Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-10 / 9. szám
Rónai legnehezebb vizsgája Takács (középen) öt góljával a ZTE legeredményesebb játékosának bizonyult az őszi idényben. Képünkön a diósgyőri Cörgeivel csatázik. (ZTE—DVTK 3-1). Kiss Ferenc felvétele Bravúrok nélkül nem érhetünk célba — Igaz, hogy először csak az őszi idény végéig bízták meg a vezetőedzői teendők ellátásával? — kérdeztük elsőként Rónai Istvántól, a ZTE NB l-es labdarúgócsapatának fiatal mesterétől. — Nem. Pontosabban éppen az ellenkezője igaz. A klub elnöksége ugyanis rögtön 1983. június 30-ig kért fel a szakvezetői poszt betöltésére, ám én azt javasoltam: várjuk meg a hátralevő öt őszi mérkőzést. Hozzájárultak. Az idényzárást követően aztán újra leültünk, s megállapodtunk, hogy maradok. — Hány pont megszerzésétől tette függővé ezt a döntését? — Minimum négy—öt pontra gondoltam, s hat lett. De ezzel a túlteljesítéssel is csak azt értük el, hogy van esélyünk a kiesés elkerülésére. — öt mérkőzésből hat pont. Egy olyan csapattól, amelyiknek az erejéből az előző nyolc . fordulóban csak egy hazai döntetlenre futotta, nem rossz teljesítmény. Véleménye szerint minek volt köszönhető a nagy és kedvező fordulat? — Döntően annak, hogy a játékosok rádöbbentek: már a 24. órában vagyunk. így aztán a korábbiakkal ellentétben nemcsak a mérkőzéseken akartak, hajtottak, hanem az edzéseket is komolyan vették, készültek rájuk. Ráadásként a taktikai fegyelmezettség terén szintén sikerült egy kicsit előbbre lépünk. A röpke visszapillantás után a jövőre tereltük a szót. — Hogy mit remélek a tavasztól? - kérdezett vissza a Komló és a Pécsi Dózsa egykori jeles csatára, maid némi gondolkodás után válaszolt is: — I egalább 50 százalékos teljesítményt. Aztán majd kiderül, hogy mire lesz elég 26 pont. — Ennyivel - a korábbi 16-os mezőnyben - általában bent lehetett maradni. De vajon képes még 15 pontot szerezni a ZTE?- Ha minden játékosunk életében a futball kerül az első helyre, akkor feltétlenül.- Milyennek tartja a sorsolást? ,- Különösen az elején igen nehéz dolgunk lesz. De hát tudomásul kell vennünk, hogy bravúrok nélkül nem érhetünk célba.- Vagyis: minden tavaszi találkozó sorsdöntő lehet a ZTE számára.- Igen, s ennek megfelelően fizikailag, lélektanilag és taktikailag egyaránt alaposan fel kell készülnünk.- Mi most a legnagyobb gondja?- Sajnos kettő van. Égetően szükségünk lenne egy gólerős jobb oldali csatárra. Egyelőre azonban még egyik jelöltünket sem sikerült átigazolni. A másik súlyos problémámat Péter Zoli sérülése okozza. Pillanatnyilag még erősen kérdéses, mikor számíthatunk válogatott védőnkre.- Változik az őszi csapat?- Erről még korai lenne beszélni. Jelenleg csak azt mondhatom: nálam a név nem fog számítani. Ha valaki csak egyszer szív nélkül játszik - lecsé- rélem, kihagyom.- Végül egy nyilván sokakban felmerült kérdés: miért Madár Gábor volt az egersze- giek szakvezetője Győrött, a Képes Sport Kupa teremtornán?- Azért, mert én a vizsgáimra készültem. A már szép edzői sikereket is elért szíakosztályelnö- künk pedig vállalta a helyettesítést. A beszélgetés óta jó néhány vizsgán túljutott már a TF szakedzői szakának végzős hallgatója, Rónai István. De az igazi, a legnehezebb tavasszal, a ZTE kispadján vár rá. Tarsoly József Ma délután 16 órától Pécsett a műjégpályán látványos rendezvény lesz. Itt tartják a show-hajtás című összetett jég- sport-verseny megyei selejtezőjének első részét, amelyen 13 baranyai középiskola csapata indul. A versenyzők gyorskorcsolyázásban, ügyességi váltószámokban és különleges jégkorongozásban vetélkednek, majd este 8 órától jégkarnevál színesíti a programot. A nézők 10 forintos belépőjegyért tekinthetik meg a Show-hajtást. A belépő egyben tombola a jelmezesek értékelésére szolgáló közönségszavazati szelvény is és egy órás korcsolyázásra is jogosít, mindazok számára, akik felszerelést is visznek magukkal. Show-hajtás Kézilabda Csak 1000 néző volt kíváncsi vasárnap délelőtt a tavalyi kupagyőztes Bp. Honvéd férficsapatának BEK mérkőzésére a Vasas Fáy utcai csarnokában. A piros-fehérek ellenfele a jugoszláv bajnok volt. Bp. Honvéd-Matalloplaszti- ka Sabac 19-15 (9-5) Fáy utca. 1000 néző, v.: Marin, Serban (mindkettő román). Rendkívül izgalmas, kemény összecsapásokkal tarkított, de nem különösebben durva, közepes színvonalú játékot láthatott a BEK legjobb négy közé jutásért lejátszott találkozó közönsége. A jugoszlávok speciális védekezése nehéz feladat elé állította a Bp. Honvéd támadóit, a másik oldalon viszont a magyarok védekezése csak egy félidőn át volt dicsérhető. A négy gól előny csak óvatos derűlátásra ad okot, annyi azonban bizonyos, hogy az esetleges továbbjutásért a Fáy utcában látottnál jobb és eredményesebb játékra lenne szükség az egy hét múlva esedékes visszavágón, amelyre máris eladtak minden belépőjegyet, számszerint négyezret. * Szombaton este a Bp. Spartacus női kézilabdacsapata BEK-nyolcaddöntő mérkőzésen, Dániában 17-15 (7-6) arányban győzött az AIA Tranbjerg együttes ellen. Egy-iksz-ketto A HDN totó- tippjeit a 3. hétre Hóhstedt István pécsi nyugdíjas, az Irányi Dániel téri totózó törzstagja állította össze. E heti tippelőnk 1957 óta totózik rendszeresen kollektív szelvénnyel. Eddigi legtöbb találata egy 12-es volt, amely 5600 forintot ért. A 3. hét tippjei: 1. Avellino—Torino. Tipp; 2. 2. Catanzaro— Fiorentina. Tipp: x 3. Genoa—Ascoli. Tipp: x 4. Internazionale—Verona. Tipp: 1 5. Juventus—Sampdoria. Tipp: 1, x 6. Pisa—Cesena. Tipp: x 7. Arezzo—Lecce. Tipp: x 8. Atalanta—Milan. Tipp: 2, x 9. Bari—Palermo. Tipp: x, 2 10. Bologna—Cremonese. Tipp: 1. * 11. Campobasso—Como. Tipp: x. 12. Catania—Lazio. Tipp: 1 13. Varese—Perugia. Tipp: 1 + 1 14. Udinese—Napoli. Tipp: x A 74-szeres válogatott Albert Flórián búcsúméi kőzésén is gólt rúgott a ZTE ellen. Volt egyszer egy f, ezüstcsa pa t" A svájci világbajnoksággal véget ért egy fejezet a magyar labdarúgás történetében, 1956-ban pedig végérvényesen felbomlott a legendás aranycsapat, az a gárda, amely éveken keresztül bámulatra késztette a világot. A magyar lódnak vége — mondogatták a nekikeseredett szurkolók, 1959- ben valami elkezdődött. Korábban teljesen ismeretlen nevű játékosok tűntek fel, s kezdett kirajzolódni egy új, egyre inkább a régi szép időket idéző együttes. Ezüstcsapat — ma már így emlékszünk rájuk, mert az ugyan igaz, hogy semmilyen vb-n, Eb-n nem szereztek második helyezést, ma azonban már tudjuk, aranycsapatunk „árnyékában" megilleti őket a tisztes titulus. SZENT MIHÁLYI ANTAL. A világklasszis Grosics Gyula neki adta át a stafétabotot egy hazai jugoszlávok elleni találkozón. „Misi" élt is a lehetőséggel, 31 alkalommal őrizte a legjobbak kapuját — változó szerencsével. Voltak szürkébb napjai is, de akadtak szép számmal parádés alakításai is a Vasas, később a Dózsa portásának. Edzői oklevelet szerzett, előbb az újpestiek fiatal labdarúgóival foglalkozott, majd magasabb osztályba került. Két éven keresztül bravúr- sorozattal tartotta az első osztályban a MÁV El őrét, később azonban kevés időt töltött a Tatabánya, az MTK-VM és a Videoton kispadján. Jelenleg szerződés nélkül vár újabb, esetleges külföldi szerződésre. MÁTRAI SÁNDOR. A villámlábú jobbhátvéd nem kevesebb, mint 80 alkalommal volt válogatott. Utolsó aktív éveiben a Ferencvárost felváltotta az Egyetértéssel, ott is ragyogóan játszott. A vendéglátó- iparban dolgozik — eszpresz- szót vezet... MÉSZÖLY KÁLMÁN. A „Szőke szikla" úr volt a földön, levegőben egyaránt, méltán mutatkozhatott be a világválogatottban is, s edzői pályafutására is a siker a jellemző. A Ganz-MÁVAG-ban kezdte, a Budafokban folytatta, majd következett az NB I. Békéscsabáról anyaegyesületéhez, a Vasashoz került, s példátlan karrierként, igen fiatalon kapott megbízást a válogatott vb-re való felkészítésére. Amit vállalt, teljesítette — a csapat kijutott a Mundialra. SAROSI LÁSZLÓ. Igen gyors és hallatlanul technikás, játékával 45 alkalommal volt erőssége a válogatottnak. Kulturált viselkedésével szimpátiát váltott ki edzőként is. Legnagyobb sikerét az utánpótlás válogatott mestereként aratta — csapata Eb-győztes lett. Dolgozott Debrecenben, Szombathelyen és a Volánnál is. SOLYMOSI ERNŐ. „Pixi” 17 éves korában mutatkozott be az élvonalban, s a fővárosi nagycsapatok valóságos versenytárgyalást indítottak a diósgyőri fiúért. Ö a Dózsát választotta, s az újpestiek játékosaként öltötte magára a címeres mezt — 38-szor. Egy- ideig Pécsett is játszott. Az óriási lövéseiről híres szigorú fedezet a kormányőrség tagja. SIPOS FERENC. „Tüdő" világklasszisként játszott középhátvédet: beállást és középpályást is, évekig egyetlen válogatott mérkőzésről sem hiányzott, így nem csoda, hogy az MTK és a Bp. Honvéd labdarúgója a tiszteletet parancsoló 77-es számot tudhatja magáénak a címeres mezben. Kiskunlacházár, telepedett le, s érdekes módon csak alacsonyabb osztályú csapatoknál edzősködött. SÁNDOR KÁROLY. A mindig jókedélyű mókamesternek, a közkedvelt „Csikarnak" egyetlen nagy bánata van, mégpedig, hogy az 54-es vb-n „elfelejtették" nevezni. A gólerős, szélvészgyors, erőszakos csatár így is 75 alkalommal játszott a válogatottban, s jókedélyét a civil életben sem veszítette el. Az MTK-VM labdarúgó-szakosztályának elnökségi tagja. GORÖCS JÁNOS. A hatvankétszeres válogatott „Titiről" úgy tartják: ő volt Újpest utolsó nagy labdazsonglőrje. Edzőként folytatta, előbb itthon, Sipos Ferenc világklasszis középhátvéd 77-szer volt tagja a magyar válogatottnak majd Kuvaitban. Egy évig Temesvári Miklós pályaedzője- ként dolgozott a Dózsában, majd ismét Kuvait következett, jelenleg is ott dolgozik. ALBERT FLÓRIAN. A „Császár" szinte mindent elért pályafutása során, amit egy labdarúgó csak kívánhat. A magyar közönség elsőszámú kedvence többszörös gólkirály volt, elnyerte az Aranylabdát, bemutatkozott a világválogatottban, meghívták Brazíliába. Ed. zői diplomát szerzett, s noha korábban megpróbálkozott az újságírással, mégis edző maradt. Dolgozott Líbiában, volt a zöld-fehérek technikai vezetője, jelenleg az ifjúsági csapat szakvezetője. TICHY LAJOS. Gólkirály volt többször is, hatalmas góllal búcsúzott utolsó meccsén is a 71-szeres válogatott, robosztus mivoltában is nagyon technikás játékos. 29 esztendőt töltött megszakítás nélkül a Bp. Honvédban játékosként és edzőként. Edzői pályafutása is jól indult, sikereket ért el a fiatalokkal, de az ő nevéhez fűződik az is, hogy 25 esztendő után ismét bajnokságot nyert a piros-fehér klub felnőtt csapata. Most Kuvaitban folytatja az edzősködést. DR. FENYVESI MÁTÉ. „Tüske" 75 válogatottsága során szerezte meg az állatorvosi diplomát, hogy szinte egyetlen edzésről sem hiányzott. Jelenleg egy termelőszövetkezetben dolgozik. Szabó Illés Az elmúlt év legjobb női sportolója Megszegte az orvosi tanácsokat - világbajnok lett 1982. november 9. Caracas. Az időpont és a helyszín ezentúl egy életen át fogja kísérteni a mindössze 160 cm magas és 47 kg súlyú, törékeny, barna szemű és göndör hajú Balogh Pálmát és nagyban hozzájárul majd sorsának további alakulásához. Az MHSZ KLK 22 éves sportlövője ugyanis a dél-amerikai földrészen a nőj standard pisztoly 30 + 30 lövéses számában nem kis meglepetésre, az esélyesebb versenyzőket megelőzve 590 körrel világbajnok lett. Mindaddig nem sokat tudott róla a közvélemény, pedig nem számított ismeretlen kezdőnek. Az országos csúcsot ő tartja 593 körrel és a szakvezetők elsősorban tőle vártak jó eredményt. —• Tizenöt éves koromig nem sportoltam semmit, mivel lyukas a szívem, ezért nem engedték sem szüleim, sem az orvosok a sok mozgást. Nem tudták ugyanis felmérni, mennyit bírok el, így nagyon sokáig lebeszéltek mindenről. Aztán egy napon Laci bátyám, aki az MHSZ KLK- ban sportolt, engem is levitt magával. Azt mondta, fogjak egy pisztolyt, az nem árthat meg. Később a bátyám átment a Bp. Honvédba — ő tartja jelenleg is a gyorstüzelő országos csúcsot 599 körrel — én viszont ott ragadtam a Marcibó- nyi téri lőtéren — emlékezett vissza a kezdetre Balogh Pálma. Légfegyverrel kezdte, mint általában mindenki? — Rögtön standard pisztolyt nyomtak a kezembe. Igaz, mellette légpisztollyal i| lőttem, de csak akkor, ha a klub érdekei megkívánták. — A puska nem jöhetett szóba. — Nem. A puskásszerelés az én termetemnek nagyon nehéz és szörnyen komplikált. A pisztoly mégiscsak „nőiesebb". — Melyik esztendőben jött az első igazán kiugró eredmény? —■ Két évvel ezelőtt 589 körrel junior országos csúcsot lőttem, amelyet a mai napig nem szárnyaltak túl. — A folytatás .. .? — 1982-ben fegyvert cseréltem. A régi helyett kaptam egy olasz gyártmányú Dominót, amivel nagyon hamar megbarátkoztam. — Hogyan sikerült a bemutatkozás? — Remekül. Bydgoszczban, a válogatott versenyen 593 körrel új országos rekordot lőttem. Jött Róma, az Európa-baj- nokság. — Ott bizony elszálltam egy kicsit. A pontlövésem nagyon gyengén sikerült és hiába javítottam a gyorsban, már nem volt elég semmire. — Mire gondolt a kudarc után? — El voltam keseredve, hiszen biztosra vettem, hogy ezek után nem visznek ki a caracasi vb-re. — Milyen reményekkel indult el Venezuelában? — Azzal tisztában voltam, hogy rajtam semmi sem múlik, hiszen mindent megtettem a sikeres szereplés érdekében. Dobogós helyről álmodoztam, s annak azután a legmagasabb fokára állhattam. Mint újdonsült világbajnok, hogyan tovább. — Mint eddig, sőt az aranyérem még inkább kötelez. Az idén Bukarestben Európa-baj- nokság lesz, azután pedig jön az olimpia. A fő cél természetesen Los Angeles. Az elmúlt év legjobb magyar női sportolója újabb sikerekre tör. PÉCSI „B” KATEGÓRIÁS IPARI VÁLLALAT elemző közgazdászt FELVESZ Jelentkezéseket „KÖZGAZDA" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. FIZIKAI CSOPORT IRÁNYÍTÁSÁHOZ gyakorlattal rendelkező, középfokú vagy főiskolai végzettségű épületgépész szakembert felvesz ipari-gazdasági egység. Jelentkezés esetén rövid tájékoztatásban kérjük a jelenlegi konkrét tevékenység leírását „PÉCSI TELEPHELY" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe leadni.