Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-18 / 347. szám
SZÍNHÁZ ZALÁBAN Szokatlan jelzőkkel rakta ki útját az új zalaegerszegi színház: az „Állandó11 Színház nevet vette fel; az idén szeptemberben nem igazi évadot kezdett, hanem „előévadot”; és ifjúsági előadássorozatát „beavató” színháznak keresztelte el. Lehet, hogy ebben van valami meghökkentésre való törekvés, de valószínűbb, hogy egy új színház indulásának a megszokottól eltérő körülményei indokolják őket. Lokálpatrióták Zalaegerszegnek sohasem volt állandó színháza. Állandó színház; közönsége azonban igen. Hiszen ameddig a régi Déryné Színház működött és kaposvári, pécsi, sőt budapesti társulatok is megfordultak itt, oddig igazán megszokhatták a zalaiak a rendszeres színházba járást. Saját társulat létesítésének gondolata itt-ott felmerült ugyan, de ilyesmit hangoztatni akkoriban nem számított korszerű kultúrpolitikai koncepciónak. A hetvenes évek közepén azonban, amikor a Déryné megszűnt és a vidéki társulatok is csökkentették tájelőadásaik számát, egyre többen érezték úgy, kifizetődőbb lenne színházi önellátásra berendezkedni. A zalai lokálpatriotizmus is erősítette a szándékot. S miután a kulturális kormányzat érzékelte az állandó társulat igényét és a megyei vezetés vállalkozó kedvét, megkezdődtek a tárgyalások. így a hatvanas évek elején épült Móricz Zsigmond művelődési ház időszerűvé vált felújítását már egy állandó színház követelményeinek megfelelően kezdték el. Törmelékhalmok között bukdácsolunk Tucsni András művészeti titkárral. — A háznak megvoltak az adottságai, hogy színházzá legyen: volt zsinórpadlása és ezután lesz forgószínpada is — mondja. — A nézőtér ötszáz személyes. Az épület homlokzata felől bővítés látható; emeleti előcsarnok, társalgó, irodák. Decemberre a közelben elkészül az üzemház. — És addig? — Dolgozunk. Most két helyen játszunk Zalaegerszegen. Ezenkívül például novemberben Körmend, Keszthely, Lenti, Nagykanizsa, Szombathely volt a tájhelyünk. Ebben az évadban csaknem 200 előadást tartunk 18 színésszel, 40 műszakival. — Hogyan bírják? — Sokan egy hónapja nem voltak otthon a családjuknál: szinte éjjel-nappal próbák, előadások. De ezt vállaltuk. — Kik vállalták? — Többnyire olyan fiatal színészek, akik Ruszt Józseffel együtt dolgoztak Szegeden. A műszakiak többsége Szegedről és a Népszínháztól jött, a felelős posztokon rutinos, jó szakembereink vannak. Egyébként az előévadban a létszám, a Ruszt József: Hiszek a műhelymunkában költségvetés a tervezettnek kb. fele, egyharmada. Jövő ilyenkor 180-an leszünk. Eszményképem a TNP A színház művészeti vezetője Ruszt József. — Népszínházi ideáljáról sokat nyilatkozott már: hogy képzeli el ezt itt, Zalaegerszegen? — Eszményképem a Jean Vi- lar-féle Népszínház, a Theatre National Popülaire — természetesen magyar és zalaegerszegi adottságokra tervezve. Egy ilyen kisvárosban csak rétegekre figyelve lehet és szabad dolgoz- rfi. Először is létezik egy úgynevezett nagyközönség: ez nyolctízezer embert jelent évi hat-hét színházi látogatással. Az ő igényeiknek színvonalas populáris előadással kívánunk szolgálni. A városi művelődési központban létrehozhatjuk az úgynevezett térszínházat, modernebb törekvések jegyében: ez a tízezerből három-négyezret jelenthet. Végül év; egy produkciót átnyújthatunk annak az ezer-kétezer nézőnek, akit stúdióbeli kísérleteink (évente egy) érdekelnek. Természetesen „beavató akciónk" darabjait évekig repertoáron tartjuk. Közönségünk nagy része diák, értelmiségi, alkalmazott. Nagy tétje van munkánknak: megnyerni minél több munkást is. — Tiszteletre méltó ez a koncepció. De megfelelő kulturális, közigazgatási háttér is kell eh.- hez. Milyennek látja ezt a hátteret Zalaegerszegen? ' — önmagában az a tény, hogy Zala megye a jelenlegi gazdasági körülmények között vállalta egy új színház létesítésének terhét, óriási jelentőségű. Elfogadták terveinket és minden feltételt megadtak a munkához. A vezetés példaszerűen áll az ügy mögött. Reméljük, a figyelmük, személyes jelenlétük, aktivitásuk továbbra is megmarad, hiszen a színhózteremtés nem fejeződött be, hanem igazában most kezdődik. Varga Zoltán nemrég még olyan megyei vezető volt, akinek figyelmét igényelte az új színház. Néhány hete már a színházból tekint a megyei pártbizottság, a tanács felé: a művelődésügyi osztály' helyettes vezetőjéből az Állandó Színház igazgatója lett. — A mi megyénk jó terep volt a tájoló színházaknak: elől jártunk a látogatottsági statisztikában. Mi a színházat is a művelődési alapellátás intézményének tekintjük. Most arra van szükség, hogy az Állandó Színház társulata beépüljön a megye kulturális életébe, Hangsúlyozom a megyét: mind a négy járási székhelyen játszunk — ez a színház a 320 ezer zalai ember pénzéből jött létre. — Mit tart legfontosabb igazgatói feladatának? — A művészeti munkában egységes elképzelést kialakítani. Ruszt József alkalmas ember egy ilyen nagy vállalkozás elindítására: nagy lehetőség ez számára is.- Egyébként tanulom a színházat belülről: szeretném segíteni az új intézmény eligazodását a hivatali ügyrend elkerülhetetlen bonyodalmai között. Mit ígér a társulat? — Mit tud ígérni az új zalaegerszegi színház azoknak a színészeknek, rendezőknek, akiket szeretne megnyerni magának? Ruszt József: — Ez a társula't szociális feltételeit tekintve a legjobbak között lesz az országban. De a fővárostól való távolságot, a külön kereseti lehetőségeket mi nem tudjuk pótolni. Remélem, hogy egy új színház születése vonzó nemcsak fiataloknak, hanem a letelepedésre nem, de a vendégszereplésre vállalkozó idősebbeknek is. Igazi műhelymunkát tudok ígérni: ezt a kifejezést már lejáratták ugyan, de én hiszek benne. Varga Zoltán: — Épül a színészház: 34 garzonlakás lesz benne, egy másik épületben nagyobb lakásokat is adunk a családos színészek, műszakiak számára. Várunk mindenkit szeretettel, aki elfogadja elképzeléseinket, de tudjuk, hogy ezt az utazási idő és a távolság erősen korlátozza. Véleményem szerint a kulturális kormányzatnak a következő években megoldást kell találnia arra, hogy valami módon (akár például a színészeknek, műszakiaknak fizetett területi pótlékkal) a vidéki színházak személyi feltételeit legalább a jelenlegi színvonalon tudja tartani. Gárdonyi Tamás A Rómeó és Júlia két ifjú főszereplője: Nemcsák Károly és Császár Gyöngyi. (Arany Gábor felvételei) Emlékkiállítás Kodály emlékkiállítás látható a Budapesti Történeti Múzeum, ban. A kiállítás, amely része a centenáriumi megemlékezések, nek, látványos zenetörténeti emlékeket vonultat fel, s a látogatók megismerkedhetnek azzal a korral is amelyben a Kodály-életmű született. Képűn, kön: a kiállítás egyik részlete. 8. HÉTVÉGE Varga Dávid: Az ország peremén Lét és tudat - a végeken Mit csinál egy újságíró a. szabad idejében? Van, aki ír. Mást és másképp, mint napi penzumait. Van, aki nyakába veszj a határt, s rábukkan egy kis magyar falyra, amelynek sorsa, helyzete, élete, társadalmi fejlődésünkben a magyar falvak egy (jelentős) részének tipikus vonásait hordozza. Az ilyen falu változó vagy stagnáló valósága átfogó, több éves elemző vizsgálódásra érdemes — amiből könyv lesz, műfaja szerint: szociográfia. Varga Dávid nemrég kiadott első kötete, Az ország peremén is így született 1976—1980 között. A mintegy ezerlelkes falu: Kö- rösnagyharsány, Békés megyében. A szerző ma Pécsett él és dolgozik; a D. N.-ban Varga János néven jegyzi írásait. Alaptétele mindannyiunkkal közös gond: a peremterületekre szorult magyar falvak sokszorosan hátrányos helyzetűek mind a városokkal, mind a többi faluval szemben. Pedig ott is emberek, magyar állampolgárok élnék. Ebből is eredő kérdése; mi okozza, hogy a történelmi múltú, egykor virágzó termelési kultúrájú falu — szorgalmas, jó dolgú, értelmes embereivel — ma a lét határán egyensúlyozva „találgatja" nagyon is kétséges jövőjét. Első impresszáriója — szimbólum is: „A vonat megáll a bokrok köz,t, csaknem a semmiben. Állomás nincs, csak egy bódé. Vágányzáró ütköző jelzi, hogy a töltés ugyan tart még egy darabig, de már nem vezet sehová." A falu valaha a közeli Nagyvárad vonzás- körzetébe tartozott. Volt egy városa ... Ez azonban nemcsak a status guo révén szűnt meg, hanem a történelmi varmegyék (Bihar, Arad, Csa- nód, Torontói, Békés) felszámolásakor, illetve átszervező, sekor egyszerűen nem esett bele semmiféle vonzáskörzetbe. Harminc év alatt már a sokadik járási székhelyhez tartozik. Megközelítése 4—5 órás zötykölődés csak oda, a „közeli" városokba szintúgy. Ezek az objektív előzmények. Szépen prosperáló termelő- szövetkezetét 1976-ban, úgy tűnik, kellő átgondoltság nélkül, bürokratikus módon egyesítették a közeli Biharugráé- val, amely 9 milliós hiánnyal lépett frigyre ... Most ott a trz-központ is az új helyen, ott osztották-osztják el a munkát, kinek-kinek mit, ha éppen jut. . . A tagok lassan úgy érzik, ahogyan a falu egyik legtekintélyesebb gazdája: „.. . odaállunk árulni a bőrünket" .. . Fokozatosan csak egyvalami érdekli őket: meglegyen a 150 munkanap, ami,a háztáji előfeltétele. Hiszen számukra -r- úgy érzik — ez az egyetlen perspektíva. Jól jövedelmez, népgazdasá- gilag kulcsfontosságú, óm a takarékban gyarapodó százezrek tömeae csokis a három műszakos önpusztító robottal érhető el ... A közösben -viszont tartósan romlik a gazdálkodás,. a munkáméról. A vezetők jó része alkalmatlan, tunya, dilettáns. Két év után 24 milliós a mérleghiány. A falu társadalmában újratermelődött — és döbbenetes méretekben hat az emberek tudatára — a korábbi társadalmi rétegződés: hangadók az egykori gazdag és középparasztok; a hajdani zsellérek • rétege keserű és kiábrándult. Virágzik a korrupció „fölfelé" és horizontálisan is; a tanácsi és szövetkezeti vezető, munkavezető posztokon egyetlen hatalmas család fonódik össze maffiaszerű képződménnyé, elüldözve mindenkit, aki mást, jobbat akar. „Az, emberek életcélja itt a nyugodt, változatlan, probléma- mentes élet..." És természetesen az egyéni gyarapodás, a szerzés, aminek a joga, lehetősége Harsányban szent és sérthetetlen. Lehet-e csodálkozni, hogy a múlt e tudatbeli kövületeinek világában a művelődés házát fölveri a gaz; hogy nincs egészséges ivóvíz, hiányos az orvosi ellátás; hogy a fiatalok elmenekülnek; hogy a vezetőrétegnek nincs tekintélye, csak hatalma; hogy a párttitkár naprakészen tökrészeg, hogy a lelkiismereti szabadság terén vérlázító túlkapásodra vetemednek a falu vezetői és hosszan sorolhatnánk. Mindez természetesen a járás, a megye tudtával. A szerző fölveti a felsőbb szervek felelősségét is, miután arra a helyes következtetésre jut, hogy a nyomon követett jelenségek összességében — amit perifériális deformációnak nevez — két főok a meghatározó: elsőként a harsány! emberek általános magatartásformája, s ebben a mértéke vesztett háztáji robot (a konzerválódott kistermelői tudat) ; másrészt a szélre vetett- ség, a magukra hagyottság állapota, mely a fenti negatívumok nyomán újratermeli önmagát. A szerző megkérdőjelezi: szükségszerű-e minden esetben a perifériák efnyo- morodása, pusztulása, majd elemző summázatát adja — már a 79—80-a® évek bizonyos helyi változásainak tükrében —, hogyan lehetne kilábalni Harsányban az egyéni-gazdagodás tudati elmaradottság perifériális torzulásaiból, ha egyáltalán még lehet. Erre bizonyos reménysugarakat már előre vetett az 1980-as év. Néhány tétele, pl. „a falu kizsákmányolása”, a településfejlesztési koncepció kissé merev bírálata (bár elismeri, hogy mindent nem lehet egyszerre fejleszteni); vagy á kishatármenti forgalom „nagy ábrándja" vitatható; némely kérdésére pedig azóta maga az élet válaszolt, összességében azonban átfogó, mélyre ható, értékes társadalomrajz Az ország peremén, ahol a leíró-elemző részeket interjúk, riportelemek élénkítik; ahol a falu valósága emberi sorsokban, társadalmi összefüggésekben tárul elénk. Stílusa mindvégig szép, világos, gördülékeny, szerkezete egyszerű és tömör; a könyv olvastatja magát. S ha eközben valaki mintha ismerősnek tűnő helyzetekre, jellemekre vagy jelenségekre' bukkanna kies tájunkon — merő véletlen (Magvető). Wallinger Endre
