Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-15 / 14. szám
■nemzetközi magazin Autumn Forge *82 Egy NATO-hadgyakorlat háttere A régi szállítású amerikai egységeknek ,(válság esetén” a világ bármely pontján — elsősorban Európában — elsőrendű harci feladatokat szánnak A novemberben lezajlott Autumn Forge '82 (Őszi összekovácsolás) fedőnevű NATO- hadgyakorlat-sorozatba mintegy 300 ezer katonát, többezer harckocsit, kétezer repülőgépet, és 300 hadihajót vontak be. A két és fél hó-^ napig tartó erőfitogtatás súlypontja a feltételezett középeurópai hadszíntéri zónára, ezen belül az NSZK hadműveleti körzeteire összpontosult. Érdemes megemlíteni, hogy a Varsói Szerződés utóbbj időben tartott gyakorlatain résztvevők összlétszáma általában nem lépte túl a 60 ezret, még a bulgáriai Pajzs '82-n sem. Az atlanti haderőnek nem titkolt célja a támadó harc- cselekmények begyakoroltatá- sa hagyományos, vegyi és nukleáris fegyverek csaknem egyidejű bevetésével. A csapatok gyülekezési körleteit és megindulási terepszakaszait rendszerint úgy választják meg, hogy az NDK és Csehszlovákia határa 90 perc alatt elérhető legyen. Az első lépcsőben helyet foglaló hadműveleti csoportosításoknak ott kell lenniük — mondják a NATO katonai vezetői — „ahol a legvalószínűbb az összeütközés a Varsói Szerződés haderőivel". A nyugatnémet Die Welt nemrég azt írta, hogy „a csapatok az átcsoportosítással gyakorlatilag arra a területre kerülnének, ahol a valóságban harcolniuk kellene". Ez az elgondolás már a 60- as években felmerült. Akkor gazdasági, s még inkább politikai okokból nem került sor az amerikai szárazföldi erő mozgatására. A Reagan-kor- mányzat most ismét elővette a régi,- ám időközben átdolgozott tervet, a „Master Res- tationing Plan"-t. Az NDK katonaújságja, a Volksarmee — az e tárgyban szeptemberben lezajlott amerikai—nyugatnémet megbeszélésre utalva — így írt: „Az átosoportosi- tási terv azt a szándékot tükrözi, hogy a NATO fő támadó erőit keletebbre helyezzék át... Ténylegesen hadászati jellegű felvonulásról van szó, amely szervesen kapcsolódik az előretolt amerikai atomfegyver-hordozó eszközök alkalmazási tervéhez. Ha ezt a rendszert 1983-tól még Pershing—2 rakétákkal és robotrepülőgépekkel is kiegészítik, a veszély rendkívülien megnövekszik ..." Helmut Schmidt nemrégiben félreállított kormánya igyekezett halogató taktikával kiegyensúlyozni az egyre foközódó washingtoni nyomást. Ám az óvatos tartózkodás sem akadályozta meg a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíciót abban, hogy 1982 tavaszán meg ne kösse amerikai partnerével a „Wartime Host Nation Support" elnevezésű egyezményt. Eszerint „kritikus helyzetben” az NSZK-ban lévő öt amerikai hadosztályt mindössze tíz nap alatt további hattal egészítenék ki és létszáma meghaladná a 400 ezer főt. Az USA 17. légihadseregét ugyancsak megerősítenék: a mostani 306 gép újabb ezer géppel egészülne ki. Most a jelekből úgy tűnik, a Bonnban kormányra jutott CDU—CSU koalíció jóval lojálisabb az amerikai átcso- portosítási tervek terén. Ha az áttelepülés pénzügyi problémáit áthidalják, az amerikai dandárok a jelenlegihez képest négy-hat órával rövidíthetik le az „előretolt terep- szakaszok” elfoglalásának idejét. A NATO-erők ezzel biztosíthatnák maguknak a gyors és meglepetésszerű roham lehetőségét. A szóban- forgó terv megvalósítására ugyan több évet irányoznak elő, az ilyen szintű harcképességből fakadó tanulságokat azonban a Varsói Szerződés államainak időben le kell vonniuk. Serfözö László alezredes hochrett brau Amerikai harckocsi az NSZK-beli Gailsbach városában, a NATO őszi hadgyakorlatának egyik akciójában Ausztrália — Üj-Zéland Vonzás és taszítás A pehelysúlyú nem siet a ringbe az ólomsúlyú ellen „Nehéz lenne két nemzetet találni, amelyiknek több közös dolga akad" — mondta néhány évvel ezelőtt egy magasrangú ausztrál munkáspárti politikus. A kijelentés nem sokkal azután hangzott el, hogy a kontinensnyi állam kormányfője, Fraser megegyezett az új-zélandi miniszterelnökkel, Muldoonnal: országaik közt tárgyalásokat kezdenek egy szorosabb gazdasági unió létrehozásáról. A döntés a Brit Nemzetközösség 1979-es lusa- kai csúcsértekezféíen’ született. Mégis, több mint három esztendőnek kellett eltelni, amíg a közelmúltban a két fővárosban végre ratifikálták a megállapodást, amely előirányozza a vámok, s a kereskedelmet gátló egyéb tényezők fokozatos megszüntetését. Az egyezmény életbelépésének napja: január 1., a „közös piac" kialakításának távlati határideje pedig a tervek szerint 1995. lenne. Közös dolgok ide, vagy oda — szó sincs tehát gyors folyamatról. A hasonló gondok vonzása mellett ugyanis ellentétes szempontok taszítása is jócskán érvényesül Canberra és Wellington viszonyában. A hasonló vonások közt a szakértők rendszerint a közös kultúra és történelem, a brit gyarmati múlt, az angol nyelv, a hagyományok és az életmód szerepére mutatnak rá. Az együttműködés erősítése mellett szóló fő érv azonban a gazdasági érdekek párhuzamossága: a nyugat-európai korlátozások a két nagy gyapjú- és húsexportáló országot egyaránt sújtják. (1965-ben már létre is hoztak egy korlátozott szabadkereskedelmi egyezményt.) Egységes fellépéssel viszont a gazdasági törekvések mellett diplomáciai célkitűzéseiket is jobban érvényesíthetnék, hisz mindkét ország kereskedelmi és külkapcsolatai. ban növekvő szerepet játszik Dél- és Kelet-Ázsia, mindenekelőtt Jaján, valamint az ASEAN.' Fraser, Ausztrália miniszterelnöke Érthető hát, hogy időről időre megszaporodnak a találgatások a politikai integráció lehetőségeiről is. A jelek szerint egy ilyen közeledés esélyei meglehetősen távoíiak, hiszen a két angolszáz ország adottságait számtalan különbség is jellemzi. (Annak idején, 1901- ben Wellingtonban el is utasították az ajánlatot, hogy csatlakozzanak az akkor alakuló ausztrál államszövetséghez.) A hazánknál háromszor nagyobb, de alig 3—4 milliós Új-Zélan- don sokan tartanak tőle, hogy egy szorosabb kapcsolat egyszersmind Canberra uralkodó pozícióját is jelentené. A méretekből valóban ez következne: Ausztrália 7,7 millió négyzetkilométerével akkora mintáz Egyesült Államok, lakossága 15 millió körül jár. Gazdasága jóval sokrétűbb, szinte kimeríthetetlen ásványkincsekkel rendelkezik, amely a nemzetközi beruházókat is mágnesként vonzza. A két ország nem mindig felhőtlen viszonyáról árulkodik, hogy azt általában a Kanada és az USA közti kapcsolathoz hasonlítják, amelyet szintén a nagyságrend-különbség jellemez. így valószínűleg annak a volt új-zélandi pénzügyminiszter-helyettesnek lesz igaza, aki Ne bántsd a vöröshajút! A monda szerint vöröshajú volt Nero császár, vörös haja volt Vili. Henriknek, Anglia hatszor házasodott királyának. Ügy tudják, hogy lánya, I. Erzsébet is örökölte a feltűnő hajszínt. Ami Napóleont illeti, körülötte van némi bizonytalanság, egészen bizonyos viszont, hogy lángoló hajkorona övezte — legalábbis fiatal korukban — a két legjelentősebb amerikai elnök, George Washington és Thomas Jefferson homlokát. Amikor c 28 éves Steve Douglas zongoraművész megelégelte, hogy a kisgyerekek az utcán „répának" csúfolják, és társaságban csak „az a vö- rös”-ként emlegetik, eladta versenyzongoráját és az erősítő berendezést és az így szerzett 15 ezer dolláron megalapította a Vöröshajúak Világszövetségét. A szervezet székhelye Hiába figyelmeztettem, hogy ne káromkodjon a szertartás alatt A kairói vágóhíd Jónéhány kairóinak elment az étvágya a hústól, mióta az egyik egyiptomi tudósító a minap beszámolt a Nílus-parti metropolis központi vágóhídján uralkodó pokoli állapotokról. A tudósító úgy jellemezte az 1890-ben épített és azóta sohasem renovált vágóhidat Kairó régi városrészében, mint a „vér, ürülék, mocsok és szennyvíz" poklát, amely „még szemétgödörnek sem alkalmas”, A szarvasmarhák, vízibivalyok, borjak és tevék megöléséről ezt írja: „Mielőtt az állatokat a tulajdonképpeni vágóhelyre hajtják; a böllérek felhasítják a térdüket, nehogy ki tudjanak törni. Amikoj az állatok a vágóhelyre jutnak, megszimatolják a vért, és látják, ahogyan más állatokat összevernek, akkor menekülni akarnak. Ekkor azonban hosz- szú vasrudakkal brutálisan ütlegelik őket — a szemüket, a fülüket, a pofájukat... Mire a böllér hozzáfog a munkájához, az állatok gyakran már kimúltak. „Hitchcock horrorfilmjeire emlékeztető látvány" — írta a tuMuldoon, Üj-Zéland miniszter- elnöke bármilyen szorosabb politikai kötelék kialakítását csak a következő nemzedékek alatt tartja elképzelhetőnek. Hiszen, melyik pehelysúlyú öklöző siet szo- rítóba lépni egy ólomsúlyú bokszolóval?! Szegő Kaliforniában, a Los Angeles melletti Laguna Hillsben van. Az iroda falait rőthajú élő hírességek — filmsztárok és politikusok — fényképei borítják, a fő helyen pedig az az újságcikk díszeleg, amely megadta Douglasnak a végső lökést a szervezet megalapításához: egy 32 éves fiatalember panaszolja el ebben, milyen megpróbáltatásokkal jóra ,,vö- röshajúság". A szövetségnek már ezer amerikai és külföldi tagja van. A tagsági díj tíz dollár. „Naponta mindenféle szövetségek és egyesületek alakulnak mindenütt. Nekünk, a vöröshajú- aknak is össze kell fognunk. Itt az ideje, hogy megmutassuk az egész világnak: büszkék vagyunk hajszínünkre!" — mondja a vöröshajúak 28 éves „apostola". dósító. Beszámolt egy dán szakértőbizottságnak a központi vágóhídon tett látogatásáról, amely csak egy óráig tartott: „A mocsok láttán rosszul lettek". A dánok másnap, mielőtt elutaztak, javaslattal álltak elő, hogyan érhetné el az egyiptomi kormány a hús árának drasztikus csökkenését: csupán filmre kellene vennie a vágóhídon levő állapotokat, és ebből naponta öt percnyit levetítenie a televízióban. Az utóbbi években a hús valóban olyan drága lett Egyiptomban, hogy a lakosság nagy tömegei számára luxuscikké vált. A lelőtt Jaguár esete „Éppen most lőttem le egy jaguárt" — hangzott a közlés. „Hülyéskedsz?" — hangzott a kérdés. „Nem hülyéskedem" — hangzott a válasz. A párbeszéd nem az őserdőben zajlott le, hanem egy repülőtéri irányítótorony és egy Phantom pilótája között. A lelőtt Jaguár pedig a Brit Királyi Légierő köze! hétmillió dollár értékű, Jaguár típusú harci repülőgépe. Aki lelőtte: ugyancsak a brit légierő tisztje. Most — navigátorával együtt — hadbíróság elé állították, azzal a váddal, hogy „bűnös hanyagsággal kezelte repülőgépét, emberéletet kockáztatott, és őfensége, a királynő egyik repülőgépének pusztulását okozta". A két vádlott ártatlannak vallotta magát. Ha azonban a katonai ügyész bebizonyítja a vádat, akkor kétévi börtönnek néznek elébe. Az eset úgy történt, hogy Roy . Lawrence és Alistair Inverarity repülőszázadosok egy nyugatnémet légitámaszpontról felszállva Phantom gépükkel gyakorló repülést végeztek — felszerelve négy „Sidewinder" típusú, élesített robbanótöltetet hordozó rakétával. Útjukba került a gyanútlan Jaguár — és Lawrence repülőszázados megnyomta a gombot. „Hatalmas tűzgömböt láttam, majd egy robbanás nyomán a Jaguár farokrésze leszakadt" — vallotta egy — az eset idején szintén a levegőben tartózkodó — nyugatnémet pilóta. A „Sidewinder” típusú rakéták hőérzekelővel vonnak felszerelve, amelyek a célba vett repülőgép hajtóműveinek hőjét „érezve" találnak célba. Nagy szerencse, hogy a Jaguár pilótája katapultált és ejtőernyőjével sértetlenül ért földet. Hogy a repülőszázados miért lőtte ki a rakétát — az egyelőre nem világos, de bizonyára a vadászösztön munkált benne. Az NSZK-beli Wildenrath- ban folyó hadbírósági’tárgyalás egy hétig tart. HÉTVÉGE 7.