Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-12 / 70. szám
„Honosít” a Sopiana Gépgyár Sokszor kihegyezett téma, hogy a dél-dunántúli felszíni, felszín alatti vizek szennyezettsége nő, ami ellen védekezni kell, vagy mihamarább megelőzni a bajt. Mindez úgy lehetséges, ha gyors, pontos helyzetfelmérés segíti az elhárítást. Elsősorban ilyen céloktól vezéreltetve hozott létre az Országos Vízügyi Hivatal valamint a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság vízminőségvédelmi és talaj- mechanikai laboratóriumot Pécsett, a cerkúti gépüzem területén több mint húszmillió forintért. A gép- és műszerpark értéke majdnem egynegyede a fenti While Cap üvegzáró Prototípus jövő tavaszra Várható az önálló exportjog is Régi gondja a magyar konzerviparnak a termékek csomagolása. Hiába jóízű a hazai uborka, a meggy, a cseresznye és a lekvár, ha az üveg nem korszerű, nem tetszetős, ha a konzervdoboz — netán — rozsdás, az igényes vevő ímmel- ámmal veszi meg, vagy meg sem vásárolja. Ezen a gondon segít majd az a gőzvákuum- üvegzáró gép, melynek licencét most vásárolja meg a Sopiana Gépgyár — konzervgyáraink segítségével, a TECHNOIMPEX- en keresztül — a White Cap amerikai cégtől. Régi problémája az iparágnak az üvegeket lefedő lapkák gyártása is, ez azonban már korábban megoldódott. Debrecenben már gyártják, (Nagykőrösön pedig az idén gyártani fogják) a csavaros, műanyagbetétes, úgynevezett twist-off zárás fedeleket. Az ezeket készítő gépsor szabadalmát nem volt célszerű megvásárolni, annál inkább szükségesnek látszik azonban megszerezni a licencét annak az automatának, amely a kész üveget lezárja, „összeszereli”, mert ebből a hazai konzervgyáraknak nem csak néhányra, hanem — előreláthatólag — 40-50-re is szüksége lesz. A gép tehát, amit a Sopiana sorozatban fog gyártani, adagolás után „melegen” zárja, majd lehűti az üveget és tartalmát, s ezáltal az üvegben vákuum képződik. Ezt - és egyben a zárás tökéletességét —, maga a gép, egy detektorával ellenőrzi is. Hosszú és alapos tájékozódás után vásárolta meg éppen ezt a szabadalmat a gyártó cég, illetve a konzervipar éppen az International White Cap cégtől, amely nemcsak nevében nemzetközi: 16 amerikai leányvállalatán kívül mintegy 900 zárógépe dolgozik — egy részük bérleményként — a földkerekség különböző országaiban. A licenc természetesen nem olcsó: 300 ezer dollárba kerül! De éppen az eddigi hazai tapasztalatok bizonyítják, hogy érdemes ezt a jelentős valutát a megvételére fordítani. Ez idő szerint is húsz ilyen automatát bériünk, s a díjuk egyenként és évente 260 ezer forint. Konzerviparunknak azonban nem ennyi, hanem — mint jeleztük — legalább ötven ilyen gépre lenne szüksége, s ezeknek a bérleti díja — másfél éves periódusokkal számovla — 500 ezer dollárt tenne ki. Nyilvánvaló tehát, hogy a szabadalom megvásárlása a kifizetődőbb. gazdaságosabb. Annál is inkább, mert később lehetőség nyílhat arra is, hogy a Sopiana esetleg olyan országoknak gyártson belőlük, amelyekben még nem találhatók. Erről — vagyis a licenccer járó exportjogról - egyébként a márciusban véglegesítendő szerződésben állapodnak meg pontosan, bár a lényeget tekintve az egyezség már a napokban létrejött. A pécsi gvár a műszaki dokumentációt várhatóan egy-két hónapon belüf megkapia, majd a honosításra saját dokumentáció elkészítése és a prototípus legyártása következik. A Sopiana mintegy 20—30 mérnöke, technikusa várja mindezt „ugrásra készen”. A prototípus elkészítését 1984 tavaszára tervezik. A gép áráról egyelőre — érthetően - csak annyit tudnak mondani: igyekeznek a világpiacinak megfelelő másfél-kétmillió forintos ár alatt maradni. Varga J. Új laboratórium húszmillióért * Újabb szennyező és mérgező anyagokat ismernek fel összegnek. Csak hazai és KGST- országokbeli újdonságokat vásároltak, de nincs mit szégyenkezni egyikkel sem. A múlt évben hetente, kéthetente és havonta jártak ki mintákat venni, most a havi kiutazást sűrítik. Baranya és Somogy megyében a rendszeresen szennyező 50—60 céget évente 3—4-szer keresték fel, idén ennek a háromszorosát tervezik. A gyakori helyszínelés azért lehetséges; mert főiig, vagy majdnem teljesen automatizáltak a vizsgálatok. A megszokott elemzési időszak a nátrium, kálium, nitrogén, fémek „bemérése” esetében a felére csökkent. Lehetővé vált a nagysorozatú mintavétel egy ember egyidejűleg akár száz mintát is pontosíthat az automatikák révén. Bővültek a vizsgálódási területek, többféle szennyező és mérgező anyagot ismernek fel. Még pontosabban határozzák •meg egyebek között a nehézfémeket, a fémionokat, a foszfátot, nitrátot, ammániumot, az összes béta-aktivitást. Lehetőség nyílik a fenéküledékekből, növényeken lévő bevonatokból, állattársulások, — így szitakötőlárva hal, vízibolha — viselkedéséből. nehézfémionbk jelenlétére következtetni. Ezenkívül biztosan kimutatják majd a nemcsak természetes eredetű sugárzó izotópokat, így a • cesium —137-et, az ólom 210-et, a stroncium 90-et. Vállalni akarják a szennyező növényvédőszerek minősítését is. Csuti J. Új típusú konzervdobozok konzervdoboz fő olapanyaga a polipropilén, a „tiszta" műanyagok egyike, amit az egész világon engedélyeznek élelmiszer csomagolására. Az egyelőre csupán 0,4 liter űrtartalommal gyártott műanyag konzervdoboz könnyen feltéphető teteje nem válik el teljesen a doboztól, nem sérti meg a kezet. Tégla alakja — a szokásos henger formával szemben — szállításnál és raktározásnál 20 százalékos helymegtokarítást biztosít. A műanyag dobozok eltüzelhetők, égésükkor csak ártalmatlan gőzök és gázok szabadulnak fel így kifejezetten „környezetkímélőnek” számíta- nak.A speciális lezárótechnika a doboz tartalmát tökéletesen védi oxidálódás és nedvesség, illetve vízgőz ellen. A doboz külső felülete — további alapozás nélkül — alkalmas arra, hogy szöveget, ábrát nyomtassanak rá. Teljes egészében vékony ónozott lemezből, mélyhúzással készül egy másik új típusú, lefelé kúposán keskenyedő dán konzervdoboz, amelyet téphető fedővel gyártanak. A fő probléma a fedőnek olyan ónozott lemezből való előállítása volt, amely elég kemény ahhoz, hogy erős legyen, és mégis elég pu- ho ahhoz, hogy könnyen felnyithassák. A dobozok belseje kétszeresen lakkozva van, tárolás és szállítás céljából egymásba illeszthetők, mágnessel praktikusan mozgathatók. A konzervdobozokra ofszet nyomással kettő, négy vagy hat színben lehet nyomtatni. A konzervdobozok formája, nagysága és kivitele nem sokat változott az elmúlt évtizedek során. Pedig bőven akad kifogásolnivaló rajtuk. Mindenekelőtt jóval könnyebbeknek, szilárdabbaknak és olcsóbbaknak kellene lenniük. Amellett ma már az is elvárható, hogy ne csak konzervnyitóval lehessen kinyitni őket hanem szabad kézzel, minden különösebb erőlködés nélkül is. Két újdonság megjelenése arra enged következtetni, hogy a konstruktőrök mégsem tétlenkednek. Egy svéd cég olyan könnyen nyitható műanyag konzervdobozzal rukkolt ki, amelynek anyaga 135 Celsius-fökig bírja a hőterhelést, így hőkezelésnek is nyugodtan alávethető a benne tárolt élelmiszer. Az új típusú HÉTVÉGE 5. Fennállása óta tán a legjobb évét kezdte meg idén januárban a Szigetvári Cipőgyár. Ugyanakkor ez az év az igazgatónak, Horváth Józsefnek a jubileuma is, aki pont 10 éve került a gyár élére vezetőnek. A fiatal alig 40 éves igazgató tűnődve mondja: — Magam is meglepődök, amikor visszatekintek az elmúlt 10 évre. Szép is volt, tossz is, könnyű is meg nehéz is. Akkor egymillió pár cipő volt a gyár éves termelése, tőkés exportja egy darab sem. Ezzel szemben az elmúlt évben egymillió-'hat- százötvenezer pár cipő került le a szalagokról és ötmillió-ötszázezer dollár értékű exportot bonyolítottunk le. Ez több, mint amire számítottunk. — Ez az év az önállóság harmadik éve. Gondolom vannak már tapasztalatok. —■ Amikor 1980-ban kiváltunk a Minőségi Cipőgyár kebeléből, nem nagyon tudtuk, hogy is lesz. Exportrendelésünk még egy darab sem volt. A lelkesedés és lendület, amivel elkezd, tűk, a dolgokat mégis átsegített a nehézségeken. Az első év ösztönössége, lendülete tavaly már tudatossá vált, pontosan tudtuk, mit akarunk, és ezért mit kell tennünk. Sikerült a cipőinknek nyugati piacot találni, de hogy ez biztos piac maradjon számunkra, sök mindent másképp kellett tenni, mint eddig. Fél éve jártam a Szigetvári Cipőgyárban és a gyár reklámfőnökétől megtudtam, mit is jelent ez a másképp? Egy példát említett: az amerikai üzletember pénteken megérkezett a Ferihegyi repülőtérre, onnan egyenesen Szigetvárra hajtott. Itt a gyárban szombat, vasárnap egész nap, még éjjel is dolgoztak, és a hozott tervrajzok alapján elkészítették a modelleket, így az amerikai hétfőn már ismét ülhetett a repülőre a két bőröndnyi mintakollekcióval. Ezen a bravúron még ő is elcsodálkozott és gratulált. Azóta ez a vevő biztos megrendelést jelent. A nyár 1 millió 650 ezer párás termeléséből 620 ezer pár került tőkés piacokra, és ebből 500 ezer párat ez az amerikai üzletember vitt el. — Minden üzletet, amit elvállaltunk, mennyiségben és minőségben pontosan teljesíteni kell — folytatja Horváth József. — A nyugati üzletkötők magyarázatot nem fogadnak el. Ha valami nem úgy van, ahogyan megállapodtak, egyszerűen lemondják a rendelést. — Azt mondják a világválság miatt különböző területeken beszűkültek a piacok. Szigetvár, nak hogyan sikerült ezt kivédenie? — Csak gyorsasággal, rugalmassággal és természetesen jó minőséggel. Mondok egy példát. Mi a nyugatra gyártott cipők egy részét külföldi bőrből készítjük. Volt olyan szezon, amikor az egyik cipő nagyon fogyott, és kaptunk Amerikából telefont, bogy ebből a típusból még kérnek, de zöld színben. És Hétszázezer pár cipő Szigetvárról tőkés exportra Két nap alatt két bőröndnyi mintakollekció — Simontornya az igényeknek megfelelően azonnal szállít — Hetvenmilliós nyereség — Jelentős béremelés minden évben Nyugati exportra készült női cipők a Cipőgyár bemutatótermében. Előtérben az idei év egyik legnagyobb slágere, a puha bőrből készült, szőrmebéléses, mindkét oldalán cipzáras női csizma. Läufer László felvételei előfordulhat hogy zöld színű bőrünk éppen nincs. Nos, létrehoztunk egy kooperációt a Si- montornyai Bőrgyárral. Ezentúl nagy mennyiségű félkész bőrt is vásárolunk, és a simontornyaiak a mi igényeinknek megfelelően fejezik be a kikészítést. Olaszország a cipőnagyhatalom. Mégis mellettük is ott lehet maradni a piacon. Hiszen ott sem ügyesébbek az emberek, mint itt. csak itt nehezebbek a körülmények. Ügy fogalmazhatnánk, ugyanazért az eredményért nekünk több kört kell futni — hát mi lefutjuk. Természetesen mindez nem menne, ha nem lenne ilyen a kollektíva, mellyel ezt meg lehet csinálni, ögyes, kockázatot is vállaló vezető garnitúrát sikerült létrehozni — és itt most nem magamra gondolok! — és minden elismerésem a munkát szervező, előkészítő műszakiaknak. — Mit tervez a gyár az 1983-as esztendőre? — Még több munkát. Különösen a tőkés exportot szeretnénk növelni, 700 000 párra. Ennek érdekében idén először a szent, lőrinci gyáregységünkben, ahol eddig csak felsőrészt készítettek, elkezdik a késztermék gyártását. Új piac ígérkezik Svédországból mintakollekciót rendeltek, amit a közelmúltban már el is küldtünk. — Megérte-e kiválni a Minőségi Cipőgyártól és önálló utakat járni? — Egyértelműen igen! Akkor is sokat dolgoztunk, de az ered. ményét nem éreztük közvetlenül. Tavaly például 57 millió helyett 60 millió forint lett a nyereség. Dolgozóinknak az első évben 9 százalékos, tavaly 6,5 százalékos bérfejlesztést adtunk. Az idén sajnos szerényebb lesz, egyelőre 3,3 százalék. De ha ez az év is jól sikerül, később lehet több is. A munkakörülményeket is jobban tudjuk javítani, a dolgozók üdültetését is kedvezőbben oldottuk meg. A TANNIMPEX-el meglévő rendkívül jó kapcsolatnak köszönhetően egyre több dolgozónkat tudjuk külföldre utaztatni. Mégpedig nemcsak vezetőket. A párizsi bőrhétre például művezetőket küldtünk ki, mert semmilyen pontos elma- gyarázás nem ér fel a saját tapasztalattal. Ha nyugaton ott akarunk lenni, erre is gondolni kell. A TANNIMPEX — természetesen a lehetőségeken belül — maximálisan támogat ebben minket, hiszen egy-kétezer dolláron nem múlhat például milliós üzlet. Sarok Zsuzsa