Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-15 / 73. szám
1983. március 15., kedd 5 Dunántúli napló A fiatal műszakiak és közgazdászok helyéről, szerepéről rendeztek fórumot a Baranya megyei tudományos hetek keretében tegnap este Pécsett, a Technika Házában. A KISZ és az MTESZ kapcsolatáról Juhász András, a KISZ KB titkára tartott előadást, a fiatal műszakiak és közgazdászok vállalati munkában betöltött gazdasági szerepét Sasvári András, a JPTE Közgazdaságtudományi Karának tanársegédje elemezte. A beszélgetést Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára vezette. (Képünkön balról) Marx Károly emlékünnepség az Oktatási Igazgatóságon Marx Károly halála 100. évfordulója alkalmából, a nevét viselő osztály rendezésében, tegnap emlékünnepséget tartottak az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán, melyen megjelent Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára. Az évforduló jelentőségét Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló fő- szerkesztője, a Megyei Párt- bizottság tagja méltatta. Ezt az egyéves pártiskola Marx osztályának műsora követte. Dr. Román Lászlóné, a Baranya megyei Könyvtár igazgatója Marx Károly életét bemutató könyv- és dokumentumkiállítást nyitott meg. Az iskolán megrendezett könyvkiállítás megtestesíti mindazt, amit Marxról', az emberről, tőle és másoktól tudhatunk. Ezek a könyvek, mint tárgyak, egyben láttatják, érzékeltetik, hogy milyen gigantikus maga a marxi életmű, hogy az napjainkra valóban meghódította az egész világot, hiszen jóformán minden nyelvre lefordították, tárgya és forrása a társadalomtudományi kutatásoknak. A kiállított könyvek a megyei és egyetemi könyvtár gyűjteményéből valók. Rendezése a megyei könyvtár dolgozóinak munkája, mely- lyel tisztelegnek Marx Károly emléke előtt, halálának 100. évfordulóján. Szocialista brigádvezetők tanácskozása Öjpetrén Az újpetrei Petőfi Tsz szocialista brigádvezetői értekeztek tegnap délelőtt a község parkerdei úttörőtáborának kultúrtermében. A brigádok elmúlt évi munkáját Bohár Ernő tsz-elnök értékelte. Tavaly a minőség javítása, az anyag-, alkatrész, és energiatakarékosság, az exportképes termékek gyártása volt kiemelt feladatuk. Mivel a tsz aktív dolgozóinak ötven százaléka részt vesz a mozgalomban, nehéz lenne elválasztani a szövetkezet munkájának egészétől a szocialista brigádok tevékenységét. Márpedig a tsz kiemelkedően eredményes évet zárt 1982-ben. A termelési értékük elérte a 340 millió forintot, s ez 10 százalékkal több az előző évinél. A jelentősebb termékeikből rendre túlteljesítették a tervet, csökkenő önköltség mellett. A jelenlévő brigádvezetők szűkebb közösségük munkájáról, eredményeiről, gondjairól adtak számot. Felszólalt Oláh János is, annak a Steinmetz Miklós szocialista brigádnak a vezetője, amely az elmúlt évben azzal a felhívással fordult a megye termelőszövetkezeteiben működő szocialista brigádokhoz, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére tegyenek ajánlásokat a tervek mennyiségi, minőségi teljesítésére, illetve túlteljesítésére. A vállalásoknak a terv megyei célkitűzéseihez kellett igazodniuk, amely 1982-re a mezőgazdasági termékek 5 százalékos növekedését, az export árualapok bővítését irányozta elő. Felhívásukhoz a megye tsz-eiből 160 kollektíva csatlakozott. Oláh Jánost a tanácskozás résztvevői küldöttnek választották meg p szocialista brigádvezetők májusban tartandó VI. országos tanácskozására. Szép operaesteknek örvendhetünk Vendégjáték-sorozat Pécsett Képünk a Rigoletto előadásán készült. Gilda sze repében (jobbról) Olga Vulics, az eszéki színház magánénekese. Kinőtték az inkubátort az ötös ikrek Nyilatkozik a színház zeneigazgatója Kinőtték az inkubátort az ötös ikrek az Orvostovábbképző Intézet szülészeti klinikáján. Miként dr. Dobos Anna adjunktus az MTI munkatársának elmondta, mindegyik gyermek egészséges, s egyikük kivételével testúlyuk elérte, illetve meghaladta a két kilót. Szilvia 2,09 kilogramm, Melinda 2,35 kilogramm, Hajnalka 2,05 kilogramm, Sándor 1,90 kilogramm, Erika pedig 2 kilogramm. Hétfőtől üvegfalú helyiségben gondozzák őket. Itt már ágyban 'fekszenek a csecsemők, a levegő hőmérséklete alacsonyabb, mint az inkubátorban volt, mintegy 30 fok, ám Az országgyűlési képviselők Baranya megyei csoportja tegnap a megyei ügyészség székházában tartotta idei első ülését. A képviselőket dr. Kása Ferenc megyei főügyész és dr. Tamásly József, a megyei bíróság elnöke tájékoztatta az időszerű igazságügyi kérdésekről. A főügyészi tájékoztatóból kitűnt, hogy Baranya a bűnözés tekintetében a közepesen fertőzött megyék közé tartozik — tízezer lakosra 109,9 ismert bűncselekmény jut. A bűnözés támadóbbá vált, emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma, a rablások körében pedig azoknak a cselekményeknek a száma nőtt, amelyekben kimutatható az ún. sértetti közrehatás. A vagyon elleni bűncselekmények szaporodásához hozzájárul, hogy az állampol— okár az inkubátorokban — továbbra is csak pelenkát „viselnek”. Kétóránként 50 gramm anyatejjel és tápszerrel, naponta gyümölcslével táplálják őket. Vitaminokat és vaskészítményeket is kapnak. Ho továbbra is jól fejlődnek, előreláthatóan három hét múlva az érett újszülötteknek megfelelő klímájú szobába helyezik őket, azért, hogy hozzászokjanak az otthoni életkörülményekhez. Az akklimatizálódás néhány napot vesz majd igénybe. Várhotóan egy hónap múlva mind az öt csecsemőt haza- vihetik a szülők. górok nem óvják kellőképpen a vagyontárgyaikat, a megalapozatlan bizalom gépkocsik, nyaralók egyre gyakoribb kifosztásához vezet, ezeknél mindössze 36 százalékos a felderítési arány, ami az elkövetőket újabb bűncselekmények elkövetésére ösztönzi. Mindkét tájékoztatóban nyomatékosan felhívták a figyelmet a közlekedési bűncselekményekre, az emelkedő tendenciára, s ezen belül is az ittas vezetésben tapasztalható fordulat veszélyességére: erősen megnőtt a közepes és súlyos alkoholos befolyásoltság aránya. A megyei bíróság elnöke szerint minden bírói szigor ellenére sem sikerült büntetőjogi eszközökkel megállíGondokkal küszködnek a vidéki operaházak — halljuk évek, évtizedek óta. A gondok részben színházi struktúránkból, részben speciális helyi okokból adódnak, amik gyakran mutatnak egymáshoz hasonló vonásokat. Az énekesek közül a legkiválóbbak előbb-utóbb több éves szerződést kapnak valahol külföldön, vagy a Magyar Állami Öperaháznál. S az utánpótlás mintha nem érkezne olyan ütemben, amint ahogyan az elszerződések miatt hézagok támadnak bizonyos szerepkörök betöltésében. Ilyenformán nem ritka, hogy az előadások minősége, enyhén szólva, hullámzó. Sőt egy előadáson belül is különböző értékek és kvalitások vannak jelen. tani az ittas vezetés terjedését. Az alkohol hatása más bűncselekmény-formák növekedésénél is kimutatható; nőtt a gyermekkorú bűnelkövetők száma, s az összes bűnözésben szinte megállíthatatlanul nő a cigánybűnözés aránya. A mindenre kiterjedő tájékoztatókban szó volt arról is, hogy gyakoribbak a kártérítési, azaz a fogyasztói érdekvédelemmel összefüggő perek — a lakosság felismerte, hogy a pénzéért jó minőséget kell kapnia, s ennek a jogának bírósági úton is érvényt szerez. A tájékoztatók meghallgatása után a képviselők az országgyűlés tavaszi ülésszakával kapcsolatos teendőket tárgyalták meg. Hasonlót tapasztaltam a minap Szegeden, ahol, mint köztudott, az ünnepi játékok révén jóval nogyobb az operaénekesek társulati bázisa, mint pél- dáu Pécsett; s ahol a zenekar ma is a nyári eőadások monstre együttesének magjaként működik. Az itt látott Tosco előadás I. és III. felvonása csaknem a teljes, a tökéletes operaélmény érzését kölcsönözte, ellentétben a Scarpia figurájára épülő II. felvonással, ahol Róma kegyetlen rendőrfőnökének megformálója bizony igen halovány, vérszegény teljesítményt nyújtott, ami „magával ragadta” a felvonás többi szereplőjét is. Ahogyan a másik két felvonásban pont oz ellenkezője történt, nem kétséges, az itt vendégszereplő Sebastiano Gonzales (Olaszország) ragyogó, varázslatos szépségű, igazi olaszos Cavara- dossi alakítása nyomán. A Pécsi Nemzeti Színházban hasonló operasikerek tanúi lehettünk nemrég több alkalommal is, amikben itt is része volt néhány vendégszereplő művésznek. Erről kérdeztük Breitner Tamást, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatóját: — Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném, hogy a mi énekeseinket igen nagyra becsülöm, kiváló színvonalúaknak tartom. Emellett célunk az is, hogy előadásainkat olykor egy- egy vendégjátékkal színesítsük. Hagyományos szokás ez a világ valamennyi operaszínpa-. dán. S ezeknek az előadásoknak kétségtelenül van valami külön varázsuk. Pécsett valóban több nagyon szép operaest született az elmúlt hetekben ilyen módon. Ezek egy része előre tervezett vendégjáték volt. Ez a sikerszéria viszont egy nem várt eseménnyel, Patrizio Mendez próba nélküli beugrásával indult meg a Rigoletto preimerjén, amiről akkor a Hétfői Dunántúli Napló is megemlékezett. A címszereplő, Vághelyi Gábor hangszálgyulladással „beinjekciózva” végigcsinálta az első felvonást. Addigra megérkezett Pécsre az Operaház tagja, a neves chilei énekes. Szünetben öltözött, sminkelt — és „belökték" a színpadra . .. Én, aki vezényeltem az előadást, személyesen akkor láttam először, mindösz- sze egy kézfoaásnyit találkoztunk o vasajtónál ... És briliánsán megcsinálta a másik két felvonást, dehát ennek a zajos sikeréről önök is beszámoltak. Azután, a napokban, március 5-én, amikor csere-meghívásos alapon Olga Vulics (Eszéki Népszínház) énekelte Gildátés P. Mendez Rigolettót, elmondhatom, hogy régen volt ilyen tomboló sikerű operaest e falak között — úgy érzem, megérdemelten ... S nem tagadom, hasonlóra számítok március 17-én, amikor P. Mendez újabb vendégjátéka mellett Kórod/ Anikó (Győri Kisfaludy Színház) énekli Gildát. — Úgy tudjuk, újabb premierre is készülnek. — Igen, ez a Carmen lesz május 14-én a szegedi Horváth Zoltán vendég-rendezésében. A címszerepet Kővári Anikó, Don Jósét Alberti Miklós; Escamillót Vághelyi Gábor és Tamás Endre alakítja kettős szereposztásban; Zuniga hadnagy: Tamás Endre és Vághelyi Gábor; a további szerepekben Németh Alizt (Michaela), Geötz Juditot (Frasquita), Szabadíts Juditol (Merzedes); Vadász Istvánt (Remendado); Harmath Albertet (Morales) és Wagner Józsefet (Dancairo) láthatjuk. W. E. Képviselői csoport ülés Tájékoztató a bűnözés alakulásáról Traktoroslányok A követ Leskó László, Kaposvárott élő író gurította el Gam- mapolison innen című riportkönyvében. Abban írt egy izgalmas, elgondolkodtató olvasmánynak nem akármilyen fejezetet hajdani traktorista lányokról, akik az idők változtá- val másfelé fordultak, máshol boldogultak — vagy nem boldogultak —, de akiknek az életében az a néhány év különleges idő volt. Az a néhány év különleges volt sok egyéb téren is. A legendává vált nekibuzdulások és a torzulások együtt jelentkeztek. Több szó esik mostanában az utóbbiról. Csak az utóbbiról, ami ugyanúgy nem jelent teljes képet, mint ahogy a legendák jelenidőben sem jelentettek azt. Kevés fontosabb vállalkozást lehet elképzelni annál, hogy ezt a képet a maga valóságában reálisan bemutassuk. A pécsi tv-stúdió (szerkesztő: Sóvári Gizella, szerkesztő-riporter: Hídvégi József, rendező: Litauszki János) utánaeredtek ennek a témának és az egykor elgurított kő valóságos kis lavinává dagadt, hírlik, megrendezik nemsokára a hajdani traktoroslányok találkozóját is. De számunkra ennél fontosabb, hogy a dokumentumfilm szerzőgárdájának sikerült egy plasztikus és hiteles képet megalkotnia erről az ellentmondásos korszakról. Két szereplőn keresztül, két szenvedő alanyon keresztül, két aktív résztvevőn keresztül. A két asszony, akik vállalták, hogy a kamerák előtt vallanak életükről, hajdani lelkesedésükről, gondjaikról, igen szuggesztív személyiségnek bizonyult. Két asszony — kétféle típus. Egy halk, finom, de csendességében is szívós alkat, és egy harsogóbb, „férfiasabb", szókimondóbb. Talán éppen ez volt az egyik telitalálat, ettől a kétfajtaságtól teremtődött meg a visszatekintésnek az a rejtelmes hitelessége, amj nélkül legfeljebb képes történelemkönyvet láthattunk volna. Akadt ebből az utóbbiból is szemléltető anyag : régi filmhíradók, fotók a kor megannyi, már-már megmosolyogtató rekviziuma. De a két asszony által, akiknek egy életre megfájdult a derekuk, reumát kaptak a nyitott gépeken, az alkalmi szállásokon, akik hónapokon át szalonnán-kenyé- ren, vagy még azon se éltek, akik szabályos harcokat vívtak az elemi életkörülményekért is, miközben a munkásosztály előretolt bástyáiként a magyar vidéken trónoló gépállomások ósdi masináival bemutató szántásokat végeztek és „agitálták" a parasztokat — szóval általuk e kor élettelen tárgyai, tényei, szólamai megteltek élettel. Hitelessé vált, hihetővé és elgon- dolkodtatóvá egyszersmind, hogy abban a korban a ..kiemelés” valóban nem jelentett jobb életkörülményeket, netán gazdagságot, és persze társadalmi megbecsülést sem, a jobb fizetés önmagában vajmi keveset nyújtott a politikai élcsapattá és a női egyenjoqú- ság vezéregyéniségeivé — akaratlanul — előlépett lányokat a társadalom nagyrészének súlyos megvetése sújtotta, ráadásul nekik is kijutott a padláslesöp- rések nehéz és a lelkiismeretet erősen megterhelő kötelességéből. Mindez — éppen a konkrét szereplők jelenléte és óvatos, értő kézzel megrendezett találkozásaik révén — összevegyült az ifjúság iránti örök emberi nosztalgiával. Sokáig, szívesen elnéztem- hallgattam volna a traktoroslányok történetét, s ami hiányérzetet okozott, éppen az, hogy jó lett volna többet megtudni arról is, hogyan mondtak búcsút ennek az időszaknak és foglalkozásnak, hogyan alakult az életük később. Erről csak jelzésszerűen tudtunk meg valamit, ám e néhány vonás érzékeltette, hogy az sem lenne érdektelen történet. H. E.