy az Izzó hullámvölgybe került. Az elmúlt 20 évben a világ nagyvállalatai szinte kivétel nélkül mind eljutottak arra a pontra, hogy átszervezés, pénzügyi injekció, vagy a vezetés megújítása vált szükségessé. De mi okozta az Izzó problémáit? Lássuk a vezér- igazgató válaszait. — Ezeket három fő csoportba lehet sorolni. Először' is gyorsan fejlődött a vállalat termelése anélkül, hogy ehhez elegendő pénzünk lett volna. A tőkés exportot például az 1970. évi mintegy 23 millió dollárról 1975-ig közel 50 millió, 1980-ig 100 millió dollárra növeltük. De mindent hitelből valósítottunk meg. Még a forgóalapokra is hitelt vettünk fel, miközben a kamatok itthon meredeken emelkedtek. Azt persze lehetett látni, hogy ez fokozódó gondokat jelent, azt viszont szerintem nem, hogy a hetvenes évek végére a világgazdasági helyzet ilyen rohamosan romlik, és mindazok, akik beruháztak — ráadásul hitelből —, ennyire hátrányos helyzetbe fognak kerülni. Hozzá kell tennem, az Izzót a negyedik és az ötödik ötéves terv idején még buzdították is az export fokozására —1 akár további hitelfelvételek árán is. — A másik két ok? — A gyors termelésnöveléssel együttjárt a termelési profil bővítése is. A harmadik és a negyedik ötéves terv idején több kisebb-nagyobb budapesti és vidéki gyár került az Izzó fennhatósága alá. 1965-ben a váíla'latnalk öt, 1974-ben már 16 nagyobb és egy tucatnál is több kisebb telephelye volt. E telephelyeken nagy beruházások kezdődtek, amelyek több gonddal jártak, mint azt előre látni lehetett. Hadd említsek csak egyet, az emberek betanítását. Ma már világos, túl gyors volt ez a terjeszkedés, nem győzte a vállalat erővel, energiával. — M; kényszeritette az Izzót a terjeszkedésre? — Kívülről senki. De ne felejtse el, hogy a fővárosban súlyos munkaerőgondok voltak, vidéken meg sok helyen várták, hívták az Izzót, s mi nem tudtunk nemet mondani. Így egyébként egy darabig gyorsan növelhető volt az export. Gondok akkor jelentkeztek, amikor a versenyképesség megtartása végett ezeken a telephelyeken korszerűsíteni kellett a termelést. — És a harmadik ok? — A vállalat irányítása, szervezete elmaradt az anyagi fejlődésétől. Nem alakult ki az a szervezeti forma, tevékenységszabályozási kapcsolatrendszer, amit ez a hirtelen nagyra nőtt vállalat igényelt volna. Olyan tevékenységeket is központilag irányítottak, amelyeket egyértelműen decentralizálni kellett volna. A beruházásokat például nemcsak központilag szervezték, hanem a megvalósítást is innen vezényelték. Így a központ és a helyi gyárvezetés között nem alakult ki olyan kapcsolat, amely a legcélszerűbb és a leggazdaságosabb megoldást eredményezte volna. A termelés irányítása a központi tervutasítások rendszeréhez hasonlított; mi adtuk meg —naturális mutatókban — a gyáraknak, miből mennyit termeljenek. így persze a gyárak nem voltak érdekelve a nyereségben. Mindezekkel a problémákkal szerencsétlenül egybeesett a külföldi értékesítés nehezedése. Az Izzó számára ez különösen nagy gond: termékeinek 80 százalékát exportálja. 1978—79-ben már látható volt, hogy nem tudjuk befejezni az ekkori ötéves tervben megkezdett beruházásokat, 1979-ben pedig mindössze 117 millió forint volt a nyereségünk. Elsősorban emiatt került 1980- ban a vállalat ügye az Állami Tervbizottság elé. Nem fáj Pécs A Heti Világgazdaság interjúja a vezérigazgatóval a továbbiakban így folytatódik: Kérdés: Akkor 1982 végéig felfüggesztették a vállalat több mint kétmilliárd forint értékű hiteltartozásának visszafizetését. Önök — mint 1980-ban adott nyilatkozataikból kiderült — igen optimistán ítélték meg a kilátásokat. Azt mondták, 1981—82-ben beérnek majd a beruházások, a termelési érték 1985-ig megduplázódik, a tőkés export másfélszeresére, a rubelexport 40 százalékkal nő. De az Izzó a tavalyi évet 523 millió forint veszteséggel zárta, teljes hiteltartozása nagyobb, mint az állóeszközállomány nettó értéke, csak a kamattartozás évi 1 milliárd forintra rúg. Megint hiba csúszott a számításba? Demeter Károly: 1980-at a terveknek megfelelően szerény nyereségnövekedéssel zárta a vállalat, 1981-ben viszont már nem mentünk tovább ezen az úton. Elbizakodottság lett úrrá a vezetésen, a megelőző éveket apró kisiklásnak tartottuk. Nem csökkentettük a termelési költségeket, nem valósítottuk meg a tervezés javítására, a nyereség növelésére vonatkozó elképzeléseinket,* nem folytattuk a termelésirányítás terén megkezdett változtatásokat. Lazult az eredményességre való törekvés, eladási gondok jelentkeztek a tőkés piacokon. A vállalat ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, erőltette a tőkés exportot, így viszont kénytelen volt csökkenteni az árakat. — Most júliusban ismét bizalmat szavaztak az Izzónak: 1 milliárd forint hiteltartozását eltörölték, 4 milliárd forint hiteltartozását átütemezték. Ráadásul ennek egy részét az adózatlan nyereségből fizethetik vissza. A vállalat egyszeri forgóalap-juttatásként 850 millió forintot kapott. Ennyi kedvezmény az átlagember szemében hatalmas injekciónak látszik, önnek mi a véleménye? — Ebben az esetben is külső szakértők bevonásával készült alapos elemzés előzte meg ezt a patikamérlegen kiszámolt segítséget, amelynek azonban szerintem elegendőnek kell lennie. — Az elmúlt évek alatt a felsőbb szervek néhány gyárától is megszabadították az Izzót. 1981-ben a pécsi Sopiana Gépgyárat, a Nagykanizsai Gépgyárat és a Gábor Áron Vasöntödét „csatolták el" tőle, az idén pedig a Gyöngyösi Félvezető- és Gépgyárat. Ez könnyít, vagy nehezít az Izzó helyzetén? —1 Ezt nagyon nehéz értékelni. Az első három gyár el- csatolása talán inkább köny- nyít a vállalat helyzetén. Mindenesetre egyszerűsítette az irányítást, megszabadította a vállalatot olyan tevékenységektől, amelyek nem tartoztak szorosan az alaptevékenységhez. Amelyik volt vállalatunkkal szükségesnek látszott, szerződéses kapcsolatot alakítottunk ki, ez megfelelő formának látszik. A Félvezető- és Gépgyárat a mikroelektronikai program megvalósítása érdekében csatolták a Mikroelektronikai Vállalathoz. Ez a népgazdasági szempontból szükséges lépés számunkra fájdalmas válást jelentett. Nemcsak azért, mert a mikroelektronika az Egyesült Izzóban is szívügyünk, hanem azért is, mert a gyöngyösi gyár a legnyereségesebb gyárunk volt. Nyereségének jelentős részét az ottani gépgyártás hozta, de a félvezetőgyártással egyetemben ezt is elcsatolták tőlünk. Tény viszont, hogy a gyöngyösi gyárral az év eleji válás óta szoros együttműködést alakítottunk ki. Izzó? Felfelé a lejtőn Az interjú befejező részében a jövőről esett szó. — Ambiciózus stabilizálási ten/et dolgoztak ki, tovább növelik a termelést és az exportot, miközben csökken a létszám, tervezik továbbá, az idén már nem tesz veszteséges a vállalat. Vajon mindehhez milyen belső tartalékok mozgósítását irányozták elő? Demeter Károly: Mindenekelőtt az irányításban és a szervezet korszerűsítésében vannak tartalékaink. Egészen biztosan tudjuk például, hogy meg kell szüntetni egy sor központi beosztást. A szervezeti és az esetleges személyi változásokra a nemrég kinevezett három új vezérigazgató-helyettesnek és a két réginek szeptember 30-ig kell javaslatot tenniük. Január 1-én már megkezdtük a vállalati tevékenység decentralizálását, amit év végéig tervezünk befejezni. Központi kézben csak a pénzügyek, a kutatásfejlesztés és a kereskedelem marad. Olyan elszámolási rendszert hozunk létre, hogy az Izzó gyárai egymás között értékükön cserélhessék saját termékeiket. A gyárak vezetői érdekeltek lesznek a nyereségben. Prémiumuk háromötöde, ami alapfizetésük 30 százalékának felel meg, a gyári nyereségterv teljesítésétől függ már az idén. 1985 végéig gyakorlatilag csak a jelenlegi eszközöket működtethetjük, s termékszerkezetünk sem változhat lényegesen. De addig is fel akarunk készülni arra, hogy a hetedik ötéves terv idején már új gépeket — finommechanikai termékeket, számítógép-alkatrészeket, oszcilloszkópcsöveket, monitorcsöveket, mikroprocesszoros szimulátorokat — gyárthassunk. Már nagyon régóta ismert tény a geológusok előtt, hogy Máza—Váralja—Mecseknádasd térségében több millió tonnányi feltáratlan szénvagyon rejtőzik a föld mélyében, a felderítő kutatások azonban csak 1976-ban kezdődtek. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat ekkor vonult ide hat fúróberendezéssel és azóta a mintegy 35—40 négyzetkilométeres kiterjedésű területen 400x 400 méteres hálóban 42 lyukat fúrtak. Az egyes fúrások által felszínre hozott kőzetmintákból, azok vizsgálatának összehasonlításából próbálnak következtetni az itt .lévő szénvagyon nagyságára, a széntelepek elhelyezkedésére. A kutatások megkezdése óta többször hangzottak már el számok a szénmennyiség nagyságáról, ám azok a szakértők, akiknek majd felelősséggel kell megállapítaniuk a szénvagyon nagyságát, egyelőre nem hajlandók még hozzávetőlegesen becsült mennyiséget sem mondani. És ez részükről nem felesleges óvatoskodás. A kutatás jelenlegi szakaszában még senki semmi biztosat nem állíthat. A szénrétegek elhelyezkedése ugyanis — úgy mint a már eddig feltárt régi bányákban is — gyűrt, töredezett, ilyenkor különösen nehéz a szénréteg feltérképezése. A kutatófúrásokból származó sok száz adat feldolgozása ugyancsak hosszadalmas munka. Erre vagyis a Máza-Dél néven ismert terület kutatási anyagának értékelésére már csak a jövő évben kerülhet sor. Mint ahogyan az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat vezérigazgatója, Falusi István mondta, ahhoz, hogy a felderítő kutatás pontosan értékelhető legyen, még 'két fúrásra van szükség. Ezt az év végéig megcsinálják, utána a területen csak két fúróberendezés marad. Kettőt már a közelmúltban elvittek. Ajkára és rövidesen ideviszik Mázáról a másik kettőt is. Mint a vezérigazgató elmondta, ők futottak fűhöz-fá- hoz, rendeljék meg a további kutatásokat, ám semmilyen lépés ez ügyben eddig nem történt. Sőt, a felderítő kutatások befejezéséhez, a széntelepek meghatározásához fontos, utolsó két fúrásra sem kaptak senkitől megbízást. A 24. órában jött segítségként az a kezdeményezés, hogy a Bányászati Egyesülés a bányavállalatoktól összejött pénzalapból finanszírozza a félbemaradt kutatásokat. Ebből fedezik itt Baranyában is a felderítő kutatás befejezését. Az idei évben ugyanis megváltozott a kutatások finanszírozási rendje. Eddig a kiemelt kutatásokat állami költségvetés biztosította, január 1-től pedig egy-egy iparágnak kell a kutatási összeget a nyereségből képeznie. Ez különösen a Mecsekben okoz gondot jelenleg, mert a Mecseki Szénbányáknak ez időben nem közvetlen feladata a kutatás finanszírozása. Hiszen a liászprogram a most termelésben lévő bányák szénvagyonára, annak korszerűbb kitermelésére épülő rekonstrukciót jelenti. Ez óriási feladat és a Mecseki Szénbányák anyagi és energiaforrásai nak lekötését jelenti hosszú időre, míg a máza-déli terület szénvagyon kiaknázására 15 éven belül aligha kerülhet sor. És ez az idő még inkább kitolódhat, amennyiben a kutatás finanszírozásának kérdésében más döntés nem születik. A szénvagyon pedig Baranya gazdaságának jövőjét biztosítja. És Baranya érdeke tulajdonképpen egybeesik a nép- gazdasági érdekekkel is, hiszen jó minőségű kokszolható szénről van szó. Éppen ezért ez már nem lehet vállalati finanszírozási gond, egyedi elbírálásban kellene részesülnie. Az Állami Tervbizottság most tárgyalja és alapos vizsgálat alapján a közeljövőben dönte kérdésről. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalatnak nem ez az egyetlen kutatási területe, összesen 33 fúróberendezéssel az ország 9 különböző pontján végez szerkezettani vizsgálatokat vagy szilárd ásványanyag kutatásokat. Egy fúróberendezés üzemeltetési költsége naponta 5—6000 forint egyetlen fúrás pedig 5 millió forintba kerül. A gépei nem állhatnak, oda mennek, ahol a munkát megrendelik, és ahol ezért a pénzt kifizetik. A Máza-Dél területen a felderítő kutatás után a következő fázis az előzetes kutatás lenne. Itt már sűrűbb, 200x200 méteres hálóban kell a szénrétegeket vizsgálni, ekkor a széntelepek elrendezéséről még pontosabb képet kapnak. Ezt követi a kutatás befejező szakasza, a részletes kutatás, ennek során azt állapítják meg, hol a leggazdaságosabb elkezdeni a bányaművelést, hol, melyik részen és milyen mértékben van gáz vagy vízveszély. Amennyiben a felderítő kutatások után a további kutatómunka nem folytatódik, a kitermelés megkezdésére ebben az évezredben valószínűleg nem kerülhet sor. Ennek tudatában érthető, hogy a kutatásokkal foglalkozó szakemberek a kutatások folytatását szorgalmazzák. A helyi érdekek felelős képviselete mellett azonban a népgazdaság lehetőségeit és érdekeit is sokoldalúan kell mérlegelni. Sarok Zsuzsa
