Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-19 / 77. szám
Vannak bűvös, ha úgy tetszik, babonás számaink, ame_ lyeknek mintha nagyobb lenne a jelentősége, mint a közönséges többié. Ezek szerepelnek a népmesékben, a találós kérdésekben, ezeket játsszák meg leggyakrabban a lottón, ezekhez kötődik Fortuna istenasszony kegye. A hetes számhoz az utóbbi (rét évtizedben, ahogy a válások egy újabb, s némiképp a sta. tisztika által is támogatott hiedelem kapcsolódott: a hetedik év a kritikus időszak a házasságban. A kritikus hetedik év épp csak érdekes párhuzamként, apropóként jutott eszünkbe a Bikali Állami Gazdaság su- monyi halgazdaságának ága. zatvezetőjével beszélgetve. Busi István éppen most jutott tú| a „kritikus" időszakon: január 1-én zárult számára a hetedik év, amit a sumonyi halgazdaság ágatzatvezető. jeként dolgozott végig. Milyen volt a „házasság"? A tavalyi esztendő sem bizonyult kritikus évnek: a halászat a Bikali Állami Gazdaság hosszú idő óta legnyereségesebb ágazata, s ezen belül is Sumony egyike a legjobbaknak a halászati gazdaságok között. Busi István igencsak fiatalon került felelős gazdasági pozícióba, hiszen most is csak 28 éves — Baján születtem, csak 1975-ben kerültem Baranyába, amikor végeztem a Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Főiskolai Karának halászati ágazatán. Eredetileg a Bajai Állami Gazdasághoz kötött a tanulmányi ösztöndíj, de Bikaion töltöttem a tanulmányi gyakorlatomat, a diplomamunkám is a bikali tapasztalataim alapján készült. így aztán örömmel fogadtam el Zámbó István igazgató ajánlatát, hogy dolgozzak Bika- Ion. Fél évig dolgoztam beosztott agronómusként Wohlschein Ferenc halászati fő- ágazatvezető keze alatt, aki országos szaktekintély, s aki. nél nem számított a diploma, csak az, hogy mit bizonyít az ember a munkájával. Úgy tudom, az ő javaslatára nevezett ki fél év után az állami gazdasági igazgatója Su- monyba ágazatvezetőnek. — Milyen érzéssel fogadta el ezt a beosztást féléves szakmai múlttal, alig 21 évesen? — Szilveszter délután közölte velem a direktor, hogy ha elvállalom, január 1-től én leszek a sumonyi halgazdaság ágazatvezetője. Nem mondom, megszeppentem, mert egyáltalán nem látszott könnyű feladatnak — s nem is volt az! — de egy ilyen megbízatás elől, bármekkora felelősséggel is jár, nem hát. ráihat meg az ember, ha valamire is akarja vinni a szakmában. Sumony alig két évvel korábban került a bikali halászati ágazathoz: minden ott dolgozónak még bizonyítania kellett, hogy fel tudja venni a Bikali Állami Gazdaságban 6. HÉTVÉGE Egy fiatal ágazatvezető számvetése A hetedik év után Bizonyítani csak munkával lehet rekszünk, hogy újabb jövede- lemforrsához juttassuk a dolgozókat. Már idén belekezdünk egy vállalkozásba: tíz dolgozónk társult, hogy a téli szabad napokon a halastava, kot övező nádat kivágják. A nádat a Keszthelyi Nádgazdaság vásárolja fel tőlünk. A másik még csak elképzelés: a halászaink asszonyainak foglalkoztatását szeretnénk meg. oldpni azzal, hogy naposkacsa és pecsenyekacsa neveléssel is megpróbálkozunk. — Egyéni tervek? — A halászati szakmérnöki továbbképzésre már két évvel ezelőtt jelentkeztem. Az állami gazdaság minden támoga. tást megad ehhez. Tanulmányi szerződést is kötöttek velem. Talán idén lesz annyi jelentkező erre a tanfolyamra, hogy elkezdődhet ez a három féléves levelező képzés. — S olyan terv, ami nem a munkához kötődik? — Mi lehetne két kisgyerek mellett? A nagyobbik jövőre kezdi el az iskolát. Legfőképpen ezért költöztünk be Su- monyról Szentlórincre tavaly megkövetelt munkatempót. S ebben a helyzetben kellett nekem is bizonyítanom vezetőként és szakemberként egy. a ránt. — Hogyan sikerült? — Az a tény a legbiztosabb értékmérő, hogy még én vagyok itt az ágazatvezető — mondja mosolyogva. — A piaci haltermelésen kívül sikerült jelentős eredményeket elérni az ivadékelőállitásban is, ami talán a legkényesebb ré. sze a halászatnak, s alkalmazkodni tudtunk az exportigényekhez is, amikor a ragadozóhalak tenyésztésére is vállalkoztunk. Tavalyi évet például 4,5 millió forint ágazati nyereséggel zártuk. Su. monyban, s ehhez hasonló eredményeket értünk el az utóbbi négy évben is. Mindezt 17 emberrel. — Milyen gondjai voltak? — Sok segítséget kaptam az állami gazdaság vezetőitől, mondhatni rajtam tarto- ták a szemüket, de azért Sumony mégiscsak 70 kilométer, re van Bikáitól, s gyakran a telefonösszekötetés is órákba telik. Hamar meg kellett szók. nőm, hogy a halaszthatatlan döntések előtt nem kérhetek mástól tanácsot: enyém a feladat és enyém a felelősség. Végül is, ez a kényszerhelyzet csak hasznomra vált. A gondok másik része abból adódott, hogy kezdetben az itt dolgozó halászok nehezen fo. gadták el az új munkatempót és követelményeket. Ez sok feszültséget okozott. Ma már állíthatom, jól1 kijövök az emberekkel. Igaz, a régiek közül már csak azok dolgoznak itt, akik tudtak alkalmazkodni az új követelményekhez. Hát, bizony elég kevesen vannak, a halászok többsége új ember, de olyanok, akik valóban sze. rétik a munkájukat. Az átlag, életkor 24—25 év, s nincsenek munkaerőgondjaink! A fix fizetés mellett olyan premizálási rendszer van nálunk, amely mindenkit a jobb munkára ösztönöz. Mi is arra töReggeli megbeszélés a tavaknál Az őszi lehalászás idején katonák is segítették a munkát nyáron. Két és félszobás OTP- lakást vettünk. A feleségemnek is könyebb most, mert ő a srentlőrinci mezőgazdasági szakközépiskolában előadó, s most nem kell nap, mint nap utaznia. Egyébként bikali lány, s így nemcsak a munkám köt Baranyához, Bikáihoz. Sumony pedig az elmúlt hét év alatt úgy hozzám nőtt, mintha itt születtem volna. Néhány éve hívtak Bajára, a szülővárosomba dolgozni, A szakmai előrehaladásomat én itt látom jobban biztosítva, s az sem mindegy, hogy milyen kollektívában él az ember. Ez a bikali halászati főógazatnál nagyon jó, s ráadásul csupa hozzám hasonló korú fiatal szakember dolgozik itt felelős beosztásban a központban és egyes halgazdaságok vezető- * jeként. Ez is nagyon sokat j jelent. — Hét év tapasztalatai után hogyan látja: milyen haszonnal, és milyen buktatókkal jár, ha valakit fiatalon « neveznek ki vezető beosztásba? — Nehéz általánosítani — I mondja elég hosszú töpren- I gés után. — Végső soron - minden azon múlik rendelkezik-e valaki vezetői adottságokkal vagy sem. Ha igen, szerencsés, ha hamar vezetői pozícióba jut, még akkor is, ha nincs túl sok szakmai ta- í pasztalata. Szerintem hasznosabb úgy megszerezni a tudást, a tapasztalatokat, hogy az ember a saját bőrén érzi tetteinek következményeit, mint úgy, hogy megbújik más f. felelőssége mögé. Egyébként 5 is sokkal jobb, ha egy fiatal i szakember friss energiája a j munkára koncentrálódik, s 1 nem a helyezkedésre, a vára- J kozásra, hogy valamikor majd í valakinek a pozícióját meg- | örökölheti. S közben telnek I az évek, esetleg évtizedek: a | tetterő elfecsérelődik az ön- I marcangolásban. Dunai Imre Boldizsár Iván: Don-Buda-Párizs Mindig csodáltam, ha valaki valamihez nagyon értett. Ha va. lamiben, vagy a maga egészében az átlagtól elütő műveltséggel rendelkezett. Láttam mozgalmi embert, aki soha sem járt mozgalmi iskolába és mégis . . Láttam virágtermesztőt, aki nem volt kertmérnök, de kertmérnökök csodálták meg a növényeit ... Láttam népművészt, aki so. ha sem járt a népművészeti iskolába, de néprajztudósok érdeklődtek a munkái iránt. A korszerű műveltségnek van egy olyan eleme, ami sokakat átlag felettivé tett az elmúlt évtizedekben, de amiről manapság mégis keveset beszélünk, ez: a történelmi tapasztalat. Voltak, akik ott lehettek olyan eseményeknél (mint résztvevők vagy akár csak szemlélők), amelyek önmagukban fölértek egy egyetemmel, doktorátussal ... És aztán magukévá tették azokat a bizonyos — más utakon aligha, vagy csak töredékesen megszerezhető — ismereteket, tudásanyagot, amely későbbi szemléletük alapjává, meghatározójává vált. Többnyire ilyen emberek vallanak a Magvető Könyvkiadó Tények és tanúk című könyv soro. zatában is. Az egyik legutóbbi kötet Boldizsár Iván : Don—Buda —Párizs című memoárja, amely méltán tekinthető releváns olvasmánynak — legalábbis bizo. nyos (alighanem az ötven év alatti) generációk számára. A könyv elsősorban azért meghatározó olvasmány, mert olyan eseményeket, témákat hoz karnyújtásnyi közelségbe, amelyekről eddig nem igen illett beszélni és vajmi keveset lehetett olvasni Tulajdonképpen a kötetnek mind a három — kronológiailag egymást követő — része érdekes. A Don című fejezet Boldizsár Iván háborús naplója alapján készült és a második magyar hadsereg életének a szerző által ismert, átélt háborús tévé. kenységét, életét írja le. Vannak benne egyéni mozzanatok, eddig még kevésbé hangsúlyozott szempontok és szokatlan reflexiók egész sora amit talán csak az újraolvasás tudatosíthat. A Buda című rész a főváros ostromával, pontosabban azzal foglakozik, hogyan élte át a szerző — valahol a budai hegyek között — ezt az ostromot. Leírásából megállapíthatjuk: jól-rosszul. . . Ahogy lehetett. Életveszélyben, remény és csüg- gedés napi többszöri változatosságában. A számunkra legfontosabb a Párizs, 1946 című harmadik rész, amelyben a párizsi béketárgyalások egyetlen magyar részről hiteles tanújaként a lehető legérzékletesebben számol be az ott történtekről. A Magyarország sorsát érzékenyen érintő tárgyalásokon ugyanis a magyar kormány képviselői (mint vesztes országéi) nem vehettek részt. Boldizsár Ivánnak viszont, mint a delegáció sajtófőnökének állandó belépője volt a tárgyalóterembe, és így tulajdonképpen — az egyetlen magyarként — részletekbe menően nyomon követhette mindazt, ami ott történt. Leírja, milyen várakozásokkal itdult el a Gyöngyösi külügyminiszter vezete küldöttség, milyen volt az akkori hazai magyar közhangulat Mit vártak a politikusok és mit várt a közvélemény ezektől a tárgyalásoktól. Közeli képet ad a küldöttség párizsi életéről, tevékenysé. géről, az ott munkálkodó diplomatákról, politikusokról, zsur- nalistákról. A Szlovákiából átte- lepítendőkkel és a pozsonyi hídfővel kapcsolatos vitákról és mindarról, amire csak értelmes megfigyelő képes lehet. Igen lényegiek és időtállóak azok a publicisztikái, amelyeket az akkor általa szerkesztett Új Magyarország című lapba írt és ebben a kötetben is közölt — a béketárgyalásokkal kapcsolat, ban. Ezekben a cikkekben, fejtegetésekben tulajdonképpen az egyes „magyarság-problémákról" való gondolkodás mindmáig érvényes alapjait fekteti le, miközben akkor és ott Párizsban gyakran eszébe jut (eszébe juttatják) Zrínyi híres mondatát: Egy népnél sem vagyunk alábbvalóak . . . Ez a párizsi tapasztalat — aligha vitatható —: súlyos történelmi tapasztalat. Ez adhatta hésőbb Boldizsár Iván kezébe a magyar irodalom később oly gyakran hitelelesített és használt diplomata-igazolványát, ez adhatta meg életében azt a személyes motivációt, amely a magyar irodalom — évtizedeken át — csüggedhetetlenül tevékenykedő, utazó nagykövetévé, okos szószólójává tette Európa, ban és a nagyvilágban. Most ezt a történelmi tapasz, talatot nekünk is átadja. Olyan megjelenítő erővel, szuggesztivi. tással, hogy miközben olvasunk, az az érzésünk, ott ülünk mi is valahol 1947 első másfél hónapjában Párizsban egy elegáns palota impozáns tárgyalótermének valamelyik széksorában ... Vagy legalábbis a karzatán. Halllhctiuk, láthatjuk a felszólalókat. Egylkével-másikával köze. lebbről is megismerkedhetünk. Láthatjuk, milyen az, ha egy kis nép a maga nagy problémáival olyan tárgyalóasztalra kerül, ahol például egy új-zélandi küldöttnek több szava lehet magyar ügyekben, mint a magyaroknak ... Ö is beleszólhat a magyar faluk, magyar százezrek sorsába. A magyar küldöttség viszont nem lehet jelen. A Boldizsár Iván közölte párizsi információk roppant tömege végül is néhány alapproblémára egyszerűsödik. Hogyan lehet itt, ebben az országban újrakezdeni és folytatni az életet? Mlyen legyen a viszony a szomszédainkkal? Lesz-e véqre demokrácia Magyaro'száaon? A szerző (és azóta a történelem is megtette már) többnyire megfogalmazza a lehetséges válaszokat is. Mindez persze nem tompíthatja le a döbbenetes kép kései olvasóra gyakorolt hatását és nem aátolhat'a meg, hogy újból és újból elgondolkodjunk ezeken a történelmi ta. pasztalatokon, mind tudatosab. bá téve a tanulságokat. Mert ezek örökérvényűnek látszanak. Bebesi Károly AZ EZERMESTER ÚTTÖRŐ ÉS IFJÚSÁGI KERESKEDELMI VÁLLALAT 1983. április 2-ig ifjúsági kedvezményes vásárt rendez a Pécs, Szalai András út 8, sz. alatti üzletében. NDK-tapéták: 30—40—50% engedménnyel. Kesztölci tapéták: 60—90% engedménnyel. REKLÁMÁRON! TÁJÉKOZTATJUK VÁSÁRLÓINKAT AZ EGYSÉG ÚJ NYITVATARASI RENDJÉRŐL, 1983. március 21-től: Hétfőtől—szerdáig: 8.00—17.30 óráig, csütörtökön, pénteken: 8.00—18.30 óráig. SZOMBATON ZARVA! VÁRJUK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKAT!
