Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-24 / 323. szám
2 Dunántúlt Tlaplö 1982. november 24., szerda Lázár György keddi programja Törökországban (Folytatás az 1. oldalról) zik.' Isztambulban az Aja Szófiát, a bizánci templomépítészet kiemelkedő alkotását, a bizánci művészet múzeumát kereste fel. Este Bülend Ulusu vacsorát adott Lázár György tiszteletére a magyar kormányfő szállásán, az isztambuli Sheraton Szállóban. A vacsorán a két minisz- • terelnök pohárköszöntőt mondott. A nap folyamán még Ankarában a miniszterelnök kíséretében lévő személyiségek megbeszéléseket folytattak török partnereikkel. Török István és Resat Erkmen államtitkár tárgyalásain a magyar—török kereskedelmi és gazdasági vegyes bizottság két héttel ezelőtt Budapesten tartott ülésén elhatározott feladatok megvalósítását tekintette át, és megállapodott abban, hogy a török áruk szélesebb körű megismertetésére jövőre — a kereskedelmi kamarák közreműködésével — török hetet rendeznek Budapesten. Bajnok Zsolt államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke és C. önhon török tájékoztatási államtitkár a hírközlési kapcsolatok erősítéséről tárgyalt; rövidesen sor kerül a két örS3 ÓRA A NAGYVILÁGBAN MINICSÚCS. Fahd király, Szaúd-Arábia uralkodója — Algéria, ban — tárgyalásra ült össze Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjével (jobbra) és Csadli Benzsediddel, Algéria elnökével. A madridi találkozó keddi plenáris ülésén az amerikai küldöttség helyettes vezetőjének sebtében kinevezett Robert Dole szenátor kért szót. A konferencia protokol-listáján nem szereplő szenátor mindössze egy beszéd erejéig kapcsolódott be a találkozó munkájába. Az európai béke és biztonság kérdéseivel' foglalkozó madridi értekezlet mostani, őszi szakaszán eddig elhangzott amerikai megnyilatkozásokat a visszafogottsága jellemezte. Úgy tűnik, Dole szenátornak jutott az a szerep, hogy keményebb megfogalmazásban ismételje el az 1980, ősze óta már jónéhány- szor hallott vádaskodásokat Egyebek között azt, hogy ,,a szocialista országok elmaradtak a helsinki záróokmány ajánlásainak teljesítésében". A szenátor kijelentette, hogy ,,az Egyesült Államok pozitívan fogadná, ha a kelet-európai országok változtatnának eddigi politikájukon, a madridi találkozón tanúsított magatartásukon”. Majd azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok „a kelet-nyugati kapcsolatok légkörének javítására törekszik”. Hozzátette, hogy Was. hington „kész elismerni saját fogyatékosságait is”, de hogy mit ért ezen. arra nem tért ki. Az amerikai felszólalásra Ju- rij Dubinyin. nagykövet, a szovjet küldöttség helyettes vezetője válaszolt. Emlékeztetett szág rádió és televízió egyezményének aláírására és egyetértettek az újságírócsere megszervezésében is. Szarka Károly miniszterhelyettes és Érdem Erner államtitkárhelyettes megbeszélésén a külügyminisztérium közötti egyezményes kapcsolatok fejlesztéséről volt szó. Gábor András ipari miniszter- helyettes és Kamii Sener államtitkár-helyettes az ipari együttműködés néhány újabb lehetőségét tekintette át. Ezek között különösen figyelemreméltó a magyar kikötői berendezések szállítása Törökországnak. illetve török cégekkel együtt harmadik piacra Ikarus csuklós autóbuszok kooperációs gyártása, valamint az, hogy török részről támogatják a magyar részvételt a Világbank által finanszírozott energiaipari beruházásokban. Lázár György szerdán délután utazik haza Törökországból. * Ankarában kedden délelőtt Szarka Károly külügyminiszterhelyettes és Ercihan Püzgü- nönglü idegenforgalmi és kulturális államtitkár-helyettes magyar—török idegenforgalmi egyezményt írt alá. arra, mi a madridi tanácskozás rendeltetése és hangsúlyozta, hogy a mostani találkozó egyéb fórumainak munkáját csak a konstruktív, érdemi felszólalások viszik előbbre. „Az imént hallott politikai kinyilatkoztatás — mondotta — nem tartozik ezek közé.” Rámutatott: Dole szenátor felszólalásából az volt érezhető, hogy az Egyesült Államok a helsinki záróokmányt azonosítani kívánja valamely ország alkotmányával. A helsinki dokumentum nem egyetlen állam törvénye, azt senki sem sajátíthatja ki magának. „Olyan dokumentum! az — emelte ki —, amely az érdekék egyensúlyán alapszik, ezért Helsinkire hivatkozva nem lehet egyetlen országot sem pellengérre állítani.” Dubinyin a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a szovjet küldöttség a madridi találkozón nem a kétségtelenül meglévő ellentéteket kívánja felerősíteni, hanem előremutató, építő jellegű megoldásokra törekszik. A keddi, mindössze félórás plenáris ülésen csak a két nagyhatalom képviselője kért szót. A konferenciához közelálló sajtókörökben kiemelték a szovjet delegátus mértéktartó, érvelő hozzászólását Szerdán a küldöttségvezetők nemhivatalos találkozójával folytatja munkáját a madridi találkozó. Új államfő Albániában — Hétfőn megtartotta alakuló ülését az újjáválasztott albán népi gyűlés. Először a népi gyűlés elnökének megválasztására került sor, majd elfogadták az ülésszak napirendjét és megválasztották a népi gyűlés elnökségét. Az albán népi gyűlés (parlament) elnökévé Pali Miskát választották meg. Az elnökség elnöke (államfő) — az egészégi állapota miatt lemondott Hadzsi Lesi helyett — Ramiz Alia lett, aki eddig az Albán Munkapárt Központi Bizottságának titkára volt. Végül a parlament megerősítette hivatalában Adi| Carcani miniszterelnököt és megbízta őt az új kormány megalakításával. • + VARSÓ: Lengyelország teljes határozottsággal szembeszáll a nemzeti érdekeit sértő valamennyi nyugati manőverrel, s egyidejűleg tovább erősíti szövetségét a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal — jelentette ki Józef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, aki a Központi Bizottság szakelőadói számára tartott tájékoztatót a nemzetközi helyzetről. Hozzátette: Washington kudarcot vallott azzal, hogy nem tudott konfrontációt kirobbantani Lengyelországban. Czyrek szerint némi derűlátásra ad okot, hogy az utóbbi időben nyugaton határozottabban lépnek fel az enyhülés mellett elkötelezett erők.-f HAVANNA: A Brazíliában nyolc napja tartott törvényhatósági választásokon leadott szavazatok 75 százalékának összeszámlálásával a hatalmon levő Demokratikus és Szociális Párt, a PDS 12 szövetségi államban tűnik, győztesnek, az ellenzék pedig további nyolcban. Az eddigi részeredmények elemzéséből az tűnik ki, hogy a kormánypárt az ország északkeleti területein levő kilenc államban rendelkezik a legnagyobb befolyással. Ez a vidék egyébként egész Brazília legelmaradottabb és legszegényebb térsége, ahol a parasztok rendszerint még kénytelenek a földesurakkal együtt szavazni. Ezzel szemben az ellenzék mindenekelőtt a legsűrűbben lakott és a legfejlettebb déli államokban tört előre. +ÚJ-DELHI: Az indiai kormány új űrkutatási programot hagyott jóvá, amelynek keretében indiai mesterséges holdat bocsátanak Föld körüli pályára 1986-ban. A szputnyik egyebek között a mezőgazdasági és az időjárási előrejelzések területén hasznosítható adatokat szolgáltat majd, s kiegészíti a szovjet segítséggel felbocsátott „Bhaskara" indiai műhold szolgáltatta adatokat. Az amerikai kormányzat új, veszélyes lépést tett a hadászati fegyverkezési verseny és az atomháborúra való készülődés útján — állapította meg az elnök hétfői beszédét ismertetve a TASZSZ szovjet hírügynökség. Reagan elnök közölte a kongresszussal, hogy döntést hozott száz új, atomtöltettel ellátott MX-típusú interkontinentális ballisztikus rakéta telepítéséről. Ezek a rakéták, amelyeket a Pentagon első csapásmérő fegyvereknek tekint és amelyeket szemérmetlen módon Peacekeeper-nek (a béke védelmezőjének) neveznek, egyenként tíz, különálló és egyedi irányítású robbanófejet hordoznak. A rakétákat Wyoming szövetségi államban, a Cheyenne város közelében fekvő Francis Warren légitámaszpont „szu- perszilárd” indítósilóiban, „sűrítve” telepítik. Reagan utalt arra is, hogy a jövőben növelhetik a rakéták számát. Az új rakétarendszert a tervek szerint 1986 végén állítSzabadságot Nelson Mandelának! Trevor Huddleston, angol érsek, a brit apartheid-ellenes mozgalom elnöke a közelmúltban nemzetközi kampányt indított Nelson Mandela, az afrikai nemzeti kongresszus egyik vezetője és harcostársai szabadon- bocsátása érdekében. A kezdeményezéshez csatlakoztak a Magyar Szolidaritási Bizottságban tömörült társadalmi és tö- megszervezetek is. Nelson Mandelát a pretoriai hatóságok több mint 20 éve tartják börtönben, mert elszántan és következetesen küzdött azért, hogy Dél-Afrikában is megszűnjön a fájj megkülönböztetés. • + BOSTON: Nixon volt amerikai elnök 1970-ben zöld utat adott a CIA-nak, hogy „távolítsa el" Salvador Allende chilei elnököt — írja Seymour Hersh Purliizer-dijas amerikai újságíró a The Atlantic című bostoni lap kedden megjelent számában. Hersh szerint nem férhet kétség ahhoz, mit jelentett ez. Nixon 1970. szeptember 15- én a Fehér Házban egy megbeszélésen Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó és John Mitchell igazságügyi miniszter jelenlétében adott utasítást Richard Helmsnek, a CIA akkori igazgatójának, hogy „távolítsák el" Allendét — írja Hersh. Az újságíró, akinek módjában állt titkos dokumentumokat tanulmányozni, cikkében leírja, hogy a CIA ki is dolgozott egy tervet Allende meggyilkolására, ettől azonban végül is elálltak. Washington, mint ismeretes, más utat választott. Allende kormányát 1973-ban — a C/A segítségével végrehajtott — katonai államcsíny buktatta meg és az elnöki palotát ostrommal elfoglaló katonák ölték meg az elnököt. ják hadrendbe. Az MX-raké- ták telepítési, programjának összköltsége a hivatalos — és a kormányzat által nyilvánvalóan alacsonyan tartott — becslések szerint 26 milliárd dollárra rúg. Hogy a kormányzatnak az MX-rakéták telepítéséről hozott döntését valahogyan igazolni próbálja, az amerikai elnök tudatos hamisításhoz folyamodott a Szovjetunió és az Egyesült Államok nukleáris ütőerőinek egymásra vonatkoztatott adatait illetően. Megfigyelők megjegyzik, hogy az MX-rakéta rendszer telepítése szerves része az amerikai vezető körök fokozott erőfeszítéseinek, amelyeknek célja az amerikai és a szovjet hadászati erők hoz♦ WASHINGTON: A Kennedy elnök elleni merénylet, azaz 1963. november 22. óta több mint 440 000 embert gyilkoltak meg lőfegyverrel az Egyesült Államokban. Az FBI adatai szerint a legutóbbi 19 évben lőfegyverrel végrehajtott erőszakos cselekmények során 1,7 millió ember sebesült meg, és több mint 2,7 millió embert raboltak ki lőfegyverrel fenyegetve. ♦ NEW YORK: Az ENSZközgyülés 1. számú, politikai és biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottsága hétfőn a sugárfegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának eltiltásával foglalkozó határozatot fogadott el. A szavazás nélkül elfogadott határozat, amelynek tervezetét az NSZK, Japán, Svédország, Costa Rica és Magyarország közösen terjesztette elő, a többi között tárgyalások folytatására kéri fel a genfi leszerelési bizottságot annak érdekében, hogy a vonatkozó szerződés a közgyűlés jövő évi ülésszaka elé kerülhessen. ♦ BECS: Bécsben kedden folytatódtok a magyar—osztrák parlamenti tárgyalások. Mint korábban arról hírt adtunk, az országgyűlés küldöttsége Apró Antal vezetésével hétfőn érkezett ötnapos hivatalos látogatásra Ausztfiába. A magyar delegáció kedden Becs nevezetességeivel ismerkedett,, majd látogatást tett dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi elnöknél és dr. Willibald Pahr külügyminiszternél. Anton Benya, az osztrák nemzeti tanács elnöke kedden ebédet adott a magyar parlamenti küldöttség tiszteletére. závetőleges egyensúlyának felborítása, a Szovjetunióval szemben katonai fölény elérése, mégpedig az atomtöltetű amerikai rakéták arzenáljának mennyiségi és minőségi tökéletesítése útján. Az egyenként tíz robbanófejet hordozó száz ilyen típusú rakéta telepítése a valóságban a robbanófejek számának ezerrel való növelését vonja maga után. A hadászati fegyverzet növelését célzó többi programot — Triden rakétákkal felszerelt tengeralattjárók, B—1-es nehézbombázókból álló új légiegység és a földi, légi és tengeri telepítésű robotrepülőgépek létrehozására irányuló tervek — számításba véve elmondható, hogy Washington gyorsan növelni Az Országos Béketanács leszerelési konferenciája Az össz-európai biztonság, a katonai erőegyensúly kérdéseiről rendezett konferenciát az Országos Béketanács kedden, a HNF Országos Tanácsának székházában. Vitaindító előadásában Balázs József, a Magyar Külügyi Intézet tudományos osztályvezetője áttekintette a nemzetközi biztonságért, az enyhülésért folyó küzdelem jelenlegi helyzetét. Szólt arról, hogy e mozgalomban Európa szerepe tovább nőtt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolták, hogy a legnehezebb helyzetben is van mód az érdekek egyeztetésére. Az együttműködés gazdasági, kulturális és tudományos téren egyaránt tovább erősödhet, s alapvetően kölcsönös érdek a fegyverkezési hajsza megállítása is. Az össz-európai biztonság kérdése — miként a vitában többen megállapították — nem vizsgálható elszigetelten, a világ más térségeinek helyzetétől függetlenül. Az „öreg kontinens" békeharca, a különböző társadalmi rendszerek párbeszéde, a közös nevező megtalálása, s az ennek alapján történő együttműködés azonban befolyásolja egész bolygónk jövőjét. LAPZÁRTA János Károly király 'kedden fogadta Felipe Gonzálezt, az Október 28-i választásokon győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt vezetőjét. Ezzel kezdetét vette az a választások utáni alkotmányos folyamat, amelynek során az uralkodó tárgyal az ország politikai pártjainak és a parlamenti osopartöknak a vezetőivel. A király hivatalosan csak e konzultációk után neve. zi Iki az új kormány vezetőjét, aki a várakozásaiknak megfelelően Felipe González lesz. A negyvenötperces találkozó után González újságíróknak elmondta, hogy bemutatta a királynak 17 tagú kormányának tervezett listáját. * Nem nyílt meg kedden délután a tervezett időpontban Tripolibgn az Afrikai Egységszervezet csúcsértekezlete. A megnyitó eredetileg meghirdetett időpontjában a konferenciaterem üresen kongott, a már megérkezett küldöttségek továbbra is nem hivatalos konzultációkat tartottak a fő vitapontról: ki képviselje Csődöt? Kadhafi libiai vezető, az értekezlet házigazdája Afrika három tekintélyes vezetőjével folytatott megbeszélést, de egyelőre eredménytelenül. ökárja az általa birtokolt nukleáris fegyverek mennyiségét, mégpedig az eddigi 10 ezerről 16—18 ezerre. A Reagan által bejelentett új rakétarendszer-telepítési program még az Egyesült Államokban is nyomban a heves bírálatok hullámát indította el. Edward Kennedy szenátor, a Demokrata Párt egyik Ismert vezetője a programról így nyilatkozott: „destabilizáló fegyver, amelynek telepítése növeli az atomháború veszélyét”. Kennedy felszólította a kongresszust, hogy akadályozza meg az új rakéták hadrendbe állítását. Gary Hart szenátor kijelentette, hogy az MX-rakéták telepítése komoly csapást mér az atomfegyverzet korlátozását célzó erőfeszítésekre — idéz vezető amerikai politikusokat a TASZSZ hírügynökség. A XIII. kér. Lakáskarbantartó ISz. szövetkezeti tagnak felvesz szigetelőrészlegéhez, utólagos falszigetelési munkák végzéséhez betanított és segédmunkásokat, magas kereseti lehetőséggel. Szükség esetén szállást biztosítunk. Jelentkezés: minden csütörtökön 12—16 óráig a Pécsi IKV., Légszeszgyár u. 5. sz. alatt, Kovács Béla részlegvezetőnél, vagy levélben: XIII. Lakáskarbantartó ISz., Bp., XIII. Hegedűs Gyula u. 9., a munkaügyön. Madridi értekezlet A két nagyhatalom képviselőjének felszólalása ÚJ, veszélyes lépés A TASZSZ — Reagan tv-beszédéről