Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-18 / 347. szám
MIHALIK ZSOLT Az a fa Felnő-e addig az az erdő? Abban az erdőben az a fa? Ha megszűnik végleg a hold — mesebeli lesz minden este — akkor fura manók figyelnek a bokrok közül erdö-szerte ... Lehet-e akkora csodafa, amibe — a semmibe lesve — sikerül csak egy pillanatra, — már kifulladton, térdreesve — az embernek kapaszkodnia? Klossy Irén tollrajzaiból Klossy Irén grafikusművész Baján született, Baján él, dolgozik, tanít. A tanítóképző után a Pécsi Tanárképző Főiskolán végzett rajz—történelem szakon: a Képző- és Iparművészeti Főiskolán 1977-ben szerzett diplomát. Jelenleg a Bajai Tanítóképző Főiskolán a művészeti nevelési tanszék docense. Művészi tevékenysége elsősorban a grafika % ágazataiban (rajzok, fametszet, rézkarc) bontakozott ki. Témáiban különös szeretettel fordul a Baja környéki gazdag, változatos természeti táj felé. A hatvanas évektől rendszeresen szerepel kiállításokon (Budapest, Kecskemét, Szolnok, Tihany, Keszthely, Zombor, Szimferopol). önálló tárlatokkal a hetvenes évek elejétől jelentkezik (Szekszárd, Baja, Kalocsa, Gödöllő); az utóbbi években kizárólag a grafika ágazataiban dolgozik, főleg a tollrajz, fametszet, könyvgrafika ágazataiban. Képeinken tollrajzaiból közlünk (Madarak, Virágok). T él, farsang utolja. Az órák elütötték már az éjfélt. A Grosser Re- doutensaal folyosóján egy huszonkét éves fiatalember áll a nemesi testőrök zsinóros, prémszegélyes egyenruhájában. Tizenegy óráig tartott a szolgálat, azóta jóformán csak a szőke, csinos Do- rotheával táncolt. A lány tánc közben megkérdezte a fiatalembertől, hogy hallotta-e Paracelsus, a nagy orvos nevét? Amikor a férfi nemet intett, a lány ajkán fölényes mosoly suhant át. A fiatalember izzó homlokát az ablak márványkeretéhez szorítja és a hideg, hózáporos éjszakába mered. Bent, a Vigadó nagytermében tovább játszik a zenekar, forognak a párok, lobognak a gyertyák, csillognak a tükrök. A fiatalember elnéz a Hofburg tetői fölött, kitágult szeme keleti irányban kutat. Eszébe jut a kis, Tisza menti falu, a nádtetős udvarház, ahonnét négy éve jött el. Sárospatakra gondol, a kollégiumra, ahol néhány évig tanult, de ahonnét apja hazavitte gazdálkodni. Fölrémlik előtte az utakat borító sár, a megyei köznemesség élete, a szabolcsi téli vadászatok es a névnapi ivásza- tok képe. Látja a hóra fektetett, megölt, véres szarvasokat, hallja az öblös torkok kurjantását. Két bátyja, Boldizsár és Sándor már korábban Bécsbe jöttek, de mi vár a többi, otthonmaradt testvérére? Itt fény, pompa veszi körül, teátrumba és bibíiothékába jár, francia balettot lát, párizsi táncosnőket, bécsi dámákat, szépasszonyokat, udvarhölgyeket ismer meg. Tudja, csinos, jóvágású fiatalember, sikere van a nőknél, és ha életkorát kérde-' zik, két-három évvel idősebbnek mondja magát. — Csak az a kis Dorothea ne volna olyan fölényes ... — gondolja magában. A fiatalember behunyja a szemét. Arra gondol, tanulni fog és írni. Nevet akar szerezni magának. Igen, írnia kell, mert csak így figyelnek föl rá az emberek. Németül vagy franciául? Még nem döntötte el. Vagy talán magyarul inkább? Hiszen olyan kevés a magyar könyv és olyan nagy az otthoni sötétség. A fiatalember, aki 1769 telén ott állt a bécsi Grosser Re- doutensaal folyosóján, néhány év múlva a felvilágosodás kori magyar nyelvű, nemzeti irodalom megteremtője lesz. Úgy hívják: Bessenyei György... Bécs és Ausztria tele van magyar emlékekkel. De most nem a hagyomány, a történelmi múlt érdekel, hanem a jelen. Ausztriában ma mintegy hetvenezer magyar él. Legjobb ismerőjük, Szépfalusi István Lássátok, halljátok egymást! címmel könyvet írt ró|uk. Az ausztriai magyarok kisebb hányada a trianoni bé- keszerződéssel elcsatolt burgenlandi falvak lakója, nagyobb hányada 1956-ban került Ausztriába és az országban szétszórtan él. A hetvenezer közül eggyel magam is találkoztam. Névjegyére ezt nyomatta: Akademisch Maler. Akadémiai festő. Egy hazai barátja, aki nem tökéletes a német helyesírásban, következetesen egy h betűt is a szóba csúsztatott, végét pedig elkapkodta és ezért a Bécsbe küldött leveleken a címzés így volt olvasható: Akademisch Mahlen. „Mahlen” németül azt jelenti: őröl, őrlés. BécsfTestő barátunkat elfutotta a méreg és hazaüzent: — Te, jól jegyezd meg, én akadémiai festő, és nem akadémiai molnár vagyok. írj rendesen! Ne röhögjön rajtam a postás, amikor a leveledet hozza. •L. T. csodagyerekként indult a pályán. Tizenöt éves korában már kitűnően festett, érettségi után nyomban fölvették"a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Tanárai bíztak benne, ő azonban 1956.-ban, harmadéves korában hazát cserélt. Most Bécsben él és dolgozik. Vacsora előtt fényképeket nézegetünk. — Ez az a püspöksüveg, amit König bíborosnak készítettem — mondja. — Ez a mozaik egy fürdőmedence oldalfalára került, egy bécsi gyáros rendelte a nyaralójába ... Ezen a képen a ház urát és asszonyát láthatod. A hölgy ruháját nézd meg jól. Egyedi darab. A mintáját is, a szabását is én terveztem ... Bár eredetileg arról volt szó, hogy este ő visz haza szállásunkra, vacsora végére annyit ivott, hogy képtelen volt autóba ülni. Másnap az atelier-jét is megmutatta. A falnak támasztva tizenkét azonos méretű papírlapot láttam. — Mindennap dolgozom rajtuk. A képeken sorban teszek egy vonást. Most piros dinnyeszeléteket /estek —- magyarázta. — Kérlek, a rézkarcról is több levonat készül. Miért volna baj, hogy én dinnyéket festek? És nézd meg jól a képeimet! Egyik sem azonos a másikkal. Most ezek mennek. Ezeket lehet eladni... Tizenkét kép nézett rám a falról. Tizenkét piros dinnyeszelet, amelyen mindennap tesz a festő egy ecsetvonást. Szépfalusi betegen, fölpolcolt lábakkal, kitüremkedett sérvvel fekszik a lakásán. Amikor szóba hozom a festő nevét, megrázza a fejét: — Nem ismerek ilyen magyar festőt Bécsben. Valóban, L. T. már nem is magyar festő Bécsben? Illyés Gyula, aki fiatalon több évig élt Párizsban, és később is sokat utazott Nyugat-Európá- ban, egyik útijegyzetében elmondja, hogy sosem tudott jobban, összemelegedni a hajdani császárvárossal. „Beccsel kezdettől fogva, valóban csak futólag ismerkedtem” — írja abban a jegyzetében, amelyet Bécs, 1970. május keltezéssel éppen a Herder-díj átvétele alkalmából vet papírra. Némi lelkiismeretfurdalással írom le: Bécs engem sem fogott meg; idegenkedéssel néztem a várost. Párizsból jövet, valóban, nehéz hosszabb időt Bécsben tölteni. Akinek a francia főváros színeivel van tele a feje, annak nehezen elviselhető és idegen a hajdani császárváros. És ha éppen haza, Magyarországra, Budapestre készülődik, óhatatlanul fölrémlik benne az összehasonlítás: c magyar főváros szebb ... Pest a körutak és a sugárutak áttekinthető rendszere. Bécsben is van Ring meg ilyen é| olyan nevű strasse, de mennyivel tisztább és világosabb a magyar főváros szerkezete, mint az osztráké. Bécsen is keresztülfolyik a Duna, de mintha jelen se lenne a város életében. Budapesten a folyó biztos tájékozódási hely, és a folyó testén átívelő hidaknak a város életében meghatározó szerepük van. Bécsben sehol egy kiemelkedő, áttekintést kínáló pont. A budai várról, a Halászbástyáról az egész városra csodálatos panoráma nyílik. Bécs ma egy kis ország nagyra növesztett fővárosa, üres habarcs-monumentalitás, csupa vakolatdísz, szürke kőhalmaz. Budapest, mely sokáig Bécs ellenében, Béccsel rivalizálva fejlődött, valódi európai nagyváros: csillogó, nyüzsgő, elegáns. Perszé Bécsben is megtalálom a csodálat és megilletődöttség helyeit: a magyar testőrök palotáját, a modern művészek mestermunkáit bemutató pompás galériát, a Burg kincstárában Bocskay István koronáját, melyet a török szultántól kapott, a kávéházat, ahol Kassák dolgozott, a házat, ahol József Attila lakott... De a császári hálószoba, Ferenc József tábori vaságya és bádogmosdója, az édeskés, tortadísz Strauss-em- lékmű, a fölpuffadt hasú, döly- fös, álreneszánsz paloták, Mária Terézia rokokó szánja nem tudnak megállítani ... Ezért örültem meg annyira, amikor kedves, idős, volt tanárom, T. J., aki már hosszú ideje Bécsben él, az egyik nap azt mondja: — Ma vendégeim vagytok. Autóval teszünk egy kört a városon kívül. . . Perchtoldsdorf, Mödling, Baden, Mayerling, Heiligenkreuz... Csupa Bécs környéki, a Bécsi-erdőben, a Lajta-hegy- ség lábánál elterülő falu, kisváros. A környező dombokat szőlő borítja, a falvakat a bortermelés virágoztatta föl. Ba- dent gyógyfürdője tette híressé. A mayerlingi vadászkastélyt Rudolf trónörökös és Vetsera Mária bárónő itteni halála miatt kapta szárnyra a hír és a rejtélyes „páros öngyilkosság" ma is megmozgatja a regényírók és a filmrendezők képzeletét. (Apropó Mayerling: éppen Bécsben olvastam a legendaoszlató magyarázatot, a tragédia legvalószínűbb változatát. Eszerint nem páros öngyilkosság történt 1899- ben a kastélyban . . . Vetsera Mária Rudolf trónörököstől gyermeket várt. A magzatot a kastély egyik szobájában titokban, műtéti beavatkozással akarták elvenni. Hogy a trónörökös a készülő eseményt leplezze, ugyanerre az időre nagy mulatságot hívott össze a kastélyba. Amikor vacsora közben közölték vele, hogy a beavatkozás nem sikerült és Vetsera Mária belehalt a műtétbe, a feldúlt Rudolf öngyilkos lett. Valójában tehát „csak” egy öngyilkosság és egy gyilkosság történt Mayerling- ben, 1899-ben . . .) A Bécstől délre elterülő falvak többnyire középkori eredetűek, és csaknem mindenütt föllelhe- tők a régi századok, a román kor és a gótika emlékei: városfalak, bástyák, tornyok, hercegi kastélyok, templomok, kápolnák ... A városház középkori alapokon épült... A kofák ma is ott rakják ki a gyümölcsöt, ahol ötszáz éve már piac volt... Heiligenkreuzban megnéztük Ausztria legrégibb, 1135-ben alapított cisztercita templomát és kolostorát... A mödlingi osszárium (csontház) a '12. században épült, a városka mindkét temploma a gótikus építkezés remeke... Ami azonban ezekre a Bécs környéki falvakra, parasztvároskákra leginkább jellemző, az a barokk stílus. A török ide is bebetört, a tűz itt is pusztított, de nem volt másfél százados török uralom. Ezeknek a falvaknak és kisvárosoknak a polgárházai megőrizték egységes stílusukat, bensőséges hangulatukat, a paraszti barokk építkezés jellegzetességeit. Hogy milyenek lehetnének magyar falvaink, ha nincs a százötven éves hódoltság, itt karnyújtásnyi közelben látható. Miért siet haza egy hónapig tartó külföldi bolyongásából az utas? Miért rövidítjük meg egy nappal még az otthoni szakszervezeti üdülést is? Az útlevelembe ütött pecsét szerint harminc napig maradhatok külföldön. Miért csíptem le egy napot a bécsi tartózkodásból? Miért jöttem haza hamarabb, mint amennyi időt az útlevél engedélyezett? Egyáltalán: mi köt ide? Miért jöttem haza eddig minden külhoni utómról akár északra vagy délre, akár keletre vagy nyugatra jártam? Nem „honvágyból”, nem érzelgősségből. Nem szeretek semmiféle kollektív ítélkezést, felelőtlen általánosítást és megrovást. Igenis lehetnek élethelyzetek, érthető és elfogadható történelmi és személyi okai annak, ha valaki huzamosabb ideig, akár életre szólóan a külföldet választja, egy idegen ország lakója, állampolgára lesz. De ismerem azt az embert is, akinek pusztán azért megváltozott — engedékenyebb, puhább lett — a véleménye nyelvről és nemzetről, a magyarság sorsáról és megmaradásáról, mert egyik lánya Angliába ment férjhez. Miért jön haza a külföldre utazók zöme? Csali a magam nevében tudok a kérdésre válaszolni. Nem érzelmi okokból, hanem értelmi, tudati belátásból, elhatározásból. Talán azért, amiért a külföldön tanuló erdélyi diákok mind hazatértek . . . Amiért Apáczai hazahozta holland feleségét, amiért a Németalföldön tanuló Tótfalusi Kis Miklós Kolozsváron alapított nyomdát, amiért Pápai Páriz Ferenc magyar iskolában tanított, amiért az Itáliában utazgató Zrínyi Miklós Csáktornyán kezdett építkezni . .. Amiért Széche- nvi . . . Amiért Wesselényi . .. Amiért Illyés és Tamási.,. Jó dolog, nagy öröm külföldre utazni, idegen városok utcáit járni, távoli tornyokat, ismeretlen tájakat megcsodálni. De uqyanilyen jó, talán még jobb, fáradtan hazatérni, kicsomagolni, az élményt, a tapasztalatot, a tudást megosztani. Utazni azért kell, hogy hazatérhessünk. Utazni azért érdemes, hogy önmagunkhoz közelebb kerüljünk. Tüskés Tibor Ausztrián át haza BÉCS SZILÁGYI ESZTER ANNA tisztelet barátsereg! tisztelt barátsereg • címtáram elveszett eztán Ha írnom kéne ’ végképp nincs kinek nincs hova „ postafordultával keringenek az abszolútumok köztem és köztem beigazolódnak a jóslatok tiszteld meg barátod öregapját és annak hosszú házát és hosszú óráit a borozgatásnak! ha végképp végtisztesség magad előtt vonulhatsz (ki előtt?) (hová?) tisztes távolságban ZALÁN TIBOR Szeretők, örökre hóesésben I Szeretők,' megállók a téli napban szakad a hó, mint mikor elszakadtam tőletek; minden évszakban havazott Hó. fedett tereket, templomot, padot Hó tört a vérünkbe lázadó nyárra hó zúdult virágzó gesztenyefákra havak csavarogtak az őszi égben s ti elindultatok a hóesésben én meg feküdtem hánytató lázban magamra maradtam a nagy vonulásban testetek a hó már semmivé vakítja bőrötök horzsolja papíron a tinta Isten csak tudja miért megmaradtam hó zúg éjszakámban hó a falakban örökös sápasztó szibériáda havaztok telekből havazóbb nyárba
