Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1983-04-09 / 97. szám

Saját nyelvén szólítja meg a természetet A megtalált rendszer Lantos Ferenc 1959—1983. között készült művel a Pécsi Galériában Többszörösen rétegzett mű­vészettörténeti problémát ho­zott felszínre Lantos Ferenc mostani pécsi kiállítása. Fur­csa módon polarizált vélemé­nyek és viszonyok rendeződtek Lantos tevékenysége körül. El­lenszenv elméleti alap nélkül, teoretikus igényű támadás, ko. rábban vulgárpolitikai elhatá­rolások, valamint a lelkesült- ség, azonosulás, intencióinak elfogadása-követése bizonyos művész-körökben, muzsikusok­nál, természettudósoknál, filo­zófusoknál. Maga a „céh" is ítél olykor. A grazi múzeum­ban Lantos nélkül képviselte Pécs—Baranya a maga festé­szetét, és ezt alig furcsállotta valaki. Pedig magyar művész palettájáról, katedrájáról, íróasztaláról alig került vá­szonra, hallgatóság elé és ki­adóba természetesebben ösz- szetett, leágazásaiban gazda­gabb, gyümölcsözően hozzáfér­hetőbb program, mint Lantos Ferencé. Pedig pedantériája a meg­különböztetések, megfelelő ha­tású jelzések rendszerezésében már igen korán, az ötvenes években megmutatkozott. Lan­tos és Keserű Ilona, (akik egy­kor együtt jártak Martynhoz rajzokat mutatni, beszélgetni), szinte tizenéves korukban ju­tottak annak a szellemi fede­zetnek a birtokába, mely a , .felszabadított művészettörté­net” későbbi időszakában, a hatvanas években információ- alapú eredményekhez vezetett. Maríyn Ferenc 1941-es pécsi letelepedése a 17 éves Lantos Ferencnek és a 13 éves Kese­rű Ilonának (mint Martynnak Rippl-Rónai kaposvári műter­me) a serdülőkori szemnyitás­sal azonos pillanatban jelen­tette az újat, a követhetőt, a kalandokkal kecsegtetőt, Euró­pát, a Párizsi Iskola poétiká­ját. Ezt, akkor, a negyvenes évek Magyarországában más nem kaphatta meg. És amiről rendesen megfeledkezünk; Lantos és Keserű élt is evvel az örökséggel, evvel az anyanyelv­vel, azt mindig vállalva, gaz­dagítva. Lantos 1959—61. között ké­szült balatoni képei igazán jól felnyitják a néző szemét azok­ra a problémákra, melyeknek végigkövetését lényegesnek tar. tóttá. Mozgás és szerkezet a fényben, Megfejteni és létre­hozni. Objektív állandót kife­jezni és az egyéni esetleges­ségeket is befűzni az „állan­dók" rácsai közé. Szigort mutatni és megen­gedésben kilágyulni. Keményen metszett formákat, gépi tárgy- szerűséget költői műveletekkel mozgásba hozni. Férfias lírá­val értelemkeresés a valóság­ban és kreatív értelemadás, ha festmény lesz belőle. A hat­vanas évek elejének akvarell- jei, a Komlói szénosztályozó is ennek az alapjában véve ro­mantikus, de nem fennhéjázó, hanem inkább meditativ tárgy­hoz közelítésnek az eredmé­nyei. A zárt keretekben „dü­höngő” festői formák, a négyzeteket és oválisokat meg­töltő ornamentika ellenes fröccsenések a rendteremtő tu­dás és kaotikus ellenőrizhetet­lenség végleteiként jelennek meg fej-rajzain és a hatvanas évek közepén készült tus-fest­ményeken. Ha e viszonylag „koros” művek még nem is su­A Martyn közvetítette festői- gondolkodói modell nem su­gallta a személyiség skizofrén megosztását ész és érzelem partjai között. Amit Lantos és Keserű Martyntól elsősorban megtanulhatott, az volt, hogy a dolgokat nemcsak maguk- banvaló lényegük, hanem „ter­mészetük" szerint is osztályoz­ni kell. Mindketten a „rende­zetlenség” felől közeledtek az „én" szenvedélyeivel sem el­lenkező rendszerek felé. 8. HÉTVÉGE gallnak filozófiai értékű álta­lánosságokat, az kitetszik be­lőlük, hogy Lantos „beavat­kozása" a természetes tapasz­talati valóságba, akarata elle­nére is mechanikus, technikai valósággá válna, ha nem tö­rekedne a magányos keresgé­lés és valamilyen stiluseszmény bűvölete helyett az ember és természet ősi frigyét őrizni az elszemélytelenedett törvények­kel szemben. De törvényekkel kell élnie a végtelen megen­gedés valójában cinikus sza­badsága helyett. Milyen törvényekkel? Elsősor­ban az építés törvényeivel. A biztonság gravitációs-statikai szabályaival, ami az ábrázolás­ban horizont-víztükör, vízben szimmetrikusan tükröződő hegy, faágak és gyökér for­máikban jelenik meg. Érdemes figyelni munkáiban, hogy mi­lyen következetességgel kerül bizonyos fogásokat. Soha nem" ábrázol. A felépülést és le­bomlást festi meg egy balatoni viharban, színek ellenszegülé­sét. és alkalmazkodását festi más, közvetlen látványból el­vont művében. A lírai valóság­látás így lop „lelket" a bo­nyolult, ámde mégis tagolható vizuális „viszonyokba". Végül ezek is elnyerik mél­tó formáikat, a rendszerkere­sés eredménye a megtalált rendszer. Szinte mindegy is le­hetne, hogy alapja mi lesz majd. Pont, vonal, folt, négy­zet vagy éppen egy negyed­kor. A lényeg az, hogy ezek szereződése, stílusoktól való függetlensége — ahogy Lantos emlegeti — felveti a tudomá­nyos módszerek párhuzamait. Vagy másfajta kíváncsiság buj­kál a művészben, amikor né­hány rács elmozdulásából kö­vetkező „interferenciákat" kö­vet? Hogy látni akarja azt az „adatsort", melyből a tradi­cionális értékeken iskolázott szem majd választhat? Akár­hogy is van, Lantos kapcsola­tot talált a legtalányosabb eu­rópai formamegújító törekvé­sekkel, melyek a „felszínen" jelezték a kultúra átértékelő­dési folyamatát. Ezt a folya­matot felismerni, jótékony vo­násait erősíteni célja Lantos­nak is. Ennek érdekében készí­tette el ún. didaktikai kiálli- tásso'ozaiát, írta könyveit és tanulmányait; próbálta tisztán orramentólis munkáit az építé­szet szellemével egyesíteni. Sokfelé található zománcbur­kolata; a nagykanizsai műve­lődési központ homlokzati mű. anyagbuikolata a használati értékek és az esztétikum talál­kozási pontjait keresik. Pe- dcgégiai tevékenysége során a művészi „látás" és kreativitás minden továbbit feltételező egységét kutatja. A közösség kultúráját formálja demisztifi- káló tartalmú előadásaival. Közben pedig fest, s mert ő sem bújhat ki saját bőréből, folyvást „magát" festi. Ez a vásznon, festékkel átadható „én"-kép 1983-ban számos lé­nyeges ponton eltér a korábbi művektől. A gesztusok domi­nanciája, a legkorábbi akva- relleken használt tompa tónu­sok azt a benyomást is kelt­hetik, hogy Lantos megválto­zott, s hogy e változás lényeg­be vágó jelentéseket is módo­sít. Figyelmes néző azonban gyorsan rájön arra, hogy a tompa lírájú tónusok is „elren­deződnek", s hogy ezek az el­rendeződések a rendszernek és a rendteremtésnek ugyanazon minőségei, melyek a kristályo­sán tiszta és alapszínekkel bo­rított képfelületeken megjelen, hetnek. Köznapibbak csupán. Életszerűbbek. Apró-cseprő „események" gyűrik maguk alá a törvényt. Az alakulás és a kimozdulás újszerű rangja a korábbi, mely a humán-vonat­kozósokkal is kecsegtető sza­bályszerűségeket könyörülete­sebbnek mutatja be. Aknai Tamás A z öröm ritkán közérzés. Amikor 500—600 embernek egyértelműen kollektiv élménye valami fölemelően szép és. művészi, mint nemrégen, a Pécsi Nemzeti Színház falai között Vidákovics Antal koreográfus szerzői estjén. Való­ban szép és fölemelő, nagy műgonddal felépített és előadott műsor részesei lehettünk, amit a Baranya Táncegyüttes művé­szeti vezetőjének egy évtizednyi alkotói és táncpedagógusi pá­lyaívéből, ez időszak valóban legszebb alkotásaiból válogattak. Valamennyi tánc, valamennyi műsorszám ősi délszláv népművé­szet évszázados üzenetét sugározta közénk, ami a közösségtu­dat, a szépség, az élniakarás együttes élményévé avatta ezt az estét. Egy tehetséges fiatal művész megfogalmazásában. PROKSZA LÁSZLÓ FELVÉTELEI

Next

/
Oldalképek
Tartalom