Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1983-04-23 / 111. szám
A Sallai utca 24-ből jelentjük Hátul romhalmaz, belül félelmetes Vlasies vagy Sviczer nem gondolt a mi korunkra Nem is tudom hány éve már ónnak, hogy először adtunk hírt arról, hogy a Sallai utca 24-et — a rajta volt emléktábláról Kóczián-háznak mondott épületet — a szomszédos 22-es házzal együtt felújítják, s onnan egy hangulatos sétányt nyitnak a Geisler Eta utcába. Azóta nem sok történt. A házat kiürítették, elvégezték a falkutatást aztán jelentkezett a Hunor Kesztyűgyár azzal, hogy kesztyűmúzeumot rendezne be itt. Nos ettől kezdve gyorsultak fel a dolgok, de addig is rendkívül súlyos károkat szenvedett a ház. Amint az a lakatlanná tett (vált) házak közös sorsa. Legutóbb kétszer is szerepelt ez a ház lapunk hasábjain. Március 20.: „1983 kora tavaszán a város újra lebontásra ítélt egy régi belvárosi házat ..." - és a szerző leírja ezt a házat —, amely „beépítési rendszerével példázta a XVIII. századi pécsi kispolgári házak jellegzetességét. Nem volt szép, nem kár érte. Csak éppen ebben lakott Kóczián Sándor...” Március 25.: „Megfúrták a Sallai utcát, s nem is egy helyen és nem is azért, hogy vizet fakasszanak. Egyszerűen csak azért, hogy a 24-es számú ház elé védöpalánkot emeljenek az épület két évre (?) tervezett felújításának az idejére." Marad a kerítés Mi hát a helyzet a Sallai utca 24. körül? Egy helyszíni szemle révén ismertetnénk a jelenlegi állapotot. A szemle résztvevői: Habó József, a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat igazgatója, Kukái Sándor, a pécsi Városi Tanács építési és közlekedési osztálya városrekonstrukciós csoportjának a főelőadója és Radó József, az UNIBER belvárosi rekonstrukci. ás osztályának a vezetője voltak. Sérelmeztük a pécsiek nevében, hogy a vadonatúj burkolatot megfúrták kerítés építése végett. De akkor már kiment az eredeti állapot visszaállításáról rendelkező tanácsi határozat is. „Jó, én visszaállítom — mondta Habó József igazgató —, de akkor azt döntsük el, hogyan fogjuk meg a falakat". A kérdés nem volt szónoki: a nagyobbik épület- HÉTVÉGE sarkán emelet magasságban leomlott vagy negyed köbméternyi kő és tégla, s a falon riasztó repedések jelentkeztek. Erős gerendaácsolattal sikerült a sarkot mindkét oldalról megfogni, a Sallai utcai oldalon a gerendák támasztékául a kerítésoszlopok szolgáltak. „Volna más megoldás is — folytatja az igazgató —. a szemközti házfalnak támasztani a geren- dázatot, aminek ugyancsak nem örülne senki". És ez még nem minden! Ismét Habó József: „Kiadták a határozatot, végre is hajtom! De azt nem nézték meg, hogy a helyreállítási terv szerint a ház előtt egy méter szélességben fel kell vágni a burkolatot a kavicságyas szivárogtató miatt". Tulajdonképpen ez a poén amire a többiek nyomban tiltakoznak: „Erről szó sem lehet! Más megoldást kell találni!" Miért kell a szivárogtató? A házban a padlószint csaknem egy méterrel van a jelenlegi utcaszint alatt — ennyivel töltődött fel (legalább) 1777 óta a Sallai utca. Madas József könyve (Pécs-belváros telkei és házai) szerint ugyanis akkor „a ház a mai". A szint- különbség miatt csak a nedves, ség valamilyen módon történő elszivárogtatása által lehet a házat szárazon tartani. Végül is abban maradnak, hogy a Sallai utca nem lesz felvágva, a szivárogtatóra tervmódosítást rendelnék s az oszlopok is maradnak támasztékul. A helyre- állítás a felújítás befejeztével történik meg. Egy szentségtörő gondolat És a bontásra vonatkozó tanácsi rendelkezésről? Nézzük előbb a ház állapotát! A nagyobbik épület hátulról nézve mór csak romhalmaz s ami megvan belőle, az valami rettenetes. A hajdani építtető — Vlasies András csizmadia, vagy Sviczer (Schweitzer) Mihály — semmiképpen sem gondolt a mi korunkra. Agyagba rakott kőtörmelékből vannak a főfalak, vályogból a válaszfalak. Nos, a vakolattól megszabadított falak félelmetes benyomást keltenek, s nem érzem fölöslegesnek a szentségtörő kérdést: nem lenne-e egyszerűbb és olcsóbb az Esze Tamás utcai dél. szláv klub mintájára ezt is földig bontani majd eredeti formájában és korszerű anyagokból újra felépíteni? (Minthogy itt amúgy sincs szó valami különleges művészettörténeti értékről!) Tulajdonképpen senki sem tiltakozik a gondolat ellen, de hivatkoznak az illetékes szervre, amellyel küzdeni kell a volt kisebbik épület homlokzatfalának és a kapuzatnak az elbontásáért is. És itt értünk el az első idézethez. Ti. semmiféle tanácsi határozatról nincs szó; a kisebbik házat egyszerűen le kellett bontani. Kiderült ugyanis, hogy annyira rossz az állapota, s ráadásul alig 20 centis az alapja, hogy semmiféle beavatkozást nem bírt volna ki. Aligha képzelhető el, hogy az elejét is érdemes megtartani, ha újra felépíthető — maradandóbban. Hogyan is volt 1902-ben? 'Hót erről van szó! A Sallai utca 24. megszüntetése még gondolat formájában sem merült fel (a Kóczián-emiéktábla is vissza fog kerülni az eredeti helyére!). Csak azzal nehéz kibékülni hogy miért kell egy ilyen, viszonylag kistömegű épület felújításának két évig tartania. Ilgazán nem akarom a kedélyeket felborzolni, de ér demesnek tartok „a Módosból” négy 1902-es dátumot idézni: február 12. — Perezel Béla építési engedélyt kér, hogy Schlauch Imre tervei szerint úi, kétemeletes szállodát építhessen a Nádor helyén; február 15. — a régi épület bontását megkezdték; június 29. — a vakolási és a berendezési munkák még hiányoznak; október 18. — az új szálloda a működési engedélyt megkapta. Időközben minden megváltó, zott. A helyszíni döntéssel ellentétben jogerőssé vált a ha- tározat, ami a iárda helyreállításáról intézkedett. Ennek jegyében a PÉTV a munkát 1983. április 14-én el is végezte. Ugyanakkor tervmódosítást kérték a szivárogtatóra vonatkozóan, új tervet a fal kitámasztó ducolására és megoldási javaslatot — munkavédelmi okokból — a munkaterület biztonságos elkerítésére. Mindezek miatt a PÉTV a munkálatokat meghatározatlan ideig szünetelteti. S marad még a kérdés: mindez nem kis többletköltséggel jár — milyen rovaton fogják majd elszámolni, s kinek a terhére? Hársfai István Tiszthelyettesképzés Tépiószecsőn Zárt láncú televízió az oktatás szolgálatában Ideális tanulási, elhelyezési körülmények Körbejárjuk a tápiószecsői tiszthelyettesképző-bázist. Kísérőm, Zalai Lajos őrnagy, a kiképzési osztály vezetőjének a helyettese nem kis büszkeséggel mutatja a korszerű oktatási épület ragyogóan felszerelt tantermeit, amelyekben a szakoknak megfelelő szemléltetőeszközök, valamint írásvetítők, a legkülönfélébb berendezések, sőt zárt láncú televízió segíti a hatékony tanulást. Ezek után már nem is meglepő, hogy a számonkérést is a technika fel- használásával végzik a tanárok: a feleltetőgép kizárja a szubjektivitást, egy-egy anyag kapcsán gyorsan lemérhető a hallgatók tudása. Persze szinte természetes, hogy ilyen körülmények között tanulhatnak a tiszthelyettesjelöltek, hiszen nem akármilyen munkára készítik fel őket ebben az intézetben két év alatt... — A bázis alapvető feladata, hogy a Magyar Néphadsereg számára fegyverzeti hivatásos tiszthelyetteseket képezzünk — mondja Zalai őrnagy. — A csapatokhoz kikerülve is nagyon korszerű technikával dolgoznak, s nem kis felelősséggel találják magukat szembe, így érthető, hogy a felkészítésük is magas színvonalon történik. Nálunk fegyvertechnikus-, lövegtechni- kus-, optika- és infratechnikus-, páncéltörő rakétatechnikus-, légvédelmi rakétatechnikus- és lokátoros képzés folyik. Azt hiszem, a felsorolásból is kiderül, hogy hozzánk elsősorban olyan fiatalok kerülnek, akik a szakmunkásképző intézetekben, vagy szakközépiskolákban műszaki szakmát szereztek, például esztergályosok, lakatosok, műszerészek. — Hogyan készülnek fel a fiatalok a tiszthelyettesi hivatásra? — Négy félév során történik a képzés. Az elsőben az általános műveltség megszerzése, az elektrotechnika, géprajz, az egyszerűbb technikai eszközök megismerése a feladatuk. A második félévben már szakirányú oktatásban vesznek részt, s hivatásos jogosítványt szereznek. A harmadikban elsajátítják a majd általuk használt technika kiszolgálását, ellenőrzését, javítását, míg a negyedikben a szakoknak megfelelő feladatok gyakorlati végrehajtását végzik, és egy hónapig csapatszolgálaton vesznek részt. Ez utóbbi nagyon hasznos, hisz képet alkothatnak magukban, hogy milyen körülmények között kell majd dolgozniuk, s hogy egyáltalán milyen az élet az egységeknél. — Az iskolát elvégezve milyen beosztásokba kerülhetnek az itt végzett tiszthelyettesek? — Lehetnek például fegyverzeti raktárvezetők, fegyverjavító rajparancsnokok, műhelyparancsnokok, fegyverzeti szolgálatvezetők ... De továbbtanulhatnak, s tiszti vizsgát is tehetnek. A hallgatók elhelyezése ideális, a tágas, világos, négyágyas szobákban adott a lehetőség a zavartalan pihenésre, a nyugodt tanulásra. Sok egyetem örülne, ha ilyen épületet, szobákat biztosíthatna kollégistáinak ... A szabad idő hasznos eltöltésére remekül felszerelt klubok állnak rendelkezésre, több szakkör működik, s aki akar, sportolhat is, sőt a segédedzői tanfolyamot is elvégezheti. Budapest közelsége pedig kínálja, hogy hétvégeken rendszerint szervezetten színházba, moziba menjenek a fiatalok. Az egyik ifjúsági klubban beszélgettem három baranyai tiszthelyettes-jelölttel: vajon ők hogy érzik magukat itt, s miért jelentkeztek erre az iskolára? — Az 509-es szakmunkásképzőben végeztem, ott voltam ifjúgárdista, s akkor döntöttem úgy, hogy ez a pálya nekem való. Légvédelmi rakétatechnikus leszek, s már alig várom, hogy hivatásos legyek, bár, hogy őszinte legyek, még félek egy kicsit a csapattól — mondja a másodéves Szeifert István, aki szigetvári. — Nem bánta meg az akkori döntését? — Eddig nem, nagyon jók a körülmények, összetartó a szakasz. Bízom abban, hogy boldogulok ezen a pályán. Mi a vágyam? Szeretnék a lakóhelyemhez közel kerülni, s majd továbbtanulni. A somogyhatvani Balogh János még gyerekkorában elhatározta, hogy hivatásos katona lesz. Ez a vágya teljesülőben van, hisz a 18 éves fiatalember elsőéves optika- és infra- műszer szakos hallgató. — Sok dolog van, amit kint nem tanítanak meg, itt meg rákényszerülünk. Olyan nincs, hogy valamit nem tudunk ... A foglalkozások reggeltől a koradélutáni órákig tartanak, utána pedig kötelező a tanulás. Ha valamit nem ért az ember, délután is segítenek a tanárok, úgy hogy panaszra nem lehet okunk. r A sorozás után pályázati felhívás alapján jelentkezett tiszt- helyettesnek a pécsi Berta László: — Mindig érdekeltek a műszerek, a korszerű technika, s úgy láttam, ha idejövök, elkötelezhetem magam mellettük. Roppant érdekes dolgokat tanulunk, örülök, hogy itt lehetek. — Hogyan telik a szabad idő? — Ha nem vagyok szolgálatban, akkor fotószakkörbe járok és sokat olvasok, főleg technikai könyveket. Ki előbb, ki utóbb végez, hivatásos tiszthelyettessé avatják, s utána egy életen keresztül a hazát szolgálják. Szép pálya ... Roszprim Nándor Berta László A szerző felvételei Ország-Világjárók Baráti Köre Az idegenforgalom régi igazsága: a rossz turista csak kapkodja fejét. Mert minden új és mert a turista felkészületlen. Éppen a külföldre utazók meg a belföldi turisták felkészítése végett alakult meg most az IBUSZ és a TIT szervezésében az Ország-Világjárók Baráti Köre. Pontosabban újjáalakult, mivel 1962-ben már létrehozták ezt az egyesületet Pécsett. Jól is működött, de 1978-ban feloszlott. Most ismét összehívták a régi előadókat és a kör elkészítette programját. Célja a hazai vagy külföldi kirándulásra, turistaút- ra indulók tájékoztatása. Ennek során elsősorban földrajzi— néprajzi—történelmi alapisme, reteket újítanak fel és segítenek válogatni, hogy érdeklődé, si körének megfelelően ki-ki mit nézzen meg elsősorban. Ezenkívül hasznos információkat is adnak, árakról, szolgáltatásokról, közlekedésről. Beszámolókat is szerveznek. A külföldről hazaérkezők szóban, fekete-fehér vagy diafilmen szemléltetve elmondják élményeiket. Április 25-én dr. Takács József „Tammerlan földjétől a Bajkál- ig" címmel tart élménybeszámolót. A májusi program címe: Pozsonyban és Prágában. Szeptemberben a „Bécstől Párizsig az Alpokon át”, októberben „Hazai tájak, hazai emberek, falusi turizmus” című tájékoztatókat hallhatják az érdek, lődők. Szeifert István Balogh János
