Dunántúli Napló, 1982. december (39. évfolyam, 330-358. szám)
1982-12-18 / 347. szám
Munkát falura? Munkát falura! Csak a nyereséges, jövedelmező ipar hoz megoldást A Hunor kesztyűgyár épülő .pécsváradi üzeme Nincs homok! — hallottuk a családiház-építkezőktől. Utánajártunk a dolognak, és kedvező képről számolhatunk be. Olyan hatalmas és olyan mély a 6-os út mellett húzódó homokbánya katlanja, hogy a mélyén lévő üzemanyagtároló mellett éppen töltésre készen álló nagy tartályautó is kicsinek látszik. Félköralakban, lépcsőzete. sen termelik ki a homokot. Kilenc ilyen óriás lépcsőfok van, egy-egynek a magassága 5—6 méter. Valamikor, úgy 6—8 millió évvel ezelőtt ezen a helyen tenger hullámzott, mosta a már akkor is kiemelkedő Mecsek lábát. Ez a később visszahúzódó tenger hagyta itt ezt a jelentős vastagságú és kiterjedésű ho- mokréteqet. Régebben a mostani bányává: szemközt, a 6-os út másik oldalán folyt a kitermelés, ám az itt húzódó nagyforgalmú vasútvonal biztonsága miatt fel kellett hagyni a további munkával, és mintegy húsz évve,| ezelőtt vonultak át a mostani területre, ahol még 6—8 évre való homokkészlet van. Baráth Imre bányamester szerint az idei november vége december eleje a közepes napok közé tartozott, naponta, 400— 700 tonna homokot vittek. A nyári csúcsidőben nem ritka a napi 1200—1500 tonnás szállítás. A homokbányában csak szállításról beszélhetnek, nem termelésről, hiszen itt akkor termelnek, amikor jön érte a kocsi, az pedig okkor jön, amikor megrendelik Homokhiány soha nincs, ha akadozik a szállítás, legfeljebb arról lehet szó, hogy egyszerre, egyidőben több nagy építkezéshez kelj szállítani nagyobb mennyiséget, és a meglévő szál. lító járműállomány nem győzi. Az építkezések homokkal való ellátása az Építőipari Szállítási Valalat feladata. Évente mintegy 150 ezer köbméter homokot termelnek ki. Elsődlegességet élveznek a nagy vállalatok nagy építkezései, de természetesen a magánépítők igényéit is maradéktalanul kielégítik. Bár ez egyre nagyobb gondot jelent a vállalatnak. Energiatakarékossági intézkedések miatt 1983- ban a viszonylag rossz üzemanyag-hasznosítású 5 tonnás ZIL-eket lecserélik a gazdaságosabban kihasználható 8 ton- n8s KAMAZ gépkocsikra. Ezekkel pedig az egyéni kis igényeknek az eddigi szállítási szisztémával nem tudnak éleget tenni, mert nem lesz kifizetődő. Az építkezőknek viszont a homokot ugyanúgy biztosítani kell, mint eddig, sőt számítani kell rá, hogy az eddiginél nagyobb mértékben lesz rá igény. A probléma megoldásán — hogy az egyéni építkezők se kerüljenek hátrányos helyzetbe, és a vállállat se fizessen rá — most dolgoznak. Többféle elképzelés van, a jövő dönti el, melyik lesz a legalkamasabb. S. Zs. ...az ember hatuaneuesen meg teljesítőképességének csúcsán lehet... és Vásárosdombón nyitottak új üzemet. A példákat vég nélkül lehetne sorolni. A közlekedési árak szeptemberi emelésének hatására megindult a munkaerő mozgása — vissza, falura. A dolog azonban nem ennyire egyszerű, Egy-egy nagyobb körzetet — mondjuk, egy-egy nagyközség helyzetét — kell közelebbről szemügyre venni ahhoz, hogy a forrongásba jött munkaerő irányát általánosabban, meggyőzőbben érzékelhessük. Mi van például a négyezres Pécsváradon, ahonnan csaknem ezren járnak el, ám ahová — nyolc társközségből, összesen 32 lakott helyről — jó pár- százan be is járnak dolgozni? A tanács törekvése kettős: részben a meglévő üzemek megerősítése, részben az, hogy n^rolc társközségében is néhány életképes, nyereséges, jól fizető kisüzem létesüljön. Működtet náluk üzemet a bonyhádi Köny- nyűipari Vállalat, a decsi Háziipari Szövetkezet, a helyi áfész; szeptembertől beindult a tsz 25—30 asszonyt foglalkoztató gépivarró üzeme. A pécsi Hunor, azaz a Kesztyűgyár ezekben a napokban készüj átadni új üzemét, ahol — a bedolgozókat nem számítva — ötven asszony dolgozik majd. Friss lehetőséget kínál Erdősmecske, ahol az egykori iskola nagyablakos tágas, egészséges épülete hosszabb ideje üresen áll. Nemcsak lehet, hanem kell is itt új kisüzemet működtetni, hiszen Mecskén is jelentkezett a bejárást megtakarítani kívánó mun. kaerő. A pécsváradi tanács jelzésére jelentkeztek a lehetőséget komolyan fontolgató szövetkezetek, vállalatok is. Az új üzemmel nemcsak a cégek járnak jól, hanem a mecskeiek, sőt a pécsváradiak is: nem mindegy, hogy a közeli Mecs- kére kell eljárni, vagy Mohácsra, Pécsre, ráadásul — egy bizonyos megoldás esetén — a pécsváradi törzsállomány alapozhatná meg az új üzem bein. dulását Erdősmecskén. Szentlőrinc vonzáskörzete még nagyobb: 22 település csaknem 20 ezer lakosára terjed ki. Jól jött a fejlődő nagyközségnek a Szigetvári Cipőgyár kezdeményezése: új üzemükben 180 szentlőrinci talált munkát. A tanács költségvetési üzeme 190 ezer forintos beruházással Drávátokra akar gázreduktor javítórészleget telepíteni, mert ott is van eszköz, épület és szabad kapacitás. A másik szentlőrinci kisüzem: az áfész védőruházati részlegének példája már azt szemlélteti, hogy tanács és munkáltató mégoly gondos, jó együttműködése sem minden, ha egy kisüzem életképesen, eredményesen akar dolgozni. Náluk is je. lentkezett felvételre új munkaerő, de a termelés bővítését akadályozza a sok lestrapált gép, és az, hogy újakat nem tudnak vásárolni, mert kicsi a nyereség: engedélyezett hánya, da csupán 6 százalék. Kiváló minőségű termékeik iránt bőven volna kereslet még kisebb áremeléssel is, de az üzemnek még a minimális emelést sem engedélyezték. Egyelőre nem is látnak kiutat az önmagába visz- szatérő körből. Mivégre mondtuk el mindezt? Nem árt emlékezni rá, hogy öt-hat évvel ezelőtt is megindult egy vidéki ipartelepítési program. Tudjuk: tartós, igazi megoldást nem hozott, mert a nagyvállalatok többnyire a már különben sem nyereséges munkát adták ,,le" falura, hogy az ottani olcsó munkaerővel, ráadásul már aíig használható gépeiken dolgoztassanak . .. A mai helyzet több szempont, ból alapvetően más. Egyrészt várható a munkaerő tartós, sőt fokozódó visszaáramlása, mely- lyel a nagyüzemek hosszú távon is számolhatnak. Másrészt a te. lepítésre vonatkozó döntések — mint fenti példáink is mutatják — a korábbiaknál meggondol- tabbak, körültekintőbbek, érettebbek Utoljára, de nem utolsósorban: a jövedelmezőségre, nyereségre orientált gazdaság- politika1, amit a jövőre várható szabályozómódosulások megkövetelnek, egyértelműen érvényes lesz nagyüzemre és leány, vállalatra vagy akár telephelyére is. Kellenek tehát a kisüzemek, hogyne kellenének! De nem minden áron. Vagyis: csak a valóban új értéket termelő — mégpedig ezt tekintélyes hányadban tevő — kisüzemekre van szükség. Ennek azonban feltétele nemcsak a bővülő, egyre céltudatosabb együttműködés az üzemek, illetőleg tanácsok és üzemek között, hanem az is, hogy a szabályozás — épp a jövedelmezőségre, nyereségre törekvés jegyében —■ az önálló- életképes, de nagyvállalatokhoz nem kötődő kisüzemek gazdálkodását, fejlesztését se kösse gúzsba. Varga János A portrénak nem tudok más címet adni: dr. Radó Aladár. A mecseki szénmedencében eltöltött csaknem négy évtized alatt a termelésirányító, a kutató bányamérnök nevét országszerte megismerték, sőt a bányatisztképzés alma mater- jában, Selmecbányán, a frei- bergi füzetekben megjelent publikációinak köszönhetően számos országban ismerik elméleteit a gázkitörés elleni küzdelemben. Nyugdíjba ment. Felesége kissé zsörtölődve mondja: ameddig állományban volt, legalább tudtam hol kereshetem. Most viszont akár az egész Mecseket bejárhatom utána. Annyira közösségi ember, hogy nem tudna itthon ülni. Kíméletlenül kegyetlen gondolat jut eszembe, igaz a bányászok a föld alatt eltöltött évtizedek során kevésbé találják annak. Az idén szeptemberben búcsúztatták dr. Radó Aladárt és Virágh Jánost, a Mecseki Szénbányák másik nagy tudású, hosszú évekig magas műszaki beosztásban levő bányamérnökét. Az utóbbiról már sajnos nem írhatok portrét... Amikor beszélgettünk, nem mertem erről beszélni, Radó Aladár azonban olyan életerős, hogy bizonyára még nagyon sok tervét képes lesz megvalósítani. — Az 1922-es esztendőben születtem, már rég elhatároztam, hogy hatvanéves koromban azonnal nyugdíjba megyek, nem ülök tovább az íróasztal mellett. A bányamérnök akkorra, ha egészségét végzetesen, nem kezlte ki a bánya, teljesítőképességének csúcsán lehet. Rengeteg ismeretanyag tapadt rá, a gyakorlati tapasztalatok szinte érzékszervévé alakultak. Ugyanakkor nem terheli az a stressz, amely például egy bányakatasztrófa esetén a felelős műszaki irányítókat sokszor szinte megbénítja. A legjobb, a legésszerűbb tanácsokat lehet így adni. Persze, ha erre igényt tartanak. Szerencsémre nálam így történt. A Központi Bányászati Fejlesztési Intézetnél is el akartak feladatokkal látni, a Mecseki Szénbányák is kéri, hogy tovább dolgozzam. így aztán most teljes erőmmel foglalkozhatom kedvenc témáimmal, amelyek tulajdonképpen összefüggenek. A gázkitörés elleni védekezés és a gázlecsa- polás. Pécsett, az Antónia utca 1- es számú házban lakik, régi DGT-ház. Benne van az egykori DGT-főépítész Gartner esze, mint mondani szokták, szíve és persze a DGT pénze. A hatalmas lakás minden zúga a bányászatot, a bányászkodás történetét idézi. A környezet kényszerítő erővel visz bennünket vissza a múltba, amikor Radó Aladár huszonkét esztendős korában Pécsre került. — Sopronban végeztem — mondja tűnődve. — Az öt esztendőt négy év alatt végeztették el velünk, a háború már Magyarország határainál dúlt, amikor a 9. szemesztert 1944 nyarán elvégeztük. Október 21- én volt az államvizsgám, éppen egy hét múltán az esküvőnk. Feleségem természetesen soproni, mint az ott végzett bányamérnökök legtöbbjének. — ... de én már augusztusban Vasason, mint üzemmérnök dolgoztam, tervezéssel bíztak meg. Akkoriban hihetetlenül gyorsan ment minden. Talán fél évet sem dolgoztam, amikor (ez már 1945- ben volt) az összes régi üzemvezetőt leváltották. Engem neveztek ki Vasason, de az akkori bányakapitóny ilyen rövid gyakorlattal nem fogadott el. így főmérnök lettem és 1951-ig ott dolgoztam. "Akkor kezdtem kísérletezni a ciklikus provokációs robbantással, amely a gázkitörés veszélyes telepek művelése közben olyankor idézi elő a gázkitörést, amikor a munkahelyen senki sem tartózkodik, s hat persze már akkor dolgoztam a gázlecsapolással kapcsolatos dolgozatomon, ebből született az aspirantúra. Vasasról Pécsbányára kerültem, majd az igazgatóságra. Nem nagyon ment akkoriban a termelés, s ez sokszor a termelésirányítók fejébe került. 1953-ban kezdtem a kutatási osztály megszervezéséhez, 1957-ig ott dolgoztam, ezután pedig csak gázlecsapolással foglalkoztam. Nem is eredménytelenül. Még 1955-ben dr. Radó Aladár volt az első bányamérnök, aki az NSZK-ban az ipari méretű gázlecsapolást tanulmányozhatta, majd 1956-ban Belgiumban' szerzett tapasztalatokat, 1957-ben pedig már a mecseki bányákban is megkezdődött a gázlecsapolás, sőt az értékesítés is. Évente 2 millió köbméter metánnal fűtötték például Vasasbánya üzemi helyiségeit, a pécsbányai kórházat, és a gázműnek is átadtak, ahol a városi gázba keverték. Egymásután épültek a gázlecsapoló állomások: Vasas után György-akna, István- akna, Kossuth lll-as akna. Tizenhárom éven keresztül jól működtek a berendezések, művelés előtt lecsökkentették a telepek gáztartalmát, ezzel a gázkitörés veszélyt is. Persze a még máig is kiismerhetetlen mecseki széntelepek jó néhány szomorú meglepetéssel szolgáltak közben, a gázlecsapolás hasznossága azonban kétségbevonhatatlan volt. 1964-ben a Mecsekben a magasabb szintekre vonult vissza a termelés — magyarázza a bányamérnök, hogy miért is kellett abbahagyni a gázlecsapolást — a felsőbb szinteken elvesztették a telepek már gáztartalmukat. Most azonban ismét visszakerült a mélyszintekre a termelés, sőt egyre mélyebbek a mecseki bányák, egyre nő a telepek gáztartalma, évente akár 23 millió köbméter 50—60 százalékos metántartalmú, 5—6 ezer kalóriás gázt tudunk, tudnánk lecsapolni. Csak megjegyezni kívánom, hogy Pécs körülbelül 40 millió köbméter földgázt használ majd fel. Persze a gázlecsapolósra nem lehet egy város gázellátását építeni, mert időben bizonytalan a leszívható mennyiség, de azt hiszem nem lehet vitás, hogy azon kell fáradoznunk, hogy ezt az értéket ne veszítsük el. Közösségi ember — mondja róla felesége. Talán azt is hozzátehetjük, közéleti is. 1945- ben az első mérnökszakszervezet alapítótagja volt. Az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület pécsi csoportjának csaknem három évtizedig volt titkára (most ügyvezető elnök). A , tudományos előadások egész sorát szervezte, pályázatokat indított, az egyesület négy alkalommal is kirándulást szervezett Selmecbányára ... Aligha képzelhető el, hogy mindezt abbahagyja. Ha jól végiggondoljuk, semmi más nem történt dr. Radó Aladár életében, mint hogy csaknem négy évtized utón most otthon őrzi .munkakönyvét. Lombos! Jenő Dr. Radó Aladár Nem hiánycikk a homok Hat-nyolc évre való készlet van a 6-os út mellett Időnként gondok a szállítással Városiasodó nagyközségünk kisüzeménél egy szomszédos termelőszövetkezet jelentkezik: jönne tőlük 10—15 asszony dolgozni, ha lenne kapacitás. Egy falusi tanácson negyven ember közli: úgy döntöttek, hogy nem járnak el többé, kérdezze meg a tanács az egyik komlói nagy- vállalatot, működtetne-e a faluban kisüzemet az ottani tszszel közösen, ahol dolgozhatnának. A szentlőrinci tanács munkatársai kapásból sorolják, hány pécsi, Pécs környéki nagyvállalat járat külön buszt a nagyközségbe. S hozzáteszik: eddig alig néhánynak jutott eszébe, hogy a másikká! összefogjon a szállításban: 8—9 munkással mozognak reggel és este a bejárókat szállító buszok. A nagypeterdi tsz az idén Rózsafán, a kátolyi Erzsébeten nyitott varrodát. A gödreiek a már régebben működő szőrmefeldolgozó mellett az idén textilválogató és fafeldolgozó üzemet indítottak, az egyházasharasztiak alkatrészeket gyártanak „melléküzemben". Mozgolódnak az ófészek is: a komlóiak városukban műanyagfeldolgozásba kezdtek, a mágocsiak Sásdon
