Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-15 / 14. szám
Házépítés magánerőből Jó az embernek a sajátjában Mindenki segített, amiben tudott — Nem költöznék panellakásba semmi pénzért. Tetszik látni, azért egy családi ház az más ... Körbejárjuk Farsang Jánosék házát. Itt Bikaion, a Hunyadi úton, szinte csak új otthonok sorakoznak, de egyik sem hivalkodó. Farsangék szürkésfehér va- kolatú háza sem lóg kj a sorból. A három szoba az emeleten kapott helyet, míg a konyha az alsó szintre került. A különféle gazdasági helyiségek e blokk köré épültek, a tágas kamrák mellett jutott még hely a családfő — aki egyébként villanyszerelő a Bikali Állami Gazdaságban — otthoni szereléseinek. A ház mögött az udvari részen alakítottak ki egy garázst, ami kapcsolódik a háztáji épületeihez. A megoldás roppant praktikus: a háziasz- szony anélkül, hogy kilépne a szabadba, jut el a disznó- és baromfiólig. A lakásban minden a háziakat szolgálja, a ház körül pedig szinte minden az igen jól működő kisgazdaságot. Ha jól’belegondol, a panelban élő városi, igazat kell, hogy adjon Farsang Jánosnak: valóban más egy családi ház, s nem csupán formájában . . . — Sokáig Tófűn laktunk a feleségem szüleinél, s már akkor terveztük, hogy építünk egy házat. Úgy döntöttünk, hogy Bika- Ion telepedünk le, hisz abban az időben már a gazdaságban dolgoztam, s az volt a vágyam, hogy a munkahelyemhez közel lakjak. A telket 1968-ban vettük meg igen olcsón, s a következő évben már elkezdtük az építkezést. — Mennyi pénzük volt akkoriban? — A telekvásárlás után még -50 000 forintunk maradt. Persze, ebből még nem lehetett volna nekiállnj a munkának, de segített a gazdaság. Százezer forint kölcsönt adott, igen alacsony kam.atra. De ez a támogatásnak csupán az egyik oldala, hisz a kedvezményes fuvartól az anyagbeszerzésig, a betonkeverőtől, az állásanyagig olyan nagy segítséget adtak, hogy ezt elmondani sem lehet. — Az biztos, hogy még egy ilyen gazdaság nincs, amelyik így támogatja a dolgozóit, mint a bikali — mondja Farsang Já- nosné. — Persze, a nagy segít. HÉTVÉGE ség ellenére volt mit tennünk nekünk is, hisz a kőművesmunkán kívül, szinte mindent a férjem csinált. Ö volt a szakmunkás, én meg a segédmunkás. Nem kíméltük magunkat, de megérte, hisz tudtuk, a sajátunkat építjük, az otthonunkat. — Mikor költöztek a házba? — 1970. november 12-én — válaszol szinte azonnal az asz- szony. — Ezt a dátumot soha nem felejtem el, hisz ez életünk egyik legnevezetesebb napja. De csodálatos volt beköltöznünk! — Persze, akkor még nem volt teljesen kész a ház, de anyagilag kimerültünk, így ami még visszavolt, azt fokozatosan csináltuk, ahogy összejött a pénzünk. Kerítést, garázst, melléképületeket építettünk. Ezeket, amiket most is lót. . . S ketten a feleségemmel! Tetszik tudni, sokat kellett dolgozni, hogy idáig eljussunk, sok mindenről lemondtunk, sokat spóroltunk, de nem kétséges, hogy megérte. Jó az embernek a sajátjában. Persze, mint a családi házak általában, Farsangéké is szüntelenül szépül, korszerűsödik. Két évvel ezelőtt készült el például a központi fűtés, mely kellemes, egyenletes meleget biztosít a lakásban. — Nem került sokba, mert kölcsönösségi alapon készült. Én az egyik ismerősömnek segítettem a villanyszerelésben, ő pedig megcsinálta nekem a kazánt. Másképpen nem megy. Munkáért munkát. — Ha visszagondol a házépítésre, mi jut legelőször eszébe? — A kollégák, a szocialista brigád tagjai, akik önzetlenül segítettek. Ez nagy élmény Volt. A kellemetlen dolgokat meg már elfelejtettem.-— Belevágnának mégegyszer egy építkezésbe? — Mindenképpen — válaszolnak szinte egyszerre. — A mostani tapasztalattal már könnyebb is lenne . . . — ... de azt hiszem, nincs ilyen tervük? — Hát nem tudjuk. A lányunk most készül férjhez menni, s lehet, hogy építünk egy házat közösen. De mi szívesen maradnánk a feleségemmel ebben a házban, hisz anyagi vonatkozásban ez az életművünk. Roszprim Nándor Tizedére csekken« a tbc-sek aranya Új feladatok a tüdő gyógy intézet előtt Dr. Háber József jóslata beigazolódott. Jó másfél évrizeddel ezelőtt, a megyei pulmonológus szakfőorvos, a Mecseki Tüdőgyógyintézet vezetője úgy becsülte, hogy a nyolcvanas évek elejére hazánkban 130 000-ről néhány ezerre csökken a tüdőbetegek száma. Az országos statisztika szerint 1980-ban 15 000 tbc-s volt Magyarországon. Annak idején dr. Háber József kifejtette, hogy tizenöt év múlva a tbc-gondozókat átalakíthatják. A Mecseki Tüdőgyógyintézetben kezelt betegek döntő hányadát ma már nem a tbc- sek teszik ki, hanem az egyéb légzőszervi megbetegedésekben szenvedők. Dr. Kövesi Gyula főorvos, c néhány hónappal ezelőtt létrehozott szubintenzív részleg vezetője nem kis büszkeséggel mutatja be osztályát, amely a légzési és szívelégtelenségben, az anyagcsere-zavarokhoz társuló tüdőgyulladásban szenvedők gyógyítására szolgál. Az itt fekvő és hirtelen életveszélybe került betegek állapotát a legfontosabb funkciókat ellenőrző műszerekkel kísérik figyelemmel. Mérik a szívfrekvenciát, EKG-t készítenek, regisztrálják a beteg hőmérsékletét. A négyágyas részlegben minden beteg mellett ott vannak a MEDICOR által készített műszerek: az EKG-jelek a központi nővérszobába futnak be és veszély- helyzetben riasztják az intenzívterápiás szakorvost. — Nagy szükség volt erre a részlegre — mutat körbe dr. Kövesi Gyula —, mert amióta az intézetünk bekapcsolódott az ügyeleti szolgálatba, ezek nélkül a berendezések nélkül meg sem mozdulhatnánk. De ez csak az első lépés, mert az intézet bővítésével — amely várhatóan 1984-ben kezdődik — a szubintenzív részleg nagyobbí- tásóra is lehetőségünk nyílik. Az őrző és ellenőrző műszereket saját erőből szereztük be, és hogy ez milyen nagy mérvű minőségi fejlődést jelent, elég, ha csak egy példát említek: míg, oz egyéb osztályok átlagágy gyógyszernormája 13 forint, addig a szubintenzív részlegnél ez kétszáz forintra tehető. Az intézet, amely hamarosan húszadik évébe lép, sokat változott az évek során. Megépülte előtt a betegek sokszor hetekig vártak, hogy ágyhoz iussa- nak, ma a várakozási idő alig egy hét. A bronchológia főorvosa, dr. Bánhidi Endre is arról beszél, hogy az utóbbi években műszerezettség tekintetében jelentős c fejlődés. Mindebben nagy segítséget kapnak a két baranyai bányavállalattól. A Mecseki Szénbányák kétmillió forint éc»- tékű műszert hozatott Svájcból az intézet számára; a légzésSzilikózis, hörghurut, asztma A betegek egyharmada bányász A légzésfunkció vizsgáló berendezéshez, a Me cseki Szénbányák jóvoltából jutott az intézet. végeztek EKG-t, addig 1980- ban már 6500-nál. Vagy egy másik adat: 17 évvel ezelőtt alig több mint 340 légzésfunk- ció-vizsgálatot csináltak, 1980- ban már három és fél ezret. A leterheltségük fokozódását az js érzékelteti, hogy 1965-ben 1600 beteget kezeltek rövidebb- hosszabb ideig, 1981-ben pedig 3700 beteget láttak el. Az intézet specializálódott: ma már a betegek megközelítően egyharmada bányász, és ha az országos arányokat tekintjük, akkor azok 85 százalékát a pécsi Tüdőgyógyintézetben kezelik. Egy évszázada a legpusztítóbb népbetegség a gümőkór volt. A korabeli adatok tanúsága szerint a dolgozó népesség egyharmada tbc-ben halt meg, megelőzve a pestist, a kolerát, A hetvenes évek végére a tbc hazánkban megszűnt népbetegség lenni. A XX. század utolsó harmada viszont újabb és egyre gyakoribb betegséget produkált, a daganatos és egyéb légzőszervi megbetegedéseket. A rákban szenvedők többsége hatvan év fölötti, gyakori köztük az idült hörghurutos, amit nem csupán a cigaretta okoz, hanem az egyéb civilizációs ártalmak, így a légszennyezés is. A megyei pulmonológus szakfőorvos és munkatársainak az említett megbetegedések és azok gyógyítása adja a legnagyobb feladatot. S így lesz ez minden bizonnyal még hosszú időn át.. . Salamon Gyula funkciós elemzéseknél nélkülözhetetlen műszereket többek között a szilikózisban szenvedek vizsgálatánál használják. A Mecseki Ércbányászati Vállalat az NSZK-ból hozatott egy hörgővizsgáló készüléket, ami ugyancsak nélkülözhetetlen a modern gyógyászatban. Dr. Háber József intézetvezető főorvos fejből sorolja, hogy mennyire megváltozott a „beteganyag". Míg 1965-ben az itt ápoltak 85 százaléka tbc-s volt, 1981-re ez az arány 8,2 százalékra csökkent. Ezzel együttvéve jelentősen megugrott az egyéb légzőszervi megbetegedésben szenvedők száma. Az évek során fokozatosan átvették o daganatos megbetegedések, továbbá a szilikózisban, a hörghurutban és asztmában szenvedők gyógyítását. Amíg 1965- ben az itt megfordult 1600 beteg közül mindössze 300-nál A Mecseki Tüdőgyógyintézet, a közelmúltban alakította ki szub- intenziv részlegét. Szokolai István felvételei Elfolyik a meleg Lakások ezreibe nemcsak a fűtés melege érkezik csővezetékeken, hanem a fürdőszobai, konyhai használatra szánt meleg víz is. S merthogy a melegvíz-vezetékeken sincs óra, takarékoskodni sem igen szoktak vele: lényegesen több meleg vizet használ el egy négytagú család, ha a meleg vizet úgy kapja, mint akkor, ha lakáson belül kell saját költségére előállítani. A Pécsi Távfűtő Vállalat például 234 megawatt kapacitást köt le a Hőerőműtől, ennek túlnyomó részét a fűtésre használják fel. (Erre a teljesítményre mínusz 12 foknál van szükség.) Ennek a teljesítménynek 8 százalékát viszont egész évben a használati meleg víz előállítására fordítják. Egy átlagos hónapban csak Pécsett 10 milliárd kalória érkezik a csővezetékeken a lakások egy részébe, s nagyrészt el is folyik onnan ennyi. Ehhez az elfolyó melegmennyiséghez jön még annak a szennyvíznek a hőtartalma, amit a használati meleg vízzel el nem látott háztartások termelnek. Tekintélyes hőmeny- nyiség ez, s ha Gsak egy részét sikerülne visszanyerni, a megtakarítást forintban is az egyes után írt nullák sorozatával lehetne kifejezni. A PÉTÁV tervezője, Nagy Ferenc, s egy munkatársa a hetvenes évek közepén megvizsgálta, miképpen lehetne újra hasznosítani az elfolyó langyos-meleg víz hőtartamának legalább egy részét. Az ő elképzelésük szerint a használt meleg víz hőkicserélőn keresztül előmelegítené azt a hideg vizet, amiből is előállítják a használati meleg vizet. Hogy az elgondolások ötletszinten maradtak, annak az az egyik oka, hogy az ilyesfajta hőhasz- nosítóshoz külön elfolyó vezetéket kellene építeni a meleg víznek (hogy az ne keveredjen az elfolyó hideg vizekkel.) Ámde külön vezeték építése rengeteg pénzbe kerül, s megkérdőjelezi az eljárás gazdaságosságát. Időközben azonban az energia egyre drágult, s hát vannak más eljárások is a hőmennyiség visszanyerésére. Ilyen eljárás például a hőszivattyú aikalmazása, ami bizonyos területeken már ma gazdaságos. A hőszivattyú 1 kilowattóra villamos munka árán 4—5 kilowattórával egyenértékű hőt „termel". Működése során kivonja a szennyvíz hőtartalmának * egy részét, s azt magasabb hőmérsékletre „transzformálva" adja vissza. Hőszivaty- tyú alkalmazásánál nem szükséges különválasztani az elfolyó hideg és meleg vizeket, hiszen az még a hideg víz hőtartamát is képes kinyerni. Természetesen sok a megoldandó műszaki probléma — de nagy és egyre nagyobb lesz az energiaszámla is. Új lakótelepeken, azok egy részén (mert kis területen sok fogyasztó van) ma már időszerűnek látszik, hogy üzemi körülménye^ között, s nemcsak papíron vizsgálják az energiatakarékosság eme módját! Vizsgálják műszaki lehetőségeit, gazdaságosságát! Ehhez természetes, kevés a hőszolgáltató vállalat feltételezett akarása, szükséges hozzá egy város érdekeltjeinek az összefogása. B. L.
