Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)

1983-08-19 / 229. szám

Sajtótájékoztató az MLSZ-ben Ezentúl a teljesítmény lesz a meghatározó Változások a sárga lapot követő büntetéseknél lMunkatársunk telefonielentése) Még egy nap és elkezdődik a bajnokság a labdarúgó NB l-ben is. Már hagyomány, hogy a rajt előtt az MLSZ vezetői sajtótájékoztató keretében is­mertetik elképzeléseiket. Sze­pesi György elnök bevezetőjé­ben elmondottc, hogy nehéz év előtt áll a magyar labdarúgás. Mindenekelőtt a morális szel­lemben szeretnének jelentős fordulatot elérni, és az elvárá­sokat rögzítették a bajnoki ki­írásban. A jövőben már nem lehet ölbe tett kézzel nézni az olyan eseményeket, amelyek az elmúlt bajnokság végén történ­tek. Megváltozott a labdarú­gásban a gazdasági ösztönző is, ezentúl a teljesítmény lesz a meghatározó. Fontos feladat még az edzők szakmai mun­kája színvonalának javítása is. Az MLSZ elnöke szólt a nem. zetközi feladatokról is. Elsődle­ges feladat, hogy szeptember 7-én eredményesen szerepel­jen a válogatott az NSZK, il­letve az olimpiai csapatunk a Szovjetunió ellen. Szövetsé­günk képviselteti magát Frank, furtban az elnökök és főtitká­rok megbeszélésén. December 5—8. között Zürichben tanács­kozik a FIFA vezérkara, és ott készül majd el a világbajnoki selejtező csoportbeosztása. Czékus Lajos főtitkárhelyet­tes a bajnoki kiírásban beveze­tett változásokról beszélt. A csapatok esetleges felelősség­re vonásánál az ellenőri jelen, téseket veszik alapul. Az NB l.-ben valamennyi mérkőzésen ott. lesz a szövetségi ellenőr, továbbá az MLSZ elnökségének egy tagja. Figyelembe veszik még a játékvezető és a játék­vezetői ellenőr véleményét is. Minden egyes forduló után ki­értékelik a tapasztalatokat és h0 kell, akkor büntetnek. Vál­tozás lesz a sárga lapokkal kapcsolatos büntetésekben is. Ezentúl három sárga lap után jár automatikusan egy mérkő­zésre szóló eltiltás. A következő esetben viszont ugyanez a já­tékos már két sárga lap után kap egy eltiltást, majd minden egyes sárga lapot követi a bün­tetés. Az A-válogatott ősszel négy mérkőzést játszik, ebből EB. selejtező, egy pedig barátsá­gos találkozó. Az ősz; idény be­fejeztével az NB l-es csapatok részére decemberben teremtor. nákat rendeznek. Lesz egy kö­zös torna Ausztriával és annak a helyszíne Bécs lesz. Sor kerül a hagyományos Képes Sport teremtornára is. Az MNK-ban ősszel még két fordulót játsza­nak le és a mezőny a legjobb 32-ig jut el. A kupában döntet, len esetén kétszer 15 perces hosszabbítás következik, és ha az sem hozna döntést, akkor 11-es rúgásokra kerül. sor. A főtitkárhelyettes elmondotta, hogy néhány átigazolási ügy­ben a döntésre még várni kell, idetartozik Lőrincz fellebbezése is. A PMSC játékosa aláírt az Újpesti Dózsának, de elhatáro­zását megváltoztatta és beje­lentette, hogy marad Pécsett. Az átigazolási bizottság első fokon úgy döntött, hogy az Új­pestben kell játszania. Lőrincz megfellebbezte ezt a döntést. Mezey György szövetségi ka­pitány a válogatott szakmai munkájával kapcsolatos elkép­zelésekről beszélt. A válogatott keret játékosait továbbra is a klubok készítik fel, csupán ja­nuárban és július végén ter­veznek edzőtáborozást, amely­nek időtartama két hét. A vá­logatott tétmérkőzések előtt hatnapos lesz az edzőtábor, míg 0 barátságos mérkőzések előtt három napot lesznek együtt a játékosok. A váloga­tottba csak azok a játékosok kerülhetnek, akiknek jelölésé­vel a klubjuk egyetért. Mezey György közvetlenül irányítja az „A” és az olimpiai válogatot­tat, közvetve, felügyeli ez után­pótlás válogatottat. melynek edzője az Újpesti Dózsa szak­vezetője, Temesvári Miklós lesz. Az „A” válogatott és az olim­piai csapat legközelebb augusztus végén játszik előké­születi mérkőzést Ausztriában, és oda a külföldön szereplő já­tékosok közül meghívást kap Nyilasi és Szokolai is. Lázár Lajos Thompson és a cipödobálás Virág helyett a szögescipőit dobta a közönség közé Daley Thompson, a világbajnokság tizpróba versenyének győzte­se, miután befejezte az utolsó versenyszámot, az aranyérmes helyét „szentesítő" 1500 métert. Nem sokkal később Thompson már alaposan megbánta a dolgot, mert rájött, hogy ked­venc szögescipőjét ajándékoz­ta oda a lelkes és hálás finn szurkolóknak, éppen azt, amelyben a moszkvai olimpián, s az EB-n is szerepelt, tehát azokon a versenyeken, ame­lyeket ugyancsak megnyert. — Elvesztettem a fejemet, örömömben azt sem tudtam, hogy mit csinálok — nyilatkoz­ta az Urheilu című finn lap munkatársának az ex-világ- csúcstartó, aki mellesleg két világrekord megjavításakor is az ominózus szögest viselte. — Az öltözőbe érkezve keresni kezdtem a cipőmet, s akkor mondták a csapattársaim, hogy a lelátón keressem . . . Mire visszaértem a stadionba, már mindenki elhagyta a he­lyét, ezért csak abban bízom, hogy a kérésemet azok is el­olvassák, akik a pár cipőn osz­toztak és gyorsan visszajuttat­ják hozzám. /gSSCSSi mozgó IMMiMmJ átvevőhely 1983. AUGUSZTUS 22-ÉN 15 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG KERTVÁROSBAN, A KRISZTINA TÉR AUTÓPARKOLÓJÁBAN átvesszük a lakásában feleslegessé vált papír- és textilhulladékot, használt akkumulátort és a helyszínen kifizetjük az-ellenértéket! A hasznos anyagok összegyűjtése és leadása közügy, az On részvételére is számítunk! A PÉCSI AGROKER VÁLLALAT 1983. augusztus 22-től 1983. augusztus 28-ig éves vagyonmegállapító leltárt tart A leltár a teljes tevékenységi körre kiterjed. A LELTÁR IDEJE ALATT AZ ARUKIADAS SZÜNETEL. Sürgős beszerzéseiket a szekszárdi és kaposvári AGROKER Vállalatnál oldhatják meg. A hétvége sporteseményei Baranyai rangadók a területi bajnokságban Motocross verseny lesz Csertetőn Regatta a mohácsi Duna-szakaszon Rajtolnak szombaton az NB l-es labdarúgócsapatok, de az alacsonyabb osztályokban is pattogni fog a labda. A területi bajnokságban há­rom pályán is baranyai rang­adó lesz. Háromesélyes a Kö- könyösön rendezendő Komló— FVSK mérkőzés, mert mindkét együttes az első fordulóban idegenben vereséggel kezdett, ezért bizonyítani akarnak. Leg­alább ennyire bizonytalan a kimenetele a Boly-Mohács ta­lálkozónak, ezen sem az l-es, sem az X, sem a 2-es nem lenne meglepetés. Egyértel­műen jobbnak látszik a Sellye a PBTC-nél, alighanem ez gólokban is megmutatkozik majd. A további párosítás: Augusztus 25-én idegenben, Győrött, a Rába ETO ellen kezdik o tavasz, idényt a PMSC férfi NB l-es kézilabdázói. Felvételünk a pécsiek tegnapi edzésén készült. Fotó: Proksza Tudósítóinkhoz 1 A Dunántúli Napló au­gusztus 21-én nem jelenik meg, ennek ellenére a szerkesztőségben augusz­tus 20-án ügyeletet tar­tunk. Felkérjük tudósító­inkat, hogy a szombati sporteseményekről aznap 16.00 órától a 15-000-es telefonszámon szívesked­jenek leadni tudósításai­kat. A világ • JURMALA. Folytatódtak az amatőr tenisz Európa-baj- ■nokság küzdelmei. A felnőtt nőknél a legjobb négy közé jutásért a magyarok közül már csak Németh Anna volt versenyben, de ő is kiesett, miután 6-2, 6-3 arányban ve­reséget szenvedett a szovjet Jeliszejenkótól. A 20 éven alu­li korosztály női egyesében Kiss Nóra 7-5, 7-6-ra bizonyult jobbnak a bolgár Velcsevánál, s ezzel az elődöntőbe vere- kedte magát. Vegyespáros- bqn: Szikszay A„ Kiss N. — Constantinescu, Danilia (ro­mán) 6-4, 5-7, 6-3. • CARACAS. A pánameri­kai játékokon a 22 esztendős amerikai Steve Lundquist jó­voltából megszületett az első világcsúcs úszásban is. Lund­quist a 100 m-es mellúszásban 1:02.28 percre javította a 11 nappal ezelőtt, Clovisban el­ért 1 :02.34 perces világrekord­ját. • QUITO. A dél-amerikai bajnokságon keserves győze­lemmel kezdett a brazil lab­darúgó válogatott. A házigaz­da Ecuadort 1-0 (1-0) arány­ban győzték le 50 000 néző előtt. Az egyetlen gólt Rober­to szerezte a 14. percben. A brazil válogatottban nem játszhatott sérülése miatt a karmester, Socrates. • SOUTHEND. Bobby Moore, aki vezéregyénisége volt az 1966-ban világbajnokságot nyert angol válogatottnak, a 3. ligában szereplő Southend igazgatója lett. Úszás EB Rómában Alighogy befejeződött a „sportok királynőjének", az at­létikának első világbajnoksá­ga, szombaton Rómában meg­kezdődik a másik nagy nyári versenyág, az úszás és ehhez kapcsolódva a vízilabda, a műugrás és műúszás idei Eu- rópa-bajnoksóga. Bár végle­ges adatok még nincsenek ar­ról, hogy a 38 bajnoki számért kik és hányán versengenek, több hírügynökségi jelentésből már következtetni lehet a tá­volmaradók névsorára. Az ér­dekességek közé tartozik, hogy a két évvel ezelőtti, Splitben rendezett EB győztesei közül hiányzik a szovjet gyorsúszó Kopljakov, az NDK roppant eiős csapatából pedig a ayorsúszó Metschuck, Schmidt és Diers, akik ebben az úszás­nemben valamennyi egyéni aranyérmet megnyerték. Távol marad még a hátúszó Polit is, de mindez nem jelenti azt, hogy az NDK együttese meg­gyengült volna. Új, nagy tehet. se'gű fiatalok kerültek a csa­patba, amelynek 14 női és 11 férfi úszó a tagja. A másik európai élcsapat, a Szovjetunió együttese is világ. klasszisokat vonultat fel. Új­ból ott lesz a rajtnál az 1981- es aranyérmes Zsulpa, Kis, Markovszkij, Szidorenko és Feszenko, s ismeretes, hogy a jugoszláv városban valamennyi férfi váltót a Szovjetunió nyer­te. A női mezőnyben a favo­ritok közé sorolható a mell­úszó Belokon, de a többi úszás­nemben is sokat javultak a szovjet sportolók. A vízilabdatorna teljesen nyílt, három fő favoritot emle­getnek: a címvédő nyugatné­meteket, a világbajnok szovjet csapatot és a hazai környezet előnyét élvező olaszokat. Te­kintve, hogy nyolc válogatott körmérkőzést vív, biztos lesz­nek váratlan eredmények, meg­lepő fordulatok. Rusorán Péter, a magyar vá­logatott kapitánya az elutazás- koi is úgy nyilatkozott, hogy ebben a mezőnyben az 5—6. helyezés sem jelent kudarcot. A férfi és nőj műugrás négy aranyérmén legutóbb a Szov­jetunió (3) és az NDK (1) osz­tozott. A magyar színeket Ke­lemen Ildikó képviseli, aki két éve a műugrásban 7., a to­ronyban az 5. helyen kötött ki­5 | ~ W'í W. V-, Í lifilflt ROIIIDEII üJiHnil •••• •. • •. v-ív Tájfutás. Dobó emlékver­seny, Parádfürdő. Eredmények. Női felnőtt II. o.: 1. Péter (PVSK). A Herman Ottó em­lékversenyen, Répáshután a női felnőtt I. o. mezőnyben Jerger, a férfi felnőtt I. osztá­lyúaknái Pápai második lett, a serdülő fiúknál Herendi (mind PVSK) bronzérmet nyert. Tömegsport. Falusi sparta- kiád Mohács járási döntője. Eredmények. Férfi kézilabda: 1. Dunaszekcső. Női kézilab­da: 1. Boly. Kispályás labda­rúgás: Férfiak: 1. Boly. Nők: 1. Szajk. Atlétika: a különböző számokban a Dunaszekcső 6, a Somberek 5, a Boly és a Szajk 3-3 elsőséget szerzett. Lovaglás. Szeptember 3-án és 4-én rendezik meg a Boly melletti Békáspusztán a ha­gyományos lovasnapokat, amely rendezvényre most is sok érdeklődőt várnak. lónyer külföldre szerződik Minden idők egyik legered­ményesebb asztafiteniszezője. Jónyer István, a 324-szeres vá­logatott néhány évig még kül­földön szeretne játszani. Ehhez már meg is kapta az enge­délyt, s előrehaladott tárgya­lásokat folytat az olasz TT Mo- dica együttesével. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. B. nők: PMSC—Nagykanizsai Olajbá­nyász, Pécsújhegy, 15.00. Tenisz. Megyei seregszemle verseny, Komló, 8.00 és Balo- kányliget, 8.00. Nagyatád-Szigetvár, Máza- szászvár-Táncsics SE, Kisdo- rog-Siklós. — Kiváncsion várjuk a baj­nokesélyesnek kikiáltott MTE vendégjátékát — nyilatkozta Bán László, a bólyiak edzője. — A Boly öt éve nem tudott nyerni a Mohács ellen, most győzni akarunk. Ennek érdeké­ben dolgoztam ki a taktikán­kat is, de ez a kezdő sípszóig maradjon titokban . . . Hét mérkőzést játszanak a hét végén a megyei I. osztály­ban. A jól bemutatkozott Drá­vátok a P. Kesztyűgyárhoz, az ugyancsak sikeresen indult P. Postás a Vasasi Bányászhoz látogat - ez a két összecsa­pás emelkedik ki a műsorból. Folytatják a pontvadászatot a kézilabdázók, az NB I. B- ben és az NB ll-ben is teljes fordulót rendeznek. A P. Spar- tocus-teniszezők az OB ll-ben csapatbajnoki találkozón sze­repelnek, a legfiatalabbak ré­szére megyei seregszemle ver­senyt rendeznek. Immáron húszadszor kerül sor Mohácson a Duna Kupa evezősversenyre, amelyen ha­zai egységek mellett eszékiek is vízre szállnak. A két nap alatt 53 számban 165 hajó in­dul, több mint 300 résztvevő­vel, 13 egyesületből. A maqyar élqórdából eqyedül a Rába ETO versenyzői hiányoznak: a győriek hajóparkjának 95 szá­zaléka ugyanis nemrégiben egy versenyről hazafelé menet, a nagy viharban tönkrement. Tavaly és tavalyelőtt a mo­hácsiak nyerték a kupát, ha idén is az első helyen végez­nének, véglegesen az övék lehetne. A csertetői pályán vasárnap a magyar motocrossozók szí- ne-java képviselteti magát azon a meghívásos versenyen, amelyen hat futamot rendez­nek. — Mindenki kétszer áll rali­hoz, a teljes maayar élqárda itt lesz — úiságolta örömmel Németh István, a JAMSE el­nöke. — Suzukiket, Yamahákat, KTM-eket láthat a közönség. Indul a sokszoros bajnok Né­meth Kornél is. Érdemes lesz már vasárnap 10 órától kiláto­gatni a pályára, először az ed­zést megnézni, aztán délután 2-től a versenyt. Ilvet évente csak egyszer szurkolhat végig a közönség Pécsett. Pellérden, a Művelődési Házban szombaton a harmad­szor kiírt Mecsekvalgye Kupa sakkversenyt bonyolítják le. Ezen 3 fős együttesek indul­hatnak. Jelentkezni a helyszí­nen lehet 8.00 órától, a 150 forintos nevezési díj lefizetése mellett. Dunántúlt uanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lap)a Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőséa és kiadóhivatal: Pécs. Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséa telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saohir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. iqazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Fnael János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex* 12-211 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő Dostahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi eqy -hóra 34,— Ft neavedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom