Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-10 / 9. szám
Van is, nincs is paragrafus Som Lajosról mindenki hallgat ■ A Színművész Szövetség elnökségének gondja ■ Aki sosem tanult énekelni, az is ezret kap két dalért Letartóztatták Som Lajost, a sok tízezres közönségű Piramis rockegyüttes vezetőjét. Másfél milliónyi értékű aranyüzletet szervezett — törvénytelenül. A fiatal közönséget — mert sokan szerették a Piramis színvonalas zenéjét — szíven ütötte a hír. Szíven ütötte és megzavarta. Tízezrek kérdezgetik: miért tették? Hiszen nemcsak Som Lajos, hanem Köves Miklós, az együttes dobosa is tagja a lebukott szervezetnek. Megpróbáltuk felderíteni a háttért; az anyagi indítékot, — de hiába. Az Országos Rendező Iroda, a Magyar Hanglemezgyár és természetesen a szakma — a Piramis barátai és ellenségei egyaránt — hallgattak. Mindössze néhány általánosságot tudtunk meg; például, hogy egy lemezért a bolti ár nyolc százalékát kapja a zeneszerző és a szövegíró, közösen és hogy az ótlagpéldány. szám közel húszezer. Akkor tehát 90 forint egy popzenei nagylemez! — jó fé| százezerét kapnak fejenként. A hangversenyek gázsija Aztán a lemezen játszás díja, a hangversenyek gázsija —, ezekről sem adtak ki adatokat. Sok utazással talán a közepes községi orvos keresetét érik el. de hát ez vajmi kevés az oknyomozáshoz. Gátlástalan, ságuknál legfeljebb a naivitásuk nagyobb. Somék három hét alatf lebuktak. Morzsák ezek, magyarázat helyett. Sokkal izgalmasabb az összefogás, hogy senki sem akar nyilatkozni. Törvényesen szerzett jövedelemről? Szót se, senkinek! Hát még a sajtónak!? De miért nem, ha törvényes? Naiv kérdés! Hiszen e mögött a törvényesség mögött azért nem mindent lehet paragrafusokkal, fehéren-feke- tén igazolni. Az ügyesebb színészek, énekesek egyaránt nem a fizetésükből szedik össze jövedelmük nagyobbik felét. Csak néhány példa; most szilveszterkor csupán Dél-Dunóntúlon tucatszám énekeltek kisvendéglőkben hatodrendű színházi énekesek, egy rangos színész gázsijáért. De nem csak szilveszterkor! Nemrég Pécs környéki bányásztelepülésen 1000 forintért énekelt el egy énekelni sosem tanult színésznő — írd és mondd! — két dalt. Liszt-díjas művész közreműködő díjáért! Az ország színházainak felében pedig néha minden második széksor üres, avagy fantomnézők ülnek benne! összefog a művészvilág és nem nyilatkozik, ha valaki lebukott. Pedig a Magyar Színművészek Szövetségének elnöksége az ősszel már arról tárgyalt, hogy néhány Budapesten lakó színész, az ugyanab- bán a városban lévő filmgyárba csak két napidíjért hajlandó egyáltalán kimenni, hozzá persze a rendes gázsit is kéri. Aki nem nyilatkozik... Aztán, ha valaki megnézi az adóbevallást? Még akkor is csak félig ámulhat el, mert nem tudja, mit nem vallottak be. Szóval, ha jövedelemről kell nyilatkozni, akkor jobb a csönd és a gáncs nélküli lovag szerepe, aki „nem nyilatkozik". Som Lajosnak, a remek basszusgitárosnak bűnperéből a tanulság egyértelmű. Az erkölcsi és anyagi indíték? Arról hallgat a művészvilág. De azok a százak, akik mellőzött helyzetben, „üzleti" érzék híján mégis fanatikus hittel lépnek a dobogóra, azok csendben vannak. A műsorel- lenórzés pedig késik! Fejetlen a helyzet; egyfajta csibészség ellen van pragrafus, másfajta ellen pedig nincs! Földessy Dénes sbbb* »«sb Öregek hallgatója, Zselic szerelmese Feltárni a szülőföld szépségeit, értékeit Mi volt Fáiké Bánéi igazi utóneve? Fesztelenül fogad, s mutatkozik be, de sápadtságán átüt egy kis belső bizonytalanság. Pedig ha tudná, mekkora az én bizonytalanságom: helytörténészt vártam — pontosabban: afféle sete-suta könyvmolyt —, s most egy sugárzóan kedves és szép lány ül előttem. Pörögi Mária somogyvisziói, s alig tizennyolc éves. A Szigetvári Cipőgyár szakmunkása; tavaly meg azelőtt egy-egy díjat nyert országos helytörténeti pályázatokon. Szíve szerint is, meg „rang” szerint is arról beszél készségesebben, amiért országos harmadik díjat kapott. — Szülőfalumban véletlenül akadtam rá egy idős kádármesterre, Mirzajev Gergely bácsira — mondja, és felhőt von arca elé az emlék. — Sajnos, már nem él... Hányatott élete volt; a Kaukázusiból, orosz hadifogolyként vetődött előbb Olaszországba, majd hozzánk, itt házasodott meg, nálunk vert gyökeret. Az ő kalandos, fordulatokban gazdag életét írtam le, fűszerezve azzal, amit ta- pasztailbtairóll és ma már kiveszőben lévő mesterségéről mondott. Ekkor tanultam meg becsülni a falumbelieket, s főként a sokat látott, tapasztalt idős emberekét. Innen támadt második munkám öltete: egy summóscsalád történetét dolgoztam fel; anyámét, rokonaimét. — Segített valaki? — Szakmunkástanulóként helytörténeti szakkörbe jártam, ottani tanárom. Varga Ferenc tanított arra. hogyan kell kérdezni, mit kell meglátni, mi a lényeges vagy kevésbé lényeges. Sokat tanultam Dinnyési Jánostól is: részt vettem néhány honismereti szaktáborban, ahonnan bejártuk a Zselic falva it, pusztáit, mondákat, betyár, történeteket, summásdalokat gyűjtöttünk. Vásárosbécen például anyakönyvi dokumentumokból tudtuk meg, hogy Patkó Bandi, a betyár, ilyen néven bizonyíthatóan nem létezett, legalábbis más volt a keresztneve. A béci temetőben ezt olvastuk egy betyár sírján: „A vármegye katonája / lába nyomát sokat járta. I Itt nyugszik Nagy Pál, / kit megölt a pipaszár." — A hagyomány szerint nem fogta golyó, s vagy pipaszárat fogtak rá, vagy azt töltötték a puskába . . . Munkahelyén megbízott KISZ. titkár; a somogyapáti művelődési házban honismereti szakr Skála-Szekszárd Aruház Téli vendégcsúcs a Mecseken A naptár szerint tél van, az időjárás viszont tavaszt mutat. Az év első nyolc napjában az átlaghőmérséklet 3,6 fok — mindössze két tizeddel alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor — tehát nincs fagy. Tegnap, a kellemes vasárnapon a kirándulóhelyek látogatottsága megnőtt. A Mecseken a dömör- kapui Turistaház szállója, étterme és presszója telt házat vonzott, a Misina étterem is vendégcsúcsot állított fel, a tv-presszó több mint félezer vendéget etetett — cukrászsüteménynyel, szendviccsel, pizzával — és itatott. Ki autóval, ki gyalog, ki busszal tartott a Mecsekre, ahová a Volán két kisegítő járatot is indított tegnap. Ahogyan mondani szokták: „eszméletlen” a rendetlenség a Skála-Szekszárd Áruház környékén. Annak idején a létesítmény a Séd-patak mellett épült fel, s mostanában jutottak el odáig a városrendezők, hogy a medert lefedjék egyúttal rendezzék a környéket, kialakítsák Tolna egyik legnagyobb áruháza mellett a parkolót. Most még minden feltúrva, terelőtáblákkal tűzdelve, ám a Skálát mindenki megtalálja. Nem csak azért, mert a város szívében van, hanem azért is, mert egyike volt az első vidéki Skála- Coop áruházaknak, a nyitás óta jó híre terjedt, a szomszéd megyékből is érkeznek vásárlók. Kint a rendetlenség, bent a rend fogadja az érkezőt. Ez itt korántsem könnyű feladat, lévén teljes keresztmetszettel működő, azaz a kiflitől a méterárun át a cipőig és az autóalkatrészekig mindent árulnak, az étterem, a presszó, vagy éppen a kertészeti ABC és az S-modell-bolt üzemeltetéséig. Itt egy pillanatra meg is kell állnunk, hiszen borvidéken vagyunk. Könnyen felfedezhetünk újdonságokat, hasznos eszközöket, más vidékeken nagyon hiányolt, a szőlő- és borkultúrában használatos anyagokat, felszereléseket. Példaként a szőlővessző-oltó készüléket említjük: a kertészeti ABC vezetőjétől hallottuk, hogy használata rendkívül leegyszerűsíti a szőlőoltást, egy mozdulattal készen van a korábban bonyolult elhDn járás, nem kell kötözni sem, csak összeilleszteni a két vesz- szőt. A szokásostól eltérően itt nem csak a szüreti szezon idején rendeznek hordóvásárt, haUafUln pihent meggyógyult Zoli eldobta a mankót Üdülő a mozgássérült gyermekek számára „Nézzétek, bot nélkül focizok!", kicjtott fel boldogan Z. Zoli a tornateremben: a felügyelő pedagógusok meghatot- tan nézték, hogyan dobja el mankóját a tízéves fiú, és hogyan tud segítség nélkül bele-, rúgni a labdát helyettesítő luftballonba. Zoli egy Tolna megyei faluból érkezett a SZOT vajtai gyermeküdülőjébe, amely a mozgásszervi megbetegedésben szenvedő gyerekek szanatóriuma — itt dobta el először a botját. Huszonöt holdas gyönyörű park közepén áll a klasszicista stílusú kastély. A Zichy grófok megrendelésére még Pollack Mihály készítette a terveket, amelyek vagy 100 évig porosodtak a családi levéltárban. Végül 1923-ban kezdték el az építkezést, 1930-ra kész is lett. Az évszakok, a naptár számai szerint négy főbejárat, 12 oszlopa, 54 ajtaja és 365 ablaka van. A kastély 1958 óta gyermeküdülő, 1981 óta — amikor új feladatához 20 millió forintos költséggel átalakították, felújították — a SZOT és az Egészségügyi Minisztérium gondozásában a mozgássérült □tiétföi gyermekek üdülő-szanatóriuma: az egyetlen ilyen az országban.. Télen és nyáron hagyományos szakszervezeti üdülőként működik az épület, a tanév alatt 2—8. osztályos mozgás- sérült gyermekek tanulnak itt. Négy hétig, turnusonként 140-en. Délelőtt tanítás, a szokásos iskolai tárgyak mellett naponta gyógytorna (egy-egy osztályt négy gyógytornász irányít), délután egyéni foglalkozás. Négy tornatermük van, ősszel, tavasszal szabadtéri melegvizes uszodába járnak a gyerekek. A kastélyt a műemlékjelleg megőrzésével alkalmazták az épület sajátos céljaihoz. A kupolateremben hangversenyt tartanak, a társalgóban még ott a rég; kandalló, a faragott könyvszekrények, az eredeti berendezésből valók. Színes tévé, filmvetítés, bábszínház, kirándulás teszi felejthetetlenné a gyerekek számára az itt eltöltött időt. És persze, a gyógyulás: majdnem 2000 mozgássérült gyerek fordult meg Vajtán 1981 ősze óta. Némelyik többször is. — Az a célunk, hogy a gerincferdülésben, csípőficamban, enyhébb Little-kórban szenvedő gyerekeket olyan gyakorlatokra tanítsuk meg, amelyeket otthon egyedül, vagy szülői segítséggel is elvégezhetnek, segítve a gyógyulást — mondja Szántó József tanár, az üdülő vezetője. — Hogy juthatnak be ide a gyerekek? — Elsősorban a körzeti orvos beutalójával. Sajnos, az a tapasztalatunk, hogy még kevesen ismerik ezt a lehetőséget. Az orvostól kapott jelentkezési lapot Budapesten bírálják el, a szülő a munkahelye szerint illetékes szakszervezeti bizottságtól veheti ót a beutalót. Egyébként ott is lehet kérni üdülőjegyet Egy-egy gyerek gyógykezelése tanítása 3000 forintba kerül — ebből 500-at fizet a szülő. Sokan jönnek Fejér megyéből, Csongrádból, Bács-Kis- kun és Hajdú megyéből, Budapestről. Kevesen Tolnából, Somogybái, Baranyából. Szlatényi Béla testnevelő tanár mégis egy Baranya megyei kisfiút említ, mint emlékezetes tanítványát. T. Gyurit a pécsi klinikán operálták meg a lábával. Vajtán pihent, itt kapta az utókezelést, és jtt hagyta el végleg a járógépet. nem tavasszal is. Hogy jó kezdeményezés volt, az is bizonyítja: messzi vidékről jönnek ilyenkor a vásárlók. Figyelmébe ajánljuk más áruházaknak is: a Skála-Szekszárd ABC osztályán kaphatóak a külföldről származó, vissza- válthatatlan befőttes üvegekhez tetők, így ezek a korábban felesleges üvegek a háztartásokban jól felhasználhatók. Ugyancsak a monopolcikkek közé sorolandó a műanyagból készült zuhanyozófüggöny. PLUSZ A FŐDIJ! O Mikor nyílt meg a Skála- Szekszárd Áruház? Q Hol lehet az áruházban könyveket vásárolni? A válaszokat a Dunántúli Napló (Pécs, Hunyadi út 11., vagy pf. 134.) címére szerdáig, 12-ig kérjük postára adni. A helyes megfejtők közül sorsoljuk ki a fődij - 1600 forint értékű vásárlási utalvány - nyertesét, február elején. Olvasónk, akit a képen bekarikáztunk, mától a Skála-Szekszárd információ-szolgálatánál veheti át a 200 forintos vásárlási utalványt. kört és úttörő tűzoltószakkört is vezet. Az öregektől hallani, tanúin; épp úgy szeret; mint gye. rekekkel foglalkozni: — Tíz egynéhány évesen nagyon fogé. konyak még, ekkor kell őket rávezetni, megtanítani a táj, az emberek szeretetére. Ha megismerik falujukat, ha felfedezik a Zselic értékeit, szépségeit, talán később sem vágyakoznak el onnan .. . — Maga sem? ... — Szeretem Somogyviszlót, mert szép a fekvése. Szívesen vagyok ott; csend van, és jó a levegő. Anyám örül, ha életéről, bármiről kérdezem. Nagyon egyszerű asszony, tsz-ben dolgozik, fizikai munkás. Kicsit büszke is rám, azt hiszem . .. A pályadíjjal járó kétezer forintból — első fizetésemből ezerrel megtoldva —, egy fény. képezőgépet vett; tavalyig otthon tévéjük sem volt... Az idén, esti tagozaton érettségizik, s azt tervezi, hogy továbbtanul — Pécsett, ahonnan hetente hazatérhet. Varga J. Ahova a pénz esik!