Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1983-04-09 / 97. szám
Saját nyelvén szólítja meg a természetet A megtalált rendszer Lantos Ferenc 1959—1983. között készült művel a Pécsi Galériában Többszörösen rétegzett művészettörténeti problémát hozott felszínre Lantos Ferenc mostani pécsi kiállítása. Furcsa módon polarizált vélemények és viszonyok rendeződtek Lantos tevékenysége körül. Ellenszenv elméleti alap nélkül, teoretikus igényű támadás, ko. rábban vulgárpolitikai elhatárolások, valamint a lelkesült- ség, azonosulás, intencióinak elfogadása-követése bizonyos művész-körökben, muzsikusoknál, természettudósoknál, filozófusoknál. Maga a „céh" is ítél olykor. A grazi múzeumban Lantos nélkül képviselte Pécs—Baranya a maga festészetét, és ezt alig furcsállotta valaki. Pedig magyar művész palettájáról, katedrájáról, íróasztaláról alig került vászonra, hallgatóság elé és kiadóba természetesebben ösz- szetett, leágazásaiban gazdagabb, gyümölcsözően hozzáférhetőbb program, mint Lantos Ferencé. Pedig pedantériája a megkülönböztetések, megfelelő hatású jelzések rendszerezésében már igen korán, az ötvenes években megmutatkozott. Lantos és Keserű Ilona, (akik egykor együtt jártak Martynhoz rajzokat mutatni, beszélgetni), szinte tizenéves korukban jutottak annak a szellemi fedezetnek a birtokába, mely a , .felszabadított művészettörténet” későbbi időszakában, a hatvanas években információ- alapú eredményekhez vezetett. Maríyn Ferenc 1941-es pécsi letelepedése a 17 éves Lantos Ferencnek és a 13 éves Keserű Ilonának (mint Martynnak Rippl-Rónai kaposvári műterme) a serdülőkori szemnyitással azonos pillanatban jelentette az újat, a követhetőt, a kalandokkal kecsegtetőt, Európát, a Párizsi Iskola poétikáját. Ezt, akkor, a negyvenes évek Magyarországában más nem kaphatta meg. És amiről rendesen megfeledkezünk; Lantos és Keserű élt is evvel az örökséggel, evvel az anyanyelvvel, azt mindig vállalva, gazdagítva. Lantos 1959—61. között készült balatoni képei igazán jól felnyitják a néző szemét azokra a problémákra, melyeknek végigkövetését lényegesnek tar. tóttá. Mozgás és szerkezet a fényben, Megfejteni és létrehozni. Objektív állandót kifejezni és az egyéni esetlegességeket is befűzni az „állandók" rácsai közé. Szigort mutatni és megengedésben kilágyulni. Keményen metszett formákat, gépi tárgy- szerűséget költői műveletekkel mozgásba hozni. Férfias lírával értelemkeresés a valóságban és kreatív értelemadás, ha festmény lesz belőle. A hatvanas évek elejének akvarell- jei, a Komlói szénosztályozó is ennek az alapjában véve romantikus, de nem fennhéjázó, hanem inkább meditativ tárgyhoz közelítésnek az eredményei. A zárt keretekben „dühöngő” festői formák, a négyzeteket és oválisokat megtöltő ornamentika ellenes fröccsenések a rendteremtő tudás és kaotikus ellenőrizhetetlenség végleteiként jelennek meg fej-rajzain és a hatvanas évek közepén készült tus-festményeken. Ha e viszonylag „koros” művek még nem is suA Martyn közvetítette festői- gondolkodói modell nem sugallta a személyiség skizofrén megosztását ész és érzelem partjai között. Amit Lantos és Keserű Martyntól elsősorban megtanulhatott, az volt, hogy a dolgokat nemcsak maguk- banvaló lényegük, hanem „természetük" szerint is osztályozni kell. Mindketten a „rendezetlenség” felől közeledtek az „én" szenvedélyeivel sem ellenkező rendszerek felé. 8. HÉTVÉGE gallnak filozófiai értékű általánosságokat, az kitetszik belőlük, hogy Lantos „beavatkozása" a természetes tapasztalati valóságba, akarata ellenére is mechanikus, technikai valósággá válna, ha nem törekedne a magányos keresgélés és valamilyen stiluseszmény bűvölete helyett az ember és természet ősi frigyét őrizni az elszemélytelenedett törvényekkel szemben. De törvényekkel kell élnie a végtelen megengedés valójában cinikus szabadsága helyett. Milyen törvényekkel? Elsősorban az építés törvényeivel. A biztonság gravitációs-statikai szabályaival, ami az ábrázolásban horizont-víztükör, vízben szimmetrikusan tükröződő hegy, faágak és gyökér formáikban jelenik meg. Érdemes figyelni munkáiban, hogy milyen következetességgel kerül bizonyos fogásokat. Soha nem" ábrázol. A felépülést és lebomlást festi meg egy balatoni viharban, színek ellenszegülését. és alkalmazkodását festi más, közvetlen látványból elvont művében. A lírai valóságlátás így lop „lelket" a bonyolult, ámde mégis tagolható vizuális „viszonyokba". Végül ezek is elnyerik méltó formáikat, a rendszerkeresés eredménye a megtalált rendszer. Szinte mindegy is lehetne, hogy alapja mi lesz majd. Pont, vonal, folt, négyzet vagy éppen egy negyedkor. A lényeg az, hogy ezek szereződése, stílusoktól való függetlensége — ahogy Lantos emlegeti — felveti a tudományos módszerek párhuzamait. Vagy másfajta kíváncsiság bujkál a művészben, amikor néhány rács elmozdulásából következő „interferenciákat" követ? Hogy látni akarja azt az „adatsort", melyből a tradicionális értékeken iskolázott szem majd választhat? Akárhogy is van, Lantos kapcsolatot talált a legtalányosabb európai formamegújító törekvésekkel, melyek a „felszínen" jelezték a kultúra átértékelődési folyamatát. Ezt a folyamatot felismerni, jótékony vonásait erősíteni célja Lantosnak is. Ennek érdekében készítette el ún. didaktikai kiálli- tásso'ozaiát, írta könyveit és tanulmányait; próbálta tisztán orramentólis munkáit az építészet szellemével egyesíteni. Sokfelé található zománcburkolata; a nagykanizsai művelődési központ homlokzati mű. anyagbuikolata a használati értékek és az esztétikum találkozási pontjait keresik. Pe- dcgégiai tevékenysége során a művészi „látás" és kreativitás minden továbbit feltételező egységét kutatja. A közösség kultúráját formálja demisztifi- káló tartalmú előadásaival. Közben pedig fest, s mert ő sem bújhat ki saját bőréből, folyvást „magát" festi. Ez a vásznon, festékkel átadható „én"-kép 1983-ban számos lényeges ponton eltér a korábbi művektől. A gesztusok dominanciája, a legkorábbi akva- relleken használt tompa tónusok azt a benyomást is kelthetik, hogy Lantos megváltozott, s hogy e változás lényegbe vágó jelentéseket is módosít. Figyelmes néző azonban gyorsan rájön arra, hogy a tompa lírájú tónusok is „elrendeződnek", s hogy ezek az elrendeződések a rendszernek és a rendteremtésnek ugyanazon minőségei, melyek a kristályosán tiszta és alapszínekkel borított képfelületeken megjelen, hetnek. Köznapibbak csupán. Életszerűbbek. Apró-cseprő „események" gyűrik maguk alá a törvényt. Az alakulás és a kimozdulás újszerű rangja a korábbi, mely a humán-vonatkozósokkal is kecsegtető szabályszerűségeket könyörületesebbnek mutatja be. Aknai Tamás A z öröm ritkán közérzés. Amikor 500—600 embernek egyértelműen kollektiv élménye valami fölemelően szép és. művészi, mint nemrégen, a Pécsi Nemzeti Színház falai között Vidákovics Antal koreográfus szerzői estjén. Valóban szép és fölemelő, nagy műgonddal felépített és előadott műsor részesei lehettünk, amit a Baranya Táncegyüttes művészeti vezetőjének egy évtizednyi alkotói és táncpedagógusi pályaívéből, ez időszak valóban legszebb alkotásaiból válogattak. Valamennyi tánc, valamennyi műsorszám ősi délszláv népművészet évszázados üzenetét sugározta közénk, ami a közösségtudat, a szépség, az élniakarás együttes élményévé avatta ezt az estét. Egy tehetséges fiatal művész megfogalmazásában. PROKSZA LÁSZLÓ FELVÉTELEI
