Dunántúli Napló, 1982. november (39. évfolyam, 300-329. szám)
1982-11-27 / 326. szám
Jelenet a Bikasirató egyik balettjéből Bikasirató Új balettek bemutatói a Pécsi Nemzeti Színházban A több művet magába foglaló, háromrészes est. névadó címe Devecseri Gábor azonos című versétől származik. Ennek felhasználásával készített Kása György kantátát, és ez inspirálta Eck Imrét a táncdráma megkomponálására. öt mű került bemutatásra, közülük Maros Rudolf Eufória 1— 2—3 c. balettje a Kortárs balettművészeti találkozó alkalmával ez év. tavaszán Budapesten már látható volt. A beszámoló részletezése előtt mindenképpen a táncosok teljesítményét kell dicsé- rően kiemelni. A kétórás esten precíz, fáradságot nem tükröző, mindig frissnek tűnő helytállásuk megérdemelten kapott nagy tapsot a jelenlévőktől. Bizonyították azt, hogy az együttes tagjai olyan technikai szintre jutottak, amire a koreográfusok alapozhatnak, számíthatnak műveiknek megkom- poriálásánál. Eck Imre már többször megfogalmazott gondolata jutott kifejezésre a nyitó táncszámban, az Eutónia T*—2—3-ban. Különböző emberi kapcsolatokat, együttléteket, ellentétes helyzeteket vetít elénk meghatározott cselekmény nélkül, így ez a mű a szimfonikus balett műfajához áll közel. Az első tételben hét lány táncában jelentkezik a közösségen belüli magány, a társ-, a barátkeresés; majd ugyanez jelenik meg a második tételben a fiúk táncában, de természetesen a típusoknak megfelelő más-más mozgásrendszerben. A harmadik tételben a két nem találkozásánál csaknem ugyanezek a problémák merülnek fel, mintegy jelezve mindenütt jelenvalóságukat. Az est egyik legátgondoltabb, legszervezettebb műve volt. A mozdulatok és pózok ritmikus egymásutánja, ezeknek többszóla- músága mindvégig lekötötte a figyelmet. Az est második részében Durkó Zsolt Altamira, és Balassa Sándor Az örök ifjúság szigete című zenéjére egy-egy rövid lélegzetű koreográfia került bemutatásra. Majd egy hosszabb időtartamú balett, a Szőllősy András zenéje és Lázár Ervin elbeszélése alapján készült Az Isten választott embere c. művet láthattuk. Az Altamira már nevében hordozza lényegét. A táncban a koreográfusban a barlangrajzok láttán feléledő gondolatok jutnak kifejezésre. A mozgásokban a cselekményesség dominált. Ennek érzelmi vetü- lete háttérbe szorult, így a nézőkből sem tudott különös emóciót kiváltani. Balassa Sánddr Az örök ifjúság szigete egy „pás de deux”-re épített kompozíció. A meglepően szép színpadképben induló tánc a klasszikus balett felé kacsingat, amit megerősít még a kosztümök alkalmazása is, de a tánc tartalmában már korunk gondolata rejtőzik. A bemutató sze8. HÉTVÉGE Sólymos Pál és Bauer József Maros Rudolf Eufónia című zenéjére készült balettban. Fotó; Cseri L. rint a boldogság csak a szerelem beteljesedéséig tart, múló pillanat; az elválás természetes és örök, küzdeni sem érdemes ellene. A két fiatalt elválasztó csillogó, szép, de áthághatatlan függöny is ezt a gondolatot erősítette, ugyanúgy, mint a két fiatal egymástól eltávolodó, lemondó, mindebbe belenyug- vó gesztusai is. Lázár Ervin Az Isten választott embere című írásához Szőllősy András Rézfúvószene kompozícióját választotta Eck Imre kísérőzenéül. Lázár Ervin filozófiai gondolata, mely szerint „ ... a kegyetlenség egy bizonyos távolságból nézve olyan képtelen, hogy nevetségességbe, sötét humorba fordul át...” — megítélésem szerint balettszínpadon nem valósítható meg. A táncművészet sajátos kifejezőeszközeinek határai vannak, így a táncmű a fenti gondolatmélységét sem képes tolmácsolni. A gondolat érzékeltetésére született történetben indiánnak maszkírozott, lövöldöző tömeg volt hivatva arra, hogy a kegyetlenséget ábrázolja, de a legjobb indulattal is csak a vadnyugati filmek szintjéig jutott el. Ott viszont az indiánok nem lövöldöznek pisztollyal. Lázár következő gondolatából „ ... a terror önmagát irtja ki, a birka tömeg pedig hagyja magát megváltani.” A „birka tömeg" feltehetően a bermudanadrágos halászingesek csoportja volt, akik a „birka tömeg" fogalmát időtlenséget ábrázoló mozgásokkal jelezték. A ledöbbenést tetőzte még a lövöldözések és elhaltak fölötti zárótánc, amelyik olybá tűnt, mint egy operett fináléja, táncban. Bretus Mária drámai hangvételű, szépen értelmezett idézet tolmácsolásával indult a címadó balett. „Ami a bikaviadalokat illeti, én bikapárti vagyok. A torreádort valamikor mégis megkérdezték, akar-e küzdeni, de a bikát nem kérdezte meg senki." A Devecseri Gábor versére komponált Kosa György-kantáta nagyon szép zene. Az ártatlanok, az áldozatok elsiratója. Ebben a műben egységet alkotott a költemény, a zene és a tánc, azaz új táncdráma jött létre. Már a nyitókép is nagyon hatásos volt — ez megjelent a dráma záróképeként is —, és érzékeltette a drámában résztvevők érzelmi reagálását az eseményekre. A maguk életét élők, a mindenben szenzációt látó nézők, az ünnepi maskarások tömege, szemben az áldozatot — a bikát — siratok sorával, és végül a jelkép: „...levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá, ... ha sikerült koszorúval ékíteni homlokát, a küzdelemnek vége...” Jelképes passiójáték ez, dráma, a meg-nem-kérdezett áldozat drámája. Egyértelműen Verdi Requiemjére utal a színpadon megjelent üvegkoporsó a piros virággal, de a két anyag tematikai hasonlósága miatt nem tűnt invencióhiánynak, ismétlésnek, hanem inkább idézetnek. A szólótáncosok közül Bretus Mária kapott tehetségét megillető szerepet, megkomponált táncot. Az Altamirában és a Bikasiratóban nyújtott tánca határozott, tiszta vonalvezetésű, őszinte érzelmeket hordozó volt. Hajzer Gábor mozgáskultúrája nagyszerűen simult az ecki stílusba. A pantomim- jellegű, a lassú, vontatott lépésekkel, a mozdulatok meg- törtségével az áldozatnak igaz kifejezőjévé vált, s mentes volt minden túlzott külsőséges gesztustól. Ugyancsak szép tánc volt Paronai Magda és Sólymos Pál kettőse Az örök ifjúság .szigetében. Paronai Magda az ideális fiatal megszemélyesítő- jeként mindig hiteles. Tamás Gyöngyi és Zarnóczai Gizella táncai nem nyújtottak nagy lehetőséget a kiugrásra, de előadói az ábrázolt jellemeket nagyszerűen megformálták. (Zarnóczai az Altamirában-; Tamás Gyöngyi pedig Az Isten választott emberében.) A rövid lélegzetű szerepekben úgy tűnt, hogy más szólisták is kéznél vannak, mégpedig Kovács Zsuzsanna és Váradi M. István személyében. Pár perces táncukban felhívták magukra a figyelmet. Az előadás díszleteit és jelmezeit is Eck Imre készítette. Munkája révén hatásos, szép díszletek emelték az előadás sikerét; különösen emlékezetes marad a Boldogság szigete, és a Bikasirató díszlete, és találó jelmezei. Csodajárás tegnap és ma A hetvenes évek végétől sokat hallunk az úgynevezett okkult, vagyis általában természetfelettinek nevezett jelenségekről. Juszt László és Zeley László könyve A nyugtalan értelem, mely rádióbeszélgetésekből készült, az okkultizmus újrafeltűnését annak is tulajdonítja, hogy visszaszorultak a vallások, mert bennük az emberek nem találják meg azt a biztonságot és reményt, ami nélkül élni nehéz. A különleges, de nem tudományos jelenségek összefüggéseiből táplálkozó hiedelmekre valóban nincs szükség akkor, ha az ilyesmik iránt fogékonyakat maguk a vallásaik kielégítik, ha vallásukon belül időről időre megkapják, mondjuk csodák formájában a lelkűket egyensúlyban tartó hit alapjait, tartalékait. Csodásnak tetsző eseményekben persze valamennyi mítosz és mese bővelkedik. A csoda fontos alkotó része a Bibliának. Különösen az újszövetségnek, hol a keresztény vallás központi alakja. Jézus, számos csodával tesz bizonyságot isteni eredetéről. A tudomány álláspontja a vallási csodákkal szemben egyértelmű. Még akkor is elutasító, ha keletkezésüket bizonyos mértékig magyarázni lehet, vagy legalább • meg lehet érteni, miért képzelik igaznak, s fogadják el őket készpénznek a. hitre vágya- kozók. A csodahivés mértékét elsősorban az ember műveltsége határozza meg. Annak ellenére, hogy vannak modern tudósok is, akik ketté tudták választani evilági munkájukat és túlvilági reményeiket. Polgártársaink képzettségének növekedésével, látókörük szélesedésével együtt jár, hogy ismeretterjesztő könyveink közt ma már kevésbé találunk kifejezetten valláskritikai, illetve antikle- rikális műveket, mint az ötvenes, vagy a hatvanas években. Egy témánkra vonatkozó kitűnő bibliográfia, Reguli Ernőné munkája a csodákról mindössze két számottevő magyar kiadványt tart nyilván Ponori Thewrewk Aurélét a Bibliai csodákról, valamint Nyárády Gáborét, amely Búcsúsok címmel még 1966-ban jelent meg. Tíz-tizenkét év múltán viszont már azt tapasztaljuk, hogy jóval több a vallásokról szóló tudnivalókat tartalmazó könyv, de folyóirat-cikk is, mint a vallást bíráló, ellene harcoló, gyakorlatát leleplező alkotás. Ebben a jelenségben nincs semmiféle önellentmondás. Hiszen valóban komikus és értelmetlen lenne olyan vakhitek és téveszmék ellen küzdeni, amelyek mind kevesebb ember fejét töltik be. Rohamosan csökken ugyanis azoknak a "száma, akik értenék, miféle tanok és álismeretek ellenében igyekeznek felvilágosítani őket és késztetnék a józan gondolkodásra az erre hivatott valláskritikusok. Pedig, hogy vallásos —és nem okkultista — csodahi- vők ma is vannak, s hogy tömegeket mozgat a világban egy-egy égi eseményre való emlékezés a katolikus egyház szervezésében, azt az olyan érdekes könyvek mutatják, mint A fátimai csoda, amely most jelent meg a Kossuth Kiadónál. Szerzője Gérard de Sédé francia újságíró, ki az 1917-ben bekövetkezett portugáliai Szűz- Mária jelenéseket vette kritikai vizsgálat alá akkor, amikor* megdőlt az ottani diktatúra, s lehetővé vált a kutatás a nevezetes fátimai ügyekben. A Mária-kultusz, jól tudjuk, nem kizárólag a portugálok belügye. Mi magyarok például az István király szenttéavatására készült Hartvik-legenda nyomán különösen a két világháború közti időkben tartottuk magunkat ahhoz, hogy Jézus anyja a patrönánk, vagyis védasszonya az akkori, a Horthy-Magyarországnak, amelyet ennélfogva szerettek Regnum Marianumnak nevezni. Ebben a korszakban virágzott nálunk igazán a máig fennálló búcsújárás, az olyan helyekre, mint a Somogy megyei Andocs, a Pécs közeli Máriagyüd, a Nyíregyházkörnyéki Máriapócs, a Gödöllő melletti Máriabesnyő- aztán a Fejér megyei Bodajk vagy a Mátrában található Szentkút, s végül Celldömölk, aminek már a neve is arra utal, hogy a stájerországi Máriazell mintájára fejlesz-, tette ki alkalmas időben a katolikus egyház. A magyar Mária-kegyhe- lyekről megállapíthatjuk, hogy csodáikkal együtt főként akkor keletkeztek, amikor a reformáció leküzdésére- megindult az ellenreformáció. így lettek Habsburg- hű ellenreformációs egyház létesítményeivé, zömmel a tizenhetedik és tizennyolcadik század fordulóján. Nem kevésbé politikai a háttere a gigantikus portugál Mária-kultusznák. Ez már a mi századunkban jött létre, hogy a hetvenes évek közepéig legyen az ottani Sala- zar-rezsim és -diktatúra egyik támasza. Az a hely, ahol 1917 májusa és októbere között a fátimai jelenések lejátszódtak, a Cova da Iria, vagyis a Irén-barlang nevet viseli, ahol egy vasárnap délben, májusban, Mária hónapjában, tizenharmadikán az Istenánya három pásztorgyereknek megjelent. A gyerekek név szerint, Lucia dós Santos, Francisco Mártó és testvére, Jacinta unokatestvérek voltak. Tíz, kilenc és hét esztendősek. Magas kort csak Lucia ért el, apácaként, a kisebbek hamar meghaltak. Látomásuk előtt ájtatos édesanyjuk sokat olvasott fel nekik egy könyvből Szűz Mária franciaországi, salettei megjelenéseiről. A helybéli plébános feljegyzése a tízéves Lucia első elbeszélése alapján így hangzik: „Amikor meglátták a Hölgyet, megijedtek, de az szelíden szólt hozzájuk: — Ne félj, nem bántalak. Lucia megkérdezte a látomástól: — Hová való a Hölgy? — Az én lakom az égben van. — S mit csinál itt, Asz- szonyom, a földön? — Azt jöttem megmondani ' neked, hogy jöjj ide minden hónapban, s. hat hónap múlva megmondom, hogy mit akarok". A hölgy betartotta az ígéretét, és mind nagyobb tömegek voltak tanúi minden hónap tizenharmadikán Fá- timában, hogy a gyerekek valaki láthatatlanhoz beszélnek. A francia szerző körültekintő elemzései szerint a három analfabéta portugál parasztgyerekeknek megjelenő, egyébként alacsony szoborra emlékeztető Szűz Mária az ottani egyházmegye megrendült tekintélyét emelte legelőször. Később hamarosan olyan szerepet kezdett játszani a körülötte kialakult zarándoklat és kultusz, mint a lourdesi Mária- csodák, amelyek 1858-tól a hanyatló pápaság itáliai hatalmát kellett volna, hogy megerősítsék a politikailag liberalizálódó Európában. Gérard de Sédé rendkívüli tapintattal és mérséklettel írta meg könyvét a mesterségesen világméretűvé növelt, majd újabb látomásokkal és titkos jóslatokkal tetézett fa- timai „ügy”-gyel kapcsolatban. Lépésről lépésre haladva kimutatja, hogy érdekelt papi személyekhez és elöljárókhoz kötődő konstrukciókról van szó, mely a harmincas évektől kezdve mind magasabb érdekekkel találkozott és fonódott egybe. Egészen addig, hogy XII. Pius pápa 1951-ben önmagát ' Fátima pápájának vallotta. Mellesleg ugyanaz a pápa, aki az egyházban közel két évezredig vitatott Mária-dog- mát szentesítette. Eszerint nemcsak Jézus Krisztus, hanem az ő édesanyja is föltámadt halála után, és testével együtt szállott fel a mennyekbe. Hogy Fátjma szelleme a csúcspont után sem szűnt meg hatást gyakorolni a hívőkre és a többé-kevésbé közömbös szemlélőkre, "azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hatodik Pál pápa is ellátogatott 1967-ben a szent helyre. Egymillió néző előtt mutatkozott azzal a Luciával, aki a csodalátó gyerekek közül kármelita nővérként egyedül maradt életben. A könyv francia eredetijének megjelenése után négy évvel, 1981-ben János Pál pá- I pa is — aki ellen merényié- f tét követtek el — imádko- í zott itt a Szűzhöz. A felületes szemlélők számára a május tizenharmadi- káktól minden évben ismétlődő ünnepségsorozat jórészt grandiózus látványosság; valamiféle katolikus karnevál, nem kevésbé káprázatos, bá- mulnivaló turisztikai alkalom. A legmodernebb technika és a rutinos, színházi jellegű rendezés mai zarándokok százezreit is képes megrendíteni, s abban — a jórészt képzeletben lejátszódó — csodás élményben részesíteni, amit szakszerűen akár tömegpszichózisnak mondhatunk, de ami jólesik, azoknak az egyszerű embereknek, kik a világ bonyolultságát és lelkűk zaklatottságát, bár saját hibájukon kívül, de nem érthetik meg. Vannak azután vallástalanok vagy szakadárok, akik divatból, no meg belső bizonytalanságból másféle misztikumokkal kacérkodnak, s mondjuk az asztrológiában’ a mágiában, a jóslásban, (vagy.a szektásságban) keresnek menedéket. Nekik sem árt, ha egy sok összefüggést feltáró, s a manipulációkkal szemben világosan érvelő szerző művén elgondolkozva, a kritikai szemlélettől remélik az emberiség okosodását, s gyarapítják ateista műveltségüket, ami a földönjáráshoz, a tisztább látáshoz s talán az emberhez méltó boldoguláshoz is elengedhetetlen. Iszlai Zoltán Mohácsi Regös Ferenc: Sárkány virág Fonay Zsuzsa
